András és a pelenka fétise 2.

András lassan kinyitotta a szemét, és a szelíd reggeli fény árasztotta el a szobát. A levegő még hűvös volt, de a nap első sugarai már belebújtak az ablakon, melegítve a padlót. Viki mellette ült, egy puha takaróval takarva magát, és egy kis asztalkát tartott a kezében. Az asztalán egy táblára voltak firkálva különböző feladatok, mindegyik egy kis számmal és egy rövid leírással ellátva. Viki mosolyogva nézett rá, és a hangja szelíd, de határozott volt.

– Ma egy új játékot játszunk, kicsi – mondta, miközben az asztalt András elé tolta. – Minden feladatot el kell végezned, ha jutalmat akarsz kapni. De ne aggódj, én segítek neked.

András bólintott, és érezte, ahogy a szíve gyorsabban kezd dobogni. A játékok mindig izgalmasak voltak, de ez valahogy másnak tűnt. Viki ujjával a táblán lévő első feladatra mutatott.

– Az első feladat a pelenka – magyarázta. – Tudom, hogy szereted, ahogy a puha anyag a bőrödön érzed.

András felült az ágyban, és Viki már kinyitotta a szekrényt, ahonnan egy friss, fehér pelenkát vett elő. András lassan felkelt, és Viki segített neki felvenni. A puha anyag újra a bőréhez simulva, és András érezte, ahogy a testének egy része megnyugszik. A pelenka mindig egyfajta biztonságot adott neki, mintha egy védőréteg lenne a világ és ő maga között.

– Következő a cumi – folytatta Viki, és egy kis, rózsaszín cumit tartott fel. – Vedd a szádba, és szopogasd, miközben figyelek.

András engedelmesen vette a cumit, és a szájába helyezte. Az anyag puha volt, és András lassan elkezdte szopogatni, miközben Viki szemébe nézett. Viki mosolya mélyebb lett, és András érezte, hogy a pillantása mintha átjárna rajta.

– Jófiú vagy – suttogta Viki, és András érezte, ahogy a szíve megolvad.

A következő feladat egy kis harang volt, amit Viki az asztalra tett.

– Ez a te harangod – magyarázta Viki. – Ha szükséged van rám, csak megszólaltasd. Mindig itt leszek neked.

András megérintette a harangot, és érezte a hideg fémet az ujjai alatt. A tudat, hogy bármikor kérhet segítséget, egyfajta nyugalmat adott neki. De a játék még nem ért véget.

Viki felállt, és egy kis ládát hozott elő a szekrényből. Amikor kinyitotta, András látta a bilincseket és a köteleket, amik a ládában hevertek. A szíve gyorsabban kezdett dobogni, és érezte, ahogy a testében egy izgalmas feszültség épül fel.

– Most egy kicsit kötözni foglak – mondta Viki, és András bólintott, bár a hangja elakadt a torkában.

Viki lassan elkezdte a bilincseket Andrásra rögzíteni. Először a csuklójára, majd a bokájára. A hideg fém a bőréhez érintkezett, és András érezte, ahogy a szabadsága lassan korlátozódik. Viki ügyesen dolgozott, és a kötelek hamarosan András testét körülfonták, mintha egy puha, de erős háló lenne.

– Most pedig ez – mondta Viki, és egy felcsatolható műfaszt tartott fel. – Ez lesz a te kis játékszered ma.

András érezte, ahogy a szíve még gyorsabban dobog, miközben Viki a műfaszt a derekára erősítette. A hideg anyag a bőréhez simulva, és András tudta, hogy ez a játék most már teljesen Viki kezében van.

– És végül az erényöv – folytatta Viki, és egy széles, fekete övet hozott elő. – Ez majd mindent a helyén tart.

András érezte, ahogy az öv szorítani kezd a derekán, és a műfasz most már teljesen része volt a testének. A pelenka, a bilincsek, a kötelek és a műfasz együttesen egyfajta transzba ringatták. András most már teljesen Viki kezében volt, és a jutalom reménye egyre inkább fűtötte a vágyát.

– Kész vagy? – kérdezte Viki, és András bólintott, bár a szava elakadt.

Viki odafordult hozzá, és a kezét András arcára tette.

– Ez a kapcsolatunk mélyebb, mint bármi más – suttogta. – A határok itt folyamatosan változnak, és a bizalom a legfontosabb.

András a szemébe nézett, és érezte, ahogy a szíve megtelik szeretettel és hálával. Viki valóban az ő anyukája volt, és ez a játék, bármennyire is izgalmas és sötét volt, csak megerősítette ezt a köteléket.

András pillantása a távolba tévedt, és azon tűnődött, hogy mi a következő lépés. A pelenka, a bilincsek és a műfasz emlékeztették őt a játék erejére és sebezhetőségére egyaránt. Tudta, hogy Viki mindig ott lesz, hogy vezesse és védje, és ez a tudat egyfajta békét adott neki.

A szoba csendje csak a harang halk hangját törte meg, amikor András lassan megszólaltatta. Viki mosolygott, és a kezét András arcára tette.

– Jófiú vagy – ismételte, és András érezte, ahogy a szíve megolvad.

A játék még nem ért véget, de András tudta, hogy bármi is történjék, Viki mindig ott lesz mellette. És ez a tudat elég volt.

folyt.köv.