flash no3

Ott ült már vagy két órája.
Mereven bámulta a fotót.
Bezárta, majd megnyitotta újra.
(Láttam már valahol, igen, Ő az. Velünk történt, emlékszem. Én is ott vagyok a fotón, csak nem látszom.)

Odakint havazik.
(Ha balra akarsz fordulni a szánkóval, akkor a bal lábad tedd le, ha jobbra, akkor a jobbat. A kislány is hallotta, kipróbálta. Tetszett neki hogy sikerült, kanyargott a szánkó. Visszamosolygott, majd meztelenül letérdelt, tenyerére és alkarjára támaszkodott, fejét lehajtotta és lesütött szemmel felnyalta a parkettáról.)

A kihalt utcán valaki káromkodva húz a földön egy sporttáskát. Tele van pakolva ajándékokkal.
Az élet, ajándék.
(Neked vettük, tőlünk kaptad, mi mind jók akarunk lenni hozzád, hogy tudd, te vagy nekünk a legfontosabb.)

Most hátulról is csinálok egyet rólad. A szemérmetlenül felkínált, skarlátvörös csíkos feneked és combjaid közül a megdermedt viasztól matt fehéren világító márvány szeméremajkaidról.
(Amikor a kislány véletlenül megvágta az ujját, hangosan zokogott. Az emberek összecsapták a kezüket, odarohantak hozzá, körbe guggolták, átölelték, fejét ölükbe vették, simogatták, a könnyeit törölték. Beletúrtam a hajába, hátrafeszítettem a fejét, megcsókoltam és beleharaptam az alsó ajkaiba. Oldalra fordította fejét, rám nézett, cinkos kis mosollyal kacsintott egyet.)

Fülében vastag karika, angyal haja alig takarja. Kinyújtott nyelve végtelenül kéjes és perverz sikolyát dúdolja. Arcán a mindent megváltó gyönyör ígéretének megnyugtató simasága.
(Húsz éves lehetett, amikor a lányt egy balatoni szórakozóhely mellékhelységének előterében a falnak löktem, szétrúgtam a lábát, arcát az ablak üvegének nyomtam, felrántottam rövid szoknyáját és hátulról vadul beléhatoltam. Mellbimbóit tekertem, fenekébe markoltam, a lány nyála az üvegen folyt le. A homlokáról a szemhéjára és orrára csorgó sperma és az izgalom könnyeinek keveréke különös csillogást kölcsönzött szivárványfényű tekintetének.)

Láttam már valahol.
Igen, Ő az, Őt láttam eddig mindenhol.
Láttam a szánkóját irányítva, mások öléből mosolyogva rám kacsintva, az első győzelmemnél a harmadik sorban a haját igazítva, mellékhelység hideg padlóján kielégülten fekve, a tengerparton egy szikla mellett büszkén a napba nézve, a hátam mögött puhán lépkedve, előttem az utcán egyenes háttal sietve, munkahelyi folyosón okos tekintetét rám emelve, a színház bejárata mellett, lehajtott fejjel a táskájában keresgélve, az ünnepi vacsorán vérvörös ajkakkal, térdelve, meztelenül parkettát nyalva,…felöltözve csupaszon, büszkén megalázva, tisztán mocskosan, csúnyán gyönyörűen, vétkes ártatlanul, szabad rabságban.
Annyiszor éreztem már illatát, a szárnyak suhogását, a meleg fuvallatot, ízét és dallamát…

Odakint havazik.
A hóban meztelen lábnyomok.
Az Ő lábának nyomai.
Végtelen messzire vezetnek, de most végtelenül közel van.
Ajándék.
Itt van.
Megérkezett.