Reggel Gazdám jött értem. Kinyitotta a ketrecem, levette a maszkot a fejemről, a csipeszeket a mellbimbómról és kivette a szájpecket a számból. Megcsókoltam a lábait.
- Jó reggelt kiskutyám. Ma kimegyünk még a strandra mielőtt visszaviszünk Úrnődnek. Egyél gyorsan, utána rendet raksz a tegnapi használtod után, csinálsz nekünk enni a strandra, és ha kész vagy indulunk is.
A vájuhoz mentem, már benne volt valami megrágott maradék. Megettem mindent, Gazdám gyorsan levizezett, majd bementünk a lakásba. Úrnőm a konyhában volt, lábcsókkal köszöntöttem. Majd bementem a nappaliba, és elkezdtem rendet rakni. A földön még ott volt tegnapról a földön a sperma és pisi maradék. Felmostam, és amennyire tudtam rendet raktam. Készítettem pár szendvicset, és italt töltöttem a kulacsokba. Gazdáim felöltöztek, és az ajtónál vártak engem. Kivették a sokkolós plugot és berakták a saját vibrálósomat, a számba pedig a zablát rakták.
- Ruhát nem kell felvenned, nem lesz rá szükséged. - mondta Úrnőm.
Bemásztam a csomagtartóba, rám csukták az ajtót, és elindultunk. Nem értettem, hogy miért nem kell ruha, és miért így kell utaznom. Amikor megyünk valamerre, a nyakörvet leszámítva hétköznapi viselet van rajtam Erikával is. Egyértelmű volt számomra, hogy nekem ez nem egy sima strandolás lesz. Egy idő után elég döcögős lett az út, biztos, hogy valami földúton mentünk.
Megállt az autó és megérkeztünk. Kinyitották az ajtót, és kiszálltam. Erdős részen voltunk, több autó is parkolt a földút szélén. Gazdám vitte a csomagokat, Úrnőm pedig engem vezetett. Kiértünk a fák közül, egy tóhoz. Nem kiépített strand volt, inkább csak egy bányató. Mikor megláttam az embereket, megértettem miért nem kell ruha. Nudista strand volt, senkin nem volt ruha. 30-40 ember lehetett itt. Úrnőm és Gazdám a tó távolabbi oldalára vezettek. Közben sok embernek köszöntek, sokan megbámultak engem. Nem voltak megbotránkozó nézések, volt aki csak végigmért, volt aki mosolygott közben. Gondolom ismerték Gazdáimat, gyanítom nem volt annyira meglepő számukra, hogy szolgájuk is van.
Lepakolták a cuccokat, kiterítettem a pokrócot és felállítottam a napernyőt. Közben valaki odament Gazdámhoz.
- Sziasztok! - köszöntötte a férfi Úrnőmet és Gazdámat.
- Szia Zsolt. - üdvözölte Gazdám is.
- Látom van új szerzeményetek. - mondta nevetve. - Hogy sikerült szereznetek? Azt hittem, nehéz lesz szolgát találnotok.
- Együtt dolgozom vele, a feleségével is jóban vagyunk, ő mesélte, hogy Úrnő-szolga kapcsolatban vannak, és szívesen kölcsönadta nekünk egy hétvégére. Nagyon élvezzük, biztos, hogy a jövőben szerezni fogunk magunknak egy állandó köcsögöt, vagy kurvát. Szeretnéd esetleg te is kipróbálni?
- Nem, köszönöm, a pasik egyáltalán nem vonzanak.
- Kár, nem tudod mit hagysz ki. Milyen modortalan vagyok. Köszöntsd az ismerősünket te is csicskám.
Kivette a számból a zablát, odamásztam az ismeretlen férfi lábához, és megcsókoltam mind a kettőt. Majd Gazdám visszarakta a zablát.
- Látom ügyesen be van tanítva.
- Igen, nagyon odaadó szolga lett belőle. De nem tartunk fel, menj csak a feleségedhez, jó fürdőzést. Ha mégis akarjátok valamire használni amíg itt vagytok, szóljatok nyugodtan.
- Rendben, jó időtöltést nektek is. - mondta a férfi és elment.
Gazdám elővette a naptejet, és utasított, hogy kenjem le őket. Először Úrnőmet kentem be, az egész testét, a melleit és a fenekét is. Utána Gazdámat, szintén az egész testét, a farkát is beleértve. Izgató volt, a farkam kitöltötte az erényövet.
- Feküdj a hátadra, mi is bekenünk. - parancsolta Úrnőm.
Lefeküdtem, Úrnőm az ujjára nyomott egy kis naptejet, a homlokomra és a hasamra írt vele valamit, és ennyi volt a bekenés.
- Így maradsz amíg nem szólunk.
Legalább 2 órát voltam így a napon, a testem leégett.
- Na most már jó leszel, bemehetsz a napernyő alá.
Mielőtt felkeltem, Gazdám csinált rólam képet, es megmutatta. A homlokomra a köcsög szót írta, a hasamra a csicskát. Ahol a naptej volt, ott nem égtem le, csak körülötte, így jól olvashatóak voltak a szavak. Ez jó darabig így marad. Napokkal később is látni fogja mindenki. Nagyon nem örültem neki. Bementem az árnyékba, és négykézláb álltam. Úrnőm asztalnak használt, amíg Gazdám fürdött egyet. Egész idő alatt bámultak az emberek. Láttam, hogy egy-egy ember mindig néz, vagy összesúgnak. Nagyon megalázó volt. Egy kicsit javított a helyzeten, hogy Gazdámék a legtöbb embernek odaköszöntek amíg elértünk idáig, szóval gondolom ismerik őket, talán így nem annyira meglepő számukra, hogy én vagyok.
Gazdám kijött a vízből, lefeküdt, hogy megszáradjon. Dél lehetett mikor mondta, hogy vegyünk enni. Elindultunk mind a hárman, engem Gazdám vitt pórázon. Egy kis büfésautóhoz mentünk. Gazdám kért 2 hamburgert, és 3 sült krumplit. Leültek egy asztalhoz, én pedig melléjük térdeltem. Egy asztalnál ültek még, más nem volt rajtunk kívül. Úrnőm és Gazdám elkezdtek enni, de én nem kaptam semmit. Gondoltam majd a maradékot. A felét megették az ételüknek, utána kaptam én is egy keveset. Gazdám kivette a számból a zablát, és megparancsolta, hogy nyissam ki a számat. Kinyitottam, majd a szájában lévő megrágott darabot átköpte a számba. Régebben ezt undorítónak találtam volna, de az elmúlt pár napban, csak ilyen kaját kaptam, így már nem okoz gondot, hogy megegyem. Rágtam rajta még egyet-kettőt, és lenyeltem. Majd Úrnőm is átköpte a számba az általa megràgott falatot, és azt is megettem. Ennyi volt amit kaptam. Végeztek az évessel egy adag krumpli maradt, de azt nem ették meg. Elindultunk visszafelé. Megálltunk egy toitoi-nál, mert Úrnőmnek pisilni kellett. Bement, mi Gazdámmal kint vártunk. Kinyílt az ajtó, de nem indultunk tovább.
- Gondolhatod, hogy nem hagyunk kaja nélkül kiskutyám. - mondta Úrnőm. - Megterítettem neked szépen, ahogy egy csicskához illik. Gyere!
Megfogta a pórázt, és behúzott a toitoiba. A lyuk melletti részen volt a sült krumpli amit vettek. De nem tartóban, hanem kiborítva magára a WC-re. Egy része megrágva és kiköpve, egy része csak úgy odaborítva. Nagyon büdös is volt a WC-ben, és valószínűleg össze is volt pisilve az a rész. Szerintem mindenki el tudja képzelni, milyen egy toitoi pár használat után.
- Ha nem vagy éhes, természetesen nem kell enned, de nagy örömmel főztem neked. - mondta Úrnőm gúnyosan.
Természetesen tudtam, mi az elvárás, így kinyitottam a számat, és elkezdtem enni. A krumpli íze keveredett a pisi izével. Hiába, hogy az “ülőke” szélére rakta, ahogy mások pisiltek, oda is csapódott, így a krupmlin is érződött a hugy íze. Nehezemre esett enni. Többször megálltam, hogy ne hányjam el magam. Az egyben lévő darabokat egyszerű volt bekapni és megenni, de a megrágott darabokat már nehezebb. Ahhoz, hogy ezeket is a számba tudjam venni, a nyelvemmel kellett felnyalni, vagy a számat teljesen a WC széléhez kellett nyomnom. Azt hittem, hogy a pisi ivásnál megalázóbb módon nem kerülök kapcsolatba a huggyal, de így még rosszabb volt. Nem tudom, hány ember pisilhetett itt előtte, de abból mindből jutott nekem. Végül az utolsó falatot is felnyaltam. Mikor végeztem leültem a sarkaimra. Úrnőm megnézte, hogy mindent megettem, megsimogatta a fejemet, és egy “egészségedre” mondattal befejezettnek tekintette az evésemet. Visszamentünk a pokróchoz. Kis ideig ültünk itt majd Gazdám felállt.
- Bemegyek a vízbe egy kicsit. - mondta Gazdám. - Gyere köcsög mártózz meg te is.
Gazdám felállt, kivette a plugot a fenekemből és elindultunk a vízbe. Négykézláb mentem amíg csak tudtam, mikor már az arcomat érte a víz, felálltam. Féltem, hogy Gazdámnak nem fog tetszeni, de nem szólt semmit. Beértünk addig, hogy már mellig ért a víz. Gazdám húzott egyet a pórázon, hogy álljak meg. Mögém lépett, és éreztem, hogy elkezdte az ujjait a seggembe dugni. Körbenéztem, de senki nem volt a közelünkben. Két ujja volt bennem. Elkezdtem élvezni a dolgot, kicsit kiljebb nyomtam a fenekemet, hogy jobban hozzáférjen. Éreztem a fenekemnél Gazdám faszát. Kemény volt már. Kihúzta az ujjait a fenekemből. Éreztem a kezeit a térdhajlatomnál, majd felemelt. A vízben sokkal könyebb voltam. Felemelt, a faszához illesztette a seggemet, és beleültetett. Lassan csúsztatott a faszára, addig míg teljesen bennem nem volt. Mikor tövig csúsztatta a faszát, egy kicsit várt, majd elkezdett mozogni bennem. Dugta a seggemet, és közben engem is mozgatott. Nagyon élveztem, nyögtem közben mint egy kis kurva. Mélyen, keményen nyomta belém a faszát. Szabályosan felnyársalt vele. Hátranyúltam, próbáltam egy kis erőt kifejteni, hogy ne nyomja annyira mélyen. De titkon nagyon élveztem. Vagy nem is annyira titkon, hiszen minden mozdulatnál nyögtem. A faszom feszítette az erényövet. Annyira szerettem volna ha az én faszom is szabadon van. Folyamatosan mozgott bennem. Élveztem ahogy megdug. Ez most nem az a megalázó baszás volt. Mind a ketten nyögtünk. Éreztem, hogy egyre jobban élvezem. Majd pár dugás után elélveztem. A farkamhoz nem ért hozzá, csak attól mentem el, ahogy a seggemet dugta. A spermám feljött a víz tetejére. Gazdám is észrevehette, hogy elmentem, mert még jobban beindult, hevesebben, keményebben dugott. Pár lökés után a fenekembe élvezett. Elengedte a lábaimat, leraktam, de még egy kicsit bennem maradt. Lökött rajtam még párat, majd kihúzta a seggemből. Szembe fordultam vele, mosolygott, és adott pár pofont. Nem erősen, hanem csak olyan barátit. Majd elindultunk kifelé. Amikor alacsonyabb lett a víz, négykézlábra ereszkedtem és úgy mentem tovább. Kiérve Gazdám leült a pokrócra én pedig mellé térdeltem.
- Na, hogy tetszett neki? - kérdezte Úrnőm.
- Nagyon élvezte, elélvezett attól ahogy megdugtam.
- Akkor jó fiú volt. Örülök, hogy végre elfogadta, hogy csicska, és tudja élvezni, hogy mások úgy használják, ahogy nekik jó.
Még egy kicsit maradtunk a parton, aztán elmentünk zuhanyozni.
Visszamentünk, összepakoltunk, Úrnőm és Gazdám felöltözött. Nekem visszarakták a plugot, bekapcsolták erős fokozatra, és a saját golyós szájpeckemet is a számba rakták. Elindultunk az autóhoz. Elmentünk Zsolt mellett, aki ránk nézett.
- Ennyi volt? Már mentek is? - kérdezte.
- Igen, haza kell vinnünk Úrnőjének. Sajnos csak hétvégére kaptuk kölcsön. Biztos nem akarod kipróbálni?
- Nem, tényleg nem jönnek be a pasik. De ha lesz női szolgátok, szólj.
- Rendben. További szép napot nektek.
A kocsihoz érve Gazdám kinyitotta a csomagtartót. Beszálltam, a kezeimet a bokáimhoz kötötték a hátam mögött, és rám csukták az ajtót. Elindultunk.
Pár óra alatt meg is érkeztünk haza. Kinyitották az ajtót, eloldoztak és az ajtóhoz vezettek. Bekopogtak, és feleségem beengedett minket.
- Sziasztok! - üdvözölt minket. Odamásztam a lábaihoz, es megcsókoltam mind a kettőt. - Jól telt a hétvége?
- Igen, nagyon ügyes volt, nagyon élveztünk mindent. - válaszolta Úrnőm. - Menjünk be, és elmesélek mindent.
Bementünk a nappaliba, leültek, nekem megparancsolta feleségem, hogy amíg mesélnek masszírozzam a lábát, és nyaljam a talpát. Mikor mindent elmondtak, beszélgettek még kicsit, majd elköszöntek és elmentek.
- Nagyon ügyes vagy, nem hoztál rám szégyent. Ebben reménykedtem. Máskor is kölcsönadlak nekik amiért ilyen jól szolgáltál. Jutalomból engem is kinyalhatsz.
Elindultunk fel a szobába, hogy Úrnőm is élvezhesse a számat.
folyt.kov.
Hozzászólások (0)