Találkozás a HÉV-en és utána történtek (1)

Tegnap viszonylag későn mentem hazafelé, már sötét volt, és a HÉV végállomásán felszállva a harmadik kocsi hátsó, elkülönített részére ültem le, háttal a menetiránynak.

Az első megállóban nem sokan szálltak fel, közöttük egy keleti vallású, fiatal, szerzetes srác is, pont a mi kocsinkba, de elől. Lassan végignézett a kocsi utasain és mivel nem akart elvegyülni közöttük, lassan végigjött a kocsin, a hátsó elkülönített boxhoz, amiben nem látta, hogy én ülök. Meglepetten látott meg, de már nem fordult vissza, hanem beült a velem átellenső sarokba. Én éppen csak felpillantottam rá, majd zavartalanul folytattam a könyvem olvasását. Ő leült és gondolataiba, imáiba merült. Így utaztunk jó pár megállót.

Már a mi megállónk közeledett, mikor összecsuktam és eltettem a könyvemet és újra ránéztem és megszólítottam:

1. Szép estét! Kérdezhetek valamit? – kezdtem.
2. Természetesen. – válaszolta meglepetten és várta a kérdésemet.
3. Tudod, hogy hova megy, a Keleti tanok Főiskolájához, talán annak kollégiumába. – kérdtem a kérdésemet és választ sem várva folytattam: - Érdekelnek Önök, sokszor látom Magukat itt közlekedni és szívesen megtudnék többet is Önökről, a vallásukról, életükről, de nem tudom, hogyan tehetném ezt meg? – kérdeztem meg tőle.
4. Az nem nehéz. Hamarosan, június első hétvégéjén, az Önök Pünkösd ünnepén, szombat és vasárnap nyílt napok lesznek nálunk, jöjjön el és sok mindent megtapasztalhat. Ha van előtte, vagy utána még kérdése, ott felteheti, de nekem is, szívesen megválaszolom. – hallottam tőle.

Leszálltunk a HÉV-ről és gyalog mentünk egy jó darabig együtt, majd azon az utcasarkon megálltunk, ahol az ő intézménye volt, kölcsönösen bemutatkoztunk, elérhetőséget cseréltünk, amit a mobilunkba rögzítettünk is, majd elköszöntünk egymástól, de ő még megígérte, hogy sms-ben elküldi nekem a nyílt napok programját.

Pár nap múlva az meg is érkezett és a csatolt üzenetben megerősítette korábbi ígéretét, hogy szívesen válaszol a kérdéseimre a Nyílt Napok előtt, alatta, de utána is.

Megragadtam az alkalmat, hogy megtehetem és jeleztem, hogy igen, volna már kérdésem a nyílt napokig is. Visszaírt, hogy vár valamelyik délután a Főiskolában, annak kertjében tudunk beszélgetni, de én valami semlegesebb helyet javasoltam, így megegyeztünk, hogy másnap délután kerékpárral jön és lent találkozunk a Duna parton 15 órakor.

Így is lett.

Megérkezése és a kölcsönös üdvözlések után kibukott belőle azonnal a kérdése, hogy miért nem akartam a Főiskola kertjében találkozni vele és beszélgetni?

Azt válaszoltam, hogy majd a Nyílt Napokon lesz mód arra is, de most még általános, ismerkedő kérdéseim vannak, amelyeket fel is tettem, miután beültünk egy ottani büfé kertjébe, ahol én söröztem, de ő csak üdítőt ivott és később kávét.

Azzal kezdtem a kérdéseim sorát, hogy kérdezgettem a viseletükről, arról a lepelről, amit hordanak magukon, anyagáról, szabásáról és arról is, hogy mit vesznek, vehetnek fel alá, hiszen télen, Magyarországon hideg napok is vannak.

Elnevette magát és azt válaszolta, hogy ahonnan a hite származik, a Himalájából, ott még hidegebb az időjárás télen és mégis ez a viselet alakult ki, ami alá felöltöznek, vastag harisnyát húznak, pantallószerűség is lehet alatta, csak ne látszódjon ki az.

Csak már melegebb időben viselik zokni nélkül ezt a sarút, ami most is rajta van, hidegebb időben zártabb cipőt is felvehetnek.

Várta az újabb kérdésemet, de mivel én a hallottakon merengtem, így folytatta:

- Sokszor azt is meg szokták kérdezni – egy idő után – hogy mi van alattunk? Alsónadrág, vagy kendőből tekert alsónemű? A válaszom az, hogy is-is. Van, mikor alsónadrágot veszek fel, de van, mikor kendőből tekerek magamra alsót. Nem túl bonyolult az, hamar megtanulható, hogyan kell elkészíteni, feltenni.

-  És melyik a kellemesebb viselet? – kérdeztem rá.

-  Attól függ: a feltekert kendőből készült alsónemű melegebb, főleg ha vastagabb kendőből készült, az európai alsónadrág szellősebb, főleg a nyári időszakban. – válaszolta őszintén, majd kuncogva hozzátette: - attól is függ, mit veszek aznap fel, hova megyek. Ha olyan helyre, ahol vetkőznöm is kell, például orvoshoz, akkor biztosan európai alsót veszek, de ha nem, akkor lehet, hogy tekerek magamra.

-    Aha, így már érthető. – jelentettem ki, de ő megkérdezte tőlem:

-   Akarod látni, mert most ilyen alsónemű van rajtam, mert sejtettem, hogy ez szóba kerül? – kérdezte meg.

-   Jó lenne, de itt? Itt nem lehet. – jelentettem ki.

-   Akkor igyuk meg az italainkat, menjünk és majd egy néptelenebb partszakaszon megnézheted. – mondta.

Így is lett. A büfétől tovább tekertünk a Duna parton észak felé. a Lupa szigeten is túl, és ott már alig voltak, így lementünk a Duna partra, letettük a kerékpárokat, lefeküdtünk egy pokrócra, amit hozott és ott, egymás mellett feküdve, elhúzta a vásznat magáról, elő villant a kendőből tekert alsónemű.

Még azt is megtette, hogy megemelve a testét letekerte a kendőt magáról és feltárta a csupasz ölét, ami nem is volt csupasz, mert szép, dús, szőrbokor takarta a farkát.

Sokáig néztem, mereven és éreztem, hogy merevedésem lett a látványától.

Ezt ő is észrevette és nevetett:

1. Most akkor nem próbálnád ki a kendőmet, gondolom.
2. De, miért is ne? – adtam meg a válaszomat, majd már le is húztam a sportgatyámat, ami alatt nem is volt már, csak a saját farkam, ami hasonlóan dús szőrbokorból meredt elő.

(folyt. köv.)