"Simply the best!"
- A szopás olyan, mint a légzés. Egyszer megtanulod, és utána nem felejted el. Bármikor szükségetek lehet rá. Bármikor megmenthet egy helyzetet.
Erika a lányokra nézett. Luca ma magával hozta legjobb kislánykori barátnőjét, Rykkát és osztálytársait, Awenát, Sheenát és Dylorát.
Szerencsére Erika, aki vanília származású volt, azok közé a nem eléggé megbecsült nők közé tartozott, aki saját magától vallotta - a klán törvényeivel teljesen egybehangzóan -, hogy a szopás mindig, mindenkor, minden helyzetben, minden férfinek jár. Külön kérés, vagy neadjisten könyörgés, alkudozás nélkül is. Nem valamiért cserébe. Nem ajándékért. Az ajándék maga a tény, hogy adhatja. És hogy ezt a férfitól megkapja. Jár az autóban, egy hosszú utat megszakítva, pihenés gyanánt. Jár a piros lámpánál (ha besötétíthető az ablak). Jár a liftben, ha éppen beragadt. Jár a mosdóban, egy kávéházi randi után. Vagy akármilyen randi után az autóban vagy otthon, rögtön az ajtóban.
Soha nem mondott rá nemet vanília életében sem. Illetve egyetlen egyszer. Egyéjszakás kaland után (a pixieről, igen…) visszatartotta volna a srác reggel, munkába menet. Miközben, még a reggeli kávé előtt, üvöltette a tévéből a híreket. Na, őt azonnal ki is baszta az életéből, pedig maga az éjszaka jól sikerült.
A lányokra nézett. Igen, kicsit elkalandozott. Vissza az eredeti témához.
- Mondok nektek még valamit. A szopás az alsóházi lányok valutája. Az egyszerű lányok valutája. A nem annyira szerencsés lányok valutája. Soha nem tudhatjátok, mikor menti meg az életeteket. Soha nem tudhatjátok, mikor hoz szerencsét, amikor Uratok kiválaszt. Tudom, hogy 3 éves korotok óta gyakoroltok csicskákon, uborkán és banánon. Ez jó, de messze nem tudtok még mindent. Ne vegyétek félvállról. A szopás komoly dolog. Komoly fegyver. És soha nem valaki ellen. Valakiért. És saját magatokért. Egy becsben tartott kapcsolatért.
- Nyissátok nagyra a szátokat. Úgy. Nyúljatok le a torkotokon. Mélyebbre. Most a fogkefével. Mi történt? Semmi. Öklendeztetek. Nagy ügy. Ennyi fog történni. Természetesen történhet más is. Kaphattok közben pofont. Előkerülhetnek csipeszek vagy tűk. Lehet egy erős kéz vagy kötél a nyakatokon. Nem lesz kényelmesebb láncokkal gúzsba kötve sem. Ezért kell megtanulnotok jól szopnotok. Ad egy kis mozgásteret, ha megkönyörül rajtatok a gazdátok.
- Szokjátok meg az öklendezést is. Nem egy külőnleges dolog. Innentől része lesz az életeteknek.
- Nézzük most a technikákat. Jöjjenek azok a csicskák is! - intett a sarokban kushadó népség felé. Úgy. Kinyújtjátok a nyelveteket. Csak a hegyét érintitek. Körzés. Lassan. Jobbra hármat, aztán balra. Most gyorsabban. Nyalogasd a makkját a teljes nyelveddel, hosszan, végig, mintha fagyit nyalnál. Aztán végig, teljes hosszában lefelé, a golyókig. Az majd külön lecke lesz. Gyertek vissza, egy nagyon pici hatásszünet, és újra körözzetek, most a makkja körül. Aki használja a kezét, annak letöröm! - csapott a pálcával közéjük.
- Úgy-úgy, most nagyon lassan vegyétek a szátokba, de csak a hegyét és mehet belül, középen a kis, lassú körzés továbbra is. Most csúsztassátok végig a szátokat lassan a teljes hosszán, olyan erővel szorítva, ahogy csak bírjátok. Visszafele mehet lazábban, akár belefér egy kis játékos nyalogatás is, de innentől, ha elkezdtétek, tilos abbahagyni. Minden figyelmetek legyen Uratok izgalmi állapotán. Érezzétek meg, mi a jó neki. A tempó, az erősség. Ha nem mondja magától, nektek kell kitalálni. Hacsak nem akartok pofonokat kapni.
- Semmi más ne lebegjen a szemetek előtt, csak a cél. Ennek a szakasznak a technikáit leírtam és rajzoltam ebbe a kis füzetbe - csapott oda az arcuk felé - most nem mondom el. Gyakoroljatok sokat. Legyen minden csicska az Andrássy páros oldalán ma este szárazra szopva.
- Nézzük most az elméletet. A nyelés. Szemetek se rebbenjen. Nem szabad, hogy látszódjon bármi, kivéve, ha Uratok kifejezetten ezt szeretné. Lenyelitek és kész. Minél gyorsabban, minél könnyebben, annál egyszerűbb lesz. Egy fontos dolog: van, akié keserű lesz. Nagyon. Azt nyugodtan köpjétek ki. Toxin lehet benne. Ami ennyire keserü, az mérgező lehet. Persze, pofon biztosan jár majd érte, de aki a keserűt lenyeleti, az hozzon magának nőt a Fasorról. Ha az Uratoké nem elég jóízű, annak nézzetek utána, még a vanília világban is tudják, mit kell enni, megvan az irodalma. Ti főztök rájuk, ti vezetitek a háztartast, ti írjátok össze a rendelést. Legyen rá gondotok. Ha vendég érkezik messzi földről, arra is. Tartsátok jól a betérő vándort, soha nem tudhatjátok, mikor kell nyelnetek neki.
- Mi a vicces, Cracca? - szólt rá az egyik csicskára, akinek kivételesen saját neve lehetett.
- Jó! És most gyakoroljunk…
Csettintett és a szolgák lapostányérokat hoztak. Meg egymásra halmozott, teli tojástartókat.
- 12 tojás van mindben. Üssétek föl, a sárgáját majd tegyétek ide - mutatott a tálra. Ebből reggeli lesz. Nektek most csak a fehérje kell.
- Jól van. És most lássam, hogy nyaljátok fel a tányérról a tizenkét tojásfehérjét. Osztályozni fogom. Igen, mind a tizenkettőt,. Egyenként. Hajrá, mire vártok? Hadd lássam mindenkinél azt az első nyelést, a szemkontaktust, a buja lefetyelést...
(folyt. köv.)
Hozzászólások (0)