Kiara (1)

Kiara hitt magában. Hitt a fájdalomban. Hitt a dominanciában. Hitt a szigorú életvezetési szabályokban. És hitt - módjával, alkalomadtán - a hedonizmusban és a luxusban.

De ami mindennél fontosabb, Kiara hitte és tudta, hogy a férfiak Y-kromoszómája csak arra való, hogy mint egy joysticket, megragadja egy erre alkalmas nő. És irányítsa őt. Ha kell, akár az orránál fogva. Vagy egyéb, nemesebb szerveinél... Ezt a tudását előszeretettel alkalmazta.

Az előszoba tükrében végigpillantott magán. Szíjak és pántok, a testére feszülő, ruganyos, éjfekete bőr. Megfelelő helyeken mélyen dekoltált, csak a négy fal között viselendő. Miniruhának mondhatnánk, ha ruhának nevezhető lenne egyáltalán. Hozzá a legmagasabb, tűsarkú lakkcsizma, amit bárki látott valaha. Combtőig érő, ott rojtokban végződő. Kihívás lesz ma esti vendégének, ha majd meglátja őt.

Fejére illesztette az obszidiánnal ékesített, csupa toll és tüll, különlegességet sugárzó fejdíszt. Jól mutatott a szintén kövekkel kirakott, ezüstnyelű korbáccsal kezében. Erélyt testesített meg. Ezt szánta kettejüknek, ma estére.

Kívülről, a lépcsőházból nevetgélés, elfojtott női kuncogás hallatszott. Biztosan Ádám az, az unokaöccse. Most térhetett haza nemrég szerzett cafkájával, Erikával. Összevonta kígyó formájú szemöldökét. Mit meg nem enged magának az a nő… nem csoda, hiszen vanília… na várjon csak… fussanak csak össze egyszer a lépcsőházban kettesben, majd ő jól móresre tanítja. Viselkedni nem tud, a gangot persze körberakta a kis cserepeivel... és mindben a gizda, mihaszna rukkolanövénykéivel!

Kulcscsörgés hallatszott kintről, elhaltak a zajok.

Kiara még egy utolsó pillantást vetett magára a tükörben. Magára terítette cseresznyevirágokkal hímzett, fekete selyemkimonóját. Jó lesz.

A konyhában kávét főzött. Hagyományosan, kézzel. Kevergette a habos nedűt és elgondolkozott. Mit csináljon? Még van két órája és minden készen…

Bevitte a kávét a nappali napsütötte sarkába, halk zenét tett fel. Letelepedett kedvenc szobapálmája alá, kezébe vett egy magazint. Lapozgatni kezdte, de nem volt hozzá kedve. Már épp arra gondolt, átlakkozza körmeit mélybordóról vadító lilára, amikor kintről feltűnt egy halk neszezés, amit bátortalan kopogás követett.

Bosszúsan nézett fel.

- Ki meri megzavarni a délutánt? Váratlanul, ráadásul… Ki lehet?

Az ajtóban az új szomszéd, Erika állt.

- Ne haragudj… nincs véletlenül hat tojásod?

Kiara annyira meglepődött, hogy majdnem elnevette magát. Hogy hat tojás? Rögtön hat? Nem mint a viccben, kettő?

- De, persze, van, gyere csak be egy kicsit.

Erika belépett. Nem tudta még, hova jött…

Az előszobafalak feketére festve. Rajtuk egymást érték a korbácsok, ostorok, bőrszíjak, paskolók, és egyéb eszközök. Bekukkantva az egyik szobába speciális, egyedi készítésű bútorok. Minden fekete vagy vörös. Elvétve egy kis ezüst.

- Kíváncsi vagy? Gyere csak be, nézd meg nyugodtan.

- Öööö… az van, hogy Ádámnak vissza kellett mennie gyorsan az egyetemre, mert hiányzik még valami a ma esti eőadásához. Arra gondoltam, sütök gyorsan egy kis piskótát. Vagy kalácsot… de az nem kelne meg. Tudod, elutazik nemsokára. Szóval kényeztetném ma este még egy kis sütivel, de nincs egy darab tojás sem a lakásában - hadarta Erika egy szuszra, idegesen.

- Ezen könnyen segíthetünk. Most jött meg a biofarmról a rendelés, van benne harminc tojás. Vigyél magaddal, amennyit csak kívánsz. De tényleg gyere be előbb. Még alig beszélgettünk. Ne aggódj, Ádám nem ér haza egyhamar a péntek délutáni forgalomban.

- Ez igaz. Jó, akkor bejövök. De csak egy percre maradhatok.

- Ahogy szeretnéd. Kérsz egy teát?

- Nem, inkább egy kicsit szétnéznék. Ha szabad…

- Csak nyugodtan - nevetett fel Kiara.

Az előszobából a hallba vezetett az út, ami egyben étkezőként is szolgált. Onnan pedig a napfényes nappaliba. Ott már világosabb színek voltak.

Az előszoba elágazásában pedig csupa csukott ajtó. Szantálfa füstje szivárgott ki az egyiken, ami résnyire nyitva volt.

Erika lopva odapillantott, de inkább az étkező, majd a nappali felé vette az irányt. A hallban a tekintete kicsit elidőzött a székeken. Alig érintve őket végig is simított rajtuk gyengéden, majd halkan kuncogni kezdett.

- Mi az? - kérdezte szemét összehúzva a házigazda. Talán nem tetszik valami?

- Nem, dehogy…

Ez furcsán vette ki magát egy kicsit. Most már muszáj lesz elmondani…

- Csak az van, hogy egyszer láttam egy videót… amit aztán megnéztem még jó sokszor. Mindig is tetszett. De még soha nem próbáltam, ami benne volt. Nem volt rá alkalom. Ezek a székek pedig… tökéletesek lennének. Lehet, hogy egyszer majd Ádámmal kölcsönkérjük. Semmi, nem fontos.

Kiara elmosolyodott. Ő is szerette ezeket a masszív, egyenes háttámlájú, tömör fa székeket.

- Kíváncsivá tettél. Elmeséled?

Erika tudta, hogy itt, az Andrássyn őszinték egymással az emberek. Hiszen mindenkinek volt egy, kettő, vagy több kinkje. Nem voltak egymás előtt titkok. Zárt közösség volt. És amúgy is látszottak a nyomok, áthallatszottak a hangok. Na meg gyakran voltak egymás vendégei is azok, akik szerették a bulit, a társaságot. Még a magányosabb farkasok is, mint Ádám (ami tökéletesen megfelelt Erika visszahúzódóbb, privát szféráját őrző természetének) tartották másokkal a kapcsolatot.

Erika elgondolkozott. Végül is miért ne? És elmesélte.

Kiara szája az első mondatok hallatán széles, kaján vigyorra nyúlt. De végighallgatta a nemrég még vanília szomszédot, akinek lám-lám, egészen értékelhető fantáziája volt. Hogy spanking casting videókról álmodoztt vanília korában egyedül, otthon? Miközben semmi feltűnő rajta, se egy erős smink vagy belőtt frizura, se tűsarkú-combfix, se piercing, se tetkók… Olyan kis természetes, szomszédlány-kinézete volt. Ki gondolta volna róla, hogy otthon, egyedül mikre nem gondolt?

Ravaszul félrehúzta a száját, miközben lassan megkérdezte.

- És mondd csak… lenne kedved kipróbálni ezeket a székeket? Mit szólnál csak egy kis bemelegítéshez?

- Nem-nem… - vágta rá rögtön Erika.

- Ahogy gondolod…

Nem erőltette és ettől Erika fejben rögtön visszakozott. Azt tudta, hogy Ádám nem bánja, ha más is fenekeli. Talán még tetszene is neki. Az előadása miatt úgyse fog ma este túl hamar ráérni. Aztán megmutatja a nyomokat neki… lehet, hogy egy sütinél többre értékeli. Vagy… még jobb…. de jó, hogy ez is eszébe jutott! Csak hagy neki egy üzenetet, hogy dolga akadt, el kellett mennie. Úgyis késő estig el lesz foglalva. Biztosan nem hiányolja. Aztán csak megkéri Kiarát, később, ha már véget ért az előadás, hogy csöngessen be hozzá és hívja át. Miközben ő ott lesz, lehet, hogy kikötözve, csíkokkal feldíszítve… süti helyett inkább ezzel várja majd Ádámot, hadd gyönyörködjön benne.

Gyorsan küldött is neki egy üzenetet. "El kellett mennem, hogy valamit elintézzek. Nem érek már vissza 7 előtt és nem akarlak zavarni előadás közben. Kérlek, dobj egy sms-t, ha vége. Itt leszek a közeledben."

Kiara Erikára nézett.

- Kezdhetjük?

- Igen.

- Akkor vetkőzz le, kérlek.

Erika nagy levegőt vett. Nő még soha nem fenekelte el. Mondjuk férfi se túl sokszor. Egy kezén meg tudta volna számolni szinte. De nőre soha nem is vágyott. Egyetlen egyszer, még gondolatban sem. Egészen egy nemrégiben történt beszélgetésig, egy blog kapcsán, valakivel…

Most valahogy mindez mégis vonzó lett. Mindenképp az lesz, ha Ádám átjön este. De anélkül is. Egy nővel biztosan más. Nem lesz férfi-női intimitás. Nem fogja megsajnálni se. Keményebb lesz.

Nem vetheti be a kis női praktikáit. Ugyanakkor… egy nő pontosan tudni fogja, hol mit érez. Talán szóba jöhet vele más is, nemcsak konkrétan fenekelés… egy kis korbácsolás máshol, intimebb testtájakon… Kiara minden bizonnyal tapasztalt ebben, valószínűleg mindkét oldalról.

De most előbb a székek akkor.

Kihúztak kettőt, egymástól kis távolságra. Erika feltérdelt rájuk, a lábai elég nagy terpezben. Érezte, ahogy szétnyílnak a szeméremajkai, feltárva a belső, érzékeny részeit. Kiara észre fogja venni, hogy már a pálca gondolatától benedvesedik...

A karfákra támaszkodott. Majd könyökre ereszkedett lassan, szépen és hátratolta a fenekét, amennyire csak lehetett.

Kiara leemelt egy pálcát a falról. Megsuhogtatta.

- Akkor... indulhatunk? Biztosan bírni fogod? Ne aggódj, ha nem... nyugodtan szólj, magunk között vagyunk. Lehet, hogy nem ehhez szokott a kis vanília bőröd.

Erika összeharapta a szája szélét. Megmutatja neki, csak azért is...

Tisztán csengett a hangja, miközben bólintott.

- Igen, kezdhetjük. És itt lakom már egy hónapja, a szomszédban. Nem várok különleges bánásmódot.

folyt. köv.