Erika és Ádám - 8.rész Az utolsó találkozás

"Cannot touch

Cannot hold

Cannot be together"

Ádám hosszú útra készült. Nem is volt már itt fejben.

De Erikát nem hagyta nyugodni a tudat, hogy jó ideig majd nem találkoznak.

Bement hozzá az egyetemre. Beült a kényelmes, színes vallató fotelek egyikébe. És megvárta, amíg a férfi végez.

Vitt neki aromákat, egy palackba zárva, ami talán segíthet Ádámnak. Felkészülni a hosszú útra, a sok megpróbáltatásra.

- De ez nincs még itt. Van még időnk addig - vigasztalta magát Erika, míg kezei között a frissen vett bambusz vágódeszkát és a csomag hurkapálcát morzsolgatta.

Nem is tudta, miért vette le a polcról. Vágódeszkája otthon bőven volt. Talán megfogta a mintája, az erezete, a színe. Talán más céljai voltak vele.

És a hurkapálcával ugyanúgy. Ahogy meglátta ott, egy vaskos kis csomagba fogva… rögtön az jutott róla eszébe, vajon mekkorát csattanna. Vajon milyen nyomot hagyna? Vajon Ádámnak tetszene? Vajon összefogná így, egyben, kötegben, marokra, vagy széthúzná kissé, legyező alakra?

Csendesen elmosolyodott magában, amíg várta. Aztán elkomorodott. Lehervadt a mosolya, mert nem tudta, Ádámtól mire számíthat most.

Megérkezett végre. Csendesen végigmérte.

Erikán hétköznapi ruha volt. De alatta egy egyáltalán nem hétköznapi, tangás body. Bevágott a megfelelő helyeken és szorított. Ez, ahogy lassan felállt, egy apró félmosolyt és különösen egyenes tartást adott.

-Szia, Ádám - nyújtotta puszira az arcát. Brrr, érezte közben közben, ahogy kissé megborzongott. A puszizkodás a kedvenc tevékenységei listáján pont a spermanyelés után 99 hellyel volt.

-Szia - köszöntötte őt a fiú. Hogyhogy itt?

- Ezeket hoztam - nyújtott át Erika egy nehéznek tűnő csomagot.

Ádám lassan elmosolyodott. Már épp kezdte megszokni - ha megérteni nem is - ezt az állandó ajándékozási hóbortot.

- És az mi? - mutatott Erika kezében a bambusz vágódeszkára, a méretes spatulára és a hurkapálcákra.

- Eeeeezt… ezeket…. a konyhámba vettem - felelte Erika és nagyon igyekezett, hogy fel ne nevessen. De… előtte… ha gondolod… ha Te is úgy gondolod, hogy esetleg akarod...

- Felavassuk?

A lány, izzó tűzzel a szemében, lassan bólintott.

A férfi WC, majd Ádám szobája felé sandított.

Mire Ő csak lassan elmosolyodott. És megkereste zsebében a slusszkulcsot.

Ádámnál Erika azonnal kibújt a ruhájából, miután kezet mosott. Nem volt vesztegetni való idejük. Minden perc számított.

Gyorsan végigmentek a rutin bemelegítésen. Ádám nem is számolta az ütéseket, de biztosan eljutottak százig, kézzel. Aztán a kisebb, kézi eszközökkel folytatták, még mindig a térdére fektetve, az ölében. Érezte, ahogy felforrósodik a teste. Akárcsak a lány egyre pirosodó, égő feneke. Erika csak halkan nyögött. Másra tartogatta az erejét. Tudta, talán ez az utolsó találkozásuk Ádám utazása előtt. Meg vannak számlálva a napjaik.

Lassan kibontakozott az ölelésből és megpróbált feltápászkodni (anélkül, hogy fejre esne - ez mindig igen elegánsan ment neki).

- Emlékszel, hogy mondtam, vagyis írtam a legutóbbi találkozásunk után, hogy most valami mást is szeretnék?

Ádám komoran bólintott.

- És nem hallgattál meg akkor.

Hát persze, hogy nem. A lehető legrosszabb időpont volt.

- De most elmondom.

Ádámra pillantott, látta a szemében a beleegyezést. Talán egy pici kíváncsiságot is. Minimális lelkesedést.

- Nem baj, gondolta Erika, majd ha elkezdjük, az meghozza a kedvét.

Kiválasztotta a három pálca közül az aktuális kedvencét.

Ádám szemébe nézett végig, miközben vele szembe fordult. Egy kicsit, a maga igen pimasz módján, hozzá is simult.

- Azt szeretném… - kezdte elfúló hangon… hogy kötözz ki most, kérlek. És majd ne túl erősen kezdd. De… csak duplákat. Addig, amíg megy. Idegesen nyelt egyet, miközben Ádám szinte mindig kiismerhetetlen tekintetébe nézett.

A férfi semmit sem szólt. Még csak nem is bólintott. Átvette a pálcát Erikától.

- Még valami.

Ádám figyelt, továbbra sem szólt, de a tekintete és minden koncentrációja csak Erikáé és a helyzeté volt.

- Lehet, hogy nagyon sokáig nem találkozunk. Kérlek, úgy csináld, hogy kitartson. Akár hat hónapig is. A fejedben a képek… és az enyémben is.

Ádám végre, alig láthatóan bólintott. Megértette, mit szeretne tőle a nő, akinek a feneke már égő vörös volt, de még nem csíkos.

- A nyomokkal most ne törődj. Majd meggyógyul. Minél később, annál jobb. Annál tovább viszem magammal ezt a mai, szép napot.

Erre már Ádám is elmosolyodott.

És mielőtt a kötelekhez nyúltak volna, Erika a ruhái felé indult.

Mivel nem volt náluk gagball, kézbe vette a bugyiját, hogy ha szükség lesz rá, Ádám betömhesse vele a száját.

Aztán már csak a táskájáért nyúlt.

Kivett belőle három, azaz három dobókockát.

Amiről csak ők tudták, mire való.

Ez a befejezés csak a mai napnak szólt. Mindketten tudták, hogy a folytatást, bármeddig tartson is a kényszerpihenő, egyformán várni fogják.

Mind a ketten, bármennyi is lesz a szünet, kivárják és innen folytatják.

(folyt. köv.)