Erika és Ádám - Otthon 2. rész

"Tévúton járok, sajnos néha-néha én,

de bárhová megyek, te ott állsz az út végén."

Megkerültek néhány háztömböt. Amikor a kapu elé értek, Ádám így szólt:

- Be kell ugranom az egyetemre és a céghez. Itt a kuĺcs. Menj fel a lakásba és várj meg. Bármit csinálhatsz, de se a fenyítőeszközökhöz, se magadhoz ne nyúlj. Azokhoz se - mutatott a lány övvonala alá.

Erika beletörődően, halkan bólintott. Már a séta közepén érezte, hogy a golyó a puncijából félig kicsúszott.

Felment a lakásba. Kinyitotta az ajtót. És mit látott…

A nappaliban, neki háttal egy piszkosszőke hajú lány táncikált. A fülében, messziről is hallhatóan, gyors ritmusú zene, ami teljesen elvonta a figyelmét, rá se hederített semmire. Ágaskodott, lábujjhegyre állt, egy rózsaszín végű tollseprűvel próbálta elérni a csillárt.

Erika határozott léptekkel odament hozzá és eléállt.

- Hát te meg ki vagy?

- Luca vagyok - felelte a lány összerezzenve. Itt lakom a szomszédban. Néha takarítok a Tanár úrnál.

Erika összevonta a szemöldökét. Szemmel láthatóan a saját, reggel a kis dohányzóasztalon hagyott sminkje volt a lányon. És az ékszerei, egy pár fülbevaló és egy vékonyka nyaklánc, amit zuhanyzás előtt az éjjeliszekrényen hagyott, azok is máshogy feküdtek ott.

Nem szólt semmit. Szemügyre vette a lányt. Nyurga, nyakigláb. Világosabb, könnyen piruló bőr. Félhosszú haj. Néhány szeplő.

Egy piercing az arcán. Kőmosott, icipici farmer forrónadrág. Fehér madeirás, libbenő, röpke, mellényszerű felső. Egy aprócska pánt talppal, szandál gyanánt. És ez a borzalmas smink az arcán.

Melltartót nem hordott. Hosszú combjai tövét elnézve talán bugyit se. Kedves arca volt. Kedves arca és szimpatikus, barátságos, egy picit izgulós kis lénye.

Egy édes, tétova bakfis. Szerencsére a kevésbé flegma fajtából. Alig néhány évvel idősebb, mint ő volt, amikor megismerte Ádámot.

Jó lenne jóban lenni vele, hisz itt lakik a szomszédban - gondolta Erika. De ekkor beugrott az éjjeliszekrény sarkába hanyagul odadobott nyaklánc képe. A nyakláncé, amit még imádott nagyanyjától kapott.

Nnnna, mindjárt megalapozzuk ezt a barátságot…

Egy szó nélkül kifordult a szobából, a kamra felé vette az irányt. Volt ott egy hegedűtok, amit Ádám egyáltalán nem rendeltetésszerűen használt. Elővette a szőnyegporolót, egy hosszú, kemény favonalzót és kedvenc hajkeféjét, amivel előző nap ő is kapott.

Visszament a lányhoz, aki azóta kivette a füléből a zenét és abbahagyta a takarítást. A szoba közepén, tanácstalanul álldogállt.

- Erika vagyok - nyújtotta felé a kezét. Biztos fogunk még találkozni. Szeretném, ha barátok lennénk. De előbb túl kéne lendülni ezen, úgy látom, volt itt egy kis félreértés - mutatott Luca sminkelt arcára és az éjjeliszekrényre.

- Ne haragudj… - hebegett-habogott… csak annyira megtetszett a láncod és a fülbevalód, gondoltam, felpróbálom. A smink meg… - ugye jól áll? - a tükör felé fordult és illegette magát.

Erikát elfogta a rosszullét. Arra gondolt, hogy ha ő nincs, erre jön haza Ádám. Tizennyolc éves, nyakigláb kamasz, a lábujja hegyétől a feje búbjáig ártatlan. És bohóckodik itt, a csillár felé nyújtózkodva ebben a seggekivan kisnadrágban, meg az átlátszó, semmi kis topban. És a már egyáltalán nem kislányos, sokkal inkább nagylányos, a világra és mindenre kíváncsi félmosolyban. Elképzelte a lány könnyen elbűvölhető, csodálkozó, ártatlan szemét és Ádám férfiasságát, a belőle áradó maszkulinitást. Egyáltalán nem jó kombó, gondolta, és a lány felé fordult.

- Figyelj Luca, egy cseppet sem haragszom. De kérlek, soha ne csinálj ilyet többet. Bármikor elkérheted és odaadom. Érted?

- Igen. Köszönöm szépen.

Hallgattak egy sort.

- Most viszont meg kell, hogy büntesselek. Ugye tudod?

Luca félelemmel vegyes tisztelettel nézett rá és lassan bólintott.

- Gyere ide, kérlek. Térdelj fel erre a zsámolyra. De előbb húzd le a shortod.

Luca térdig húzta a shortját és - ezek szerint mégis volt rajta - egy parányi tangát. Nem látszott rajta, hogy félne. A fenekén halvány, de kivehető nyomok. Erika magában elmosolyodott, de nem kommentálta a dolgot. Fogta a hajkefét és erősen megmarkolta, ahogy a kezébe vette.

- Hajolj előre, a kezed legyen a földön. Nyisd szét a térdeid, kis terpeszbe, ameddig a zsámoly engedi. Igen, így. És most pucsíts. Még jobban pucsíts.

Elkezdte ütni a lány fenekét. Soha nem csinált még ilyet. Képzelni persze már képzelte. És lám, a való életben is tetszett neki. Fárasztó volt, de valami egészen különleges módon élvezetes is.

Hatalmas ütések csattantak Luca meztelen tomporán. Nem számolta, mennyi. Meglepően jól bírta a kislány. Nem állt ellen, tartotta a pozíciót. Nem tiltakozott. Néhány kis feljajduláson kívül egy szava sem volt. Ezért Erika kezébe vette a vonalzót.

Ekkor hirtelen zörrent a zár, nyílt az ajtó. Ádám állt ott. Egy haragos Ádám.

- Ti meg mi a fenét csináltok? Nélkülem, kettesben szórakoztok?

Lucára rá se hederített, Erika felé tartott. A füle csengett belé, akkora pofont kapott. Magához rántotta a hajánál, hátracsavarta a karját és miközben szorosan tartotta őt, neki háttal, maga előtt, a csuklójára hirtelen mozdulattal rátett egy gyorskötözőt. Belökte Erikát a sarokba.

- Ne nézelődj, ribanc, térdelj oda! Nem is tudod, milyen meglepetéseket hoztam… Most mind elrontottad....

- Maradj itt, csendben, háttal a sarokban és várj. Egy rezdülést se lássak, egy pisszenést se halljak, amíg vissza nem jövök. De előbb... hátraviszem Lucát a kisszobába és jó alaposan kikérdezem őt.

(folyt. köv.)