Bizalom

A. minden értelemben rendes lány volt. Egész életében erre törekedett: másoknak megfelelni, szigorúan a normák között élni, és bejárni a társadalom által kijelölt helyes utat. Gyerekkorában mindig próbált jól viselkedni, ahogy a szülei és tanárai mondták. Jól tanult, helyén volt az esze. A legjobb iskolákba járt, kimagaslóan jól teljesített. Közben viszont egyre inkább azt érezte, hogy erején felül teljesít, túl sokat ad egy távoli célért. Az áttanult éjszakák, a szakkörök, a versenysport és az önkéntes munka lassan felőrölték. Úgy érezte, elveszíti önmagát.

A húszas évei közepén találkoztam vele. Fiúkra, mély párkapcsolatra nem volt ideje... ezt hazudta magának évekig. Lassan indult a kapcsolatunk, ártatlan beszélgetésként, amiből mély barátság lett. Ebben megmutatta lelkének mélységeit, és én is megmutattam neki egy olyan világot, amit addig nem ismert: idegen és félelmetes, mégis mindennél vonzóbb volt számára.

Kezdetben persze a megvetés és a teljes elutasítás volt a reakciója, amikor szembesült vele, hogy párkapcsolatok nem csak száz évvel ezelőtti lányregények szintjén léteznek; és ez teljesen normális. Egyfajta megvilágosodást érzett ekkor. Rájött, hogy korábbi életének motivációja nem a klasszikus „jókislányos” megfelelés volt, hanem egy mélyről jövő késztetés az önsanyargatásra, és az élete feletti uralom átadása biztos, vezető kezekbe.

Az egyetemi évei után ezért is érzett ürességet. A gyeplő végre az ő kezébe került, viszont nem volt boldog. A szabadságot egy bezártságérzet és félelem járta át, amiből sírva menekült volna, de nem talált kiutat — nem tudta, hogy létezik kiút. Ekkor hozott minket össze az élet.

Idősebb és minden téren tapasztaltabb voltam nála. Munkám és beosztásom miatt is felnézett rám. Ez bevallottan imponált neki, hiszen újra tanárként (ha úgy tetszik, mesterként) tudott rám nézni. Így pedig kinyithattam neki egy új ajtót, amin nem félt belépni. Nem félt. Rettegett tőle.

Bevallása szerint a „sima” szextől is félt évekig. Nem okozott neki örömöt, és azt hitte, vele van a baj — nem úgy teljesít, ahogy elvárják. Hiszen szeretnie kéne, ahogy kényeztetik vagy beléhatolnak. Egyvalami azonban hiányzott a gyönyör átéléséhez: a teljes bizalom és az érzés, hogy minden kontrollt átad, és csak sodródik a biztos kezek között.

Amikor első alkalommal csattant a bilincs finom csuklóján, és az ágyhoz kötözve, selyemkendővel vakságba zárva várta, mi történik. Igazán kiszolgáltatottnak érezte magát. Utólag elmondta, hogy ezekben a percekben rengeteg gondolat cikázott át az agyán, és ezek nagy része inkább bánta, hogy belement a játékba. Viszont ahogy teltek a percek, és váratlan ingerek játszottak az érzékeivel, valami megváltozott. Ki tudott lépni addigi életéből, és élvezni kezdte a helyzetet, ahol ismét nem övé az irányítás. Teste és lelke valaki játékszere.

És talán már az első, játékszeremként töltött délutánja során fantáziált azokról a játékokról, amiket a későbbi években éltünk át együtt. Noha az élet sok éve másfelé terelt minket, még mindig legszebb emlékeimként őrzöm az együtt töltött időt, és hálás vagyok azért, amit ez a szintű lelki és testi mélység adott nekem. Örömmel tölt el, hogy felszabadíthattam kicsit A. lelkét a magára vett társadalmi békjóból.