A Néma
2012. 01. 29. 20:37 | Megjelent: 939x
Hárman ülnek a bárban egy asztalnál. Egy swich pár és a barátjuk egy sub nő. A vágyaikról beszélgetnek.
- Olyan jó lenne, ha egyszer együtt futtatnának minket
A barátnő fejében megragadt a gondolat, szereti Őket, így szeretné valóra váltani az álmaikat. Sosem játszottak együtt, mert a két lány régóta barát. Már azelőtt azok voltak, hogy kiderült volna "egyformán" vonzódnak a BDSM-hez. Nem játszanak együtt, mert félnek megváltozna valami közöttük. A dolog két esélyes és nem akarják elveszíteni egymást.
Levél érkezik a férfinak:
Kedden legyetek az áruház parkolójának középső szintjén a lépcsőház mellett. Pontban 6-kor tegyetek magatokra szemkötőt. Semmit sem láthattok, ha valamelyikőtök megszegi nem büntetés a tét, hanem vége is a játéknak és egy álomnak. Mindketten elöl teljesen nyitható ruhában, tehát ing, az alsó slicces, a ruha vagy szoknya-blúz gombos, kötős vagy cipzáras. A ruhátok legyen olcsó, amit nem sajnáltok, ha történik vele valami. Ez egy esély, melyet egy közös barátunk a szolgálatával harcolt ki Nektek. Vagy éltek vele vagy egy álom álom marad. Én két perccel később érkezem, ha valamit nem követtek VÉGE!
Még valami: a szeánsz alatt nem fogok megszólalni, a kezemmel irányítalak Benneteket. Ti beszélhettek, de én meggondolnám, hogy mit.
Pontosan érkeztek, pontban 6-kor felkerült a szem-kötő. Nem tudták, de a Néma figyelte őket. Minden előírásnak megfeleltek. Hosszú volt a két perc vakon. Minden motorzúgásra felkapták a fejüket. Izgalom, félelem és kíváncsiság kavargott bennük. Fogták egymás kezét, de valahogy nem mertek beszélgetni.
Rövidesen érintést éreztek a vállukon, mindketten összerezzentek. A kocsihoz lettek irányítva. Mielőtt kinyílt az ajtó, bilincs került a csuklókra a hátuk mögött összekapcsolva. Az úton folyamatosan azon tűnődtek hova is mennek. Az út rázkódásából földúltra tippeltek.
Beszálláskor mindkettőjüknek feltűnt, hogy négy ajtó csapódást hallottak. A lány kicsit megijjedt, de közben izgalomba is jött. Bevillant, hogy nem is tudják melyik vágyukra gondolt a barát.
- Talán a többes -gondolta a lány és már bizsergést érzett a puncijában.
A fiúnak is ez jutott eszébe, ettől elöntötte a féltékenység .
- tennem kell valamit - gondolta. Lehet Édes erre vágyik, de beleőrülök, ha valaki más magáévá teszi. Megszólalt.
-Kérem Uram! A barátnőmmel nemi aktus nem történhet, ez tabu számunkra.
Ahogy a mondat elhangzott a kocsi lassított, majd megállt. A Néma kiszállt és a lány melletti ajtó feltárult. Egy kéz nyúlt a szoknya alá, a bugyit kereste. A szeméremdombon végigszántott és megmarkolta a cseppnyi darabot. Közben tisztán érezte mennyire nedves már a lány. Egy rántás a fehérneműn, de a vékony pánt nem enged. A másik kéz is felkúszott a combon, majd lerángatta a lányról a nedvességgel átitatott darabot.
Megkerülte a kocsit és a fiú szájába tömte. A meglepett áldozat próbálta kiköpni, kitolni a nyelvével. A Néma nem tűrhette, így újra a lány mellé lépett. Egy rántással szétnyitotta a blúzt, a gombok repkedtek, hátul lerántotta a lány karján. A mozdulatra ívben megfeszült az ijedt lány háta amitől kiemelkedtek mellei. A Néma nem tudott ellenállni, végigcirógatta mindkét oldalát a kezével, majd egy ujjával körberajzolta a melleket nyolcas alakban. A lány nem mozdult, levegőt sem vett, nem mert. Ekkor a Néma előredöntötte és eloldozta, de csak annyi időre míg lefejtette róla a szakadt ruhadarabot. A bilincs visszakerült, az ajtó becsukódott. Édes elernyedve hátra dőlt. Ekkor az irányító ismét a fiúhoz lépett. A leszaggatott darabbal bekötötte a száját, hogy a bugyi biztosan bent maradjon. a következő pillanatban az ágyékába markolt, nem kis meglepetést okozva. A markában a ruha alatt ágaskodó nemi szervből tudta, jó úton halad. Nem érte be ennyivel, kigombolta a nadrágot és kívülre helyezte a hím- tagot. Visszaült a helyére és így folytatta az utat. Az események ilyetén fordulata új ötletet adott, megfordult és a város felé vette az irányt kocsijában a hiányos öltözetű megbilincselt rabokkal.
Egy hangos helyet keresett, mivel nem akart köz botrányt okozni, olyan helyet ahol beszűrődik a forgalom hangja, de mégis kevés az esély, hogy találkoznak valakivel.
A vasút állomásra hajtott
Megállt a parkolóban, leengedte az ablakot, hogy hallani lehessen a körülöttük levő mozgást. Más autókat, a gyalogosan igyekvő emberek lépteit. Gondosan nullára állította a belső világítást majd kiszállt. A lány ajtajához lépett, kinyitotta. Megmarkolta a lány haját és fejét a fiú ölébe irányította. Megkerülte a kocsit és benyitott a fiúhoz. Az utazás mégsem hatott eléggé, mert a merev hím-tagból kókadt kuki lett. Odanyúlt, kicsit megcirógatta, majd marokra fogta a bágyadt szerszámot. Érezte az érintés hatni kezd, de nem elég gyorsan, ezért a másik kezével a zacskóba markolt. Egy erős szorítás egy pillanatra, majd finom játék a golyókkal. Az eredmény máris megszületett. A lány fejét fogva a száját a farokra irányította és rányomta. Érthető volt a mozdulat, mert a lány mohón szopni kezdett. Csak néhány percig hagyta, majd a helyére rántotta a lányt. Most a lábait fogta meg és a balt felhelyezte az ülésre, behajlított térddel, a jobbot a vezető ülés támlájára kinyújtva. Ekkor megmarkolta a fiú tarkóját és fejét a lány ölébe nyomta. Ő is értette a feladatot és intenzív nyelvjátékba kezdett. Ez sem tartott néhány percnél tovább. Mindenki visszaült a helyére és útnak indultak, most már a kitűzött cél felé.
Hozzászólások (0)