Interjú közben 2/3. rész

Interjú közben 2/3. rész

(Fiktív történet kitalált szereplőkkel és helyszínekkel.)

1. Amikor megtanultam a kúpot befogadni, eleinte fekve, felhúzott térdekkel helyezkedtem el, de aztán már a többi optimális pózt is kipróbálták rajtam, és a legtöbben jól teljesítettem, azt hiszem. Hason fekve, magamnak két kézzel széthúzva a fenekemet, úgy pucsítva, vagy terpeszben mélyen előrehajolva, esetleg asztalra könyökölve, széktámlán áthajolva és lekönyökölve, térd-könyök pózban, mindig akkor dől el, hogy mit várnak tőlem. A magam részéről az egyszerű dolgokat szeretem. Előrehajolva, terpeszben bokafogással nagyszerűen el tudok nyelni akár több kúpot is egymás után, de mindegyik után fel kell egyenesednem, és szorítanom a fenéklyukam, nehogy visszacsússzon.

1. Milyen jellegű kúpokat szokott kapni?

1. Ezek általában emésztést könnyítő, székletlazító kúpok, de természetesen már a lázcsillapító kúpokkal is találkoztam. Ezért időnként lázat mérnek a fenekemben, mielőtt a kúpot megkapnám, és ez segít eldönteni, melyik lesz a nyerő. Egyébként a kúpok méretétől is függ. A székletlazítő kicsit vaskosabb, a lázcsillapító ellenben könnyen be tud csusszanni.

1. Térjünk át az injekcióra. Azt a felvilágosítást kaptam, hogy sokáig berzenkedett az ellen, hogy megszúrják a lyukát, de aztán kipróbálta, és néhány próbálkozás után szinte megbarátkozott a fecskendővel.

1. Fecskendője válogatja. Vannak kisebb tartályú, vékony tűvel felszerelt fecskendők. Ha ilyennel szúrnak, szinte észre sem veszem. De vannak tekintélyt parancsoló, nagyobb injekcióstűk, ezeknek már a látványa is megborzongat. Valójában azonban férfias viselkedésnek tartom, ha önuralmat tudok gyakorolni, és nem tiltakozom, ha ilyen szalad a lyukamba. Az ilyen injekció elég határozott érzés, férfinak érzem magam attól, ha keményen megszúrnak, és csak egy kiadós nyögéssel reagálok az érzésre. Ha a nagyobbal kapok, tovább is tart, mert a folyadék, amit be kell juttassanak vele, lassabban ürül belém.

1. Ezeknek az injekcióknak a fogadására is megfelelnek a kúpoknál betanult pózok?

1. Még nem vagyok olyan stádiumban, hogy minden pózt kigyakoroltak volna rajtam. Egyelőre hason fekve, vagy térd-könyök helyzetben vagyok legjobban szúrható, de az előre hajoló vagy asztalra könyöklő pózok további gyakorlást igényelnek tőlem, és akkor lesz a fenéklyukam legjobban injekciózható, ha a széktámlán áthajolva is fel tudom kínálni a tűnek. Ez azonban még nem holnap fog eljönni.

1. Mi maradt még ki? – pillantott jegyzeteibe, majd ismét rámpillantott. – A verés. Hogyan sikerült rávennie magát, hogy elverhessék a fenekét?

1. Már vártam ezt a kérdést. Látom, alaposan tájékozódott rólam. Nos – felidéztem történelmi olvasmányaimat, hogy kifejthessem a választ. Vagyis a ködösítés ideje elérkezett. – Nézze, ha megnézzük a történelmi hagyományokat, akkor láthatjuk, hogy hosszú évszázadokon át voltak a férfiaknak olyan csoportjai, akiket fizikailag fegyelmezni kellett. Ezt sok esetben ők maguk is elfogadták. Hogy kikre gondolok? Katonákra, parasztokra, pásztorokra, iparosokra, és még sorolhatnám. Még a papság is úgy képezte ki teológusait, hogy nem sajnálta a pálcát. Így egy felnőtt férfi életében nem volt kirívó esemény, ha pálcával, bottal kínálták meg a fenekét. Remekül bevált, hogy a lusta parasztokat szorgalomra szoktassák, az iszákos katonák kijózanodtak, ha parancsnokuk a deresre küldte őket, de a vándorlegények is megízlelték a botot vándorútjuk során, és ettől jobb iparosokká váltak. A botozás intézménye tehát évszázadokon keresztül nem véletlenül maradt fenn.

1. Mikor kapott először?

1. Hogy mikor? Húszas éveim elején, vagyis jó másfél évtizede. Az első bemutatkozás után alig bírtam felkecmeregni a deresről, pedig csak egy könnyű huszonöt botot kaptam. Emlékszem, hogy végig lamentáltam a deresen, és ritkán tudtak elhallgattatni egy jól kimért ütéssel. Hiába biztattak azzal, hogy magamfajta fiatal férfinak meg se kottyan egy jókor jött huszonöt, én minden ütéstől ráztam a seggem és hangosan feljajdultam.

1. Máig rázza a seggét, ha elverik?

1. Voltaképpen mindenkinek, aki időnként pálcát kóstol a seggével, vannak szokásai, amelyeket sohasem hagy el – nevettem, de azért kínosan éreztem magam. – Igen, máig rázom a seggem a bottól.

1. Visszatérve történelmi olvasmányaira, esetleg filmekre – megdörzsölte halántékát, és ismét jegyzeteibe pillantott. – A régi korokban a férfiak hogyan viselték, ha botbüntetést kaptak? Levont esetleg az esetekből valamilyen tanulságot, vagy átvett viselkedésformát?

1. A régebbi korokban sokkal természetesebb volt, ha egy férfi botot kapott. Sokféle okból hasalhatott deresre, akár pikáns ajándékként küldhette régi iskolatársa még a hannoveri egyetemről, és a megajándékozott, olvasván a levelet, nem sérthette meg a régi jó barátot azzal, hogy visszautasítja. Láttam erről filmet, olvastam regényben, visszatérő momentum, hogy ilyesmivel tréfálják meg egymást, akár húsz év elteltével is. Ilyenkor a megajándékozottnak, bármennyire nem kívánja a botot, meg kell rendelnie a saját elverését, ha gazdag, és a kastélyában van ilyen helyiség, akkor ott, ha nem, akkor a földesurától kell kérnie, akinél esetleg gazdatisztként dolgozik, hogy csapassa meg. Amikor aztán sort került a botozásra, vagy rájött arra, hogy fiatalkorát idézi a kapott ütleg, és elnosztalgiázik a deresen, vagy ha már akkoriban sem fűlt a foga ehhez a büntetéshez, duzzogva hasalt fel, és kínosan nyögdelte végig a botozását. Ezután megírta barátjának, hogy köszönettel vette ajándékát, beszámolt tapasztalatairól, majd másra terelte a szót, remélve, hogy máskor nem lesz része ilyen figyelmességben. Olyan filmet is láttam, ahol az ajándékozó meg is feledkezett tréfájáról, és évekkel később meglátogatta barátját kastélyában. Vidáman elbeszélgettek a régi szép időkről, a házigazda megmutatta kastélyának nevezetességeit, majd a folyosó végén benyitott ama szobába, amelynek közepén a deres várakozott. A régi barát először fel sem fogta, majd a derű eltűnt arcáról, és amikor látta, hogy barátja bólint, és betessékeli, sóhajtva egyezett bele, hogy az ott várakozó pribékek kezére adja magát. Barátja szeme láttára szabadult meg felsőruhájától, lazította meg alsóruháját, mielőtt vonakodva a deresre hasalt. Emlékezett még arra, hogyan kell elhelyezkedni, és a barátja biztatta is, hogy meglátja, milyen jól fog esni egy kis bot. Közben a hasaló férfi már csupasz fenékkel, nyakig felhajtott inggel várakozott sorsára, engedte magát leszíjazni, majd riadt tekintettel nézett az elébe tartott botra, amelyről éppen akkor mondta barátja, hogy remekül alkalmas arra, hogy magafajta vaskos testű, hatvanas éveibe érő uraságot megfingasson. A hasaló férfi valóban elhízott volt, noha hajdan vékonyabb volt, mint barátja. Felemlékezte, hogy mikor kóstolt utoljára botot a fenekével, és mire eszébe jutott, már el is kezdődött a botozása. Innentől kezdve férfiasan nyögdelt, és ha időt kapott rá, még a fenekét is sikerült kitolnia az újabb ütés előtt, ahogy elvárták hajdan is. Barátja közben dicsérte, hogy milyen jól bírja még mindig a botot, és az ütések csattanásai után a nyögései arról árulkodnak, hogy ízlik neki a váratlanul kapott verés. A botozott férfi a kapott huszonöt után ernyedten nyúlt el a deresen, lihegett, és maga is bevallotta, hogy meglehetősen jólesett neki, amit kapott. Barátja erre merő figyelmességből utasította a pribéket, hogy vágjon rá még tizenötöt, mert úgy látja, hogy még fér ütés arra a hájas fenékre. Erre a barátja próbált tiltakozni, de azután ő is arra jutott, hogy ha már felhasalt, alaposan lássák el a baját. Újra kitolta fenekét, és a pribék újra könnyedén alávágott. A férfi kínosan nyögdelte a repetát, de utána maga állt elő azzal, hogy egészítsék ki ötvenre, mert sokkal jobban hangzik, ha majd megemlíti társaságban, hogy olyan ötvenet botot kapott, hogy az eget is bőgőnek nézte. Ebben egyetértettek, és a hasaló férfi ismét kitolta fenekét, és felkészült a nyögdécselésre. Utóbb még hosszú évekig mesélte, hogy élete legkeményebb botozását kapta, és utána hetekig nem tudott lóra ülni.

1. Érdekes történet – fanyalgott a riporter. – Esetleg a saját eseteiből is tudna hozni…?

Ekkor belépett az ügynökség egyik tagja, és egy papírt nyújtott át neki. Rápillantott, majd rám nézett, ebből tudtam, hogy rólam szól. Talán elégedetlen velem az ügynökség? A fecsegésemért felbontják a szerződésemet?

1. Nos, most szünetet kell tartanunk. Önnek egy kis dolga akadt – felém nyújtotta a papírt.

Nagy kő gördült le a szívemről, nem a kirúgásomat tartalmazta. Csak annyit, hogy menjek át a négyes szobába, ami a folyosón pár ajtóval odébb van, és ott megtudom, miért hívtak ki.

1. Kávészünet, ajánlom a büfénket, a földszinten – emelkedtem fel, és elhagytam a helyiséget.

A négyes szobában az egyik ügynök várt, akitől már többször kaptam munkát. Most is ilyenről volt szó, és halaszthatatlansága miatt nem tudták megvárni az interjú végét. Az egyik ügyfél rövidfilmet rendelt arról, hogy egy férfi injekciót kap a fenéklyukába. Még ma el kell készülniük a vágással is, és elküldeni neki, szép felárat fizet. Mivel a házban most csak nekem van tapasztalatom injekcióztatásban, hát meg kellett lennie. Felsóhajtottam, és arra gondoltam, hogy csak most, amikor még beöntésre sincs idő, nehogy a nagyobb fecskendővel kapjak, és úgy megriadjak, hogy összecsináljam magam. Mert erre is volt példa, hiszen még tanuló időszakomban voltam.

A szomszédos szobában levetkőztem, és miután a wc-n is jártam, felkészülve léptem be a kamerás szobába, ahol injekciózni szoktak. Már valamennyire erőt vettem magamon. A szoba közepén állt a vizsgálóágy, amin először hasalni akartam, de térd-könyök pózt parancsolt a doktor. Minden fehérköpenyest doktornak hívtunk, aki ezeket a kezeléseket végezte. Arcmaszkja miatt nem volt felismerhető a filmen, de én persze nem kaptam arcmaszkot, és teljesen meztelen voltam.

Berzenkedve másztam fel a vizsgálóágyra, és vettem fel a pózt, miközben a doktort figyeltem. A nagy fecskendőt készítette elő, felszívott bele valami sárga, sűrűnek látszó folyadékot. Hátranyúltam, és két kézzel széjjelfeszítettem a fenekemet, majd ismét lekönyököltem. A kamera ráközelített a fenekemre, majd az arcomat is mutatta egy másik, szemből. A doktor az ágyhoz lépett, kezében a töltött fecskendővel. Riadtan néztem fel rá. Térdeim arasznyi távolságban voltak, reméltem, ennél jobban nem kell terpesztenem.

A doktor felmutatta a kamerának a fecskendőt, majd beszélni kezdett, elmondta, hogy a páciens egy kemény, határozott szúrást érez, de ebben a pózban simán be fog siklani a záróizmokon túli szakaszba a tű, és ha megnyugszik a páciens, akkor bele lehet pumpálni a szert. Ezt általában szeretni szokták, mert bár hideg és csípős is, büszkék rá, ha kibírják. Ezzel megdörzsölte lyukamat, és gumikesztyűs ujjával kissé benyúlt, tán csak egy centire. Felemeltem a fejem, és szembenéztem a kamerával. A doktor feszített rajtam, majd egyetlen, határozott mozdulattal megszúrta a fenéklyukamat. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan meg leszek injekciózva, váratlanul ért a döfés, kiadósat nyögtem tőle, majd előrehasaltam, megkapaszkodtam az ágy szélében. A doktor számított erre, mert végig nyomta a tűt, ki ne csússzon belőlem. Terpeszben hasaltam, és lihegve vártam, hogy megitassanak. Lehajtottam a fejem, majd újra felnéztem, keményen feszítette lyukamat a fecskendő. Mégis, kis büszkeséget éreztem, hogy nem rántottam el, és elsőre meg lehetett szúrni a lyukamat.

A doktor arról beszélt, hogy a halvány csíkok a seggemen botozás nyomai, amit alig egy hete kaptam, és hogy milyen jól mutat a filmen botozott feneket injekciózni. Aztán megkérdezte, hogy felkészültem-e, és amikor biztosítottam arról, hogy jöhet, elkezdte belém pumpálni a szert. Összeszorítottam fenéklyukamat, majd ismét ellazítottam, ezt a doktor mindjárt kommentálta is, hogy általában így pulzál a megszúrt fenéklyuk, így reagál az injekcióra. Mélyeket lélegeztem, és kínosan nyögdelve szúrattam magam, hason fekve, terpeszben, ahogy kezdő koromban tanultam az injekció fogadását. Valóban hideg volt, és csípett is, de elhatároztam, hogy férfiként viselkedem, és az utolsó cseppig megiszom. Így fel-fel emeltem a fejem, kínosan nyögtem egyet-egyet, de pucsítottam, és a doktor lassan, biztos kézzel belém fecskendezte a csípős folyadékot. Végre szólt, hogy kész, búcsúzóul megnyomott a fecskendővel, amitől megnyaltam a számat, és kijelentettem, hogy életem egyik legjobb injekciója volt. Sohasem fogom elfelejteni. Méltattam a döfés pillanatát, ami meghasaltatott, mire a doktor azt felelte, hogy ez természetes reakció, és megdicsért, hogy végig tartott az önuralmam, majd egy mozdulattal kihúzta belőlem a fecskendőt. Felsóhajtottam, és hátranyúlva összeszorítottam a fenekemet, majd amikor a doktor szólt, hogy felkelhetek, lekászálódtam a vizsgálóasztalról, és megköszöntem neki. Még hátat kellett fordítanom neki, megpaskolta, és széthúzta a fenekemet, majd utasított, hogy szorítsam a záróizmokat, nehogy kifolyjon. A kamerák leálltak, és elhagyhattam a szobát.

Folyt. köv.