Csuklóm köré selyemfonál,
nem bánt, csak tart — és mégis fáj,
de ez a fájdalom csupa vágy,
ahogy vezetsz, ahogy kívánsz.
Szavad parancs, de mégis kér,
hangodban bizalom zenél,
nem láncolsz – csak engedélyt kérsz,
és én máris nyílnék feléd.
A csend köztünk most súlytalan,
de minden rezdülés szabály,
ujjaid térképet rajzolnak
a bőrömön, mint ősi táj.
A határ ott van, hol kimondom,
s te őrzöd, mint a legszentebb titkot.
Uralkodsz – de nem a testemen,
hanem azon, mit én adok.
Hozzászólások (0)