Ha hétfő, akkor megint fürdői történet és a folytatása már a Rózsadombon (3)

Alighogy végeztem és elmentem a házigazdánkban, az már szaladt is be a házba – részben kimosakodni, de előtte még egy vizes törülközőt is kihozott és azzal megtörölgette az én farkamat is – így kicsit felüdülve kezdhettem a foglalkozást a fához kikötözött szomszéd sráccal, aki már nagyon várta, hogy végre vele is foglalkozzon valaki.

Pár szót a szomszédról, hiszen róla eddig nem sok szó esett: a házigazdánkkal közel egyidős lehetett, bár nálánál valamivel magasabb, erősebb, izmosabb testalkatú. Az ő testét is sötét szőrzet borította, de a farka környékén trimmelt, fazonírozott volt, ami jól kiemelte és keretezte a már előre meredő farkát. A haja sötét barna, hullámos volt, de gondosan nyírt, ápolt. Élénk, kék szeme volt, sűrű szemöldökkel. A lábai is szőrösek voltak, de azon, a vádliján volt pár tetovált minta, ami csak éppenhogy látszott ki a láb szőrei között, közül.

Amint a házigazdánk újra eltűnt a konyhaajtóban a szomszéd srác halkan megszólalt:

1. Uram, reméltem, hogy kettesben maradunk! Gondolom, hogy Ön volt, aki lehetővé tette meg- áthívásomat ide, így ezt már most köszönöm. Mindig is szerettem volna megismerni ezt a szomszéd srácot, és bizony sokszor meg is lestem, amit néha ő is észrevett, de eddig még sohasem hívott át. Harmadszor meg tetszett, amit láttam, ahogyan elrendezte a srácot, nem sok teke-tóriával, hanem durr a közepébe, mármint a seggébe. Remélem velem is megteszi ezt! – hallottam.
2. Reménykedj csak, természetesen téged is a dákómra foglak tűzni, de előbb veled még elszórakozom, hogy megismerjelek, testedet, reakcióidat is. – mondtam.
3. Csak rajta, állok elébe! – hősködött a szomszéd srác.
4. Lehet, hogy nem leszel majd olyan nagyfiú közben, mert azért fájdalmat is fogok okozni neked. – nyugtattam meg.
5. Csak tessék, tegye meg, Uram! – hősködött újra a srác.

Így hát leoldoztam a kikötését, magamhoz rántottam és keményen ráfogtam a farkára, de úgy, hogy a tökeit is közbeszorítottam a markomba.

Feljajdult.

1. No csak, no csak. Ez még csak a kezdet volt, és már is siránkozol, mi lesz még akkor később? – kérdeztem meg tőle, de nem ő válaszolt, hanem a házigazdánk, aki a konyhaajtóban állva nézett minket:
2. Bőgni fog! Szerintem nem bírja a fájdalmat, és vigyázzon vele, mert akár még össze is fogja szarni magát közben! – figyelmeztetett a házigazda. Ezt hallva a szomszéd srác kihúzta magát, összeszorította a száját és egy hangot sem adott ki a továbbiakban. Jól tűrte a tortúrát, amit kapott próbaképpen tőlem.

Volt abban minden: kemény fenekelés tenyérrel a popóira, a tökei megmorzsolgatása, húzkodása, gyömöszölése, még azt is megtapasztalhatta, hogy megpróbáltam a kisujjamat beleerőltetni a farkába, de persze nem ment. Az után azzal folytattam, hogy a mellbimbóit csavargattam, húzkodtam, sőt csipeszeket hozatva a házigazdánkkal, még meg is csipeszeltem, és mivel még maradt csipesz, így a farka és tökei bőrére is bőven került azokból. Mikor már olyan volt, mint egy karácsonyfa a sok csipesztől, akkor körbe-körbe kellett futkosnia a fakörül, ami persze nem ment könnyen, hiszen a csipeszek akadályozták a combjain azon mozgását.  Persze ilyenkor is mindig mikor elém ért kapott egy-egy ütést a szépen domborodó fenekére, bíztatásul.

Mikor már nagyon lihegett, megengedtem, hogy megálljon, de nem előttem, hanem a házigazdánk előtt, tarkóra kellett tennie a kezeit, és kis terpeszbe állnia, majd utasítottam a házigazdánkat, hogy most ő foglalkozzon a szomszédjával. Annak sem kellett a bíztatás.

Maga elé, közelebb rántotta, a farkánál fogva, és már csavargatta is a csipeszeket annak testén, de a srác még mindig nem szólalt meg, bár látszott, hogy már nagyon szenved, fáj neki ez.

Így leállítottam őket, a szomszéd srácot letérdeltettem a házigazdánk elé és utasítottam, hogy kapja csak be annak farkát és szopogassa, miközben foglalkozzon a kezeivel annak tökeivel, vagy a mellbimbóival.

A szomszéd srác ügyes volt, mert abba sem hagyva a szopását, előtt a házigazdánk tökeit simogatta, nyomorgatta, húzkodta meg, majd már mind a két kezével felnyúlva a mellbimbóit kezdte csavargatni, húzkodni. Nem is bírta a házigazdánk sokáig szó nélkül. Felszisszent.

1. Óvatosabban te, mert fellöklek! – kiáltott rá.
2. No csak, no csak! Ennyit bírtál csak? – cukkolta a szomszéd srác, de máris folytatta a farka szopását.
3. Rendben, hagyjátok abba! Te pedig – mutattam a szomszéd srácra – most engem szopjál fel, hogy megcsinálhassalak téged is! – utasítottam.

Az pedig szépen, ügyesen szopott, ugyan a kezei a tökeim körül jártak, de inkább simogatták azokat, sem mint fájdalmat okoztak.

Mikor érezte, hogy már eléggé kemény a farkam a szájában, abbahagyta a szopását, felállt, feltérdelt az egyik lábával a fa körüli asztalra és felkínálta nekem az ánuszát behatolásra.

Én először azonban megujjaztam először egy, majd már két ujjammal és csak utána tűztem a dárdámra a szomszéd srácot. Kellemes volt benne, mert eléggé tág volt ahhoz, hogy belehatoljak, de kellően szűk, hogy szorítsa a farkamat magában. Jó ideig dugattyúztam benne, kevertem is, míg éreztem, hogy jön a vég, így ki akartam húzni a farkamat, de hátranyúlva, megfogta a fenekemet és nem engedett kihúzódni belőle, így benne durrantam el.

Közben, míg dugattyúztam benne, én is foglalkoztam az asztallap alatt elérhető farkával, így szinte egyszerre mentünk el.

Bár én nem láttam az asztal lapjától, de később a házigazdánk elmondta, hogy jó nagy adag távozott a szomszéd srácból, több hullámban, adagban.

Felálltunk, ő megköszönte, hogy átjöhetett, kifejezte óhaját, hogy bármikor áll rendelkezésünkre és elköszönve eltávozott.

Mi a házigazdánkkal még ültünk az árnyékban sörözgetve, míg meg nem pillantottuk magunk felett újra a szomszéd srácot, aki szemtelenkedett:

1. Mondhattátok volna, hogy söröztök, szívesen maradtam volna.
2. Rendben, akkor gyere vissza! – szóltam rá és mutattam a házigazdánknak, hogy engedje vissza.

Mikor megjött a szomszéd srác, nem az és úgy történt, ahogyan ő képzelte, mert lerántottam róla a gatyáját, felfektettem a fa körüli asztalra és fogva a sörös dobozt a köldökéhez öntöttem a sörömet és onnan szürcsöltem fel, jó hangosan.

A házigazdánk nevetett ezt látva, a szomszéd srác meg dühös lett:

1. Ez nem ér, így csak Te élvezed Uram, én meg szomjan maradok.
2. e is inni akarsz? Hát jó, áll fel az asztalról és térdre! – utasítottam, majd valamit a házigazdánk fülébe súgtam, aki elkomorult, majd felvidult és tette is, amit kértem tőle.

Odalépett a szomszédja elő és már folyt is az aranysugár arra….

1. Igyál csak, van bőven! – bíztatta nevetve.

(vége)