A riporter 1/2

A riporter 1/2

(Kitalált történet fiktív szereplőkkel és helyszínekkel.)

A riporter több hete telefonálgatott, míg végül a hegyi kilátó vendéglőjének szinte néptelen teraszán találkoztunk. Az internetes újság, amelynél dolgozott, több BDSM témában jelentetett meg előfizetői számára cikkeket, fotókat, és igazi különlegességet jelentett, hogy valaki hajlandó volt saját tapasztalatairól beszélgetni.

A férfi, aki negyvenes éveiben járt, így vagy két évtizeddel fiatalabb volt nálam, már az interjú elején jelezte, hogy ha személyesen végignézhet egy alkalmat, lapja dupla összeget fizet, mintha szimplán az interjúért. Kibújtam az azonnali döntés alól, és gondolkodási időt kértem.

A hely eléggé elszigetelt volt, kevesen látogatták főszezonon kívül, ráadásul így késő délelőtt csak két vendéget láttunk, a párocska a terasz távolabbi sarkán feledkezett egymásba, és egy alkalommal, amikor arra pillantottam, már a hűlt helyük volt, a parkolóból is eltűnt autójuk. Így csak a riporter és én maradtunk a terasz egy félreeső szegletében, és egy sör mellett lassan a tárgyra tértünk.

A magas, rövidre nyírt borostás férfi messziről indította a beszélgetést, a kezdetektől. Elvégre sejthette, hogy egy ez iránt érdeklődő férfi nem hatvankét évesen kap először verést, noha szélsőséges esetekben még ez is előfordulhat. Bekapcsolta a diktafonját, és feltette az első kérdést:

-          Mikor kapott első alkalommal verést? A fenekére kapta vagy más testrészeire is ütöttek? Gyerekként verték?

-          Nem, sohasem ütöttek meg gyerekkoromban – ráztam a fejemet őszintén. – Ez csak később jött, amikor főiskolai éveimben olyan társaságba kerültem, ahol ez megszokott és természetes volt. Huszonnégy évesen vertek először, és bevallom, akkor megfogadtam, hogy soha többé. Csak a fenekemet verték, mivel a vallási dogmák is ezt a testrészt jelölik meg. A magam részéről úgy gondolom, hogy ennek történelmi okai lehetnek.

-          Hogy érti ezt? – vonta fel a szemöldökét, és kortyolt a söréből.

-          Ahogy mondom. Az ókori társadalmakban, majd később a kora középkortól az újkorig a férfiak életének része volt, hogy időnként verést kaptak. Ez vagyonuktól és rangjuktól függetlenül történt velük, bár úgy vélem, hogy a módosabbak ritkábban, míg a szegényebb sorban élők gyakrabban részesültek verésben.

-          Látom, alaposan tájékozódott a témában – mosolyodott el a riporter, majd feltette a következő kérdést. – Hogyan élte meg az első alkalmat?

-          Fogadásból történt, melyet elvesztettem. Ezt követően vittek el az egyik külvárosi házba, ahol a társaság egyik tagja élt. A pincében berendezett kínzókamra várt. Tucatnyian nézték végig, ahogy nemes egyszerűséggel deresre húznak, és pálcával harmincat vertek a csupasz hátsómra.

-          Akkor még bizonyára nem volt ilyen hájas a feneke – szúrt oda az újságíró, de számítottam erre a kérdésre is.

-          Nem, csak az utóbbi tíz-tizenöt évben vált ennyire húsossá a farom.

-          Befolyásolta-e ez a testkép-módosulás a veréseket? Ritkábban kap azóta?

-          Nos, eleinte valóban zavart, hogy a pribék, akinek tiszte volt elverni engem, megjegyzéseket tett a húsos fenekemre, de miután tisztáztam vele, hogy ettől még jól botozható, hajlott rá, hogy igazat adjon nekem. Végül belátta igazamat, sőt volt olyan pribék, aki kijelentette, hogy szívesebben veri a nagyobb seggeket, mint a sovány, szálkás testű férfiakét. Ez egyfajta elégtétel nekem – gondosan elhallgattam, hogy a mai napig kapom a csípős megjegyzéseket a pribékektől. Ezek egyike rendszeresen elhangzott, hogy csak százötven kilóig hasalhatok fel, pedig alig haladtam túl a százhúszat.

-          Tehát azóta is csapatja magát. Elvégre deresre lehet húzni egy kövérebb férfit is, hosszabb szíjak és masszívabb deres kérdése. Mennyi idő szokott eltelni két verés között?

-          Általában nem várom ki a három hónapot, ismerem a testemet, és tisztában vagyok vele, hogy ha kéthavonta hasalok egyet, az optimális számomra.

-          Milyen eszközökkel kapott már a seggére?

-          Lássuk csak – felhajtottam a söröm felét, nehogy túlsággal megmelegedjen. – Többféle eszközzel csapattam már magam. Fiatalabb koromban a pálcát és a szíjat preferáltam, de ahogy teltek az évek, egyre inkább a botot preferáltam. A középkori jobbágyokat is ezzel tanították móresre, és az én büntetésemre is szerfelett alkalmas.

-          Alkalmanként hány ütést kap?

-          Lássuk csak – gondolkodtam. – Huszonöt jó bot általában elégséges, de gyakorta repetáztatnak meg öt, tíz vagy tizenöt ütéssel. Az is előfordult, hogy ötvenet kaptam, de ezt tudtam akkor is, amikor a deresre hasaltam.

-          Hogyan tanulta meg, hogyan kell szabályosan felhasalni a deresre?

-          Aki látott egyetlen történelmi filmet is, ahol valakit deresre húztak, annak nem okoz gondot a látottak lemásolása – feleltem. – Persze vannak apróbb trükkök, alkalmasint mezítelenül kell felhasalni, mert egy kiadós verés megizzasztja az embert, és mielőtt leszíjaznak, a hasam alá igazítom a farkamat, hogy a köldököm felé nézzen.

-          Van állandó hely, ahová jár, vagy random helyeken, esetleg otthonában kerül sor a büntetésre?

-          Változó. Voltaképpen négy megbízható, diszkrét helyről tudok ebben a metropoliszban, de több is lehet, ahol szükség esetén ellátják a bajomat. Mind a négy helyre előre kell időpontot kérni, és illik pontosan érkezni. Az árak elfogadhatóak, kéthavonta igazán nem okoz gondot elkülöníteni egy összeget azért, hogy hasaljak egyet.

-          Minden deres egyforma?

-          Ilyet csak laikus kérdezhet. Az egyszerűbb deresek lakkozatlan fából készülnek, egyenes fekvőfelületűek, és ha egy férfi felhasal, akkor vagy saját maga tolja ki a fenekét az ütésekre, vagy igényelhet keményre tömött párnát az öle alá, ami kidomborítva tartja végig a verés alatt a seggét. Ez azonban a mozgolódása, vonaglása közben kiperdülhet a hasa alól. Ha választani lehet, a párnázott dereseket kedvelem, amelyeken kényelmes fekvés esik, ilyenek a régi korokban csak nemesi kastélyokban léteztek. A pórnépnek be kellett érnie az egyszerűbb, gyalulatlan fából összetákolt deressel. Ám léteznek olyan, domború kiképzésű deresek is, amelyeket az asztalos úgy alakít ki, hogy a közepe táján ívesen magasodjanak, ezzel a feneket az optimális pózban tartják. Többféle magasságú létezik, az enyhén kimagaslótól az extrém magasig, amelyen már térdelve kell áthasalni. Ezek is párnázottak, általában a középmagas fenékemelővel kialakított dereseket választom, mert ezek számomra a legkényelmesebbek. Az én koromban már a kényelmi szempontok is számítanak.

-          Értem. Nos, térjünk rá a részletekre. Mikor kapott utoljára verést?

-          Mikor is? Nos, lassan esedékes lesz a következő alkalom, mert már elmúlt hat hete is, hogy utoljára deresre húztak. Harmincöt jó botütést kaptam, és meg voltam elégedve vele. A pribék igazán kitett magáért, bár tett néhány gúnyos megjegyzést a vaskos seggemre.

-          Előre megbeszélik, hogyan zajlik majd a verés? Kiválaszthatja a botot, amivel kapja?

-          Hát ez változó, attól függ, melyik helyre kapok időpontot. Van, ahol magam választhatom ki, sőt kóstolót is kapok vele, de általában a pribék feladata botot választani nekem. Bízhatok a tapasztalatukban, és ritkán okoznak csalódást.

-          Elvárják, hogy önként hasaljon fel?

-          Remek kérdés. Nem tagadom, gyakorta inamba száll a bátorságom a deres láttán, annak ellenére, hogy már évtizedek óta csapatom magam. Mégis, igyekszem legyőzni ösztönös ódzkodásomat, és némi tétovázás, lamentálás után mindig szabályosan meghasalom a derest.

-          A pribék tisztában van azzal, hogy melyik bottal verte el többször is, vagy minden alkalommal másikkal kapja a járandóságát?

-          Ez is változó. Vannak botok, amelyeknek már tucatszor is lehasaltam, de nem zárkózom el, ha új botot kell kipróbálni, hiszen nem ragaszkodhatom egyhez.

-          Milyen hangokat ad ki, miközben botozzák?

-          Ez is változó. Ha jobban kívánom a botot, mert ez is előfordul, akkor elégedetten nyögdécselek tőle, de ha nem vagy kevésbé kívánom, akkor berzenkedem ellene, és hangosabban nyögdelek, ilyenkor nem ritka, hogy jajgatok is.

-          Hallottam olyat, hogy valaki szinte némán tűrte a verést.

-          Igen, én is hallottam ilyenről, és van olyan pribék, aki el is várja, hogy az elvert férfi tisztelettudóan hallgasson, miközben verést kap. Azonban rám nem jellemző, hogy csendben tudok maradni verés közben.

-          Milyen erősségű ütéseket kap?

-          Lássuk csak, általában közepes erősséggel vágnak alám, és közben egy-egy nagyobbal is seggbe kínálnak. Értelemszerűen a keményebb ütések hangosabb reakciót váltanak ki belőlem annak ellenére, hogy teljesen rendben lévőnek tartom, ha időnként nagyobb ütést is kapok.

-          Elvárják, hogy számolja az ütéseket?

-          Még csak az kéne. Nézze, modern korban élünk, digitális kijelző mutatja a falon, hogy éppen hányadik ütésnél tartunk. Gyakorta felpillantok rá, mivel a deres úgy van fordítva a terem közepén, hogy rálássak.

-          Általában milyen okok miatt kerül botvégre?

-          Ez is remek kérdés, hiszen elég változatos okok miatt kaptam már verést. Például elveszített fogadás, kártyaveszteség, vagy bármi miatt lelkiismeret-furdalást éreztem, amit kiválóan kúrál egy jókor kapott botozás. Ritkábban esik meg, hogy ezek egyike sem áll fenn, de mégis szükségét érzem, hogy elpáholjanak.

-          Fiatalabb korában jobban bírta a botot, vagy ez nem változik a korral?

-          Alapvetően nem változik. Aki fiatalon is fegyelmezetten viselkedik a deresen, az idősebb korban is követi ezt a gyakorlatot. De rám ez sosem volt jellemző. Gyakorta berzenkedtem a verés ellen, pedig fiatalabb koromban még pálcával, szíjjal is kaptam, sőt egyszer sjambokkal is elvertek. Azt soha többé nem vállaltam, de szerencsére nem is került rá sor. Mondhatnám, hogy meglehetősen jól bírom a botot, de akkor erősen túloznék.

-          Köszönöm az interjút – szólt a riporter, és kikapcsolta a diktafont. – Az utalás már délután meg fog jelenni a folyószámláján, sőt ha jelen lehetek a következő alkalomnál, ugyanilyen kerek összeg fog érkezni újra önnek.

Napokig töprengtem azon, hogy engedjem-e meg jelenlétét a következő alkalmon, vagy inkább elégedjek meg az interjúért kapott összeggel. Aztán lélekben rálegyintettem. Elvégre sok pénznél jobb a több, ahogy a régi bölcsesség tartja.

Vége az első résznek