Az Úrnő árnyéka

A hajnal ködöt lehelt a kastély völgyére, s a harmat csendben csorgott le a fák leveléről, mintha maga az ég könnyezne. A dombtetőn álló udvarház komor tömbje fölött lassan megvillantak a nap első sugarai, s fémes villanással csúsztak végig az ablakkereteken. A házban csend honolt, csupán a konyha felől hallatszott a vaslábos halk csengése.

A nagyterem kőpadlóján egy fiatal férfi térdelt. Keze durva kötéssel volt áttekercselve, ruhája rongyos, szemében mégis különös fény pislákolt — nem a félelemé, hanem valami mélyebb, nehezebben megnevezhető érzésé. Ő volt Elias, a ház új szolgája, aki nemrég került ide, miután ura eladta adósságai fejében.

Előtte, a trónszéknek tetsző, díszes karosszékben Lady Ysoria ült, kezében egy büntető korbács. Az asszony fiatal volt még, harminc esztendeje alig haladta meg, ám tekintetében olyan nyugalom és hatalom csillogott, amit kevesen tudtak elviselni. Gazdagsága nem csupán aranyban mérték, hanem abban a tekintetben is, ahogyan az emberek meghajoltak előtte — némelyik félelemből, mások rajongásból.

— Felnézhetsz — mondta az asszony halk, mégis éles hangon.

Elias lassan emelte fel a fejét. A szoba fénye rávetült arcára, s a poros levegőben szinte látszott, ahogy a két világ találkozik: a föld porából jött szolga és a bársonyba burkolt hatalom.

— Tudod, miért vagy itt? — kérdezte Ysoria.

— Hogy szolgáljalak, úrnőm — felelte.

— Nem — felelte az asszony, ajkán halvány mosollyal. — Azért, hogy megtanuld, mi a rend, s mi a fájdalom.S egy határozott kézmozdulattal felemelte a korbácsot, meglódította, s ütött. Elias hátába éles fájdalom hasított. A korbács végeire ugyanis, valamiféle állati csontdarabok voltak rögzítve. 

Összeszorított fogakkal, halk nyögésekkel tűrte, mindaddig amíg úrnője meg nem unta a fenyítést.

1. Ezt azért kaptad, hogy soha ne feledd, hol a helyed!

A szavak nem fenyegetésként hangzottak, inkább próbatételként. Elias lehajtotta fejét, s az asszony mozdulatlanul figyelte. Tudta, hogy a fiút nem a félelem tartja térden, hanem valami mélyebb: a vágy, hogy értelmet találjon a szolgálatban.

A napok múltak. A kastélyban a munka rendje szigorú volt: hajnalban ébredés, vízhordás, konyhai szolgálat, majd a lovak ellátása. Ysoria szinte sosem emelte fel a hangját, mégis mindenki engedelmeskedett neki. Elias egyre jobban megismerte a ritmust, s valahányszor a nő szeme megvillant, mintha a levegő is nehezebb lett volna körülötte.

Egy este vihar közeledett. A szél a kapukat csapkodta, s a gyertyák lángja reszketve táncolt a falon. Ysoria a könyvtárban ült, előtte pergamen és viaszpecsét. Elias az ajtóban állt, s várta az utasítást.

— Gyere közelebb — szólt az úrnő.

A fiú lassan lépett a kőpadlón, míg a fény elérte az arcát. A nő lenézett rá, és valami különös elégedettség suhant át a szemén, majd előkerült két fémbilincs.

-Térdelj le! mondta Ysoria, s odabilincselte a férfit az asztal lábához, majd az égő gyertyában olvadó viaszt, magasból a férfire folyatta. Elias megfeszült, felnyögött. Valahol élvezte úrnője uralmát.

— Tudod, Elias, a hatalom nem abból fakad, ha parancsolunk — mondta csendesen. — Hanem abból, ha mások önként hajlanak meg.

A fiú elgondolkodott. A szavak mélyre hatoltak.

— És ha valaki nem hajol meg? — kérdezte.

— Akkor meg kell tanítani neki, hogy a hajlás nem gyengeség. Hanem bölcsesség.

A vihar kitört, s a villámfény egy pillanatra megvilágította az asszony arcát: kemény volt, mégis békés, mint a kard, amit sosem húznak ki, de mindenki tudja, mire képes.

Az évek múltak. Eliasból hűséges odaadó szolga lett, a ház minden lakója szerette. De ő maga tudta, hogy valójában nem az úrnőjének, hanem annak a rendnek szolgál, amit tőle tanult: a fegyelemnek, a mértéknek, annak, hogy minden erő valójában a bizalomra épül.

Egy este Elias a könyvtárban járt, amikor a polc mögül rejtett ajtót talált. A sötétség mögül halk nesz hallatszott — mintha valaki lélegzett volna odabent. Reszkető kézzel tolta be a rajtett ajtót.Egy sötét terembe találta magát, ahol csak egy halovány lámpa pislákolt.

Egy megkötözött 20 év körüli lány volt a falhoz rögzítve. Arca sápadt, elgyötört. A lány ruházatát némi durva kötél jelentette, mely mélyen belevágott a testébe.

____________

Amikor másnap Lady Ysoria ránézett Eliasra, valami megváltozott a tekintetében. Nem parancsolt, csak ennyit mondott:

— Vannak titkok, amiket még te sem bírsz el, Elias.

Elias tekintete megakadt az asszony szemében, s abban most valami hideg, idegen fény lobbant.

A fiú szíve hevesen vert, mégsem szólt. Tudta, hogy amit látott, nemcsak egy titok volt — hanem egy törés a világ rendjében, amit eddig oly áhítattal szolgált.

Aznap éjjel nem aludt. A kastély folyosóin halkan járt végig, s a szél a kőfalak között mintha suttogta volna:

„Ne kérdezz… csak szolgálj.”

De a hang, ami eddig úrnőjé volt, most már benne szólt. És Elias érezte, hogy a hatalom, amit tisztelt, lassan valami mássá válik.