PureSadist (39)
Domináns, Szadista
Férfi, Hetero
  • VIP
  • Online 
Cikkek idő szerint
2025. 07. (25)
2025. 06. (51)
2025. 05. (75)
2025. 04. (70)
2025. 03. (45)
2025. 02. (56)
2025. 01. (44)
2024. 12. (51)
2024. 11. (71)
2024. 10. (55)
2024. 09. (59)
2024. 08. (70)
2024. 07. (72)
2024. 06. (51)
2024. 05. (55)
2024. 04. (62)
2024. 03. (52)
2024. 02. (63)
2024. 01. (64)
2023. 12. (63)
2023. 11. (52)
2023. 10. (66)
2023. 09. (62)
2023. 08. (64)
2023. 07. (70)
2023. 06. (56)
2023. 05. (59)
2023. 04. (47)
2023. 03. (71)
2023. 02. (44)
2023. 01. (55)
2022. 12. (76)
2022. 11. (54)
2022. 10. (48)
2022. 09. (65)
2022. 08. (75)
2022. 07. (62)
2022. 06. (80)
2022. 05. (52)
2022. 04. (81)
2022. 03. (60)
2022. 02. (54)
2022. 01. (66)
2021. 12. (63)
2021. 11. (56)
2021. 10. (45)
2021. 09. (58)
2021. 08. (76)
2021. 07. (74)
2021. 06. (55)
2021. 05. (63)
2021. 04. (67)
2021. 03. (54)
2021. 02. (56)
2021. 01. (65)
2020. 12. (45)
2020. 11. (82)
2020. 10. (64)
2020. 09. (51)
2020. 08. (61)
2020. 07. (53)
2020. 06. (49)
2020. 05. (66)
2020. 04. (69)
2020. 03. (82)
2020. 02. (48)
2020. 01. (55)
2019. 12. (55)
2019. 11. (37)
2019. 10. (52)
2019. 09. (51)
2019. 08. (75)
2019. 07. (58)
2019. 06. (53)
2019. 05. (71)
2019. 04. (60)
2019. 03. (61)
2019. 02. (71)
2019. 01. (74)
2018. 12. (39)
2018. 11. (46)
2018. 10. (34)
2018. 09. (58)
2018. 08. (41)
2018. 07. (50)
2018. 06. (36)
2018. 05. (39)
2018. 04. (30)
2018. 03. (30)
2018. 02. (34)
2018. 01. (40)
2017. 12. (27)
2017. 11. (47)
2017. 10. (26)
2017. 09. (28)
2017. 08. (42)
2017. 07. (51)
2017. 06. (28)
2017. 05. (36)
2017. 04. (44)
2017. 03. (54)
2017. 02. (28)
2017. 01. (50)
2016. 12. (49)
2016. 11. (46)
2016. 10. (43)
2016. 09. (37)
2016. 08. (44)
2016. 07. (56)
2016. 06. (48)
2016. 05. (55)
2016. 04. (35)
2016. 03. (40)
2016. 02. (69)
2016. 01. (69)
2015. 12. (44)
2015. 11. (43)
2015. 10. (65)
2015. 09. (65)
2015. 08. (68)
2015. 07. (74)
2015. 06. (85)
2015. 05. (102)
2015. 04. (69)
2015. 03. (68)
2015. 02. (74)
2015. 01. (57)
2014. 12. (56)
2014. 11. (56)
2014. 10. (55)
2014. 09. (63)
2014. 08. (64)
2014. 07. (58)
2014. 06. (42)
2014. 05. (64)
2014. 04. (48)
2014. 03. (92)
2014. 02. (59)
2014. 01. (44)
2013. 12. (46)
2013. 11. (53)
2013. 10. (33)
2013. 09. (41)
2013. 08. (48)
2013. 07. (52)
2013. 06. (62)
2013. 05. (60)
2013. 04. (55)
2013. 03. (83)
2013. 02. (62)
2013. 01. (61)
2012. 12. (58)
2012. 11. (45)
2012. 10. (54)
2012. 09. (56)
2012. 08. (61)
2012. 07. (63)
2012. 06. (31)
2012. 05. (30)
2012. 04. (33)
2012. 03. (24)
2012. 02. (20)
2012. 01. (37)
2011. 12. (33)
2011. 11. (33)
2011. 10. (30)
2011. 09. (26)
2011. 08. (25)
2011. 07. (29)
2011. 06. (25)
2011. 05. (21)
2011. 04. (21)
2011. 03. (20)
2011. 02. (19)
2011. 01. (29)
2010. 12. (24)
2010. 11. (21)
2010. 10. (25)
2010. 09. (14)
2010. 08. (26)
2010. 07. (32)
2010. 06. (24)
2010. 05. (23)
2010. 04. (32)
2010. 03. (25)
2010. 02. (33)
2010. 01. (42)
2009. 12. (34)
2009. 11. (26)
2009. 10. (26)
2009. 09. (16)
2009. 08. (26)
2009. 07. (37)
2009. 06. (32)
2009. 05. (31)
2009. 04. (39)
2009. 03. (41)
2009. 02. (23)
2009. 01. (56)
2008. 12. (24)
2008. 11. (22)
2008. 10. (13)
2008. 09. (32)
2008. 08. (41)
2008. 07. (31)
2008. 06. (10)

II. Ahol a test már nem kérdez, csak engedelmeskedik

Az alázat nem mindig a csendben mutatkozik meg. Néha egyetlen szó nélkül is kiált: a testtel, a tartással, a készséggel. Szolgalány mostanra értette meg igazán, mit jelent az, hogy a test nem birtok, hanem eszköz. Nem a sajátja – hanem az Úré. Az alapvető szabály egyszerű volt: folyamatos készenlétben lenni, mint akit bármikor megérinthetnek, használatba vehetnek. A belső tágítók napnyugta után is bent maradtak – nem fájdalmasan, csak éppen annyira, hogy emlékeztessék: az engedelmesség nem ér véget az éjszakával.


Reggelente az Úr nem jelezte előre, mikor érkezik. Nem szólt. Egyszerűen csak megjelent, ha úgy érezte, Szolgalány kiérdemelte a használatot – vagy ha pusztán úgy kívánta. A test addigra már előkészített volt: tiszta, meztelen, illatos, ahogy egy porcelántálca is áll a komódon – nem kérdez, csak vár. A használat sosem volt játékos. Inkább szertartás. Volt, hogy hátulról, a földön, négykézláb. Vagy egyszerűen a falhoz szorítva. Máskor hason fekve, nyitott combokkal, arcán maszkkal – hogy ne lásson, ne halljon, csak érezzen. Az Úr mindig precíz és könyörtelen volt. Minden mozdulat, minden érintés birtokjogot jelentett. Egy jól irányzott ütés, egy nyers behatolás, egy csípés – mind ugyanazt az üzenetet hordozta: „Ez most nem rólad szól.” És Szolgalány teste nem ellenkezett. Csak reszketett – az örömteli kiszolgáltatottságtól. Mert már nem volt fontos, hogy eljut-e a gyönyörig. Csak az, hogy használata célt adjon az életének.


Ha az Úr nem tartózkodott a lakásban, a szolgálat akkor is folytatódott. Szolgalánynak ilyenkor napi feladatokat kellett teljesítenie – részletes utasítások alapján. Tisztítás, rendrakás, saját testének karbantartása, beszámolók írása. És ha valami hibádzott, az Úr következetesen kérte számon. Mert a figyelmetlenség is engedetlenség – csak csendesebb formában.


A szolgálat gyakran dokumentálva volt. Nem mindig, de elégszer ahhoz, hogy Szolgalány sose feledje: amit tesz, nem múlik el nyomtalanul. Kamerák, hangrögzítők, naplók – mind az Úr eszközei voltak, hogy megőrizze, amit birtokol. Nem a megszégyenítésért, hanem az ellenőrzés joga miatt. A rögzítés önmagában is tanítás volt. A test most nemcsak érez, hanem tanúsít. A mozdulatok súlyt kaptak. Egy elhibázott tartás, egy önkéntelen sóhaj, egy túl gyors mozdulat – mind nyomot hagyott, nemcsak Szolgalányon, hanem a felvételen is. És ez új szintre emelte az engedelmességet. Mert a kontroll már nemcsak jelen volt – hanem visszanézhető.


Voltak napok, amikor az Úr megosztotta a testet. Egy másik férfi érkezett, aki az Úr engedélyével használhatta Szolgalányt – felügyelet mellett, utasításra, pontos időre. A test ilyenkor még inkább tárggyá vált. Nem az élvezetek eszköze volt – hanem az engedelmesség bizonyítéka. És ez nem megalázás volt. Hanem megtiszteltetés. Mert aki mások előtt is szolgálhat – azt az Úr valóban magáénak tartja.


A büntetések nem voltak véletlenszerűek. Minden csapásnak célja volt. A pálca csíkokat hagyott a combján, a fenekén, a mellein – nem mélyeket, nem vérzőt, de emlékeztetőt. Reggelre elhalványultak, de a hatásuk még ott maradt. A csipeszek, a gyertyacsepp, a korbács – mind ismételhető, kiszámítható, következetes fájdalmak voltak. Szép rend szerint adagolva. Mert az Úr nem pusztítani akart. Hanem formálni.


Az esték gyakran újabb használattal zárultak. Szolgalány a tükör előtt térdelt – használat közben –, hogy láthassa, mivé válik: egyre szilárdabban, egyre visszafordíthatatlanabbul. És miközben szétfeszítve, szájpecekkel, fojtott hangokkal tűrte az irányítást, nem félt többé attól, hogy elveszítette önmagát. Mert ott, a padlón, egyre világosabbá vált számára, hogy amit más talán pusztulásnak látna – az valójában cél.


Szolgalány már nem kérdezett, mi jön holnap. Tudta: amit kap, nem szórakozás. Ez nem fantázia. Ez valóság. És benne élni fáj, de ott lenni benne – kiváltság.


folyt. köv.


Hozzászólások (0)

A hozzászólások belépés után olvashatók.






 
Sütiket (cookie-kat) használunk a weboldalunk látogatásakor biztonsági és felhasználóbarát funkciók biztosítására, valamint statisztikai adatok gyűjtésére. További információ: Adatkezelési Tájékoztató