A bilincs csendje

A szoba félhomályban úszott, csak a gyertyák fénye rajzolt reszkető árnyakat a falakra. Már a levegő is sűrűbbnek tűnt, mintha magába szívta volna a várakozást, ami bennem feszült. Tudtam, miért vagyok itt, és pontosan azt is, hogy nem én irányítom majd a történéseket. Ez a tudat egyszerre rémisztett meg és adott biztonságot.

A mester lassan közelebb lépett. Nem sietett, minden mozdulata kimért és tudatos volt, mintha ezzel is azt sugallná: az idő is az ő kezében van. Mikor megállt előttem, csak ennyit mondott:

– Térdelj.

Nem volt kérdés, nem volt alku. Csak egy egyszerű parancs, amely úgy hatolt belém, mint penge a selyembe. Lassan letérdeltem, és éreztem, hogy a hideg padló szinte áthúzódik a testembe. A mester elővette a bilincset, a fém tompa csattanással záródott a csuklóimon. Az apró mozdulat is végérvényes pecsétnek tűnt: mostantól nem én döntök.

A csönd hosszú percekig tartott. Hallottam a saját szívverésemet, ahogy egyre hevesebben dobol a mellkasomban. Közben ő körbejárt, néha csak megérintett, máskor szándékosan nem nyúlt hozzám, hagyta, hogy a hiány is ugyanolyan erővel égesse belülről a vágyat. Minden pillanat, amikor nem tudtam, mi következik, fokozta az alárendeltség érzését.

– Szabadságot akarsz? – kérdezte halkan, miközben végigsimított a vállamon.

– Nem… – suttogtam.

– Akkor add át magad.

És én átadtam. Nem volt más választásom, de nem is akartam mást. Az engedelmesség nem gyengeség volt, hanem kapu valami mélyebbhez, amit egyedül nem találtam volna meg. A játék egyszerre volt félelem és megkönnyebbülés, fájdalom és gyönyör, de minden pillanatában ott lüktetett a bizalom. Tudtam, hogy a mester ismeri a határaimat, és bár látszólag minden hatalom az ő kezében volt, valójában én adtam át neki.

Az este végére, mikor a bilincsek lekerültek, már nem ugyanaz voltam, mint amikor beléptem a szobába. Könnyebbnek éreztem magam, mintha a láncokkal együtt minden felesleges ellenállást is leoldott volna rólam. Nem kellett magyarázni semmit, a csend is elég volt. Csak ránéztem, és tudtam: a következő alkalommal is visszatérek.