....Nem engedtem meg hogy eltakard magad.
Mutasd a pinádat.
Továbbra is lehajtott fejjel engedelmesen tette test mellé karjait, így most már teljesen szabad látványt nyújtott szeméremteste. Egy ideig újra körbe járva próbáltam betelni asszonyos meztelenségével, majd az általa hozott eszközök között kezdtem keresgélni.
Nem volt akkora választéka mint nekem, állapítottam meg miközben kiraktam az ágyra a játékszereit.
Első választásom egy láncos mellbimbó csipesz szettre esett.
Újra hozzá lépve helyeztem fel egyiket a másik után átlagosnál nagyobb, sötétbarna mellbimbóira.
Rezzenéstelen arccal tűrte azok szorítását, pedig látható volt, hogy nem egy light-os változat volt egyik csipesz sem.
Tovább keresgélve egy rózsaszín köves anál ékszerre esett a választásom, amelyet utasításomra ő helyezett a saját popsijába, miután saját nyálával tett síkossá. Kíváncsian keresgélve tovább, egy távirányítós hüvely tojással léptem hozzá, de ezt én akartam behelyezni, ezért arra utasítottam hogy az négykézláb helyezkedjen az ágyra.
Továbbra is engedelmesen követte utasításomat, és mint aki tudja hogy most mi következhet, és csillogó eszközzel ánuszában, pucsítva várt.
A szinte egy hagyományos tojás méretével megegyező eszközt határozott mozdulattal helyeztem résnyire szétnyílt szeméremajaki közé, majd apró mozdulatokkal síkosítottam be a könnyebb behatolás érdekében.
Jól látható, izgalmas remegés futott át a testén a váratlan érintés hatására és még jobban homorítva kínálta fel magát, de nem akartam még behelyezni, inkább bal kezemmel az anál ékszerét kezdtem mozgatni.
A nem várt mozdulta hatására, váratlan, hangos nyögés majd sóhajtozás tört elő torkából. Izgalmas volt hallani, de úgy gondoltam ez most összeférhetetlen a domináns játékommal. Szabad kezemmel akkorát csaptam fenekére, hogy szinte a hangja is fájt még nekem is, de ez csak újabb élvezetett jelenthetett a számára, mert az iméntinél is hangosabb nyögés volt a reakciója.
Nem engedtem meg, hogy bármit is élvezz, dörrentem rá, az izgatottságtól remegő testét csodálva.
Igen, uram, elnézést uram, jött a halk, alázatos hangnemű válasz.
Nem fog többször előfordulni.
Remélem is válaszoltam határozottan, de meg kell hogy büntesselek.
Igen, uram, büntesd meg az engedetlen szolgádat.
Hirtelen nem is tudtam hogy mi legyen a büntetés, mert a kemény, nyomot hagyó erőszak nagyon messze állt tőlem, és tőle is, ahogy ezt még az elején tisztáztuk, de addig is amíg kitalálom határozott mozdulattal hüvelyébe toltam a vibrátor tojást.
A váratlan behatolásra most csak a teste reagált apró rándulással, mint akkor is amikor a távkapcsoló segítségével bekapcsoltan az első rezgő funkciót.
Akkor most felállhatsz….
folyt.köv.
Hozzászólások (0)