Haverokkal nagy nehezen összehoztunk egy iszogatós estét, bent a belvárosban egy nevesebb helyen vagyunk. Lassan hajnali egyet üt az óra, mivel a találkozó előtt hajnalra ment mindenki dolgozni, így a billiárdozást abbahagytuk és megindult mindenki hazafelé. Én az állomás felé vettem az irányt, hogy elérjem a vonatot. Közben egy fiatal lánnyal összefutottam, aki teljesen kétségbe volt esve, mert teljesen balul sült el az estélye, leitatták. Éjszaka lévén már a lakóhelyére már nem indult vonat, felkínáltam, hogy jöjjön fel hozzám, aludjon nálam, aztán meg majd reggel megoldjuk, hogy haza jusson.
Haza vittem, ahogy besegítettem az ágyba, már aludt is. Én még tettem-vettem, de én is nyugovóra tértem. Reggel hamarabb keltem, neki álltam reggelit csinálni. Ágyba reggelivel ébresztettem.
Reggeli befejeztével, én visszatértem a konyhába, neki álltam az vacsorám és a másnapi reggelim összeállítását, mivel mentem éjszakára dolgozni.
Konyhába teszek-veszek, majd a kishölgy beállít csipkés fehérneműben, kezében bilincsekkel és egy nyakörvvel. Teljesen ledöbbenek, lefagyok. Ő közelebb jön, a kezemen-lábamon bilincs csattan, a nyakamra rákerül a nyakörv. A konyhába mindent félretesz, hogy ne égjen le semmi. Eddigre sikerült annyit kinyögnöm, hogy "látom, megtaláltad a játékaimat". Kaján vigyorral megfogta a pórázt, majd bevezetett a hálószobába.
Ott már elkészítette a további játékaimat. Magához húzott, adott egy csókot, majd az ágyra lökött. A kezemet kikötötte az ágyhoz, a lábamról leszedte a bilincset és a boxert, majd a lábamat is kikötötte. A szememre szemfedő került.
Elkezdett simogatni, fejemtől a talpamig, ügyelve, hogy középső rész kiamradjon. Először a kezét, majd a körmét utána lovagló pálcát, egy tüskés tekerőt, majd egy jégkockát húzott végig. A jég kocka után kezdte el a testemet végig csókolgatni, de még ekkor sem ért oda. Az érintésektől teljes testem bizserget, mozogni nem tudtam, mert rendesen kikötött. Kaptam egy csókót, nyakamnál izgatott. Ezután ráült a számra, közben a kezével elkezdett kényeztetni, én pedig a nyelvemmel. Szinte egyszerre mentünk el.
Mellém feküdt, csókott kaptam tőle, majd egy szájpecket. A körmét végig húzta a mellkasomon, felnyögtem, majd rámarkorlt a farkamra és folytattni kezdte, közben játszott a makkommal. Másik kezébe megfogta az ostort és azzal simogatta a testemet, farkamat, majd keze után a szájával kezdett el kényeztettni. Teljesen ki voltam, mert pontosan azt és úgy csinálta, amire vágytam. Nem kérdezett vissza, hogy "mit csináljon". Én csak éltem a pillanatnak. Majd beleült, elkezdett lovagolni, mindaddig míg el nem élvezett. Látta, hogy még a farkam nem lankadt le, ezért folytatta tovább kézzel. Miután másodjára is elmentem, akkor elővette az erényövemet és rámtette. Ezután hozzám bújt és a fülembe súgta, hogy "most már az enyém vagy". Eloldotta a kezemet-lábamat, levette a szemfedőt és a szájpecket, majd jó szorosan összebújtunk. Persze a kisfickó ismét akcióba lendült volna, de a ketrec nem engedte, ő ezt kaján vigyorral nyugtázta.
Bő két óra után elkezdtünk készülődni, miközben ő zuhanyzott, én a konyhába befejeztem azt, amit elkedztem.
Összepakoltunk, majd lementünk a kocsihoz, majd elindultunk. Először hozzá, hogy haza vigyem, majd utána munkába. Megérkeztünk hozzá, majd beinvitált. Mivel a kezdésig volt még bő 1 órám így nem utasítottam vissza.
Bementünk, fel a szobájába. Bezárta az ajtót, amely mögött egy András-kereszt szerűség állt. Összenéztünk, és egyből tudtam, hogy hová csöppentem. Levettem a pólómat, majd a falhoz lökött. Kezemet kikötötte, majd levette a nadrágomat, és a lábamat is kikötötte. Hozott egy szájpecket, hogy minél halkabb legyek. Majd ismét elkezdett simogatni, ingerelni, viszont most a ketrecnél meg-megállt. Golyóimat simogatta, ketreccel együtt elkezdett a szájával kényeztettni, közben egy vibrátorral a "G" pontomat stimulállta. Magamban mondom, hogy "ezt nem hiszem el, ez maga a főnyeremény".
Még mielőtt a csúcsra juttatott volna, megállt. Felállt és elkezdte a nyakamat szívni, közben a kezével simogatni. Eloldozott a faltól, átvitt az ágyába. Ott a kezemet megint kikötötte, levette az erényövet, majd beleült. Elkezdett megint lovagolni, de a sok inger miatt igen hamar elmentem. Mivel rossz voltam, így levette a szájpecket és a számra ült. Miután ő is egy, hatalmasat élvezett, eloldozott, adott egy törülközőt, hogy menjek el zuhanyozni.
Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, majd kikísért a kocsihoz. Idő hiánya miatt egy búcsú csókót váltottunk egymással, majd annyit hogy "beszélünk és majd találkozunk".
Beültem a kocsiba és megindultam a melóba. Azóta is az elmúlt nap eseményeinek a hatása alatt állok. Alig várom a következőt.
Hozzászólások (0)