Gazdám visszajött. Én még mindig a padlót nyaltam ahogy parancsolta. Eltolta a fejemet a lábával és odaköpött egyet.
- Egy foltot kihagytál kutya. Ennek következménye lesz.
- Elnézést Gazdám. - kértem bocsánatot. Hiába ellenkeztem volna, csak rosszabbul jártam volna.
- Most meg engedély nélkül szólaltál meg. Nem baj, majd a végén megkapod a büntetést. Most ülj az ágyra.
Úgy tettem ahogy mondta. Odajött, a kezében egy kis kulcs volt. Lehúzta a bugyimat majd kinyitotta az erényövem lakatját, és levette rólam, a kezeim viszont hátrakötve hagyta. A hátamra döntött. Kihúzta a fenekemből a plugot. A szatyorból elővett egy vibrátort és egy golyós szájpecket.
- Megbaszom a segged a vibrátorral, kapsz 5 percet, hogy elélvezz. Ha nem sikerül, így jártál.
Felvette a földről a zokniját, végigtörölte vele a testét a hónalját és a seggét. Benyomta a számba, és a golyós szájpecket is benyomta. A tarkómnál becsatolta. Elővett két szíjat amit a bokáim köré csatolt, közéjük egy rudat rakott, ami nem engedte, hogy összezárjam a lábaimat. Ráköpött párszor a vibrátorra, és a seggemhez nyomta. Egy hirtelen mozdulattal tövig benyomta. Nem finomkodott. Elkezdte ki-be mozgatni bennem, közben megfogta a faszomat és verni kezdte. Egyből elkezdett állni. Erősen szorította, durván rángatta. Nagyon jól esett így is, hogy valaki hozzáért. Élveztem, ahogy a seggemben mozgatta a vibrátort. Keményen dugott vele, és verte a faszomat. A számban lévő büdös zokni íze sem zavart, sőt a megalázottság miatt mégjobban élveztem. 2 perc alatt elélveztem. A hasamat beterítette a sperma. Elengedte a faszomat, kivette a szájpecket és a zoknit a számból. Az ujjával felvett egy adagot a geciből, és benyomta a számba. Nem gondolkodtam, lenyaltam az ujjáról. Élvezés után nem élveztem már, de erőt vettem magamon, és lenyeltem. Ezt még kibírom, utána már nyugi lesz. Újra belenyomta az ujját a gecibe, és újra a számba nyomta. Addig nyalatta az ujját, míg a hasamról az összes spermát meg nem ettem.
- Ügyes kis köcsög! - dícsért meg.
Kihúzta a seggemből a vibrátort, majd visszanyomta a zoknit a számba, visszarakta a szájpecket, és visszahúzta a maszkot. Ismét nem láttam semmit. Visszarakta rám az erényövet, a farkam újra börtönbe került. Megfordított, és felhúzta a seggemet.
- Tartsd a picsád amíg én is megbaszlak köcsög.
Ezt nagyon nem akartam már. Azt hittem, hogy végzett velem végre. Élvezés után ez egyáltalán nem hiányzott. Sikosítót nyomott a seggemre, és elkezdett ujjazni. Párat ujjazott rajtam, de mivel a vibrátor után még tág volt a seggem, több ujját nyomta belém. Közben nagyokat csapott a fenekemre. Csattant rendesen, de nem fájt, inkább csak a maga izgatására csinálta. Kihúzta az ujjait.
- Szépen kitágultál a vibrátortól, de a faszomat azért még érezni fogod. Ebben a combfixben nagyon kívánatos a segged köcsög.
A lukhoz illesztette a faszát, párszor végighúzta a fenekemnél, majd elkezdte benyomni. Nagyon vastag fasza volt, a vibrátor ehhez képest vékony ceruzának tűnt. Lassan nyomta belém, de szabályosan felnyársalt. Ilyen vastag fasszal még nem dugtak meg. Ha nem lett volna a számban a zokni és a szájpecek visítottam volna. Ahogy nyomta belém, folyamatosan mentem előrébb. Kihúzta belőlem a faszát, nagyot csapott a fenekemre, és visszarántott a pórázzal.
- Ne menekülj, tartsd a segged. Vedd megtiszteltetésnek, hogy a faszom benned lehet.
Visszaillesztette a farkát, és nem finomkodva, hirtelen tövig belém vágta. Ordítottam rendesen. Bent tartotta egy ideig.
-Na milyen, hogy egy igazi fasz van végre benned. Most megérzed, milyen amikor nem kisfiúk dugnak, hanem egy igazi öreg, tapasztalt pasi.
Elkezdett mozogni bennem. Minden döfése fájt. Nem az a kategória amit élveztem. Ezzel mit sem törődve baszta a seggemet Gazdám. A fenekemet nem tudtam összeszorítani a bokáim között lévő rúd miatt. Csak tartottam, ahogy elvárható volt egy kurvától. A fasza ki-be járt bennem. Keményen dugta a seggem. Hatalmasokat lökött rajtam, nem kímélt. Mivel a kezeim hátra voltak kötve, nem tudtam magam tartani rendesen, minden lökéssel előrébb lökött. Kihúzta a faszát, feltérdelt mögém az ágyra, es újra benyomta tövig. Majd újra kihúzta, és vissza. Ezt még csinálta párszor, végül már nem húzta ki, csak elkezdett dugni. Normális tempóban ütemesen dugta a seggem. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg dugott. A maszk alatt folytak a könnyeim a fájdalomtól. Gazdám nagyon élvezte, ahogy megaláz a faszával. Egyre jobban kitágult a seggem, szerencsére kezdett elmúlni a fájdalom, és a helyét kezdte átvenni az élvezet. Minél inkább ellazultam, annál kevésbé fájt. Elkezdtem a dugás ütemére mozgatni a seggemet. Gazdám megfogta a derekamat, és minden lökésnél még jobban a faszára húzott. Ahogy mozgott bennem, az én farkam is kezdett éledezni az erényövben. Nem lassított, gyors tempóban baszott tovább. Kihúzta a faszát, párat ütött a seggemre, nem nagyot, inkább csattanósat az élvezet hevében. A hátamra fordított, a lábaimat a fejemhez emelte, visszanyomta a faszát, és úgy dugott tovább. Sokáig dugott így, de a dugás mámorában nem tudtam felfogni az időt. Kihúzta a faszát, visszafordított, hason feküdtem az ágyon, Gazdám rám feküdt, úgy nyomta belém a faszát, és dugott tovább. Nem tartotta magát, teljes súlyával rám nehezedett. Nem tudtam mozogni sem. Éreztem izzadt testét magamon. Csak nyögni tudtam az élvezettől. Nem tudom meddig dugott így, teljesen elvesztettem az időérzékemet. Majd elkezdett egyre hangosabban szuszogni, hörögni és végül belém élvezett. Párat lökött még rajtam, hogy minden kijöjjön belőle. Kivette a számból a zoknit és a szájpecket. A zoknit teljesen eláztatta a nyálam. Odatérdelt a fejemhez, felemelte, és benyomta a számba a faszát. Éreztem rajta a seggem és a spermája ízét. Tisztára szopatta a faszát. Nem durván, inkább úgy, ahogy elvárható egy szolgától, hogy szépen tisztítsa le a használt faszt. Kivette a számból a farkát, benyomta a seggembe két ujját, kicsit mozgatta bennem, kihúzta és a számba nyomta. Lenyaltam róla a rajta lévő gecit. Visszanyomta a seggembe, újabb adag spermát szedett ki, és azt is lenyalatta. Ezt még háromszor megcsinálta, hogy biztos mindent lenyaljak. Lement az ágyról, és a póráznál fogva engem is lerángatott. Hátrakötött kézzel, vakon, és a távtartó rúddal nem volt egyszerű lemennem.
- Most pedig a büntetésed jön kutya amiért engedetlen voltál.
Az ágyra hajtotta a felső testem. Hatalmasakat csapott a seggemre a kezével. Ordítottam a fájdalomtól. Nem kímélt, ilyen erős ütéseket még nem kaptam. Nem tudom hány ütés után a heréimen is éreztem, hogy azok sem maradnak ki. Azok ha lehet még jobban fájtak. Mind a két herémre 2 ütést kaptam, majd a seggemre ismét vagy tizet. Visszahúzott térdelésbe és a számba nyomott egy szájpecket. A nyelvemmel kitapogattam, hogy ez egy cső volt. Tudtam, hogy ez az a maszk, aminek az elején egy kis tál van, és abba lehet hugyozni. Ahogy ez tudatosult bennem, el is kezdett a számba folyni a pisi. Nem tudtam mást csinálni, csak nyelni. Meleg volt, és nagyon keserű. Sokkal rosszabb íze volt mint Úrnőm pisijének. Legalább fél litert hugyozott bele, mire éreztem, hogy elfogy. Kicsit hátrahajtotta a fejemet, hogy minden csepp a számba menjen. Lenyeltem mindet. Örültem, hogy végre befejezte, de újra elkezdett folyni a számba a hugy. Ismét nyeltem ahogy csak tudtam. Megint sokat hugyozott, nem is értettem, hogy tud ennyit hugyozni valaki. De végül elfogyott, lenyeltem mindet. Visszahúzott az ágyra a hátamra. Levette a rudat a lábaim közül, felemelte a lábaimat a fejem fölé, és az ágy sarkaihoz kötötte. Feltárult előtte az erényöves farkam és a fenekem. Azt hittem, már végzett velem, de tévedtem. Nem fogom kibírni, ha újra elkezd dugni. Visszarakta a szájpecket a számba, de most nem a golyósat, hanem a fasz alakút, hogy még így is fasz legyen bennem. Éreztem, hogy az erényövet megfogja, és a hasam felé hajtja a farkamat. Hirtelen csípést éreztem a heréimen, aztán mégegyet. Rájöttem, hogy nem is csípés, hanem forró viasz. Gyertyát csepegtetett rám. Végig a heréimen, majd lefelé a seggemhez, egészen a lukig. Minden csepp után felszisszentem. Egyre gyorsabban jöttek a cseppek. A golyóim és a fenekem között fájt a legjobban. Ahogy egyre több viasz került ràm, egyre kevésbé fájt már. Végül befejezte. Kis motoszkálást hallottam, majd egy csapást éreztem a golyóimon.
- Maradj nyugton, amíg leverem rólad a viaszt. Szépen megtisztítalak.
Sorban jöttek a csapások. Valamiféle pálcát használhatott. Mikor azt hiszem, hogy már nem jöhet újabb dolog, valamit kitalál. Csapkodta a golyóimat és a fenekemet is. Minden egyes ütés éles fájdalommal járt. Olyan helyen, ahol már nem volt viasz, sokkal élesebb volt a fájdalom. 30 ütést kaphattam mire végzett. Eloldozta a lábaimat és levette rólam a maszkot. Ekkor láttam, hogy Úrnőm és Zoltán Gazda is a szobában van. Mind a ketten elégedetten mosolyogtak.
- Remélem mind a kettőnk pisije ízlett köcsög. - mondta Zoltán Gazda. Szóval ezért volt még egy második adag amit nyelnem kellett.
- Nagyon jó képek és videók készültek rólad. - mondta Úrnőm
Ekkor láttam, hogy Úrnőm kezében van a telefonja, amin a kamera meg volt nyitva. Nem örültem neki, jól tudtam, hogy innentől bárkinek megmutathatja.
Béla Gazdám a hasamra fordított, és eloldozta a kezeimet. Majd visszafordított, és az ágy mégy sarkához kötött a végtagjaimat. Feszesen húzta a köteleket, nem nagyon tudtam mozogni. Felvette a gyertyát, meggyújtotta, és a kifeszített lábaim közé ült.
- Ne aggódj, még nem végeztünk. - mondta gonosz vigyorral
Elkezdte a hasamra csepegtetni a viaszt. Gyorsan estek rá a cseppek, minden csepp égetett. Lentről kezdte, és sűrűn csepegtette, hogy minél jobban egybe legyen a megszilárdult viasz rajtam. Végig ment a hasamon, fel egészen a nyakamig. Közben a gyertya nagyon kicsi lett, elfújta és elővett egy másikat. Folytatta tovább. Kicsit vonaglottam az égető érzéstől. A mellbimbóimat se hagyta ki. Ezen a részen nagyon fájt. Próbáltam szabadulni. Mozogtam, vergődtem, de a kötelek nem engedtek. Könyörögtem, hogy hagyja abba. Már amennyire a szájpecektől tudtam beszélni. Ő csak mosolygott, és folyamatosan folytatta rám.
- Ne vergőj, úgy csak rosszabb. -mondta mosolyogva. - Élvezd csicska, ha jól tudom, te akartad ezt.
Láttam, hogy mind a hárman nagyon jól szórakoznak. A viasz már teljesen beborított. Elfújta a gyertyát, és elővette a pálcát. Vékony pálca volt, elég rugalmasnak tűnt. Leszállt rólam, az ágy mellé állt, és elkezdte leverni rólam a viaszt. Nagyon fájt minden ütés, nem kímélt. Rengeteg ütést kaptam, mire az összes viasz lejött. A mellbimbóknál fájt a legjobban. A “kínzásomnak” még nem volt vége. Kivették a számból a szájpecket, visszarakták rám a maszkot, és újra a számba tették azt amiből a fasz áll ki. Mászkálást éreztem az ágyon. Valaki megállt a fejem mellett. Nem tudtam, mi következhet még, de nem számítottam semmi jóra. Aztán nyomást éreztem a fejemnél. Ekkor jöttem rá, hogy az a szájpecek került rám, aminek mind a két oldalából fasz áll ki, Úrnőm pedig elkezdett rácsúszni a kiálló részre. Mikor teljesen benne volt, elkezdett mozogni rajta. Rendben, ez nem rossz. Majd csipesz került a mellbimbóimra. A gyertyázás és a verés után kifejezetten érzékeny volt, eléggé fájt. Előbb az egyiket majd a másikat csapták le róla. Ahogy hirtelen lekerültek róla, belenyilallt az éles fájdalom. Közben Úrnőm továbbra is lovagolt a faszom és az arcomon. A heréimre is elkezdték felrakni a csipeszeket. Nem tudom mennyi került fel, a sok inger miatt nem tudtam hogy mit is érzek. Úrnőm egyre jobban lovagolt az arcomon. Gazdám (nem tudom melyikőjük lehetett) elkezdte egyesével leverni a csipeszeket a golyóimról. Amikor olyan részen ütött ahol már nem volt csipesz, az egész testemen végigfutott a fájdalom. Úrnőm egyre vadabbul lovagolt az arcomon, közben a csapások is folyamatosak voltak. Majd halk sikoltással Úrnőm elélvezett. Kaptam még pár ütést a herémre, bár csipesz már nem volt rajta. Úrnőm leszállt rólam, levette a maszkot, visszanyomta a punciját a számhoz.
- Nyald tisztára! - szólt az utasítás.
Elkezdtem nyalni. Még érződött Zoltán Gazda spermája. Nem törődtem vele, nyaltam ahogy tudtam. Utána a fenekét nyomta a számhoz, azt is kinyaltam. Úrnőm leszállt rólam, és kiment a szobából. Levették rólam a köteleket, mindent visszaraktak a szatyorba. A nyakörv a combfix az erényöv és a póráz maradt. Odadobta Béla Gazda a bugyit, hogy vegyem fel. Visszajött Úrnőm, és megfogta a pórázt.
- Nagyon jól éreztem magam, ezt majd még megismételhetjük.
- Én is élveztem a szolgád használatát, egész ügyes volt. - mondta Béla Gazda. - Ügyesen kiképezted. Még egy kis finomítás, és nagyon odaadó szolga lehet.
Úrnőm megcsókolta Zoltán Gazdát, én megcsókoltam Gazdáim lábait, és elindultunk az autó felé. Esett az eső, így elég saras lett mindenem mire négykézláb az autóhoz értünk.
- A csomagtartóba szállj, ilyen koszosan nem ülsz be.
Hátra vezetett Úrnőm, beszálltam és becsukta a csomagtartó ajtaját. Elfeküdtem. Fájt mindenem, teljesen meg volt gyötörve a testem. Alig vártam, hogy aludhassak. Most még a ketrec is puhának tűnt. Hazaérve Úrnőm a fürdőbe vezetett, levette az erényövet, és hagyta, hogy megfürödjek. Mikor kész voltam szóltam neki, visszarakta az erényövet és a nyakörvet és a pincébe vezetett. De nem mehettem a ketrecbe. A ketrec tetejére kellett dőlnöm, a lábaim a földön maradtak. A nyakörvemet hozzákötötte a ketrechez, a kezeimet és a lábaimat pedig a széléhez rögzítette.
- Amiért ilyen koszos lettél, büntetést kapsz.
Berakta a szájpecket és rám húzta a maszkot.
- Tegnap megjött a baszógép amit rendeltem, ma felavatjuk. A fenekembe nyomott egy dildót, úgy, hogy a makk része legyen csak bent. Kicsit matatott mögöttem, majd lassan elkezdett mozogni bennem. Közepes fokozatra állította. Nem volt se túl gyors, se lassú.
- Az aksi pár órát bír, majd leáll, ha lemerült. Reggel jövök, addig élvezd az éjszakát. Szép álmokat.
Becsukta az ajtót, és hallottam, hogy felmegy. Nem tudom hány órán keresztül ment. Végig szenvedtem az éjszakát. Mikor leállt a gép, pont olyan helyzetben maradt, hogy az egész dildó a seggemben volt. Annyira fáradt voltam, hogy még ebben a helyzetben is elnyomott az álom. Reggel Úrnőm ébresztett, nagy mosollyal az arcán. Új nap kezdődött, új nap amikor válogatott módon alázhat meg.folyt.köv.
Hozzászólások (0)