Ádámnak hívnak, 170 centi vagyok, 85 kiló, kissé pocakos. Feleségemmel, Erikával 13 éve vagyunk együtt. A kapcsolatunk ellaposodott, unalmas lett egy ideje. Az elmúlt pár évben sokszor megcsaltam, férfiakkal és nőkkel is. Rájöttem, hogy a szexben sokkal jobban szeretem a szolga szerepet, amikor kihasználnak, megaláznak. Sok mindent kipróbáltam, sok eszközhöz volt szerencsém, és a tabuk teljesen eltűntek bennem.
Egy nap úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy elé álljak, és ne verjem át tovább.
- Szívem, szeretnék veled beszélni.
- Figyelek, mondd csak.
- Szerintem mind a ketten érezzük, hogy egy ideje nem olyan a kapcsolatunk, mint amit szeretnénk. Az elmúlt időszakban többször megcsaltalak férfiakkal és nőkkel is, más dolgot keresek a szexben mint ami köztünk lenni szokott.
- Én is érzem, hogy nem ugyanaz mint volt, de azt nem gondoltam, hogy ezért képes vagy megcsalni, ahelyett, hogy őszinte lennél velem, és megbeszélnénk a dolgokat…
Felállt az asztaltól, sírva elment, a beszélgetésünk lezáratlan maradt. Éjszaka a kanapén aludtam, úgy gondoltam, hogy kell neki a magány, hogy le tudjon nyugodni.
Reggel készítettem reggelit, kávét nekem is és felesegémnek is. Leültünk az asztalhoz, elkezdtünk enni.
- Hogy aludtál?- kérdeztem.
- Sehogy. Egész éjszaka pörgött az agyam a tegnapi mondataidon. Szeretném, ha mesélnél, hogy mi történt, mik vannak benned, szeretném megérteni, hogy van-e értelme bárminek, vagy ennek már vége.
Elmondtam neki, hogy még mindig szeretem, vele szeretném leélni az életemet, de a szexben más érdekel, több mindenre vágyom. Őszintén beszéltem neki, hogy hány férfival és nővel voltam együtt, hogy használtak, hogy szopattak, dugtak meg, hogy csináltak belőlem szolgát. Közben nem mutatott semmi érzelmet, csak hallgatott. Mikor befejeztem, elmondtam amit úgy gondoltam, hogy el kell, elhallgattam.
- Ha jól gondolom, akkor nem belőlem szerettél ki, hanem abból a fajta életstílusból, amiben élünk. - vonta le a következtetést.
- Valahogy úgy. Egy ideje izgat, hogy szolgaként kezeljenek, akár úgy is éljek egy kapcsolatban. Nem mertem neked erről szólni, mert félek elveszíteni téged, ezért mentem máshoz. De úgy éreztem itt az ideje ennek véget vetni, és megélni a vágyaimat vagy veled vagy nélküled.
- Sajnálom, hogy nem beszéltünk erről az elején. Soha nem tudom megbocsájthatóvá hogy ennyi időn keresztül hazudtál és megcsaltál. De mindezek ellenére szeretlek, nem foglak elhagyni egyelőre. Amiket elmondtál, érdekesen hangzanak, és szeretném megpróbálni. Próbáljuk meg milyen lenne Úrnő-szolga viszonyban lenni. Nem tudom menni fog-e, ez majd kiderül. Este, ha hazajöttél beszélünk még, addig én is olvasgatok neten erről.
Aznap este miután hazaértünk leültünk megbeszélni a továbbiakat.
- Sok mindent olvastam a témával kapcsoltban, volt ami tetszett, volt ami nem. Továbbra is nyilvánosság előtt normális férj-feleség leszünk, természetesen szem előtt tartva, hogy a szolgám vagy. Első körben felállítom a szabályokat. Írtam egy szolga szerződést, olvasd át, ezek olyan dolgok amiket minden esetben be kell tartanod, nem fogom külön mondani. Ha ezeket elfogadod, akkor próbáljuk meg.
Letette elém a papírokat, felállt és otthagyott. Az első oldalon középen nagy betűkkel ennyi volt írva: SZOLGA SZERZŐDÉS
Kinyitva az első lapon az Úrnő majd a szolga adatai voltak, alatta, hogy “szolga az alábbi szabályokat minden esetben maradéktalanul betartja, ellenkező esetben büntetésben részesül”.
Itt következtek a szabályok felsorolva.
1, Domináns fél megszólítása minden esetben Úrnő, szolga megszólításai lehetnek: szolga, köcsög, csicska, kutya vagy bármilyen jelző, amivel Úrnő jellemezni akarja.
2, Nyilvános helyen, ha más is jelen van, megmarad a férj-feleség látszat, figyelembe véve a felek közti alá-fölé rendeltséget, négyszemközt vagy lakáson belül szolga egyértelmű aldóbbrendűséget élvez.
3, Szolga hozzájárul, hogy Úrnője szex alkalmával bármilyen eszközt használjon, akár tetszik ez a szolgának, akár nem. Eszközök lehetnek a teljesség igénye nélkül: erényöv, anál plug, dildó/vibrátor, kötözők, maszkok, szájpeckek, fenekelők, nyakörv, póráz, ruha/fehérnemű stb.
4, Szolgának kötelező folyamatosan erényövet és elektromos nyakörvet viselnie, aminek kulcsa az Úrnőnél van. Erényöv és nyakörv csak az Úrnő parancsára vehető le. Erényővet Úrnő és szolga együtt vásárolja meg, természetesen az Úrnő végső döntésével. Utcán is kötelező hordani, és nyakörv nem takarható el szándékosan. Az időjárás függvényében viselhető olyan ruha ami takarja (sál, kabát, pulóver), de ha semmi nem indokolja, akkor szándékosan nem rejthető el.
5, Szolga köteles minden nap legalább 8 órán keresztül telefonról irányítható anál plugot viselni, és minden wc használat után beöntést adni magának, hogy feneke készen álljon, hogy bármikor használható legyen.
6, Szolga otthon vagy ruha nélkül vagy női cseléd ruhában köteles lenni, ha csak Úrnője mást nem parancsol. Ez alól kivételt képez, ha család vagy ismerős jön vendégségbe, akkor köteles az alkalomnak megfelelő öltözetet felvenni. Nem képez kivételt az ismeretlen személy (postás, futár, szerelő stb), előttük továbbra is csak cseléd ruhában vagy ruha nélkül jelenhet meg.
7, Szolga beleegyezik, hogy Úrnője szex közben úgy használja, ahogy szeretné. Elfogadja, ha Úrnője más férfiakkal kíván együtt lenni. Úrnője parancsára engedi, hogy mások is úgy használják, ahogy akarják, másoknak is alárendelt szolgája lesz. Ebben az esetben az idegent Gazdámnak kell szólítania, és csak a magázás elfogadott.
8, Szolga köteles minden alkalommal saját és más, őt használó Urak spermáját nyelni.
9, Szolga beleegyezik, hogy Úrnője wc-nek használja, bármilyen perverz dolgot átéljen vele.
10, Szolga Úrnője jelenlétében négykézláb közlekedik, ha csak a helyzet mást nem kíván. Minden alkalommal amikor szolga köszönti Úrnőjét vagy más Gazdáját, köteles lábat csókolni. Ez alól kivételt képeznek a nyilvános találkozók.
11, Szolga továbbra is eljár dolgozni, fizetése felét köteles Úrnőjének átnyújtani. A maradék pénzt arra költi amire szeretné.
12, Szolga köteles minden jelszavát megadni Úrnőjének, amit az Úrnő megváltoztat és titokban tart. Utána szolga mindenhová csak Úrnője jelenétében és engedélyével léphet be.
13, Szolga továbbra is tarthatja a kapcsolatot a családjával és a barátaival, de köteles minden beszélgetést a minimumra csökkenteni. 2 havonta egy találkozó engedélyezett barátokkal, maximum 3 óra hosszára, a munkaidőn kívül. Családdal a családi eseményeken részt vehet.
14, Szolga elfogadja, hogy bármely szabály megszegése büntetést von maga után. Büntetés lehet pofon, fenekelés, mell kínzás. Úrnő minden alkalommal köteles tájékoztatni szolgát, a büntetés mértékéről, és hogy miért kapja. Fájdalom okozása csak büntetés részeként lehetséges.
A végén még le volt írva, hogy a szerződés mindkét fél részéről megszüntethető, de az a házasság végét is jelenti, szóval ez a szerződés egy életre szól.
Remegett mindenem. Itt van előttem minden amire vágytam, mégis bizonytalan vagyok. Eddig egyszerű volt, ha valamivel nem volt jó valami, egyszerűen megmondtam, hogy nem ezt keresem és ennyi. Ha itt nem működik, az egész életemet kezdhetem újra. De amúgy is ez volt a vágyam, ha ebbe nem ment volna bele feleségem, akkor is újra kéne kezdenem.
Párszor még elolvastam, majd végül aláírtam. Felmentem a hálószobába. Feleségem aludt már mire végeztem lennt, így csak leraktam a szerződést az asztalára, elmentem fürödni, majd én is lefeküdtem aludni.
Folyt. köv.
Hozzászólások (2)