Erika és Ádám - 14. rész: Szukatanoda (A szopatás)

"És szól, egyetlen árva szaxofon"

- Hát titeket nem tanított meg anyátok ötéves korotokban, hogy hogy kell kiverni egy férfi faszát? Akkor mars vissza az óvodába, ezt ott tanítják!

Erikán úrrá lett a pánik. Már csak két nap volt hátra a beavatásig. És a lányok nem tudtak semmit. Se szopni, se nyelni. Tudtak bezzeg kacéran mosolyogni. Tudtak - ha kellett, ha nem - lengén öltözködni. Bármikor és bárhol tudtak pucsítani. De vajon fognak-e tudni bátran viselkedni? Mondjuk Luca, két nap múlva, amikor fel kell az emelvényhez menni? A második pofonhoz az arcát odatartani? Az ötödikhez, a hatodikhoz? Az is fog menni? És amikor fiatal anyaként a gyermekét elveszik, hogy a klán szabályai szerint megkapja első leckéit? De ez még messze van, ne kalandozzunk el. Bőven van mit bepótolni, nézzük meg, mit lehet ezekből két nap alatt behozni.

- Figyeljetek, ez fontos. Az ember azt hinné, a szopatás olyan, mint a szopás. Pedig nem. Pont ellenkezőleg. A szopás odaadás. A szopás cselekvés, aktivitás. Ilyenkor ti vagytok a nyeregben. Ilyenkor adtok. Úgy, ahogy csak tudtok. Úgy, ahogy csak akartok.

Elmélázott. Mikor is csinálta, csinálhatta Ádámmal nyugodt körülmények között legutóbb? Annyi volt a dolog… Mióta elkezdődött az egyetemen a tanítás… Na meg egy csepp figyelemért az exek hada is sorban állt...

- A szopatás passzivitás. Nyugalom. Túlélés. Semmi más. Itt nincs más dolgotok, mint egyszerűen a szátok adjátok. Majd teszi a dolgát a Gazdátok. Vagy bárki. Az egyetlen dolog, amit nem szabad csinálni: ellenállni.

- Most gyakorolni fogunk. Délelőtt elkezdjük az alapoktól. Délután csicskákkal, hajhúzás és pofonok. A baszógépet bármikor használhatjátok. Szeretném látni, ahogy ronggyá edzitek a torkotok.

- Csicskák jöjjenek előre és készüljenek. Állítsák fel azokat a faszokat, hogy készenlétben legyenek!

- Nyissátok nagyra a szátokat. Mondom, nagyra! Képzeld azt, hogy kettőt kell bekapnod. Lesz olyan is. Úgy… Most nyújtsd ki a nyelved. Teljesen! Szép…. Nézzetek felfelé. Csak fel, a szemekbe. Rendben, akkor öt perc így, kitartva, indítom a stoppert.

- Csicskák lépjenek előre. Húzzátok rá őket a faszra. És most dugjátok a torkokat, keményen! Ne kelljen még egyszer kérnem!

Erika egy maréknyi friss vesszővel járt körbe és rá-ráhúzott a csicskák fenekére. Néha a lányokéra is. Ha kellett, megállt és addig folytatta, míg fel nem szisszent az alanya. Nem kellett Zoltánnak kétszer mondania, amikor reggel Lucát beadta. Erika emlékezett még, milyen volt a Zoltántól kapott 50 vastag pálca. Azt soha többé nem akarta..

- Úgy, és most hátratesszük szépen a kezeket! Körbejárt egy csomag gyorskötözővel, villámgyorsan rögzített.

- Kezeket a nyakra, jöhet egy kis fojtogatás. Csicskák figyeljenek! Ez csak gyakorlás! Nehogy nekem itt kinyírjátok valamelyik lányt…

- Úgy, és most pofonokkal folytatjuk. Ne hagyjátok, hogy rájuk száradjon a nyáluk! Keményen basszatok! Úgy-úgy, és akkor most együtt, ütemre! Lássam, ahogy markoljátok a hajukat, rendesen! Gyorsítsatok! Igen, így jó lesz. Akkor innentől egyszerre. Egy faszra húzás, egy pofon. Egy-két-há, egy pofon. Egy húzás, egy pofon. Egy-két-há, egy pofon. Tartsd az ütemet, mindenki egyszerre, hadd szóljon.

Erikának, aki vakon tanult gépírást, nem volt idegen ez a fajta tanítás. És tetszett neki a látvány. A fiatal lányok szájbabaszva. Napestig elnézte volna…

- Jó, egy kis szünet, pihenés. Igyatok egy kortyot. Már aki még tud. Aztán szólóban a pofonokat gyakoroljuk. A csicskák mennek körbe, ha tapsolok, egy pofon. Akinél épp járnak. Te pedig csak felfele nézel, arcod ne rezdüljön, mosolyogj, mindössze ennyi a dolgod.

- Délután önállóan gyakorolhattok. A csicskákkal is, a géppel is. Este, ha hazajön Ádám, ő megy majd végig a torkotokon, miközben én a fejeteket fogom. Aki az első három percben öklendezik, az természetesen megbukik. Megy a pofozógéphez öt percre, aztán jöhet vissza a második körre. Akimek így se megy, az selejt. Egyenesen Tattatának lesz lejelentve és mehet lakni a csicskák közé, vagy ahová szeretne.

Erika Ádámra gondolt. Biztosan felizgatja őt a tudat, hogy egész nap a lányokkal gyakorolt. Hazajön, leteszteli a lányokat. Aztán végre kettesben maradhatnak. És rajta is számonkéri, ő is megmutathatja, mit tud. Egy éjszaka végre, kettesben, Ádámmal. Hacsak nem jön haza egy barátjával. Davoddal, Demolával vagy éppen Zoltánnal…

Erika Ádámra gondolt. Ádámra, akit hetek óta már csak hétköznapi mivoltában látott. Vajon emlékszik rá, hogy ma akarták megünnepelni a születésnapját?

Végigsimította fenekén a gyönyörű mélyvörös bársonyruhát, amit direkt erre az alkalomra vett fel. Ne ráncolódjon. Még ne…

Egy régesrégi dal egyetlen sorát dúdolta, amely napok óta kerengett a fejében…

"You don't have to say you love me

Just be close at hand"

Behozta tárolóhelyeikről a pálcákat a hálószobába és az összeset, közte mindhárom kedvencét az ágyra fektette. A vékony, csípőset. A közepes, ütőset. És a legvastagabbat, amire mindig félve nézett.

Lassan végigsimította őket. Olyan rég voltak már Ádámmal kettesben… És mennyi idő fog eltelni még, amíg újra így együtt lehetnek…

Semmi másra nem vágyott, csak egy kis kettesben töltött időre még most, Ádám utazása előtt. Látni őt és érezni őt. Látni a szeme villanását, mielőtt céloz. Hallani az elfojtott lélegzetvételét, amikor tetszik neki egy reakciója. És érezni a nyers fájdalmat a bőrén, a fenekén. Ádámtól, az ő kezéből. Csak magát az ütést, a fájdalmat, hallani a csattanást és érezni, ahogy elönti a kín és próbál levegőhöz jutni újra és felkészülni a következő, tőle kapott, kiszámíthatatlan fájdalomra. Arra a fájdalmas-édes érzésre, arra az izgalomra, amiről tudja, hogy újra jönni fog. És arra is, a végén, amikor már jobban fáj, mint ami még könnyen elviselhető, de ő még mindig újra akarja kapni, még mindig szeretné fokozni. A ráadásra, a ráadásokra, amikor mindketten érzik már, hogy lassan befejeznék. De kell valami a végére még. Egy csattanás vagy kettő, vagy három… és a húsába maró, de még inkább az emlékezetében sokáig őrizhető fájdalom… Amikor könnyes szemekkel néz vissza rá és mondja ki, mondják ki egyszerre, hogy igen, mára elég.

Erre a színtiszta, letisztult fenekelésre vágyott, a határokig, vagy még egy picit túl is rajtuk. Minden különösebben bonyolult szervezés, egyéb programok vagy érzések, érzelmek nélkül. Csak úgy, pusztán, pőrén, meztelenül, magát az aktust, lecsupaszítva, ahogy a bőre is várja majd őt. Ádámot. Mert lehetne mindezt mástól is, de most még Ádámmal szeretné, Ádámtól...

Egy újabb sorozatot, egy újabb fenekelést, egy újabb kedves emléket, mielőtt a hétköznapi valóság hetekre-hónapokra szétválasztja őket. Egy újabb szép emléket.

"When the dawn comes

Tonight will be a memory too"

Igen, emlék lesz majd lassan ez is, mielőtt újra találkozhatnak így.

És szeretett volna, igen, szeretett volna nyomokat is, mert már teljesen elmúltak mind…

Lassan végigsimította a pálcákat, aztán a meztelen fenekét. Melléjük heveredve az ágyra. Leellenőrizte, hogy már tényleg semmilyen nyom nem érződik rajta. Készen állt az újakra. Készen állt ma este vagy bármikor később. Megvárja… De azért jó lenne még ma.

Elöntötte a forróság a gondolatra és egyáltalán nem bánta, hogy újra kell majd sminkelnie, újra kell zuhanyoznia. Még van egy kis ideje magára, miután a lányok elmentek, hogy Ádámot frissen, illatosan várja.

Ránézett a falon a kakukkosórára. Még legalább fél óra volt Ádám érkezéséig. Talán több is. Hogy előkészüljön és hogy fokozza a gyönyört, elővette legújabb szerzeményét. Egy testékszert, ami ezüstösen fényes, hosszú, Y-alakú láncból állt, három kis csipesszel a végén. És súlyoknak szánt karikával a közepén. A súlyokat most hagyta, nem akart hozzányúlni Ádám drágakőkészletéhez a férfi távollétében. Felcsíptette a kis csipeszeket, mindhármat pontosan a helyére. Elmosolyodott. Érdekes félóra lesz ez...

Leheveredett az ágyra. Tűnődve simogatta a pálcákat, a vadonatúj, nyomott mintás paskolót és a saját bőrét. Közben lekerült róla minden ruhadarab. Majd fogta és visszavitte az eszközöket szépen a helyükre. Egy szál tűsarkúban. És a háromszög alakban felcsíptetett testékszerben.

Aztán visszasétált lassan a hálószobába. Kecsesen leült a szék szélére, szemben az ággyal. Ott már csak a paskoló és egyetlen, gyönyörű pálca maradt. Melléje készített egy széles, fekete szaténszalagot és keresett az éjjeliszekrény fiókjában egy csinos kis gagballt.

Az estét egyetlen pálca várta. Ahogy a lelkében is csak egy férfi számára volt hely, egy férfi iránt volt igazi vágy. Akivel a kapcsolata a legbizalmasabb volt.

A pálcák közül is csak ezt az egyet szánta erre a mai, különleges estére. Ajándékul a saját születésnapjára. Mind közül a legvastagabbat.

(Valójában nem, hanem a legcsípősebbet, de a választást tudta, hogy mint eddig mindig, most is Ádámra bízhatja. És rábízta azt is, hogy ünnepi vacsorával, jóéjt csókkal vagy kemény fenekeléssel zárják-e az estét. Mert soha nem mondta még neki, de az egyik dolog, amit legjobban szeretett Ádámban az az volt, hogy tudott neki nemet mondani. Dönteni, véleményt formálni, de főleg (és nem csakazért is, hanem amikor tényleg más volt a véleménye) nemet mondani. Amit ő - néha kis berzenkedés után - mindig kész volt elfogadni. A másik ilyen dolog pedig az volt, hogy mindig őszinte lehetett vele. Őszinte lehetett vele és egyben önmagával is, mellette. És ez nem volt hátrány most, hogy kalandozni kezdett ezen az ismeretlen területen.)

folyt. köv.