Erika és Ádám - 12. rész: A büntetés

"Tale as old as time

True as it can be

Barely even friends

Then somebody bends

Unexpectedly"

<> <> <>

"Ha megkérdeznéd, hogy mit nem mondtam el

Van-e még szó, amit mondani kell?

Van-e még szó, kimondható?

Ha megkérdeznéd, csak annyit mondanék"

<> <> <>

Erika az egyetemre készült, Ádám irodájába.

Előkészületként kiszórta a táskájából és otthon is a kukába söpörte a fájdalomcsilllapítókat. Esélye se legyen hozzájuk nyúlni, amikor hazaér majd.

- Érezni akarom a fájdalmat, amit adsz. Át akarom érezni - gondolta magában és meg is tett minden tőle telhetőt, hogy ez így legyen majd. És sokáig így is maradjon.

"And the pain will make you crazy

You're the victim of your crime" - pont így lesz, gondolta, de ez így lesz jól majd.

Már három napja kenegette hűsítő jégzselével és látta el chiliolajos pakolással a punciját, mellbimbóját, minden érzékeny testnyílását. Durva smirglivel tömte ki a bugyiját, melltartóját. De legtöbbet lélekben készült. Tudta, hogy Ádámnak meg kell törnie őt. Leszoktatnia a nem megfelelő viselkedéséről.

Pár napja már nem beszéltek. Heteknek tűnt. (Jjja, hogy azóta hetek is elteltek. Akkor hónapoknak...)

"It's sad, so sad

Why can't we talk it over?"

Erika összeszedte a bátorságát végül, és az ajándékát, amit a hosszú út előtt Ádámnak és a családjának szánt.

Muszáj volt követnie végre magában a belső hangot. Hallania és hallatnia is kellett.

"Listen to the song here in my heart

A melody I start, but can't complete"

Elment hát a munkahelyére és megvárta őt ott este. Tudta, mikor fejezi be Ádám a munkát. Addig a folyosó végi, kényelmes fotelek egyikében várt.

A fotel kényelmes volt, a helyzet kényelmetlen. Sok függött, függhetett tőle. A kommunikációjuk. A kapcsolatuk. A közös (vagy egymástól távoli) jövőjük. A barátságuk. A hosszútáv. Mindezek közül a legeslegfontosabb a (remélhetőleg) mindkettejük számára értékes barátság.

Vajon szót értenek-e most, mint mindig? Vagy elválasztja őket a távolság? Egy buta félreértés, egy apróság?

"And then I go and spoil it all

By saying something stupid like "I love you""

Erika nem tudta, mire számíthat, hogyan fogadja őt majd Ádám. Vajon ott lesz egyáltalán? Legutóbb épp elkerülték egymást. De azt tudta, mit szeretne tőle. Mi az az egyetlen dolog, amit szeretne tőle.

Egy beszélgetést. És...

"Honesty is such a lonely word

Everyone is so untrue

Honesty is hardly ever heard

And mostly what I need from you"

Hosszú, éjkék selyemruhát vett fel. Szolidan sminkelt. A szép ruhát elfedte egy átlagos, szürke, mindennapokra szánt csuklyás köpennyel. De a fülbevalója… a csillogó kis kék szív, az kifejezte a valódi érzéseit. Az őszinteségét. A tisztaságát. A tiszta, nyílt, egyenes szándékát.

Ádám, a barát, Ádám, a volt iskolatárs mellett Ádám, a top felé. De nem Ádám, a több mint barát felé. Ez az opció nem létezett, már a gondolataiban se többé. De hogyan mondja ezt el, hogyan adja az értésére, ha ő most nem kommunikatív felé? Nem tudta elmondani neki, nem tudta a dolgokat vele elrendezni és csak egyre nőtt benne a feszültség ezért.

"I don't want to go on with you like that" - ahogy napról napra ismételte, miközben reggel az üzeneteire nézett. Azokra a bizonyos elmaradt üzenetekre.

Pár hete gondolt egyet és az aznapi találka tiszteletére betett egy fülbevalót. Ametisztet, vagy talán topázt. Mármint úgy tette be, hogy nem volt kiszúrva a füle. De ezt hamar megoldotta és azon is túltette magát, hogy valószínűleg begyullad majd és ki kell venni újra. A kis bizsergető fájdalom a fülében egész nap jólesett, mert már nagyon, nagyon el volt hanyagolva a feneke. Most pedig még jobban.

"Ha még egyszer itt lennél, simogatnál, mint a szél

Nélküled nem érezhetem ..."

Bezzeg a lelke...

A fizikai fájdalomnál sokkal nagyobb volt lelkében az űr, a hiány. Ádám már javában készült az utazásra. Az utóbbi időben nem sokat látta.

"It's two hearts living

In two separate worlds"

Nem látta és nem is tudta elmondani neki… se megüzenni, hiszen Ádám nem olvasta az üzeneteit… hogy igen, igaza volt Ádámnak. És hogy ő, Erika is azt szeretné, ha kijavíthatná a korábbi helytelen viselkedését. Ha megpróbálhatná… ha megtehetné…

"I'd climb every mountain

And swim every ocean

Just to be with you

And fix what I've broken"

Tudta, hogy az egyetemen sok szempontból korlátozva lesznek, ezért még indulás elött gyorsan betett a táskájába egy frissen vásárolt hajkefét.

Hálát adott az égnek a Blaha Lujza térért, a plázákért, a natúr szappanokért, az illóolajokért és a konyhaeszköz boltok fa- és bambusz részlegéért, amelyek az elmúlt napokban tartották benne a lelket. Amik segítettek túlélni, amíg kitalálja, hogyan mondja el… és hogyan mutassa meg, hogy bármilyen változásra képes… hogy végre a jó irányt vegyék fel.

"Hogyan mondjam el neked,

Amit nem lehet?

Mert szó az nincs,

Csak képzelet!"

Ádám végre megérkezett. Feltűnt a folyosó végén, ahogy az órájáról jött vissza. Csodásan nézett ki elegáns öltönyében. Erika annyira szerette ezt a képet. A jól öltözött Ádámét. Most a rosszabb időkre gondolva, gyorsan magába is szívta...

Örült, hogy ismét így láthatja. Örült, hogy végre ismét látja.

Ádám végre odaért hozzá.

- Te, itt - szólította meg.

- Miért jöttél ide? - kérdezte. Hideg volt a hangja. Nyers. Már megint. Kegyetlen.

"Cold, cold heart

Hardened by you..."

- Én, én csak… - Erika érezte, ahogy a szemébe gyűlnek a könnyek. Már megint sírni fog? Nem, ezt nem lehet. Még nem.

"What've I gotta do to make you want me?

Mmm hmm, what've I gotta do to be heard?"

- Na gyere csak be - nyitotta ki az ajtót Ádám. Betessékelte, de ha nem jött volna magától, be is húzta volna a lányt.

- Mit akarsz? Mit akarsz tőlem? Mit keresel itt? - izzott a hangja, félelmet keltett. De most valahogy Erika ezt se bánta. Számolt ezzel is az elmúlt hetekben, amíg lélekben felkészült a találkozásra. Nincs azzal semmi baj, ha valami félrement. Amíg ki tudják javítani. De ehhez ketten kellenek.

"It's a human sign

When things go wrong"

- Én csak… én csak el akartam mondani… hogy ki akartam javítani - Erikának elakadtak a szavai. Nem, ez nem fog így menni. Elővette a telefonját és kikereste az üzenetet, amit Ádám már jóval korábban megkapott, de még mindig nem olvasott. Amiben leírta neki, mi az, amit megbánt. Mi az, amit másképpp csinált volna. És hogyan folytatná. Mi az, amiben Ádámtól is mást várt. Őszintébb kommunikációt. Ha kell, azonnali, nyílt szembesítést. Az elvárások tisztázását. És igen, most már büntetést.

"If I could turn back time

If I could find a way"

Ez a szó eddig nem hangzott el közöttük. Erika nem akarta. Mert ő csak egyet szeretett volna. Egyet akart. Egy kis könnyed, szexi, tét nélküli fenekelést. Meg is kapta, korábban. De az nem volt elég… és most minden ízében, minden porcikájában tudta, hogy ha tovább akarnak menni ezen az úton, közösen, Ádámmal, akkor meg kell változtatniuk a szabályokat. Meg kell változtatnia magában ezt a viselkedést. És ehhez útmutatásra, segítségre lesz szükség.

"Ezt mindig tudtam, mégis hittem én

Hogy vágyaimnak fejet hajt a cél."

Amihez minden eszközük rendelkezésre áll. Adott, hiszen éppen ezért találkoztak. Éppen ezt csinálják. Kell-e a fenekelésnél jobb büntetés? Hogy valóban meg tudjanak változtatni egy viselkedést? Már csak meg kell győznie Ádámot. Hogy erre használják. Hogy a valódi életüket adják, hogy azt játsszák.

"Látom már,

Ha most kezdődne, más lennék"

Erika érezte, hogy elmondania mindezt most nehéz lenne, ezért elővette a korábban Ádámnak írt, hosszú üzeneteket. Csak rövid részleteket mutatott meg belőle. Ádám megértette. Bólintott. Levette a zakóját, a nyakkendőjét. Ingujjra vetkőzött. Ez neki is nehéz lesz most.

- Szóval azt szeretnéd, ha megbüntetnélek. A korábbi viselkedésedért. És lenevelnélek róla, egyszer, s mindenkorra.

Erika a szemébe nézett. Hosszan. Tartotta a tekintetét és ki is mondta.

"Listen, I am alone at a crossroads

I'm not at home in my own home

And I've tried and tried

To say what's on my mind

You should have known"

- Igen. Ezt szeretném. Nincs más út. Büntess meg kérlek, mindenért, amiért gondolod és mutasd meg, szerinted hogyan folytassuk. Én - elfogadom. És nekem is van pár javaslatom.

- Halljuk.

- Mutasd meg, mi az, amit nem csinálhatok. Adj iránymutatást. De ne csak mondd.

- Mire gondolsz?

Ádám bezárta az ajtót belülről. Senki nem járt már az egyetemen így este, kihalt volt a folyosó. Becsukta az ablakot, behúzta a függönyt, leoltották a villanyt. A mobiljuk épp elég fényt adott. A biztonság kedvéért azért elindított egy zenét, amiben hangosan, ütemesen vertek a dobok.

Erika a táskájához indult, amit a kis asztalon hagyott és elővett belöle egy méretes, bambusz spatulát, egy hagyományos, vastagabb fakanalat és egy hajkefét, a legnagyobb méretben, amit kapott. Letette őket Ádám mellé, az íróasztalára, amelyre a férfi épp támaszkodott.

- Mire gondolsz? - kérdezte ismét, mire Erika nagyot sóhajtott.

"Words, don't come easy to me..."

- Kérlek, büntess meg a korábbi viselkedésemért. Kérd rajtam számon, amit nem csinálhatok.

"For everything I long to do

No matter when or where or who

Has one thing in common too

It's a, it's a, it's a, it's a sin"

- Például?

Erika odalépett a férfi elé, szorosan, szinte hozzá simult. Érezte a melegét. A testében. A mellein. Még közelebb hajolt. Tudta, hogy utoljára csinál, utoljára csinálhat ilyet és most már egyáltalán nem vágyból tette, vagy elvárásból, és nem is provokációból, csak demonstrációként. Hogy megmutassa. Hogy megkapja érte a büntetését. Hozzá hajolt, magához húzta és könnyedén szájon csókolta a férfit.

- Ilyet ugye többet nem csinálhatok.

Ádám végre elmosolyodott. Megértette hát a szabályokat Erika. Rájött, és már tudja, hogyan kéne, hogyan kellett volna viselkednie az utcán, a klán előtt, a családban. Megértette és innentől betartja. Mert ő, Ádám, ezt akarja. Mert mostantól az összes szabályt betartatja.

- Hajolj ide az asztalra.

Felhúzta a szoknyáját. Mit húzta, felrántotta. Egészen a fejére borította. Rácsapott a meztelen húsára, a rég vágyott domborulatokra. Kezébe vette a hajkefét.

- Százat fogsz kapni most ezért. És egyetlen hangot se halljak. A zenét, a csattanások miatt egy kicsit felhangosította.

Elkezdte kimérni az üteseket. Erőből. Tudta, mi a tét. Vagy meg tudja változtatni Erikában ezt a viselkedést, vagy… igen, meg tudja változtatni. Meg kell, hogy tudja változtatni. A kapcsolatuk a tét.

Erika érezte a fenekén az első néhány ütést. Nagyon fájtak. Potyogtak a könnyei. De ezek jóleső könnyek voltak. Tudta, hogy Ádám végre megérti. Mindenestül. A hibáit is.

"Ha repít a trapéz,

ha elbír a vékony jég.

A szeszély, a veszély,

az csodás, az álomszép.

De értsd meg, ha nem kockáztatnék,

az már nem én lennék!"

Számolta magában a rá záporozó első tíz ütést. Tíz, aztán húsz, aztán harminc… nem követheti el még egyszer azt a hibát, hogy nem tudja, hol tartanak, ha megkérdezi Ádám.

Jöttek az ütések egymás után és mind kegyetlenül fájt. Erika egyre többet fészkelődött, mccorgott. A bal kezével és teljes súlyával az asztalra szorította őt Ádám ekkor. És még jóval nagyobbakat, kegyetlenebbeket, fájdalmasabbakat csapott. Erőből. És szívből. Indulatból. Kötelessegtudatból. Felelősségből. És vágyból.

Megértette a célt, megértette a feladatot. És annak súlyát:

"With or without you

With or without you."

Ez most nem a megszokott szexi fenekelés volt. Hanem büntetés. Büntetés, amit Erika is elfogadott, sőt egyenesen ő kért, ő ajánlott. Büntetés, egy aktus, amelyről mindketten tudták, hogy meg kell tenniük, mielőtt továbbmennének. A későbbiek érdekében. A kapcsolatuk érdekében. És Erika érzéseinek formálása érdekében.

"It ain't wise to need someone

As much as I depended on you"

Ettől még kőkemény munka volt. Kőkemény munka várt rájuk.

Kőkemény munka és izzó, égető fájdalom. Erikának a testében, a fenekén, a bőrén. A már megint, meggondolatlanul vásárra vitt bőrén. És belül is… Ádámnak egy picit a lelkében, ahogy látta Erikán a kínt. De tudták, mindketten tudták, hogy ez így helyes most. És ez az egésznek egy kis édes ízt adott. Keserédes ízt, aminek a mélyén mindkettejük számára gyönyör volt. Vagy legalábbis megnyugvás, belenyugvás. Rendben levés. És szépség, nem is kevés. A stílust, bármiben is, mindketten nagyra értékelték.

"And we'll only be making it right

'Cause we'll never be wrong"

És hát valljuk be, Ádám élvezte is. Hiszen szadista volt. Szadista, akit Erika, akkor még ismeretlenül, az adatlapja alapján, éppen ezért választott ki.

"Szökik a perc, rohan az út, múlik a lét nyomtalanul,

Valami kell a szavakon túl, a lángon, bennem, ami gyúl."

És a hosszú, őszinte, végtelenül élvezetes beszélgetéseikért. Az értő, az egymást és a spanking témáját is értő beszélgetéseikért. Ami most hiányzott, mint egy falat kenyér, mint egy korty víz. Az ő beszélgetéseik.

"But when I want sincerity

Tell me where else can I turn

'Cause you're the one I depend upon"

Bármit megadott volna ezekért a beszélgetésekért. Az estiekért. A reggeliekért. Ha újra rendszeressé tehetné...

"Nincs semmi másom, a nagyvilágon, 

Mi minket összetart, majd újra megtalálom."

Letelt a 100 ütés. Erika könnyeitől a sminkje teljesen szétfolyt. Csendesen szipogott.

- Mondanál még valamit? - kérdezte Ádám.

Erika ránézett és bólintott.

"Beláttam én már rég a tévedésem"

- Már nem gondolom, hogy nekem kellene (vagy lehetne) a mostani énemmel beteljesiteni egy kamasz vágyait. Ez hiba volt. Tévedtem. És Te nem mondtad, én meg észre se vettem...

De lehetnének az 50-es topnak új álmai, nem? Tophoz illőek. Amik mindkettőnk számára izgalmasak. Ami működik. Ami működött és működhetne még tovább is...

- Mi lenne, ha ezután ehhez tartanánk magunkat? Csak ehhez. Mindketten. Kőkeményen, végig, nyílegyenesen...

És ezért most, hogy élesen váltsunk és minden más legyen, mint volt... hogy minden igaz és hiteles, a meztelen valóságnak megfelelő legyen....

- Kérlek, büntess meg ezért is. Az összes alkalomért.

Közelebb lépett Ádámhoz. A combjára tette a kezét és lassan a nadrágja korca, a férfi lába köze felé simított. A csókkal ellentétben ebben nem volt biztos, hogy utoljára csinálja. Hiszen annyira vonzó mozdulat volt...

De azt tudta, hogy ha valaha is erre merészkedne újra, az merő provokáció lesz. Büntetésért, mint most. Csak most a viselkedését korrigálják és rakják rendbe. A jövőben, ha lesz ilyen, az az aktuális, szándékosan kiprovokált büntetésért lesz. Már ha meg meri, ha meg akarja tenni újra. Egy jó darabig biztosan nem. Mert az most kiderült számára, hogy Ádám a büntetéssel nem viccel. Pont úgy, ahogy Erika is helyesnek tartotta. Helyesnek tartotta, de ettől még egyáltalán nem volt könnyebb elviselnie. Égett, izzott már a feneke, ahogy az asztalra hajolt újra.

- Most a spatulával kapsz százat. De előbb - Ádám kicsatolra az övét - ötvenet ezzel. Hogy ne csak tompa eszközökkel kapj.

Erika felnyögött. Szerette a szíjat, de nem így, hogy a feneke már merő fájdalom, színtiszta, égővörös seb volt mindenhol. De tudta, mit miért csinál. Önként ajánlkozott. Mert akarta a folytatást, akarta ezt a top-bottom kapcsolatot. Ezt akarta, Ádámmal, az utazása utáni folytatást. Tehát egy szava se lehet most.

Ádám kétrét hajtotta a nadrágszíjat és elkezdte kimérni vele az ötven ütést. Nem sietett. Pontosan célzott. Aztán úgy harminctól, a hatás kedvéért, mégiscsak begyorsított. Ahogy befejezte, egy szusszanás szünetet se hagyott, teljes erővel az asztalra szorította megint a lányt és kezébe vette a bambusz spatulát. Egyetlen egyszer állt csak meg. Erika hangos volt. Túl hangosan jajgatott. Egyetlen mozdulattal áthúzta a fején a felsőjét és a szájába tömte az anyagot. Belemarkolt a melleibe, nem finoman, erővel. Majd újra az asztalra nyomta a nőt és folytatta a fenekelést, rendületlenül. Félúton a bambusz eltört, de sebaj, ott volt a fakanál. Az is megtette a kívánt hatást.

Ötven a szíjjal, és utána a kis főzőeszközökkel még száz. Lejött a bőr Eria fenekéről. Itt-ott nedvesen kilátszott a hús. De Ádámot nem zavarta. Tudta, minden egyes ütésről tudta, hogy miért adja. Soha többet ne jusson eszébe Erikának, hogy engedély nélkül megérintse ott. Soha rá se gondoljon.

Erika alig volt magánál, amikor végeztek. De a túlélő ösztöne, a makacssága és a mindig, mindenhol megmutatkozó maximalizmusa arra ösztönözte, hogy amit elkezdtek, azt fejezzék is be.

Ezért amikor Ádám befejezte és megkérdezte, hogy elég volt-e, megrázta a fejét. Sírva, szemlesütve. Már régen nem nézett Ádám hetek óta nem látott, a tekintetét mindig fogva tartó szemeibe. Nem mert.

Ádám arca rezzenéstelen, ő maga is komoly volt. De tudta, hogy el fogja végezni a feladatot. A becsülete múlik rajta. A becsülete és az önérzete. Hogy mit gondol magáról, mint top.

Ezért feltette az utolsó kérdést:

- Megbüntesselek még valamiért?

Erika a sírást már abbahagyta, de erősen hüppögött. Alig bírta kimondani:

- Igen. Az összes, nem helyénvaló üzenetemért és gondolatomért. Mindenért, ami a top-bottom kapcsolaton kívül esett. A szándékaimért… amik akkor őszinték voltak, de egyáltalán nem helyesek. Ha megbántottalak bármivel, szándékolatlanul is, akkor azért is. Ne azzal büntess, hogy nem írsz. Büntess meg, hogy aztán magunk mögött hagyhassuk, most és itt.

"Please believe me, every word I say is true

Please forgive me, I know not what I do

"Don't deny me, this pain I'm going through

Please forgive me...."

Ádám összevonta a szemöldökét. Tetszett neki ez az őszinteség. És tudta, hogy később magával is el kell számolnia ezekért. Amikor nem adott Erikának időben visszajelzést. Az egészért, hogy gyakorlott topként hagyta kisiklani a dolgot. Hogy tehette? Hogy nem gondolt rá, hogy egy erotikus szintű fenekelésből ez lehet? Neki kellett volna észnél lennie, hiszen tudta, hogy a lánynak őelőtte semmilyen tapasztalata nem volt korábban, senkivel.

"And maybe I didn't treat you

Quite as good as I should have

Little things I should have said and done

I just never took the time"

De ezzel ráér. Nem most. Majd egyedül, otthon. Most a kapcsolatuk helyreállítása és helyes mederbe terelése a cél. Itt és most tud, most kell végre tennie ezért. Értékelte Erika bátorságát, hogy eljött hozzá, ezt az újabb kis fondorlatos tettét. De hogy helyrehozzák, ami félrement, ahhoz egy ember kevés. Rajta áll, hogy él-e a felajánlott lehetőséggel. Neki kell megtennie a döntő lépést.

Eszébe jutott, hogy múltkor a kocsija csomagtartójában hagyott egy pálcát, amikor tanfelügyelőként Lucáék osztályában járt. A dragont. Erős lesz most, de Erika ezt akarta. Azt írta a hosszú üzeneteiben, hogy ebből majd tanul. És ő is ezt akarta. Fenekelést, a megfelelő bottommal, hosszútávon. És ehhez a kereteket, az irányítást, az egyértelműen a saját kezében levő, totális kontrollt.

Innentől ő irányít. Ő vezeti kettejüket. Ő, akinek már van gyakorlata. Aki ismeri a klán nemcsak külső, de belső, szervesen kialakult szabályait. Hogy hogyan lehet ezt a játszmát sérülések nélkül játszani. Sokkal jobb lesz mindkettejük számára így. Nincs is más lehetőség.

- Menj a sarokba és fordulj a fal felé. Várj meg ott. Na jó, vizet ihatsz előbb egy kicsit. És mosd le a könnyeid. Tudod, hol van mosdó, menj itt egyenesen a folyosón végig.

Ádám megvárta, amíg Erika lassan magára húzta és helyére simította ruhája rétegeit, majd magához vette a slusszkulcsot és elindult az autója felé. Ma reggel, őszintén, nem is sejtette, hogy Erikával találkozik. Azt se, hogy mostanában elfenekeli. Vagy valaha, egyáltalán még…

De most mindez helyesnek és egyszerűnek tűnt.

A dolgok helyreállítása volt a cél. Adjuk hát meg a módját, gondolta Ádám. Már a kezében érezte a pálcát. Tudta, hogy nem fog kicsiket, óvatosan ütni. Egyszerűen nem teheti. A hitelessége a tét.

Ádámnak fontosak voltak az elvek. Az ő saját elvei.

Erikának meg az érzetek. Amit most meg fog kapni. Alaposan meg fogja kapni. Ahogy megérdemli.

És persze legfontosabb a kitűzött cél. Ezt kell szem előtt tartani.

Nagyon sajnálta Erikát, látva a már most kegyetlenül elvert hátsóját, de kigondolt magában egy számot és tudta, hogy ezt egytől egyig végre is hajtja. Meg fogja neki adni. Be fogja rajta hajtani, minden ütést, egyenként. Ha kell, az utolsó ötöt duplázva is majd a végén. Vagy akár tízet, ki tudja még...

Alaposan, erővel, jól célozva és keményen. Mind. Hogy fájjon neki. Hogy érezze. Hogy átérezze. Hogy végre teljesen, mint topot, örökre elismerje. Csak mint topot, a barátságon túl és nem mást. Ehhez ezt meg kell tennie, mert kimondta a lány, hogy erre van most szüksége.

És ezt meg is fogja kapni tőle.

Meg fogja adni neki ma este, bármi történjék is. Ha addig él is...

És élvezni fogja minden percét, mert ezzel elhárult végre az összes lelki zűrzavar, az összes veszély.

Nincs kegyelem ma este, csak egy szépen felépített, jól kivitelezett verés. Aztán hazamennek, és kész.

Majd reggel egy sms, vagy talán csak egy szmájli, esetleg belefér még.

Az lesz az igazi szembesítés.

Akkor majd Erika eldöntheti, hogy tényleg kell-e így is neki.

"With or without you

With or without you"

<> <> <>

"Tale as old as time

Tune as old as song, oh

Bitter-sweet and strange

Finding you can change

Learning you were wrong"

(folyt. köv.)