Az ablakban 2/2. rész

Az ablakban 2 / 2. rész

(Kitalált történet fiktív helyszínekkel és szereplőkkel.)

A pribék belém fecskendezte az utolsó cseppeket, és végre felegyenesedhettem, miután a felcser kihúzta belőlem a tűt. Az volt a véleménye, hogy nem befolyásolja a kúra eredményességét egy váratlan botozás, és biztatott, hogy menjek le most, hiszen többször hallotta, hogy kúp vagy injekció után jobban esik, ha megcsapatja valaki a fenekét, és most az a szerencse ért, hogy én is tapasztalhatom.

Így az inasnak azt feleltem, hogy haladéktalanul megcsapatom a fenekem, mire gúnyos pillantást vetett rám, hiszen jól látta, hogy most kaptam injekciót, és azt felelte, hogy bizonyára jól fog esni, majd elment.

Kelletlenül ballagtam le az udvarra, a dereshez, az udvar hátsó zugába, és éppen akkor értem oda, amikor a delikvens éppen felkelt. Nem akartam húzni az időt, ezért ismertettem urunk parancsát, mire a poroszló a deresre mutatott, és felszólított, hogy helyezkedjek el rajta.

A legutóbbi alkalommal sem kívántam a botot, és előtte sem, most azonban, talán az injekció és a kúpok hatására, úgy éreztem, hogy ez a legalkalmasabb idő arra, hogy seggbe kínáljanak. Így nem sokat tétováztam, így hamarosan leszíjazva hasaltam, és próbálgattam, hogyan fogom kitolni a fenekemet. A poroszló gúnyosan kérdezte, hogy ennyire kívánom? Mire a többi poroszló nevetett, az egyik pedig botot választott nekem. Azt feleltem, hogy talán azért lehet, mert az előbb kaptam meg az injekciómat, és ez váltja ki belőlem, hogy nincs ellenemre, ha megkapom a magamét.

A poroszló megtapogatta a fenekemet, és megjegyezte, hogy hájasabb, mint legutóbb volt, és csoda, hogy a felcser megtalálja a lyukamat. Felemeltem a fejem, és azt feleltem, hogy két kúpot is nyomott előtte oda, így biztosan megtalálta, amikor szúrásra került a sor. Miután átvette a botot a társától újra kitoltam a fenekemet, és kifejeztem abbéli reményemet, hogy a terebélyes fenék nem akadálya annak, hogy kiadósan alámvágjon. Nevettek, és utána a poroszló gondosan kimérve a távolságot, a bottal megérintgette fenekemet, majd könnyedén lecsapott. Leszegtem a fejem, és hálásan nyögtem egyet. Az ütéstől visszahúztam a fenekemet, de most újra kitoltam, és nem is maradt el a jutalmam, ezúttal kissé lejjebb kaptam, önkéntelenül is hálásan felnyögtem, és bevallottam, hogy ez jólesett. Valóban ízlett a bot, igaza volt a felcsernek.

Ahogy felsandítottam, láttam őt az ablakban, ahogy nézi, hogy újra és újra kitolom a fenekemet, és hálásan nyögök, többször is megjegyezve, hogy ez aztán a botütés! Eddig talán tucatnyi alkalommal hasaltam deresen, de ez volt az az alkalom, amikor megkedveltem a botot. Hájas fenekem újra és újra kitoltam, hogy kényelmesen alám vághassanak, és sohasem bántam meg. Nem is volt kérdés, hogy még öttel megrepetáztassanak, a poroszló talált még olyan helyet a seggemen, ahová még nem ütött. Éppen az utolsónál tartottunk, amikor ismét felnéztem az ablakra, és láttam, hogy a felcser elismerően biccent. A poroszló megkérdezte, hová szeretném, mire kis töprengés után azt feleltem, hogy rábízom a döntést, mert hála a munkájának, már az egész fenekem sajog. Így kiválasztotta a helyet, és keményen lecsapott, amitől ismét elégedetten felnyögtem.

Amikor kioldoztak, és nehézkesen lekászálódtam a deresről, megkérdezték, hogy ízlett? A poroszlóknak szokásuk volt kérdezni, amikor megbotoztak egy-egy delikvenst. Elismerően mondtam néhány dicsérő szót, bevallottam, hogy valóban ízlett a bot, és kifejeztem abbéli reményemet, hogy máskor is szerencsém lesz hozzá. Ennek a botnak bármikor aláhasalok, folytattam, miközben sajgó fenekemen elégedetten tapogattam a hurkákat.

Szakértő szemmel nézték, és mind meg is tapogatták a poroszlók is, és egyikük megjegyezte, hogy szép nyomokkal büszkélkedhetek. Ezután óvatosan felhúztam a nadrágomat, és míg a következő, koros paraszt dacosan felhasalt a deresre, vártam egy kicsit, míg erőt vettem magamon, hogy elsántikáljak.

A paraszt egyike volt azoknak, akiket fogságban is bottal vallattak, de mivel már korábban ismeretségbe került a deressel és a bottal, szinte a szemébe nevetett vallatóinak. Most sem törte meg a várható büntetés. Mialatt leszíjazták megjegyezte, hogy az ispán parancsára ötven botot kell kapnia. Ez nem volt ritka különösen nyakas parasztok esetében. Figyeltem, ahogy megkapaszkodik a deres lábaiban, és kitolja ellazított fenekét, ahogy illik.

A poroszló, aki verte, megjegyezte, hogy ritkán találkozik olyan férfival, aki ilyen beletörődőn fogadja a botot. A paraszt újra kitolta a fenekét, és azt felelte, hogy ő csak ebből ért, és amikor a poroszló alávágott, fegyelmezetten nyögve nyugtázta az ütést. Megrázta kissé a fenekét, és újra kitolta, jelezve, hogy készen áll a folytatásra. Egész botozás alatt látszott, hogy összeszokott páros. A paraszt tisztában van azzal, hogy milyen viselkedés illendő egy férfi számra a deresen, és a poroszló gondosan botozta a feneket, mindig kivárva, hogy a paraszt kitolja. Időnként megkérdezte, hogy ízlik a kapott ütés, mire a paraszt kissé eltűnődött, majd valami olyasmit felelt, hogy megjárja, és újra kitolta a fenekét. A poroszló jobbról és balról is megkerülte a derest, hogy onnan folytassa a botozást. A paraszt minden ütéstől egyre kiadósabban nyögött, és egyre gyakrabban rázta meg a fenekét, mielőtt kitolta volna. Néha, miután kínosan nyögdécselt, elnézést kért, máskor meg azzal nyugtázta az ütést, hogy ezt jól megkaptam! Egyre több ideig rázta a seggét, és a poroszlóknak rá kellett szólnia, hogy ne húzza az időt. Erre erőt vett magán, és ismét kitolta, aztán amikor a bot kíméletlenül lecsapott, nyögve szabadkozott, hogy ma igazán nem jól bírja a botot, pedig igyekszik úgy viselkedni, ahogy elvárják tőle.

Ezután néhány ütést valóban fegyelmezetten kinyögdelt, egyszer megkérdezte, hol tartanak? Amikor megtudta, hogy még tucatnyi ütés hiányzik az ötvenhez, elmosolyodott, és azt felelte, hogy ő is így számolta. Újra kitolta a fenekét, és amikor alávágtak, szabadkozva nyögött fel ismét, és elnézést kért viselkedéséért. Megrázta fenekét, melyen már elég sok hurka sorakozott, és ismét kitolta, majd amikor a bot lecsapott, aúúzott egyet, és kis pihenés után újra kitolta. Ezeket az ütéseket már kellemetlen aúzással fogadta, és meg is jegyezte, hogy teljesen kiszárad a torka tőle. Az utolsó néhányra már megint húzta az időt, rázogatta a fenekét, mielőtt kitolta volna, és kínosan nyögdécselt.

Amikor megkapta az utolsót, nehezen szedte össze magát, hiába sürgették, hogy tata, haladjon, ez nem az otthoni kényelmes ágya, ahol heverészhet. Ez hatott, mert kínosan lassan, de lemászott a deresről, és bizonytalanul megállt a lábán. A kérdésre, amit nekem is feltettek, azt felelte, hogy meglehetősen ízlett a fenekének, bár reggel még nem gondolta, hogy ma még méltóztatik megcsapatni az ispán. Megrázogatta egyik, majd másik lábát, majd szabadkozott, hogy fiatalabb korában, még ötvenévesen is jobban bírta a botot, de most szégyenkezik, hogy ilyen rosszul állta, még akkor is, ha változatlanul úgy érzi, ízlett a bot a seggének.

A poroszlók gúnyosan megjegyezték, hogy erős, meglett férfiak nem szoktak ilyen gyáván viselkedni, ha megérzik a botot, de aztán elismerték, hogy míg huszonöt bot meg se kottyan egy férfinak, az ötvenet jobban megkínlódják. Végeredményben elég fegyelmezetten viselkedett, bár sokat rázta a seggét, mégis mindig kitolta, hogy újra kényelmesen alá tudjanak vágni a bottal. Erre a férfi büszkén kihúzta magát, tartásán is látszott, hogy visszatért az önbizalma. Azzal biztatták, hogy legközelebb bizonyára jobban fogja bírni a botot, mire ő buzgón helyeselt, csak abban reménykedett, hogy addig eltelik egy-két hónap, míg újra botot kell kapnia.

Önkéntelenül is összehasonlítottam magam a vén paraszttal, és arra jutottam, hogy én is bírtam olyan jól a botot, mint ő, ha nem jobban. Csak az hibádzott, hogy kétszer annyi idős volt nálam, és dupláját kapta az én adagomnak.

Miközben a könyvtár felé ballagtam óvatos léptekkel, arra gondoltam, hogy ha kétszer ennyi idős leszek, én is ennyire fogok aúzni a deresen, vagy addigra már nem fog ennyire meggyötörni egy váratlanul kapott botozás? Nem tudtam a választ, ezt csak az idő fogja eldönteni.

Vége