Erika és Ádám - A találkozás 1.rész

Három nap absztinencia után találkoztak. Harmincöt év és három nap.

Egy városszéli kis fagyizóban, szombat délelőtt.

- Te milyen fagyit kérsz? - kérdezte Ádám.

- Köszönöm, semmilyet. - válaszolta Erika.

Majd szorosan Ádámhoz préselte magát (hosszú, szűk sifon ruha, se melltartó, se bugyi) és halkan a fülébe suttogta:

- De ha kérnél nekem egy fél gombóc citromot egy pohárba és kivernéd rá, azt örömmel elnyalogatnám. -- majd még jobban Ádámhoz simult, karjához nyomva a melleit, a nyelve hegyével végignyalta a fülét és egy picit meg is harapta.

Ádámnak se kellett több, fél karjával magához láncolta a lányt és teljes erejével belecsípett a fenekébe. Erikát váratlanul érte, kicsit fel is szisszent.

- A következő ilyen csípést a csöcsödre kapod. De csak amíg haza nem érünk és rá nem csíptetem a láncot. Ez most már biztos. Vedd jutalomnak, hogy ez a büntetésed és nem az, hogy 25 pálcával indítasz a friss mogyoróvesszővel, bemelegítés nélkül.

Az utolsó szavakat elnyelte, szinte csak magának sziszegte: "egy pár pofont azért majd kapsz, meglepetésül, ha már feltettem, lesúlyoztam és kicsit megrángattam a láncot a melleiden.

Erika magában kuncogott, élvezte, hogy ilyen hatást váltott ki Ádámból. Érezte, hogy jól fog sikerülni a találkozó.

Már a villamosmegállóban érezte, amikor az előzőt pont lekéste, és tudta, egyenként verik majd le a késett perceket. 10 percenként járt volna a villamos egyébként hétvégén, de most eltelt 12, 13 is… majd végre felvillant a két fényszóró a messzeségben.

- Végre jön a büntetésem. Végre jön a fenekelésem.

Végül csak Ádám fagyizott, aztán a közeli kiserdő felé vették az irányt egy kis nosztalgiázásra, emlékek felidézésére, beszélgetésre. Megbeszélték, hogy ha igazi szeánszra kerülne sor, azt majd Ádám lakásában. Az erdőben maximum egy kis kóstoló, meg ha találnak, begyűjtenek pár friss vesszőt.

Jól belemelegedtek a beszélgetésbe, bementek közben az erdő sűrűjébe. Egy teremtett lélekkel se találkoztak közben. Ez bátorította fel Ádámot, miközben Erika mögött sétált és végig a fenekét nézte, hogy egyszer-egyszer magához húzza, jó erősen odaszorítsa, felemlje a szoknyáját és rácsapjon a fenekére. Várta már, hogy hazaérjenek és a térdére fektethesse.

Hirtelen egy nagy, kidőlt tölgyfához értek. Ez adta Ádámnak az ötletet.

- Ülj fel rá lovaglóülésben és várj. Hajolj előre, hasalj teljesen rá. Most fordítsd el balra a fejed. Ne mozdulj, amíg nem engedélyezem.

Erika kíváncsian ránézett, majd követte az utasításokat. Felhúzta a szoknyáját, amikor keresztbe tette a fatörzsön a lábát. Amikor lovaglóülésben ráült, érezte a fatörzs melegét, a kéreg érdességét a punciján.

- Már jó - gondolta magában.

Ádám közben a másik oldalon, ahova Erika nem látott, elment és begyűjtött jó néhány friss, vékony vesszőt és egy jó ujjnyi vastag husángot. Bicskájával szépen megtisztogatta őket, ami jó sok időt vett igénybe. Egy szót se szólt közben, hogy fokozza a feszültséget.

Visszament Erikához. Tudta, hogy már szomjas lehet, megitatta a kulacsából majd így szólt.

-100-100 gyors kis csapást fogsz kapni ezzel a vékonyka vesszővel a popód mindkét oldalára, majd három vesszőt összefogva duplázunk. Nem kell számolnod, ne csinálj semmit, csak maradj csöndben és ne mozogj. Ha túlságosan mocorogsz, azért büntetés jár.

Erika mögé ült a fatörzsre Ádám és elkezdte kimérni az ütéseket. Erikának tetszett a játék. Érezte a vessző csípését, ahogy melegszik, majd lángol a feneke. Nem volt elviselhetetlen a fájdalom, inkább izgató, egyszer-egyszer volt csak, amikor gyors egymásutánban ugyanoda sújtott Ádám, hogy picit feljajdult. Félig azért, mert fájt. Félig, mert kíváncsi volt. Vajon milyen büntetést talált ki Ádám…

Ő azonban egy szót sem szólt büntetésről, amikor végzett a 400 ütéssel.

- Vedd le a ruhád.

Erika csodálkozva nézett rá. Majd mikor látta, hogy komolyan gondolja Ádám, lehúzta a fején át a ruhát.

- Szép kis cicik - mondta Ádám. Kezdjünk is velük valamit.

Erről nem volt szó, gondolta Erika, de teljesen megbízott Ádámban. Aki az egyik vékonyabb vesszővel vette kezelésbe, először csak gyengéden bele-belecsípve a vessző hegyével, majd úgy, hogy Erika, aki hátrakulcsolt kézzel, mozdulatlanül kezdte várni az ütéseket, már el-elhajolt és többször felszisszent.

Ádámot hihetetlenül felizgatta az ide-oda vonagló hófehér mellek látványa, rajtuk a kis pirosodással. És a tudat, hogy mennyi pirosat fog még látni Erika testén, ha majd hazaérnek. De egy kis játszadozással nem várja ezt meg.

Amikor Erika már többet szisszent, mint nem, úgy döntött, elég lesz.

- Mondtam, hogy csendben légy, ne kiabálj. Nézzük meg akkor, mire tudod használni a szád.

Elővette méretesre duzzadt farkát és egy mozdulattal a lány szájába nyomta. Tövig, amíg csak bírta, a fejét jól rászorította. Kiélvezte a mozdulatot. Gimnázium óta várt a pillanatra. Megdolgozta és megdolgoztatta Erika száját, de épp csak annyira, hogy letudja a gimis emlékek okozta feszültséget, nem akart most tovább menni. Elég, ha felszopja. Hirtelen kivette Erika szájából a farkát és lezárta egy pofonnal.

Erika nagyon megijedt, meglepődött, el is sírta egy kicsit magát. Nem tudta mire vélni, erről nem beszéltek eddig. Nem tudta, mik Ádám tervei.

- Ne sírj, nem kapsz most többet. A szopást majd befejezheted, ha megérdemled. Most csak csináld, amit mondok és nem lesz több pofon.

Azzal Ádám megfordult és széthúzta a farpofáit.

- Nyald a seggem.

Erika még jobban meglepődött, mert ilyet még soha nem csinált. Nem is kértek tőle. De félt a pofonoktól. Hezitált.

- Pofont kérsz? Egy sorozatot?

- Nem…

Így aztán belekezdett egy kis hezitálás után. Ügyesnek bizonyult.

Emlékek sora futott át Ádám agyán. Erika, mellette iskolaköpenyben. A kúpokat tanulták és ahogy Erika kiejtette a szót a száján… Kúp, kúpos, a kúpokat… ezt idetesszük… Ádám, a kamasz Ádám pontosan tudta, mit tett volna Erikával és a kúpokkal. És most meg is teszi, meg is teheti majd. Érjenek csak föl a lakásba. Végre az övé Erika… és kedve szerint, megegyezés szerint bármire használhatja.

Meg soha nem unta volna, de amikor úgy érezte, eleget teljesített Erika, ellépett és leállította. Még sok mindent tartogatott a nap.

(folyt.köv.)