Amikor először nézett rám úgy, mint a Domjára - egy domináns férfi története

Mindig is szerettem a rendet. Nem a katonás, rideg rendet — hanem azt a fajta figyelmet, amikor két ember pontosan tudja, hol a helye a másik mellett. Nem kényszerből, nem félelemből, hanem döntésből. Ez a fajta dinamika vonzott mindig, csak sokáig nem tudtam nevén nevezni.

A dominanciát sokan félreértik. Azt hiszik, üvöltésről, erőről, alávetésről szól. Pedig számomra pont az ellenkezője: figyelemről, felelősségről és egyfajta csendes jelenlétről. Akkor tudok igazán vezetni, ha ő biztonságban érzi magát. Ha el meri engedni magát. És ezt kiérdemelni idő kell.

Lilit egy könyvesboltban ismertem meg. Azt hiszem, már akkor éreztem valamit. A beszélgetés természetes volt. A szemkontaktus hosszú. A mosolya őszinte, de óvatos. Nem mondta ki, de láttam rajta: kíváncsi.

Nem siettünk sehova. Hetekig csak beszélgettünk. A vágy ott volt, persze — de ez nem a testéről szólt, hanem a fejéről. A lelkéről. A töréseiről. És arról, hogy valakinek végre át akarja adni a gyeplőt, csak azt nem tudja, hogyan.

Egy este, amikor már elég volt a szavakból, megkérdeztem tőle:

– Szeretnél engedelmes lenni nekem?

Nem válaszolt. Csak bólintott.

Ez volt a pillanat, amit sosem felejtek el. Nem a hatalom miatt, hanem a bizalom miatt. Mert amikor valaki azt mondja, "Vezess", akkor nem a testedre bízza magát. A lelkére mond nemet.

Az első alkalom egy lassú, finom rituálé volt. Nem volt korbács, nem volt pálca. Csak egy selyemsál, amit a szemére kötöttem, és egy szó, amit előre megbeszéltünk: „borostyán” – ha túl sok lenne.

A hangja remegett, de nem a félelemtől. Attól, hogy végre mer engedni.

Minden mozdulatom előre megfontolt volt. Minden szünet, minden csend, minden parancs pontosan annyi volt, amennyit elbírt. És amikor azt mondtam, „Térdelj le nekem”, nem az uralkodás élménye járt át, hanem az, hogy egy nő ennyire bízott bennem. Ez volt az igazi intimitás.

Utána sokáig öleltem. Megkérdeztem: „Jól vagy?” Azt mondta: „Végre valaki figyel rám, nem csak akar tőlem valamit.”

A mű saját szerzemény. :)