Hotel date – kicsit másképp 1.rész

Kezdjük az elején. Ez a külföldi weboldal kezdetekkor swingerezőknek indult, majd beengedte a bdsm iránt érdeklődőket és minden egyéb, nem szokványos szexualitással rendelkezőket. A hét minden napjára találni hotel randit, ahol elmagányosodott férfiak (vagy kanosak) keresnek egy éjszakára egy nőt. A szálloda már le is van foglalva.

Agatha gondolt egyet, mert rohamosan közeledett a szülinapja, amit egyébként sem szeret, egy nő minél fiatalabb annál értékesebb alapon. Kéne valami őrültséget csinálni, amibe az idő vasfoga is úgy beletörik mint az atléta nők keményre gyúrt seggébe.

Szóval van az a funkció, hogy esemény létrehozása. Katt. BDSM hoteldate. És az esemény leírása:

Van kedved egy rendkívüli, BDSM-elemekkel fűszerezett hotel randihoz? Kizárólag olyan szubmisszív és/vagy mazochista férfit keresek, aki elég bátor ahhoz, hogy bekötött szemmel várjon rám egy hotelszobában. A tabuidat és a „no go”-kat természetesen tiszteletben tartom, de a kívánságlistádat figyelmen kívül hagyom. Az identitásomat a játék alatt és után sem fedem fel, vagyis végig névtelen maradok (se név, se képküldés). Aki már ismer, sajnos nem jöhet szóba. Vaillaszex és más, hagyományos praktikák kizárva.

(Alapvetően nincs kifogásom a kezdők ellen, de ezúttal nem őket keresem.)

Szerda este kiposztoltam. Olyan részre, mint Pixie-n az apróhirdetések. Másnap reggel 6-ra már felrobbant a postafiók. 56 üzenet. De nem eszik olyan hevesen azt a forró kását, a fele kuka, analfabéta dominánsok, meg cuki kezdők, amiket még egyszer explicit vissza kell utasítani, mert ez most nem nekik szól. Kezdetét veszi a levelezés, ami az összes szabadidőt felőrli, na meg az idegeket is, és még az ebédszünet is a válaszolásokról szól. Soha ennyi ghosting-ot nem láttam még, pedig csak jól akartam magam érezni. Kiszívatottak páran, még jó, hogy nem foglaltam előre szállást.

Már csak pár óra van vissza este 6-ig. Van egy ígéretes jelentkező. Érzem rajta, h bizonytalan. Ha 4-ig nem válaszol, ejtem. Muszáj valaki olyat találni, aki bevállalja. Felgyorsulnak a percek, közben hétvége és teendők. Írok a b-terv pasinak. Ha A-terv 4-ig nem válaszol, beugrasz? (Mindezt persze diplomatikusan). A stressz a percek elteltével párhuzamosan növekszik, ugyanis nem tudom, mi lesz az estéből. Nem füstölhet el a terv, ahhoz túl sok energia van benne. A-terv beijed. Lemondta. Tüstént írtam B tervnek, közben már együtt keressük a még szabadon maradt hoteleket. Gőzerővel!!! Hotel végre pipa, ő kocsiba ül, egy órát vezet. Én addig meg felkészülök belőle. Profil átnézése, preferenciák, tabuk kiderítése, tervezés. Gyors bevásárlás a szupermarketben. Hiába van listám, nem találok semmit, nézem a polcokat, de nem látok, csak a szobában meztelenül térdelő szub jár a fejemben. Még ott sem vagyok a hotelben, a játék mégis elkezdődött. Összedobok valami kaját gyorsan, hogy a valóság ne csússzon ki teljesen a kezeim közül. Persze a kaja nem finom, Isten tudja, mi maradt ki a receptből… Időközben már az edzőteremben vagyok, ám gondolatban még mindig máshol. Már az odaút sem volt könnyű, mióta fix a szállás, nem tudom kiverni a fejemből ezt az egészet. Tényleg egy karnyújtás és valóság lesz a fantáziából? Hazafele rossz helyen kanyarodtam le, így kerülök…

Zuhanyzás közben eszköztár virtuálisan felsorakoztat, majd összekészít. Mit is vegyek fel? A kérdés egyrészről abszurd mert úgysem fog látni, más részről igen is fontos. Peregnek a percek. Ő már 6-kor elfoglalta a hotelt, a találkozó 8-ra van megbeszélve. Elmondása szerint, jobban szeret a helyszínen összekészülni. Megnyugtat, hogy ez neki sem 5 perc. Meg a szub amúgy mindig „csak” magát hozza, a domináns meg hetekig tervez. Ezt dobta a gép.

Felmérte a terepet, megírta, hogy jutok be a kapun, egészen a szobáig úgy, h zökkenőmentes legyen és ne lásson meg. (még intelligens is, gondolom magamban). Kések 10 percet, mert még szárad a körömlakkom. Dobom rá az üzit. Úgysem fogom látni, jön a válasz. Az mindegy, írom vissza. Mindent úgy csinálok, mintha látnál.

Egy napsütéses, fényárban úszó reggelen, valahol Olaszországban, egy kiadós reggeli után kinyitottam a notebookomat. A levegő meleg volt, a nap pe9rzselt – ígéretesnek tűnt az előttem álló idő.

Ahogy oly gyakran, most is beléptem az oldalra, és gondolataimba merülve kezdtem görgetni az üzenőfalat. Sok ismerős dolog, meglepetés alig – szavak, képek, ingerek, amelyek hasonlítottak egymásra, még ha nem is voltak teljesen egyformák.

Azonban mélyen bennem égett egy vágy… Hónapok óta nem játszottam már – sem szikrázást nem éreztem, sem vonzódást, sem gyönyörteli kiszolgáltatottságot, amit egy domináns akarata vált ki belőlem. Ki voltam éhezve. Testileg. Lelkileg.

Így hát az események és aprók felé fordítottam a figyelmem – egy reménnyel teli lépés. És ott volt: egy sor, amely sötét ígéretként emelkedett ki a szürke tömegből.

Bátor sub-ot kerestek egy hotelszobás randira. Feltétel: abszolút odaadás.

A sub-nak végig szemfedőben kell lennie – az egész szeánsz alatt –, teljesen alávetve magát egy névtelen, domináns hölgynek.

Másodszor is elolvastam a hirdetést. Aztán harmadszor is. Valami bizsergett bennem. Az idegesség és az izgalomnak ambivalens keveréke kezdett eluralkodni rajtam. A gondolat, hogy nem tudom, ki ő, nem láthatok semmit, teljesen ki vagyok szolgáltatva, lángra lobbantotta a fantáziámat.

Amikor megláttam, ki tette fel a hirdetést, összeszorult a szívem: futólag ismertem őt. Csak annyiból, hogy már írtunk egymásnak. De néhány napja közölte, hogy nem jövök szóba nála. (Én ilyet konkrétan nem is közöltem – a domina) És különben is – akkor éppen nem voltam otthon, hanem Olaszországban.

Ennek ellenére írtam neki. Nem sok reménnyel, de őszinte vággyal: hogy legközelebb szívesen lennék én a „kísérleti alany”. Hogy megbízhat bennem, és készen állok az odaadásra.

Röviddel ezután – impulzívan– úgy döntöttem, egy nappal korábban hazautazom a nyaralásról. Valami nem hagyott nyugodni. El kellett mondanom neki a tervváltozást. Talán... csak talán... mégis lehetséges lenne.

Válaszolt: szombatra már van valaki. De – talán, ha az illető visszalép, bizonytalan vagy meggondolja magát...

Eljött a szombat. És vele az üzenet: a másik még nem 100%. Újra játékban voltam.

A szívem vadul vert. Egész héten alig gondoltam másra. És most már csak órák választottak el.

Adott egy nagyjából időpontot – valamikor 19 és 20 óra között.

Elkezdtem készülődni. Zuhany. Borotválkozás. Minden érintés a bőrömön elektromosabbnak tűnt, mint máskor. Korábban indultam, felfedeztem a hotelt, mindent előkészítettem, ahogy a hirdetésben állt – diszkréten, névtelenül, egy szó nélkül.

Útközben eszembe jutott: a legfontosabb kelléket otthon hagytam. A szemkötőt.

Így hát spontán megálltam egy drogériánál, vettem egy egyszerű fekete maszkot, és tovább mentem a hotelhez. 18 óra körül érkeztem.

Rendbe tettem a szobát – teret csináltam, eltávolítottam a zavaró tényezőket.

Újra zuhanyoztam. Mindent ellenőriztem. Újra és újra.

Aztán vártam. Néztem a telefonomat. Vártam. Ismét.

Megjött az üzenete. Késni fog – én vagyok a hibás, mondta kacéran, még körmöt festett, és előtte eltereltem a figyelmét üzenetekkel. Kár, hogy sosem fogom látni őt.

Folyt köv. -Mert ha túl hosszú, úgysem olvassátok el.