Kínok mérnöke

Kint szakad a hó, barkácsműhellyé alakítottam a nappalit. Dominám, Lady Lí An messze van, talán ott is szakad a hó.
Rabszolga fúr-farag. Mert mi volt, amikor először fogadott régi kínzótermében? A kereszt teljesen csupasz, áldozata kapaszkodott önként, vagy megszökött az első korbácsoláskor: ez tarthatatlan! Lady Lí An a kínzás művésze, de hegedűkirály sem játszik kocsmai nyirettyűn, Stradivari, az igen, ha Yehudi Menuhin Stradivariján játszik, az maga a katarzis. Engem ha Lady Lí An kínoz, az nem csak katarzis, az pszichodráma: rabság, kínvallatás, ítélet bevallott bűnök bárcája szerint, büntetés vagy kínhalál, ez több, mint katarzis, utolsó kívánságom mindig: ne kösd be a szemem, Lí An, kegyelmed azt jelenti, hogy nézhetlek, amíg...
Naná, a kereszt, csak ha eszembe jut Lady Lí An, -bambuszbotja is van,- szóval ha eszembe jut, mindig elkalandozom, mivel mindig eszemben van, a "figyelem kóros megtapadása" ez, mondaná elmegyógyász kollégám, de ha ismerné, nem mondaná, hogy "kóros" az én figyelmem megtapadása, az normális, hogy egy gyönyörű Nőn a figyelmem megtapad, mert nem vagyok vak, hangját is hallom (most is ám!), haja, bőre illatát meg hajnalonta érzem, ha párnámba fúrom arcomat.
Persze, ha operálok, odafigyelek, de akkor is beszélek Hozzá, csak néha kihallatszik belőlem és akkor mindenki megdöbben egy kicsit, de a műtétre figyeljenek, ne rám!
Szóval a csupasz keresztet látva, leborultam a világ legszebb lábai elé, amikor száz éve megismertem R.Évát, azt mondtam, neki van a legszebb lába a világon, de már tudom, Lady Lí An teszi nyakamra, arcomra a világ legszebb lábait és engedélyét kértem nagy alázattal, hogy Hozzá méltóvá tehessem a keresztet, hogy arról megszökni ne lehessen, tehát a második alkalommal vittem magammal méretes szemes csavarokat, fúrót, klasszikus kenderkötelet, meztelenül (rabszolga!) dolgoztam persze, golyóbisaimon krokicsipeszek meg hosszú villanydrótok, Lady Lí An időnként árammal megcsípett, megcsapott, bele is tört a fúró a keresztbe, de volt másik.
Ez a kereszt mérnöki mesterművem -noha orvos vagyok, naná, biometria!-, Lí An két mozdulattal anélkül feszíti rá áldozatát -van neki sok: kurva féltékenység!- hogy sem nyújtózkodnia, sem leguggolnia nem kell, hiszen ez méltatlan lenne a világ legcsodálatosabb Dominájához, szóval mindjárt a második találkozáskor megcsináltam Neki a kínzókeresztek Stradivariját, pedig még akkor annyira nem is voltam beleszeretve, mint azóta, az elmúlt fél évben.

Persze tudom, hol a helyem, egyetlen egyszer akasztás előtti utolsó kívánságom:
- A Domina Csókja...
Nyakamban kötéllel térdre rogyasztott, fejem hátrafeszítette, vártam lehunyt szemmel, remegő szájjal a csókját, de köpés lett abból, édes nyálából jutott így is a nyelvemre, megköszöntem végtelen hálával...

De ennél még jobbat is terveztem Neki: új stúdiójában a páros hurok, amiken éjjelente őseim lelke hintázgat, szóval ezeket azért szereltem fel a gerendára -szemes csavarok, kenderkötél: univerzális kellékek,- hogy széttárt karokkal felhúzhasson és körbejárva szemből-oldalról-hátam mögül korbácsolhasson, míg a kereszten vagy hátulról, vagy szemből, ezért azt mondta:
- Ez tényleg jobb, mint a kereszt!
Nekem csak félig-meddig, mert ha hátam mögé kerül, nem látom, valahol már írtam, hogy bagolynak lenni jó, mert az száznyolcvan fokban forgatja a fejét, én a kilencven fokkal is bajban vagyok, ropog a meszes csigolya, akasztás után mindig kicsit jobb, ezzel reumatológus kollégám egyetért, csak nem azt a formát preferálja, ahogy Lady Lí An kivégezni szokott engem.
Visszatérve a két kötélhurokhoz -naná, akasztáshoz az egyik is elég-, ha a hátam mögül kínoz, nem láthatom, viszont hamarosan tükröt szerelek a szemközti falra, így akkor is látom, persze csak ha megengedi, bizonyára százhárom bambusz- vagy százhét korbácsütés lesz az ára, ha a hunting whippel, akkor csak terv marad, mert belehalok, de ami nagy tükröm nekem itt félre van rakva a garázsban, az nem fér el a kocsiban, pesti palotájától öt percnyire van egy tükörszakáruház, ott beszerzek egy jó nagyot. Mert engem az éltet, ha látom. Mindig. Most a portréját kinagyítva, szemben a falon.

Mostanában inkvizícióhoz, középkorhoz van kedve és nekem meg rabszolga-szerelemből fakadó elemi kötelességem, hogy kedvére tegyek, hogy gyönyörét szolgáljam e fenséges szadizmus démoni papnőjének, aki Lady Lí An maga. Nem papnő, Istennő.
Készült minap leltár (plusz TMK) a testemen: nyújtópad, hüvelykszorító és egyéb borzasztó szerszám mind rendben működik, de amihez leginkább lenne Istennőmnek kedve:
- Kerékbe törés!- hát kínzókerék az nincs.
- Naná, megcsinálom!- Nagy szerencsével hintókereket vettem Gyulakeszin, na ez befért hátra, föld- és lószarszaga volt, de már nincs, küllőkig szétszedtem, lecsiszatoltam, vasabroncs, kerékagy kidobva, mert kurva nehezek, a küllőkre fatüskéket fúrok-ragasztok, azoktól lesz ez kínzókerék, ha ráfektetnek-kötöznek háttal.
Kint szakad a hó, de már sötét van, a nappaliban összeraktam a kereket, holnap lefestem matt feketére, a fa tüskék hegyét megfolyt pirossal, mintha vér száradt volna rájuk.

Szerdán, tüskés kerekes nyúzás után vércseppet láttam Lí An karján:
- Megsebesültél ?!
- Ez a te véred.
Szelíden, szépen mosolyogtál, le akartam csókolni onnan, de csak lábaid elé vonszolódni volt erőm: vitam et sanquinem... Lí An, holtomig Császárnőm!