A szolga csendben árnyként jár,
szíve a trón felé kivár.
Nem érintheti, nem szólhat,
csak titkok közt álmot hordhat.
A királynő, mint csillagfény,
ragyog felette, s elérhetetlen.
A szolga szeme lángra gyúl,
mégis tudja: szíve mulandó út.
Kezében kancsó, vállán por,
de lelke égi vágytól forr.
Egy mosoly, s napja ünnep,
egy szó, s örökre emlékezhet.
S bár lánc a sors, s szűk az út,
szerelemben rejlik minden múlt.
Álmai közt király lehet,
hol övé a szív, mit sosem nyerhet.
Hozzászólások (1)