Bent pedig a bajor srácok gyorsan térdig rántották le a fürdőgatyáikat és kettesével már csorgatták is a kagylóba a vizeletüket. Végre én is odakerülhettem és én is ott állva, kis terpeszben vizeltem, mikor éreztem, hogy valami kemény hozzányomódik a pucér zsemlémnek. Nem néztem hátra, de odanyúltam és a kezembe egy átlagos, de igen kemény farok került és nem érzékeltem, hogy a farok tőnél szőrszálakat is tapinthatnék. (Csak nem a csupasz csigát fogtam ki? – gondoltam, de így volt.)
Még felocsúdnom sem volt időm, mikor már azt is éreztem, hogy a másik zsemlémhez is nyomódik egy másik igencsak merev farok, pontosabban makk. Nem haboztam, odanyúltam s ebbe a markomba már szintén egy igen kemény, átlagos, de dús szőrbokorból kinőtt farkat tapintottam meg.
Ahogy hátranéztem azt láttam, hogy két bajor srác az ajtónál állva akadályozta meg, hogy az kinyíljon, de közben azt nem akadályozta, hogy egymás farkát a markukba fogva kézimunkázzanak a másikon, hol lassan, hol gyorsulva és közben nyelves puszikat is váltottak egymással.
Így nem csodálkoztam azon, hogy hamarosan a mellettem, kicsit mögöttem álló két, bajor srác is megragadta az én, szintén merev farkamat és a golyóimat és azokkal foglalkozott, miközben először csak egymással váltottak nyelves puszikat, majd már engemet is belevontak, de közben a kezük „dolgozott”, kézimunkázott rajtam.
Nem sokára az egyik a fülemhez hajolt és halkan belesúgta: nem lenne ellenünkre, ha nem a kézimunkázástól mennél el, hanem bennünk!
Több sem kellett, már rántottam is a csupasz csigát magam elé, nekitámasztottam a porcelán kagylónak és már először csak megujjaztam, de nem sokáig, mert az ujjaimat kihúzva már fel is döftem a dárdámra őt. Felszisszent, mert egy kicsit erős lehetett a lökésem, de a továbbiakat már jól fogata addig, míg a másik, el nem tólt belőle és maga nem lépett a helyére és kínálta fel nekem a bejáratát.
Nem tétováztam, őt is felnyársaltam és dugattyúztam rendesen benne, de egy idő után már több lövéssel el is mentem benne.
Közben persze arra is volt gondom, hogy a csupasz csigámat kézimunkázzam továbbra is, így ő is hamarosan eldurrant, de az a srác is, akit másodszorra dugtam meg.
Ekkor hallottam, hogy nem csak mi mentünk el, de az ajtótól is hasonló zajokat lehetett hallani, mert az a két srác is kiverte a másikét, sikeresen.
Gyorsan lezuhanyoztunk, majd először a négy bajor srác sorjázott ki az ajtón, de mire én sorra kerültem volna, már furakodtak be a magas, német csávók és nyomtak vissza a helyiségbe engem is.
Hasonló zajlott le velük is, csak én már nem voltam éppen topon, de azért még a legmagasabbat, a legszimpatikusabbat meg dugtam dugni és elkézimunkáztam is rajta, míg ő is rajtam. A többiek is megoldották egymásnak.
Mire mi is kisorjáztunk, addigra a bajor srácok már eltűntek, nem voltak láthatóak.
A napozóterasz oldaláról lenézve viszont megláttuk azokat a lenti úszómedencében úszkáltam már a csajokkal együtt.
Így hát a német srácok is leszáguldottak a lépcsőn és belevetették magukat az úszómedencébe, csatlakoztak a többiekhez.
(vége)
Hozzászólások (0)