Első látogatásunk egy BDSM klubban (igaz történet)

Ismét köszönöm nektek a sok biztatást az írás folytatására. Ezúttal is az egyik kedves visszajelző smpixie-ssel szavazta meg, hogy erről a megtörtént élményemről írjak nektek következőnek. Legyen benne közel annyi örömötök, mint nekünk a megélésben volt. :)

A korábbi cikkeimben említett Teóval ahogyan nőtt a bizalom, úgy váltak egyre fűtöttebbé a fantáziáink. Élt közöttünk egy szabály, miszerint fantáziában minden szabad! Mindig megbeszéltük, hogy az adott fantáziának van-e olyan része, amit szeretnénk megvalósítani, és mik azok a részei, amik a realitással nem összeegyeztethetőek. (Ez egészen addig működött, amíg el nem értünk a korlátainkhoz. Sajnos egészen konkrétan az ő korlátaihoz értünk el először, amivel kapcsolatban sajnos nem kommunikált elégségesen, de ez majd egy másik cikk tárgya lehet. A történet ezen pontján még friss és naiv lelkesedéssel vetettük bele magunkat ebbe a világba.) Teóba egy jó adag exhibicionizmus szorult, szerette az olyan fantáziákat, amiben engem mások előtt prezentál, esetleg még használ is. Én egyáltalán nem vagyok magamutogató, pláne nem nyilvánosságban, de túl szégyenlős vagy prűd sem vagyok. És ha a Domomat izgatja, hogy mások előtt megbasszon, akkor az beindít bennem egy olyan szubmisszív autopilota üzemmódot, amiben hirtelen a saját célommá is válik, hogy megadhassam neki ezt az élményt. Mindenesetre megszületett a terv: BDSM klubba szeretnénk menni. Talán csak feltérképezni, aztán ha megjön a hangulat, akkor pedig annak függvényében meglátjuk.

Teó kitűnő szervező, mindig nagy örömét lelte utazások, programok megtervezésében. Néha terhes is volt neki ez a szerep, de ha szóba került, hogy át tudnám venni a feladat egy részét vagy egészét, akkor hamar világossá vált, hogy tulajdonképpen szereti ő irányítani a paramétereket. Én pedig úgy tudok örülni, ha végre valamit nem nekem kell eldöntenem, megszerveznem! Teóval mi sosem voltunk klasszikus értelemben vett pár.

Sosem voltunk szerelmesek, nem költöztünk össze. Egyedülálló nőnek tekintettem magam, aki mások szerint is az életben tökösen megállja a helyét. Ó de ha leadhattam ebből az irányításból, felelősségből, az milyen csodálatos volt! Így most is Teó irányított.

Érdemes egyébként egy ilyen látogatás előtt alaposan körülnézni. A klubok és a rendezvények között nagy különbségek tudnak lenni. Minket mindenképpen olyan érdekelt, ami nem csak szex klub, hanem kifejezetten BDSM, és ami nem a hangos zenéről és a züllésről szól, hanem elegáns hely, vágyaikat felelősségteljesen kiélő emberekkel. Teó választása egy külföldi klubra esett, és azon belül is egy soft tematikájú, új látogatóknak körbeszimatolási lehetőséget biztosító estére. Teó számára - lévén egy stílusos, elegáns férfi – elképzelhetetlen volt, hogy valami fürdőpapucsos, tekerj-magadra-egy törülközőt kategóriájú öltözetben jelenjen meg. Számomra is sokat jelentett, hogy a kiválasztott estére öltözködési szabályok voltak érvényben, amik az igénytelenséget tiltották. Sokat beszélek arról, hogy nincs egyenjogúság, egyik irányban sem, az öltözködésben meg pláne. Egy nő számára sokkal több elegáns szexi opció van, mint egy férfi számára. Divattervezők, szedjétek össze magatokat! :) Ebben a klubban és ezen az estén engedték férfiak számára a fétis öltözetet, de a túlzott meztelenséget nekik tiltották. Ami számunkra döntő volt, hogy engedték és ajánlották férfiak számára az öltönyt. Ez pont Teó stílusa! Nők számára sokkal megengedőbb volt a házirend: a teljesen meztelentől a szexi ruháig minden engedélyezett volt, ha igényesnek számított. Én így egy kis fekete hálóingre hasonlító kis csipke csodát vettem fel – egyébként amit a profil képem fotózásán is hordtam – fekete magas sarkúval. Teó a bugyi hordását erre az estére nem engedélyezte nekem, de egy fekete csipke melltartót felvehettem, hogy mégis szebben mutasson rajtam a ruha. A bugyit nem csak a könnyű hozzáférhetőség és a kiszolgáltatott fantáziáért tiltotta meg, hanem mert egy bizalmas pillanatban korábban elárultam neki, hogy nekem a viszonylag nagy szeméremajkaim miatt kényelmetlen bugyi nélkül járni. Nem feltétlenül hívnám úgy, hogy visszaélt a bizalmammal és ezzel az információval, amikor akarta nekem ezt a kellemetlenséget. Egyszerűen mesteri manipulátora a pszichémnek, és tudta, hogy a minden lépéskor kényelmetlen érzés egyben azt is jelenti, hogy minden lépés arra emlékeztet, hogy most feladatom van, most tűrni kell… A hajam a Teó által kötelezővé tett lófarokba volt kötve. A nyakamra már otthon felkerült egy vaskosabb nyakörv, Teó nagy kedvence. Egy ballonkabát rejtette el út közben az öltözetemet, ami alól a nyakörv persze kilátszott. Imádkoztam, hogy nehogy valami gond legyen út közben, ami miatt ki kell szállni az autóból… :) Teó azért is örült az öltönynek, mert a zakó zsebében elfért néhány játékszer, és mellette – ahogyan azt a tipikus női-férfi dinamika megkívánja – az én válltáskámban is elhelyezett egy kisebb csomagot. Eszembe nem jutott volna megkérdezni, hogy mi van benne. Nem vagyok én játék rontó. :)

Szerencsére a klubhoz közel sikerült parkolnunk, így csak pár utcányi sétát kellett megtennem a gallér alól kilátszó vaskos nyakörvben. Egyébként is bennem volt, hogy az otthonomtól és ismerősöktől távol nem számít, ha valaki látja. Sőt még büszke is voltam rá, de azért tagadhatatlanul ott volt az a kényelmetlen, megalázó érzés, hogy vajon mit gondolnak rólam. Ezzel nem kellett sokáig küzdenem, mert a diszkrét utcafrontú klub ajtaján belépve ez a probléma automatikusan megszűnt. Egy nappali szoba hatású, profi hangulatvilágítással rendelkező helyiség fogadott. Akár a nagymamám vitrines szekrénye is lehetett volna az egyik fal mellett, ha nem szexjátékszerekkel lett volna tele. A kanapén korosabb hölgyek beszélgettek kedélyesen, ránézésre házigazdák vagy szervezők lehettek. A nappali hangulatot egy ajtó melletti recepciós pult törte meg, ahol kifizettük a belépőt és kaptunk egy kedves eligazítást. A földszinten a bárban tilos volt a játék. Onnan egy lépcső vezetett a pince szintre, ahonnan több, jól felszerelt helység nyílt. Ketrecek, rácsos falak, kereszt, nőgyógyászati ágy, kampók a plafonon, kötelek, szíjak mindenhol. A helyet az abszolút rend és tisztaság jellemezte. Mindenhol törülközők, fertőtlenítős törlőkendők, zsebkendők, és nem utolsó sorban síkosítós flakonok és tálak tele óvszerekkel.

Rendeltünk egy italt és körbe jártuk a helyet. Nem csak a berendezést szemléltük, hanem a jelenlévőket is. Sajnos kicsit kevesen voltak aznap este. Ez vajon hátrány vagy előny? Ez attól függ, hogy melyiknek vesszük azt, hogy más fókusz hiányában leginkább mi lettünk a látnivaló… :) No nem, mintha semmi más ne történt volna a környezetünkben. Egy testes szőke nő a karjainál fogva lógott a plafonról és két bőr maszkos két ajtós szekrény korbácsolta őt. Nem a mi világunk, de nem kelt bennünk undort sem. A többiek egyelőre leginkább lézengtek, ismerkedtek.

Teó is leült egy fotelbe és egészen közel, közvetlenül a lába mellé térdeltetett. A térdeléshez ki kellett lépnem a magassarkúból, így mezítláb voltam. A pince talaja sima, hideg tégla volt, kemény és kellemetlen a puszta bőrömön, a térdem alatt, kezdte fokozni a kényelmetlenségemet. Ahogyan egy tudatlan kislánnyal beszélnek, Teó olyan törődően közölte, hogy ma este csak a talajt nézhetem, magáznom kell és Uramnak kell szólítanom. Én szófogadóan bólogattam leszögezett tekintettel. A zsebéből elővett egy fém pórázt és a nyakörvemre csatolta. Éreztem, ahogyan a lánc súlya húzza a nyakörvemet. Egy nagy sóhajjal adtam át magam az életérzésnek, éreztem, hogy annyi vagyok, mint egy kutya. Egy hűségéért tartott kedvenc. Teó egy ideig az italát iszogatta és mozizta a többieket, lassan lendült akcióba. Letette a poharát, és lehúzta a vállamról a ruhám és a melltartó pántját. Félrehúzta a textileket és láthatóvá tette a melleimet. Észveszejtő volt a kontraszt a kellemesen meleg érintése és a megalázó mozdulat között. Majd mintha mi se történt volna, visszaült a fotelbe és iszogatott tovább. A várakozásban egyre tudatosodott bennem a helyzetem. Vajon mit gondolhatnak rólam a jelen lévők? Hova vezet majd ez az egész? A bizonytalanság őrjítő volt. Egyedül a Domomnak való megfelelési vágy volt nála erősebb.

A vizuáis meghívás megtette a hatását és ahogy a perifériás látásommal meg tudtam ítélni, egy másik öltönyös, ötvenes, minden szempontból átlagos férfi ült le a Teó melletti fotelbe. Elismerően dicsérte a melleimet és jó viselkedésemet és beszédbe elegyedtek erről. Az illető akcentusából hamar kiderült, hogy Teóval közös az anyanyelvük. Egy olyan nyelv, amit én se nem értek, se nem beszélek, de még minimális szinten sem. Teó el nem mulasztotta volna a lehetőséget, hogy erre a nyelvre váltsanak, így fokozva a kiszolgáltatottságom érzését, most már azt sem tudtam, miről van szó, mit beszélnek rólam, rólam beszélnek-e egyáltalán - és ettől jólesően elszorult a gyomrom. Az időérzék ilyenkor egy megbízhatatlan képesség. Nem tudom, mennyi idő telt el ebben a helyzetben, de nem számított, mert édesen idegtépő volt. A várakozást az törte meg, hogy Teó a fejemre tette a kezét, pont ahogyan egy kutyáéra szokás, és pont úgy elkezdte simogatni azt, miközben könnyeden beszélgetett tovább. Gondoltam egy merészet, és ahogyan egy bújós kedvenc, a combjára hajtottam a fejemet és becsukott szemmel élveztem a simit. Nem láttam Teó arcát, de a simogatás nem állt meg, így megkönnyebbültem és élveztem a testi közelséget. Ha megállt a keze a beszélgetésbe belefeledkezve, orrommal böködtem meg a kezét, ahogyan azt a kutyák olyan édesen követelőzve szokták. Az első ilyennél jól szórakozva felkacagott mindkét férfi. Hogy mi történhetett, nem tudom, de az idegen férfi felállt és elment.

Mintha Teó már várta volna, hogy végre ketten maradjunk, ő is felkelt a fotelből és a pórázomnál fogva felhúzott. Megvárta, amíg visszalépek a magas sarkúba és a teremben tengő vendégek szeme láttára, továbbra is fedetlen mellekkel egy torna zsámoly szerűséghez vezetett, amit leterített egy törülközővel. Hűha, ide már törülköző fog kelleni? Dobogni kezdett a szívem az izgalomtól. Teó a zsebéből elővett egy széles fekete csipke kendőt és bekötötte vele a szemeimet. Bár átláttam rajta, de csak formákat és fényeket észleltem, részleteket nem tudtam kivenni. Előre döntött a zsámolyra, hogy a hasam és a mellkasom felfeküdt rá, de a fejem már lelógott a túlsó végén, a nyakamról meg a póráz. A lábaimat terpeszbe igazította. A tégla talaj után az egész póz nagyon kényelmes volt… amíg Teó fel nem emelte a rövid ruhát a fenekemről, a hátamra hajtva a fölösleges anyagot, az egész terem felé kitárulkozva engem. A legszívesebben elsüllyedtem volna a szégyentől. Teó imádja a fenekemet, de szerintem nekem az egyik legkevésbé „ideális” testrészem. Teónak bármikor szívesen mutatom, mert tudom, hogy beindul rá, no de ő az én olvasatomban elfogult… a többiek meg idegenek… De Teó még nem végzett a helyzet megkomponálásával. A fülemhez hajolt és belesúgta: „Elmegyek egy kicsit körülnézni. Ne mozdulj a helyedről. Ha valaki hozzád ér, az nem én vagyok.” Hogy micsoda? De hiszen erről előre nem volt szó? ... csak arról, hogy kértem Teót, hogy bármire is készül, ne kérjen rá előre engedélyt… A fene a nagy számat. Egy csomó kérdés merült fel bennem, mint például mennyi ideig lesz távol, de még fontosabb, mi a kívánsága, ha valaki hozzám ér, azt nekem hagynom kell, vagy Teó iránti hűségből hárítanom? De mire kérdezhettem volna, a léptei már eltávolodtak.

Biztos csak képzeltem, hogy megállt a levegő a helyen. Nekem megállt, talán még levegőt is alig tudtam venni. Feszengtem a tudattól, hogy Teó így kirakatba tett és szorongtam attól a gondolattól, hogy vajon mi lesz velem. A helyen csak halk hangulat zene szólt, de az emberek hozzá igazították a beszélgetésük hangerejét és körülöttem szinte csak suttogtak, így nem értettem őket. Körülöttem jöttek-mentek. Csak lábakat láttam, lépéseket hallottam. Nem éreztem, hogy különösebben megálltak volna vagy nagyon foglalkoztatta volna őket a jelenlétem. Mintha csak egy dekorációs eszköz lettem volna. Egyre nőtt bennem a bizonytalanság. A szomszéd helységben a szőke nőt még mindig korbácsolták. Egek, hogy bírja ennyi ideig? Vajon őt többen nézik? Vajon Teó küldd majd ide valakit vagy tényleg a sorsomra hagyott? Legalább lenne egy visszaszámlálás, hogy tudnám, meddig kell ezt kibírnom. Mint amikor Teó kontrollálja a légzésemet szex közben, tövig a farkára nyomja a fejem, és szépen lassan visszaszámol tíztől. És tudom, hogy nullánál enged majd levegőt venni. Mielőtt ugyanezt eljátssza tizenöttől… De most nem volt visszaszámlálás, csak a mérhetetlen idejű, kínos várakozás. A léptek körülöttem jöttek-mentek. Néha mintha senki se lett volna ott, olyankor egy kicsit vissza lassult a pulzusom. Az egyik következő lépés hullámból valaki közeledni kezdett és mielőtt aggódni kezdhettem volna, hogy mi fog történni, Teó hangját hallottam. Jól szórakozva a szenvedésemen és egyszerre büszkén kérdezte: „Na hogy vagy, Kicsim?” – és megsimogatta a fenekemet. „Uram, jaj de jó, már nagyon vártam!” – szakadt ki belőlem megkönnybbülve. „Na volt látogatód?” – kérdezte a hangjában őszinte kíváncsisággal. Ezek szerint ő tényleg terv és felügyelet nélkül hagyott itt?? A döbbenettől szinte szólni alig tudtam, csak halkan leheltem egy „nem”-et ő meg nevetett a kínomon miközben a fotel mellett hagyott táskámhoz lépett. Amíg én azzal voltam elfoglalva, hogy akkor Teó most csalódott-e, ő előhalászta a csomagot a táskámból.

„Tedd a hátadon keresztbe a kezeidet.” – jött az utasítás, amit engedelmesen követtem. A csuklóim a derekam fölött keresztbe tettem, tenyereim így felfele néztek. Mindkettőbe egy-egy tárgyat helyezett: „Ezeket fogd meg nekem egy pillanatra…” Éreztem, hogy az egyik egy fém plug, súlya és mérete alapján a kedvenc széles, rövid plugom. A másik pedig a kedvenc szájpeckem. Amikor a sok szopatástól már fájnak az ajkaim, ez életmentő tud lenni, és persze a kiszolgáltatottság érzéshez is csodálatos eszköz. Teó jelenlététől és két kedvenc játékszeremmel a kezeimben kezdett derűsebb lenni a kedvem. Közben Teó oda hozta az egyik síkosítós flakont, kivette a kezemből a plugot, gondosan körbe kente és gyakorlott mozdulattal az ánuszomhoz helyezte a hegyét. Hideg volt a fém is és a síkosító is, így akaratlanul levegő után kaptam. Teó gyakorlott mozdulattal irányította a szerszámot, enyhe nyomást gyakorolt rá, és tartotta, amíg ellazultak az izmaim és magukba fogadták a hideg fémet, az utolsó szakaszon már szinte beszippantva azt. Ó hogy én hogy szeretem ezt az érzést, ahogyan kitölt! Hogy szeretem azt a nehéz súlyt! Ahogyan minden mozdulatnál ingerel! Ahogyan nem lehet elfelejteni, hogy ott van és minden pillanatban apró gyönyöröket ad. Éreztem, hogy megint erősen nedvesedni kezdek és lüktetni kezdett a csiklóm. Aztán Teó cipzárját hallottam és már tolta is a puncimba a farkát. Eddigre mi már ismertük egymást annyira és megbíztunk egymásban, mi már nem használtunk óvszert egymás között, azzal a kitétellel, hogy mindenki mással viszont szigorúan ragaszkodunk hozzá. És én nagyon élveztem azt a szabadságot, azt a spontaneitást, amit ez a kettőnk szexualitásának adott. Ahogyan itt a klubban is csak nyílt a cipzár és már siklott is a szeméremajkaim közé a csupasz fasz. A plugtól Teónak is kellemesen szűkebb voltam, és nekem is dupla volt a stimuláció. Minden lökésre a fém póráz csapkodta a zsámoly fa oldalát, felhívva ezzel a figyelmet magunkra. No nem mintha a nyögéseim ne tették volna meg ugyanezt. Teó közben egy-egy jól irányzott paskolással tudatta velem, hogy ő irányít. Én nem szeretem az éles fájdalmat, nem szeretem a paskolást. De ha alaposan sub spacebe tesz, akkor szinte bármit lehet… De még nem voltam ott, viszont nagyon élveztem a helyzetet. Éreztem Teón, hogy milyen büszke a szubjára és számomra ez mindent felülírt.

A kendőn keresztül láttam, hogy néhányan körül állnak bennünket. Kíváncsian vártam, hogy hova fokozza majd a helyzetet, hogyan kefél tovább. A vállamba kapaszkodott, úgy húzott magára minden lökésnél. Majd ő is előre hajolt, rá a hátamra, amin még mindig keresztbe volt a két csuklóm, és lassú hullámzás közben a fülembe súgta: „Az úriember, akivel az előbb beszélgettem harisnya fétises. Az öltönye alatt hordja, nem nyíltan. Ez nem a mi fétisünk, de nem is zavar. Az úr udvariasan megkérdezte, hogy megengedném-e, hogy a száddal kielégítsd és én beleegyeztem, hogy leszopjad. Már itt áll előtted. Nyisd a szádat és tegyél büszkévé.” – én lélegzet visszafojtva hallgattam a valótlannak tűnő utasítást. Hogy mit csináljak? Nem mertem megszólalni, sokkban voltam. Teó kihúzta belőlem a farkát, kivette a kezemből a szájpecket. A bennem lévő autópilóta szubmisszív program átvette az irányítást, nyitottam a számat, jó nagyra, bele került a szájgyűrű, sőt még segítettem is megigazítani. Nem jött fenyítés azért, hogy a kezeimet levettem a hátamról, aminek örültem. Felemeltem a fejemet és vártam. A kendő alatt még a szememet is becsuktam a szégyentől. Ez most tényleg megtörténik? És már jött is az óvszerbe bújt idegen fasz. Átlagos volt minden szempontból. Hosszra, átmérőre, keménységre. De nekem feladatom volt: büszkévé tenni az Uramat. Így hát tartottam a fejemet, hagytam, hogy az idegen szájba rakjon. Nem csinálta túl hevesen. A bútor oldalán kitartóan zörgött a póráz, minden zajával a láncra vetettségemre emlékeztetve. Igyekeztem a kezemmel is rásegíteni, amit szívesen hagyott, olyankor éreztem, hogy valóban harisnya van rajta, az fölött kibújtatva vette elő a farját. Hol ő mozgott, hol én. Úgy ment el, hogy jelét sem adta. Egyszer csak megfogta a fejemet, megállítva vele a mozgást. Kihúzta a farkát a számból és elment. Mármint már a számban az óvszerben elment, de most egyszerűen dolga végeztével ott hagyott. Se egy köszönöm, se semmi. Én meg fekszem ott a padon átvetve, nyelni nem tudok a szájgyűrűtől, folyik a nyálam, összefolyik a taknyommal… Hát mi vagyok én? „Én drága kis kurvám…” – jött is a dicséret az Uramtól. Az egyetlen vélemény, ami számított! Sikerült elérnem, hogy értékesebb lettem a számára az által, hogy mást szoptam le? Úgy tűnt, hogy igen. Nagyon feltüzelhette, mert újra kúrni kezdett, kőkemény fasszal és közben ismételgette: „igazi tökéletes kis idomított, szófogadó szuka” – és én olvadoztam a gyönyörtől. A póráz csattogott a fa bútoron, a nyálam pedig a lökés ütemében lifegett a számból.

Teljesen állati szinte alacsonyítva éreztem magam és furcsán izgató volt. „Mit érdemel, az én odaadó kis szukám?” –kérdezte tőlem, de én a szájgyűrűtől nem tudtam válaszolni. „Mitől lesz továbbra is engedelmes, jól nevelt kis szuka?” … és már lendült is a pálca a fenekemen. Hé, én ezt nem szeretem! Tudod, hogy nem szeretem! Egyértelműen tiltakozva nyögtem. Nekünk nem volt biztonsági szavunk. Teó még a nyögésem hangsúlyán is érezte, ha a határomon vagyok. Megállt a baszásban, és megállt a pálca is. „Kell a faszom?” – kérdezte szárazon. Egy buzgón igenlő nyögést hallattam. „Az ma a pálcával együtt jár csak neked. Kell-e a faszom és a pálca?” Ez meg micsoda ultimátum? Hiszen mindent megadtam neked, amit kértél tőlem, nem? Ezt érdemlem? Amíg lesokkolva tépelődtem, Teó érezte a bizonytalanságomat, és egészen lassan elkezdte kihúzni belőlem a farkát. Ekkor észbe kaptam, hogy mit veszíthetek. Gyorsan hátra toltam a fenekemet, vissza a faszra. És már lendült is a pálca egy győzedelmes nevetés társaságában. De csak egy lökés volt és egy csapás. Utána újra mozdulatlanság. „Kell a faszom és a pálca?” Eddigre végem volt. A teljes megadást éreztem. A faszról nem tudok lemondani. A megalázásról nem akarok lemondani. Sajnos problémás különbség volt köztünk, hogy Teó számára komoly szexuális izgalom volt testi fájdalmat okozni. Viszont nem betegesen, hanem csak akkor, ha azt a fájdalmat fogadó is élvezi. Én pedig természetemtől fogva nem feltétlenül feleltem meg ennek. Igen, a tompa, lassan kövekvő fájdalom intenzív érzését szeretem, de az éles fájdalmat nem. Viszont határtalan volt bennem az odaadás. Teó volt az Uram, és én annyira kívántam neki, hogy a domináns énje minél szabadabban kiteljesedhessen és mindent megélhessen, amire vágyik. Azt is tudtam, hogy az én élvezetem Teó élvezetéből fakad, így hát ami neki jó, az nekem is az lesz... És Teó szerencsére volt annyira törődő, kreatív és türelmes, hogy az intim ismerkedéseink alakmával lassan megtalálta a módot arra, hogy hogyan tudjam nem csak élvezni, hanem akarni a fájdalmat. Igen, olyan is van, hogy az ő izgalmáért eltűröm, de most ennél magasabb szintről beszélek. Arról, amikor az ő akarata az enyémmé válik, mert az enyém már megszűnik. Kevés felszabadítóbb érzés van ennél a világon. Ha a pálca az ára, hát megfizetem. Némán bólintottam egyet. Teó előre hajolt és egy aig érezhető puszit nyomott a hátamra. Gyengéden végig simította a hátamat, a fenekemet. Gyönyörű volt a könnyed, lassú érintése. Ez a fajta szeretetteljes megnyilvánulás rengeteg erőt adott. Teó tudta, hogy eljött az ő ideje, most már mindent szabad. Baszni kezdett, olyan kíméletlenül, ahogyan azt mindketten nagyon szeretjük. Majd kirántotta belőlem a farkát és megszólalt: „Tíz…” – hallottam és rögtön utána jött a pálca, utána újra egy adag baszás. „Kilenc” – és újra pálca, és újra egy adag baszás. „Nyolc…” - és a pálca a plugra is rácsapottt, így legbelsőmig továbbítva a rezgést, ahogyan a sorban következő lökései is. „7…" - hasított a pálca és tocsogott a punci. "6…" - a kemény pálca után kemény fasz. "5…" - Gyere pálca, már vártalak. És most add át a helyedet a.. oh igen... ennek a húsos pálcának... "4…" - már nincsenek szavak, csak érzetek. "3…" - egy vagyok a fájdalommal és a gyönyörrel. "2…" - ez más, mint a korábbról ismert visszaszámlálás, mert ott vártam a végét. Most haragudtam a kettes számra, amiért a játék végével fenyegetett, de az erőm már fogytán volt, talán jobban is, mint gondoltam. "1…” Az utolsó pálca után teljes csönd. Melyik bolygón vagyok? Mi fáj jobban? A fenekem kívül vagy puncim belül? Az agyam üres, a lelkem könnyű, a testem extázisban, a puncim nedves és lüktet. Teó elém lép, automatikusan fordítom felé a gyűrűtől tágra kényszerített számat, már csak párat kell löknie és elélvez. Annyira szeretném nyelni, de a gyűrű nem engedi és az óndó csak kifolyik a számból. Aztán csak lógok átvetve a zsámolyon erőtlenül, nyállal vegyes ondó csorog az arcomon.

Teó kiveszi a szájpecket a számból. Leveszi a szememről a kendőt. Megtörli az arcomat, feltörli a talajt is. Én próbálom átmozgatni a tagjaimat, felegyenesedek, élvezem, a ruha visszacsúszik és takarja a fenekemet, zavarja a sajgó bőrt. Persze a melleim továbbra is a ruhából kibújtatva látszódnak. Teó az egyik sötétebb sarokban lévő ágyhoz vezet, lefektet, összebújunk. Szorosan ölel, amíg összeszedem magam a fájdalomból. Tudom, hogy ezek neki is teljesen új élmények. Én életnyi vágyakozás után én vagyok az első szubmisszív nő az életében. Ő is most jár először BDSM klubban. Hogyan lehetünk ennyire szerencsések, hogy így megtaláltuk egymást?

„Élvezz nekem.” mondja és előveszi a zakó zsebéből a pici vibrátort, bekapcsolja azt. Szófogadóan nyúlok az eszközért. A bal kezemmel széthúzom a szeméremajkaimat, a jobb kezemmel a csiklómra helyezem a vibrátort. Kicsit jobb oldalra, az az oldala az érzékenyebb. Teó gyengéden ölel, csókol, amíg a kezeim a lábaim között dolgoznak. Pár rövid perc kérdése az egész ilyen intenzív testi-lelki előkészítés után. Ahogy közeleg az orgazmus, Teó úgy csókol egyre szenvedélyesebben. Erősen megölel, ahogyan a gyönyörtől megfeszül a testem. Aztán csak fekszünk, pihenünk.

Kezd újra kinyílni a világ. A teremben továbbra is csak lézengve jönnek-mennek az emberek. Rájövök, hogy egy ideje nem észleltem a külvilágot. Hova lett a harisnya fétises pasas? Még itt van, vagy már távozott? Nekünk is ideje mennünk. Valamikor közben mosdóba megyek, kiveszem, elmosom és elteszem a plugot Amikor veszem fel a ballonkabátot, igazítanám meg a ruhát a melleimen. „Azt hagyd…” – kéri szelíden. És én engedelmeskedem. A bélés hűvös a mellbimbóimon. A pórázt lecsatolta, a nyakörv maradt. A többi vendég felé elköszönve bólintva távozunk, mosolyogva köszönnek el ők is. Vajon köztük volt? Kimegyünk a hűvös éjszakába és én tudom, hogy most már úgy fogom leélni az életemet, hogy sosem tudom meg, hogy kit szoptam le aznap este. Még sosem éreztem magam ennyire szajhának és furcsa módon felszabadító és megalázó érzés egyszerre. Teó büszkén és elégedetten szorítja a kezemet amíg az autóhoz megyünk és vele együtt én is a hetedik mennyországban vagyok és a szívem tele hálával Teó felé.