Esetem a Svábhegyi Klinikán anno (1)

A napokban egy visszaemlékező cikk jelent meg fényképekkel a volt Svábhegyi Klinikáról és annak kertjében létrehozott úszómedencéről, majd a cikk végén megemlítették, hogy utoljára a SOTE 3. számú Belklinikája működött az épületben bezárása előtt.

Igen, ezt tanúsíthatom magam is, mert jó 35 évvel ez előtt magam is e klinikán feküdtem és gyógyítottak meg Prof Dr. Jakab Lajos osztályán.

Ez a klinika különleges építésű volt, mert minden szobához tartozott erkély, sőt volt, hogy két szobához egy fürdőszoba, WC is. A mi szobánk kétágyas volt, a folyosó végén az utolsó szoba az északi oldalon, volt erkélye, igaz kicsi, de két szék, fotel éppen kint volt azon, így jó időben kiülhettünk oda, valamint volt fürdőszobánk és WC is, igaz közös a mellettünk lévő kétágyas szobával, de volt.

Ketten voltunk fiatal páciensek a szobában, mind a ketten még 30. életévünktől idébb, de olyan betegségekkel, amiknek a diagnózisát – bekerülésünkkor – még maga a prof sem tudta. A kezelőorvosunk maga is fiatal volt még.

Mivel ez az osztály a SOTE egyik intézménye volt, így minden hétköznap délután jöttek az orvostan-hallgatók – általában kettesével egy-egy beteghez – kikérdezték a kórelőzményekről, megnézték=átnézték a kórlapunkat, elvégzett vizsgálatainkat és azok eredményeit, majd kis tanakodás után maguk is javasoltak különféle vizsgálatokat, amik még nem voltak s ha a fiatal kezelőorvosunk jóváhagyta, akkor el is végezték, meg is csinálták azokat azonnal.

Egyik tavaszi, keddi napon két pár érkezett hozzánk, páronként egy fiú és egy leány, akik már ötödévesek voltak akkorra. Komolyan áttanulmányozták a kapott előzményeket, majd vitatkoztak egy sort és végül előálltak két-két javaslattal, hogy mit vizsgálnának még meg. A fiatal doktorunk meghallgatta őket, sokáig gondolkozott, majd mindegyik pár egy-egy javaslatát azonnal engedélyezte, de a másikra azt mondta, hogy ezt még vitassák meg, ha már elvégezték a javasolt vizsgálatokat.

Így is lett. Volt ugyan kis vörösödés, mikor ki kellett bújnunk a pizsamanadrágjainkból, hogy a lábainkon végig meg tudják tapintani az ereinket és valamilyen műszerrel is – annak tapadókorongjaival – meg is „hallgatni” – azokat végig a lágyéktól le a bokákig. A kapott adatokat lyukszalagra rögzítették és mentek vele a fiatal kezelőorvosunkhoz.

Ők aznap már nem is jöttek vissza hozzánk, a kezelőorvosunk is csak pénteken jött be és beszélgetett velünk hosszabban, hogy mit is terveznek a párok, elmondta részletesen a tervezett vizsgálatot, annak menetét és azt is, hogy ez már kicsit fájdalmasabb is lehet a sok tűszúrás miatt, de érdekes lehet az eredmény. A végén – mikor beleegyeztünk – még azt is hozzátette, hogy holnap, vagy vasárnap jönnek vissza, de csak a fiúk a lányok nélkül és a vizsgálat idejére még az ápolónők sem jöhetnek be hozzánk. Tanácsolta, hogy alaposan szellőztessünk ki előtte, majd adjunk rá fűtést, hogy meleg legyen a szobában a vizsgálat időszakában. Majd elment.

Tanakodtunk, hogy vajon mit találhattak ki a párok, hogy csak a srácok lehetnek jelen, a csajok nem, de nem találtuk ki.

Végre szombaton, ebéd után, de a csendes pihenő kezdetekor megérkeztek a srácok. Köszönték nagyon, hogy vállaljuk z általuk eltervezett vizsgálatot és hamarosan a nővérke egy kiskocsin jó pár műszert tolt be és egyéb kellékeket, majd kiment.

A srácok megkértek mindet, hogy menjünk el WC-re, majd fürödjünk is le és úgy jöjjünk vissza, feküdjünk az ágyunkra, de meztelenül, pizsama nélkül, lábunkat kis terpeszbe téve, hanyatt.

Csodálkoztunk, hát még mikor a srácok is kezdték levetni a ruháikat, majd még a rajtuk lévő sportnadrágjukat is utoljára letolták, így mind a négyen meztelenek voltunk már.

A srácok zavartan nevettek, és elmondták, hogy hosszú lesz a vizsgálat, mert egyszerre kell mind a két lábunkon, párhuzamosan, de egyszerre végezni: lesz egy része, ami vérnyomás mérések sorozata lesz, de közben időnként vért is vesznek tőlünk, a láb ereiből, amit különféle reagensekkel kezelnek majd és a labor fogja elvégezni hétfőn a végleges analizálást.

(Mondanom sem kell, hogy alig értek a végére, már mind a négyünknek állt a cerkája, mereven, keményen. Ezen jót nevettünk, cinkosan.) 

A srácok végre mindent beállítottak és hozzákezdtek. Lassan, de módszeresen dolgoztak és jó másfél óra alatt végeztek is az eltervezett vizsgálattal. A kiskocsin ott sorakoztak a levett vér fiolái sorban megjegyzésekkel.

A srácok hoztak négy üveg Coca-colát is, amit behűtöttek a hűtőszekrényünkbe s azt a sikeres vizsgálatra megittuk.

Még beszélgettünk egy sort, úgy ruhátlanul, hiszen eléggé meleg volt a szobában. Persze sor került a csajokra is, akik nem voltak ott. Az egyik srác említette, hogy ő próbált ráhajtani a kolléganőjére, de az elhajtotta, a másik nem is próbálkozott, de megjegyezte, rám mutatva, hogy én „megmozgattam” valamit a társnőjében a múltkori vizsgálatkor, mert akkor is megmerevedtem, mikor hozzám ért. Ő észrevette és a csajjal meg is beszélte az egyetemen később.

Végre összeszedelőzködtek, felöltöztek, majd kitolták a kiskocsit és éppen ideje volt, mert az ápolónő már hozta a vacsoránkat, ami persze kórházi hideg kaja volt.

A srácok összemosolyogtak, s mikor kiment elővettek egy-egy nagy hamburgert, amit nekünk hozták a városból, de mondták együk meg és a papírt is a WC-be húzzuk le, mert ez szigorú megszegése a kórházi protokollnak.

Következő héten szerdán jöttek vissza, de akkor már mind a négyen. A fiatal kezelőorvosunk is bejött, akkor mondták el a kapott eredményeket. Mi persze nem sokat értettünk, de ők jól elbeszélgettek, vitatkoztak. Másnap a reggeli viziten a profnak is beszámolt arról a dokink.

Később még az is kiderült, hogy a srácok kutakodása során jutottak olyan cikkekhez, esetleírásokhoz, ami nagyon hasonlított a mieinkhez, így ez segítette a gyógyulásunkat.

Először igen nagy adagban kaptunk Prednisolont majd két hétig, ami lehetővé tette, hogy lassan talpra tudjak állni, majd már rövidebb-hosszabb sétákra is képes voltam. Az egyik, szimpatikus fiatal egyetemista néha el is kísért ezekre az erdei sétákra, s akkor történt meg az első csók, majd a nyelves puszi, ami végül is egymás farkának a kiverésében csúcsosodott ki.

(folyt. köv.)