Erika és Ádám - Otthon 5. rész

"Strumming my pain with his fingers"

Ádám óvatosan végigmérte Erikát. Nem szánt már neki ma nagyobb büntetést a szíj, a korbácsolás után. De a szokás az szokás. Nem utasíthatta vissza a vendéget. Különösen Zoltánt. Meg kell, hogy történjen a beavatás, ha azt akarja, hogy befogadják a lányt.

Egy szót sem szólt. Leemelt egy pálcát ő is a falról. A kedvencét. Aminek a markolatát nem faragták másból, mint valódi, Andok-menti obszidiánból.

Erika nagyon félt, de tartotta magát. Még sosem fenekelte őt el más, mint Ádám. Legalábbis úgy igazán. De tudta, hogy a férfi számít rá. Nem fogja megalázni. Nem fogja a viselkedésével nehéz helyzetbe hozni. Hiszen ha híre megy, akár ki is tagadhatja őt a klán. És akkor kereshet új befogadó közeget, új lakóhelyet. Hol, talán Óbudán? Nem, ez lehetetlen…

- Hogy is voltak azok a kis láncok és csipeszek? - kérdezte hirtelen érdeklődéssel Zoltán.

- Párhuzamosan vagy keresztben?

Meg kellett neki mutatni, úgyhogy újra térdelő pózba parancsolták a nőt és a lányt. Jól mutattak a tükrökkel sűrűn borított nappaliban. Jobb lett volna, ha kevesebb rajtuk a szíj nyoma és most csinosítják ki a testüket nulláról, de így is jó volt. Ritka volt a klánban az az asszony, akinek valaha is eltűnt fenekéről, testéről a verésnyom.

A két férfi a négykézláb térdeplő alanyok mögé állt. Természetesen Erikát kapta Zoltán, Lucát pedig Ádám. Félúton cserélhetnek, ha Zoltán felajánlja és ha elfogadja Ádám. A két férfi összenézett. Összeszokott pár, nem először hajtanak végre közös, egy ritmusra történő, rituális fenekelést. Beavatást, megtiszteltetést, ünneplést vagy éppen büntetést. Több alkalommal történt már így, legyen az oka egy jó iskolai bizonyítvány, házassági évforuló, vagy éppen lánykérés. A klánbeli nőknek ki kellett érdemelni a megtiszteltetést. A férfiaknak feladat volt. Kemény munka. De általában szívesen végezték. Zoltán most is. Eddigi élete során mindahányszor Ádám is. De most Erika körül forogtak a gondolatai. Szerette volna őt a túl nagy fájdalomtól megóvni, megvédeni. Szerette volna, de tudta, hogy ez most nem fog menni. És jelét sem adhatja, hogy a nő iránti érzelmei miatt felütötte benne fejét a gyengeség. Nem, ezt nem teheti. Most, hogy a klán hamarosan új vezért választ, semmiképp. Egymásra néztek, Zoltán a szemölökével alig észrevehetően jelzett. Mint amikor szinte mozdulat nélkül int be a karmester. Ez is egy jól megkomponált játék lesz.

Egyszerre emelték a pálcát és egy ütemre jött a két csapás. És a két, kétségbeesett jajkiáltás. Nem játék a befogadás, így nem lehet az a rituális beavatás sem. Meg kell adni a módját. Másodszor is lecsaptak a pálcák. Szakadt a bőr, elindult a sírás. A férfiak még keményebben markolták a pálcát. Egyikük sem akart gyengének mutatkozni. Folytatták.

25-nél tartottak, amikor Ádámra nézett Zoltán. Ilyenkor ajánlhatják a cserét. Némiképp megkímélheti Erikát, ha ő áll be mögé.

Ádám némán megrázta a fejét. Meg kell szilárdítania a klánban a helyét.

Mire végeztek, a nők könnyben és vérben áztak, a férfiakról patakokban folyt a víz. Zoltán megrántotta a vállát. Tönkretett egy újabb zakót. De mivel hivatalos, önkormányzati és magánzóként eseményekre bérelhető fenekelőként is dolgozott, nála ez mindennapos volt. Aminek meg kellett történnie, az megtörtént. A lényeg ez volt. Sőt. Csak ez számított.

Hagyták, hogy a lányok magukhoz térjenek. Egy lepedőbe csavarva segítette föl és támogatta a kislányt az apja. Csak két ajtóval kellett odébb menniük a lépcsőiházban, de Lucának kilométereknek tűnt minden centi mozdulat. Erika még zokogva, összetörve a földön feküdt. Ádám kikísérte a vendégeket.

- Lucát várom holnap, hogy befejezze a takarítást.

Zoltán ráérősen bólintott. Majd, már a bejárati ajtóból hátra, vissza a nappaliba sandított. Úgy látszott, mondana még valamit. Ádám kérdőn emelte rá a szemeit.

Zoltán ekkor Erika felé bökött.

- Kipróbálnám - mondta csendesen, majd nevelt lányát átkarolva, szótlanul távozott.

Ádám elnyomott egy kitörni készülő sóhajt. Az összetört Erikára pillantott. Hosszan maga elé nézett és mit tehetett mást, csendben bólintott.

(folyt. köv.)