Éjszaka a Stúdióban II. – A következő fejezet

Éjszaka a Stúdióban II. – A következő fejezet

Az előző esti kihívások mély nyomot hagytak Ádámon. Az őszinte fáradtság és az újonnan talált engedelmesség keveredett tekintetében, mikor újra belépett a stúdióba. Tudtuk, hogy ez az este is kihívásokkal teli lesz – a beavatás csak most kezdődik igazán.

– Ma este másképp lesz, Ádám – mondtam – A határaidat még jobban feszegetjük, de mindig figyelem, mit bírsz elviselni.

Rögtön az elején megszabadítottam a ruháitól, tudatosan lassan, hogy minden pillanatot megélhessen az átlényegülésből. Az előző esti protokoll után ezúttal még több figyelmet fordítottam az apró reakciókra.

– Most a kötöző ágyhoz vezetlek – intettem a stúdió közepén elhelyezett kemény matrac felé – az lesz a feladatod, hogy gyakorold a tűréshatárokat.

A hátára fektettem, a csuklóinál és bokáinál X alakban az ágy 4 sarkához kötöztem. Fejére a szemellenzőt helyeztem fel, hogy megszabadítsam az érzékeket a látástól, és minden más érzéket felerősítsek.

– Ez egy meditáció a fizikai korlátokról, fogd meg a légzésed, és engedd, hogy minden érzés átjárjon. – Parancsoltam.

Hosszasan simogattam át a testét, feldolgozva azokat az érzeteket, amelyek a kötöttségben szabadultak fel. Majd lassan, de biztosan elkezdtem a játékot.

Az első eszköz következett: a bőrkorbács. Nem a fájdalmat kerestem, hanem a test tudatosságának felkeltését. Egyes ütések után megálltam, és figyeltem, ahogy Ádám a légzésével igyekezett uralkodni magán.

Majd tűkerékre váltottam, mellyel lassan végighaladtam teste minden porcikáján. Hol erősebben, hol gyengébben nyomtam az eszközt attól függően épp mennyire érzékeny testrészén jártam. Figyeltem, hogy valamennyire mindenhol érezze ahogy a tűk a testén haladnak, de a fájdalom még elviselhető legyen.

Ezután eloldoztam és egy alacsony, de stabil platformra állítottam. Megparancsoltam, hogy álljon meg lábujjhegyen, karjait nyújtsa felfelé.

– Most egyensúlyt kell tartanod anélkül, hogy elveszítenéd a kontrollt. A tested állandó feszültséget fog tapasztalni, de a lelki tűrőképességedet is eddzük. – Szóltam.

Az első percben még biztos volt magában, de aztán a combjai kezdtek remegni, testével viaskodott a kényszerrel.

„Tartsd ki a pózt rendesen” – parancsoltam rá.

„Igen, Uram” – suttogta, a hangja reszketett.

Egy finom húzás következett a korbáccsal a testén, mint egy emlékeztető és mondtam neki: ne hagyd el magad, csak engedd, de ne feledd, hogy uralod magad.

Majd megkértem, hogy ereszkedjen le, és vegye fel újra a híd pózt, amelyből tegnap olyan kitartóan teljesített.

Még annál is hosszabb ideig tartotta, miközben én figyeltem minden rezdülését. Ezúttal a fenekét és a combjait is finoman, de határozottan stimuláltam, hogy a fizikai fájdalom és az élvezet egyensúlyát érezze.

A távolságtartó, pontos kontroll és a szenvedélyes figyelem között mozgott a játékunk.

Végezetül egy nyugodt feladat következett: nyújtózkodjon ki a földön, karját és lábát terpessze ki lazán. Egy időre magára hagytam a sötét szobában, hogy a gondolatai között maradva feldolgozhassa a történteket.

Amikor visszatértem, megengedtem neki, hogy magához vegyen némi ruhát.

– Többre vagy képes, mint gondolnád, Ádám. Ez csak a kezdet. – mondtam csendesen.

Az este vége felé ő már nem csak sub volt, hanem egyensúlyban lévő, saját határait felfedező férfi, aki tudja, hogy a szabadság az önkéntes alárendeltséggel kezdődik.

folyt.köv.