A csend bilincse
Lelkemre szóval tettél pecsétet,
parancsod ringat, mint szél a rétet.
Nem fájdalom ez , mély áhítat,
hol szolga szíve tisztán virradhat.
Szemedbe nézve térdre hullok,
ott nincsen álarc, nincsen titkok.
Egy mozdulatban otthonom van,
egy halk „Most.” s a világ a nyugalmam.
Nem lánc, mi tart, a hűség fénye,
nem ostor, csak a vágy zenéje.
Kéz a kézben, csendbe simulva,
a rend ölelésébe végleg hullva.
Te irány vagy, én a követés,
egy mélyebb lét halk remegés.
Könnyű alázat, gyöngy s akarat,
bennem visszhangzol, ledöntve a falakat.
Szótlanná válik minden szólam,
ha parancsodban haragod van.
Büszke hatalom, csak áldott idő veled,
egy lélek hajol meg, s egy lélek szeret.
Hozzászólások (0)