Autós kaland 1.

A motor még éppen csak duruzsolt, amikor jobbról beült mellém Lilla. Fekete bőrdzsekit viselt, alatta alig valami. A combjai keresztbe voltak téve, feszes harisnya feszült rajtuk, és mikor rám nézett, a szemeiben ugyanazt a fajta hódoló engedelmességet láttam, mint minden alkalommal, amikor végre kettesben maradtunk.

„Maga mögé ülhetsz, Nóri” – szóltam hátra, és a hátsó ajtó halkan kattanva nyílt. A másik szubom, alacsonyabb, világosabb bőrű, kicsit visszafogottabb, de pont emiatt izgatóan engedelmes, beszállt és becsukta maga után. Felém hajolt, hogy halk csókot leheljen a nyakamra. Már ettől megfeszült bennem minden. Tudta, mit csinál.

Kigurultunk az éjszakába. A város fényei mögött sötét országútra hajtottam. Senki sem járt arra ilyenkor, és pontosan ez kellett most. A határok feszegetése. A kontrollom kiterjesztése. Ők pedig akarták. Mindketten.

Lilla végig nézett rajtam, majd halkan megszólalt: „Uram… ma mi lesz a szabály?”

Rájuk néztem a tükörben. „Ma nem beszélhettek hozzám, csak ha kérdezek. És mindkettőtök keze a combomon lesz. Egymástól függetlenül. Ha valaki hibázik, nem fog tetszeni a következmény.”

Azonnal engedelmeskedtek. Lilla keze balról simult rám, határozottan, ujjai finoman mozdultak. Nóri hátulról óvatosabban közelített. Két teljesen más energia, mégis én irányítottam mindkettőt.

A kocsi belsejében sűrűvé vált a levegő, a sebességmérő lassan kúszott felfelé, miközben egyik kezemet rájuk tettem. Lilla combjára szorítottam – ő megvonaglott, de nem szólt. Nóri combját is elértem. Egy apró nyögés hagyta el az ajkait hátul. Elmosolyodtam.

„Nóri, számolj magadban ötig, és simíts végig Lilla nyakán. De csak a nyakán.”

Megcsinálta. Finoman, óvatosan. Lilla szeme megvillant, de mozdulatlan maradt. A tekintete végig az enyémbe kapaszkodott.

Félreálltam az út mentén, a semmi közepén. A motor járva maradt. Csak a fényszóró világított a bokrok közé.

„Most kiszálltok. Lilla, hátra mész. Nóri, előre jössz.” Parancsom nem hagyott teret kérdéseknek.

Helyet cseréltek. Lilla hátul fészkelődött, már-már lihegve várta a folytatást. Nóri mellettem ült, lehajtott fejjel, kezeit az ölébe tette. Szép volt ez a fajta csendes alázat. Ujjaimmal végigsimítottam az állkapcsán, majd finoman odafordítottam.

„Tedd ki a nyelved.”

Engedelmeskedett. Lassú mozdulattal hajoltam hozzá, végighúztam az ujjam rajta, majd becsúsztattam a szájába. Lassan szopta, szinte áhítattal. Eközben hátranéztem, és Lilla már fél térdre ereszkedett a hátsó ülésen, kezét a bőrülésnek támasztva, szinte kínálkozva.

Nem szóltam, csak hátradőltem. Tudták, mit kell tenniük.

Nóri mélyebbre engedte magába az ujjam, míg Lilla elkezdte kigombolni a nadrágját. Két alárendelt nő a sötét kocsiban, az út szélén, készen mindenre, amit csak kívánok.

És én pontosan tudtam, hogy ma éjjel hosszú lesz az út… és egyikük sem fogja elfelejteni, ki az, aki irányítja ezt a játszmát.

folyt.köv.