A dominánál töltött szeánsz után még párszor találkoztunk Nikivel, aztán kezdett megváltozni a kapcsolatunk. Niki sokat változott, kezdte átvenni a dominától eltanult dolgokat. Niki erősebb volt nálam, sokszor éreztem, hogy amikor nekikezdtünk volna a szexnek vagy bárminek, lenyomott a padló fele, hogy elé térdeljek és szopjak, először csak gyengéden , majd kèsőbb egyre erőteljesebben. Éreztem , hogy kezdi átvenni felettem az irányítást. Ez minden alkalommal erősödött , aztán egy szép napon , a petting hevében egy eléggé ellentmondást nem tűrő hangon így szólt: térdelj le te kurva és szopjad szépen az úrnődet. Ezzel az új helyzettel nem nagyon tudtam mit kezdeni, de valamilyen szinten élveztem is és fel is izgatott. Aztán megint eltelt egy pár nap. Jött a következő tali időpontja. Meg volt beszélve 3 órára a találkozó, már pont indultam volna amikor jött egy üzenet. Egyszer küldtél egy képet a szobalány jelmezedről abban gyere! Húha mondom ebből mi lesz, gyorsan átöltöztem, kerestem egy szexi pöttyös fekete harisnyát egy hozzá való tartóval, meg egy másik cipőt , egy hosszú barna ballonkabátot ami eltakarja a jelmezt és már rohantam is , hogy el ne késsek. Pont időben érkeztem, gyorsan be slisszantam a lépcsőházba , nehogy valaki meglássa a travit. Csengettem , nyílt az ajtó. Niki egy fekete testhez simuló latex ruhában volt. Még soha nem láttam nadrágban, gyönyörű teste volt, egyedül a lába közti dudor árulta el , hogy nem lànynak született. Akartam volna a szokásos puszival üdvözölni, de még mielőtt megtettem volna , rám szólt elég érves hangon, nincs puszi fordulj meg csukd be az ajtót, kabát le és térdre, kezek hàtra. Ledöbbentem.. Csak álltam ott mint egy szobor. Nem érted te kurva ? Csináld. Döbbenetemben engedelmeskedtem.Ahogy letérdeltem érezetem is egy kendőt a szemem előtt , sötét lett. A következővel már a kezemet kötözte össze a hátam mögött. Aztán még pár hosszabb sállal a szokásos feszes kötést kaptam a melleim alatt és felett , már moccanni sem tudtam.Kaptam egy nyakörvet is, mire észbe kaptam már csattant a póráz. Állj fel ribanc! Én próbáltam felállni de így megkötözve nem volt egyszerű . Ekkor belenyúlt a sálba amivel megkötözött, és felráncigált, állj már fel te szerencsétlen! Durva volt és agresszív, féltem, de egyben fel is izgultam. A pórázt rövidre fogta, nehogy nekimenjek valaminek bekötött szemmel és a nappaliba vezetett.A dohányzó asztal elè kellet letérdelnem majd rájajolnom.Egyszer csak elkezdett valamivel az aztalhoz rögzíteni. Csomagoló fólia volt. Egyrészt meleg volt alatta másrészt moccanni sem bírtam. Amikor végzett akkor mondta, hogy na ribanc most meg foglak baszni. Na ez jól hangzik gondoltam. Csak azt nem értettem hogy a bugyi még rajtam van , és a lekötözésen alatt , szóval elképzelni sem tudtam hogy hogyan fog hozzám férni.De nem volt időm sokat gondolkodni mert már éreztem is a faszát a szám előtt, puszilgatni nyalogatni kezdtem. Éreztem hogy kezd felállni neki.Ekkor elhúzta , zörgést hallottam , majd Niki így szólt, nyisd ki a szádat te ringyó. Engedelmeskedtem, egy hatalmas karika feszült bele , amit a fejem mögött egy szíj rögzített. Mi a fasz történik itt ? Mire bármit is próbáltam kinyöszörögni, már nem kellett gondolkodnom. Megérkezett Niki fasza a számba, durván erősen, le a tokomon, bokákolnom kellett. Ekkor Niki hangja megenyhült , ne aggódj szívem , most itt szeretnélek megbaszni, próbálj lazítani és az orrodon venni a levegőt. És újra meg újra belém tolta a faszát. Az ötödik hatodik lökés után már alább hagyott az öklendezési inger. Egyre ütemesebben és gyorsabban baszta meg a számat, míg a végén egy hatalmas rándulással az összes gecijét a torkomra spriccelte. Ismèt fuldokolni kezdtem. Ekkor gyorsan kioldozta a számból a karikát, így már le tudod nyelni az utolsó cseppig ,mondta. Jó volt ugye ? Hangzott a kérdés. Nem ist tudom , válaszoltam. Akkor lesz időd átgondolni, mert most egy darabig itt maradsz ! Bajban voltam.., Nagy bajban…
Hozzászólások (0)