Leánybúcsú és vacsora a tanúkkal 10. rész

Leánybúcsú és vacsora 10. rész

A esküvő dátumát együtt tűztük ki – ami úgy valósul meg, hogy ő megnézte a naptárát, kimondta a dátumot én beegyezően bólintottam. Egy hétfői nap egy kis, meghitt ceremónia a legszűkebb körben. Apám, a nővérem, az ő négy közeli barátnője, meg mi ketten. A családomnak úgy mesélte, hogy:

- Nem szeretnénk nagy felhajtást!

De nekem külön elmondta, hogy

- Minél kisebb, annál olcsóbb. Tudom, úgyis mindent nekem adsz, majd egyedül költöm magamra a pénzt. A nővéred nekem adta anyátok fátylát. Azt mondta, úgy érzi, méltó kezekbe kerül. Szinte megható, nem? - mondta egy féle keserű, de küzdelmes nyelés közepedte, aztán erőltetetten rám mosolygott és megsímogatta az arcom. A következő reggel elvitt a bankba. Ott állt mellettem, amíg kitöltöttem a felhatalmazást, hogy hozzáférést kapjon a számlámhoz és társkártyát rendeljünk neki. Mikor kiléptünk, azonnal elővette a telefonját.

- Azt hiszem, ez most elég világos lépés volt. Félig már házasok vagyunk, nem?

A sarkon, mielőtt a kocsiba szálltunk, gyorsan bepötyögte az átutalást – a számlámon lévő pénz felét átküldte a sajátjára. Mosolygott, miközben mutatta a képernyőt.

– Ne izgulj. Lesz még mit elvennem. Estére megszervezek most magamnak egy izgalmas leánybúcsút. Te most menj be egy öltönyös boltban és szerezz egy elegáns pincérruhát. Ma este te leszel a pultos: italt keversz, zenét állítasz, és mosolyogsz. A menyasszony éjszakája ez, nem a tiéd. Az élet és a piarendelést leadom késő délután kiviszik.

A lakásba este nyolcra érkeztek. Négyen voltak – talán a leghangosabb, legnevetősebb barátnői. Mindegyikük ragyogott, mintha egy magazin címlapjáról léptek volna elő. Magassarkú, parfüm, vörös ajkak. A nappali megtelt parfümfelhővel és kacagással. Én a sarokban álltam, a fehér ingben, a csokornyakkendő nyakkendő kényelmetlenül szorított. A zenét már előkészítettem, és ahogy a táncparketté alakított nappaliban elkezdték dobálni magukat, nekem csak az italokra kellett figyelnem. Poharakat törölni. Figyelni, ne fogyjon ki semmi. Az első italok után hangosabbak lettek. A második körnél már táncoltak. A harmadik után már a cipő is lekerült, a szőnyeg közepén forogtak. Ő tündökölt, a szeme csillogott, a nevetése valahogy mélyebb lett. Nem kellett figyelnie rám – pontosan tudta, mit érzek. A legrosszabb akkor kezdődött, amikor becsöngettek. Öt férfi lépett be, sportosak, magasak, vigyorogtak. Mindegyik magabiztosan mozgott, mintha már otthon lenne. A lányok ujjongtak, ő csak intett felém.

– Keverd be nekik is a jéghideg bort, táncolni fognak!

Ahogy kevertem, remegett a kezem. Ő eközben már az egyik fiúval táncolt és csókolta a nyakát, a zene dübörgött, és én csak ott álltam a háttérben, elegáns ruhában, de belül szétesve. A szorongás nem kiabált. Halk volt, lassú, fullasztó. Ott ült a mellkasomban, miközben néztem, hogyan emeli fel a karját a zenére, hogyan nevet a fiúk viccein, hogyan fogadja el a figyelmüket – mintha én nem is léteznék. De én ott voltam tanúnak. Látnom kellett, éreznem, elfogadnom. A fiúk táncolni kezdtek. Egyre több ruha került le róluk. Amikor álló farkakkal ott műsoroztak, pár farokba beleszopott, de csak pár másodpercig, teljesen torokra vette őket, mintha egy másik oldala nyílt volna meg. Mikor már látszott, hogy tombolás következik egy percre odajött és azt monda:

- Most lemész az ATM-hez és felveszel 500 ezret. Ha a fiúk ügyesek lesznek, kapnak jutalmat. Lent várj a ház előtt írok, mikor feljöhetsz.

Egy pillanatra megszédültem. Nem az összeg miatt, az mozdult már reflexből, hanem a gondolat, hogy jutalmat oszt azoknak, akik most abban a barlangban huligánkodnak, amit én nem is láthattam és valószínűleg sosem fogok látni. Nekem ehhez nincs közöm – csak a finanszírozás. Nem kérdezősködtem, siettem le. A lift zúgása üres volt, visszhangos. A kabin falában láttam magam: pincérruhában, feszült arccal, izzadt hajjal. Egyetlen este alatt szolga lettem, háttérember, akinek a fájdalmát senki nem látja. Kivéve ő. Ő nagyon is látta. Az utcán hidegebb volt. Az ATM felé sétálva az ujjaim remegtek: ötszázezer. A számlám felén már úgyis túl volt, ez most nem számított. Nem is a pénz fájt – hanem az, hogy pontosan tudtam, mire megy. Fél óra múlva már ott álltam újra a ház előtt. Egy fa alatt, az árnyékban. A telefon néma maradt. Egyszer-egyszer kiszűrődött a nevetés, egy-egy kiáltás. Aztán valami gyors zongorafutam, mintha valaki megütött volna egy random billentyűt. Meg akartam nyugtatni magam. Csak játszanak. Nevetsz később ezen. Jó buli volt. Felvidította őt. Megérdemli, de közben valami szorítani kezdte a torkom. Két óta gyomorgörcs után jött az üzenet:

- Feljöhetsz. A pénzt tedd a táskám mellé.

Nem volt szmájli. Csak rideg, száraz utasítás. Nem gondolkodtam, csak mentem. A pénzt odatettem a szerkényre a táskája mellé, és vártam. Ő nem jött ki még sokáig a szobából. A többiek hangosan nevetgéltek a konyhában, de csak a lányok. Úgy látszik a fiúk vele vannak a hálószobában. Mikor kijött az egyik táncos inge volt rajta. Elvette a pénzt és szétosztott a fiúknak egy-egy százast. Azok győztesen felröhögtek és elindultak a bejárat felé, közben az egyikük szólt a barátnőinek, hogy elmehetnének egyet bulizni. Ő is berohant a ruhájáért és a fürdőben felöltözött. Kissé csapzottan, de örök gyönyörűen elindult velük. Gyorsan odajött egy puszit adni, és a fülembe súgta:

- A gumikat tedd a fagyasztóba, ahogy vannak - ezzel el is indultak.

Ott álltam a lakásban összetörten, de a parfümök illata elvarázsolt és mart egyszerre. Bementem a hálóban és a földre dobált óvszereket egy zacskóba gyűjtve betettem a fagyasztóba. Nem volt már erőm lekapcsolni a lámpát, bezuhantam az ágyba. Másnap arra ébredtem, hogy videóhívással hív a telefonomon. Éreztem a hangján, hogy tetszik neki az engedelmességem. Elmesélte, hogy nem volt sokáig a bulin, csak azért ment el így, mert akarta látni milyen arcot vágok. Most viszont nagyon felpezsdült a puncija attól, ami történik és azért, hogy még nedvesebb legyen játszani fogunk. Vigyem ki a telefonom a konyhába, közben vegyen ki a gumikat a fagyasztóból. A feladatom az volt, hogy a zacskót kibontva szedjek le az óvszerekről minden spermát egy pohárba. Míg kiolvad, addig süssek rántottát és amikor kész tegyem egy tányárba és öntsem le a már felolvadt gecivel. Hagyjam kihűlni és még különlegesebb legyen, addig húzzak az ujjamra a gumikat és szopja, mert azok az ő puncijába jártak. Így tettem, láttam rajta, hogy felizgaja és mocorog otthon az ágyában, miközben a keze sejtelmem szerint a legcsodásabb, általam a leginkább helyen járt. Eljött a pillanat, hogy egyek is. Az illata nagyon erős volt, undorodtam, de láttam mekkora kéjjel tölti el a helyzet így lenyeltem az első falatot.

- Ugye nem is olyan nehéz - kérdezte gonosz nevetéssel

- Nem az - mosolyogtam és valami meghatározhatatlan elegye lehetett az arcomon a felé irányuló imádatnak és a magam felé érzett szégyennek, miközben a számban roppanós cukorkaként szétáradt a tojás íz mellett a sperma íze.

- Nos azért pont rántotta, mert a te férfiasságodat is így alakítom át, másrészt később, hogy több pénzt takaríts meg nekem, sok rántottál eszel még, mert ez olcsó, és olyankor eszedbe jut majd ez a reggel.

Ahogy ettem láttam rajta, hogy egyre jobban felizgul és ettől én is falni kezdtem. Azt parancsolta, hogy rágjam, de nyeljem le. Majd hirtelen egyre jobban kipirult az arca csak ennyit mondott:

- Na innentől nem

Letette a hívást. Zavarban voltam az egésztől, de nem is kellett azzal foglalkoznom, hogy miként folytatódik majd ez az örvénylés, ami magával ragadott, mert jött tőle ismét egy üzenet:

- Estére nálatok vacsorázunk 8-kor. Szervezd oda a többieket, a két tanút is.

Meghívtam Dávidot és Zsófit, akik a tanúim lesznek. Hosszú ideje ők az állandó legjobb barátaim. A vacsora lassan, nyugodt ritmusban telt. Felkértem őket tanúnak. Nagy örömmel elfogadták. A beszélgetés az esküvő előkészületeiről szólt, majd egy ponton ő felemelte a poharát, egy kicsit hátradőlt, és mosolyogva így szólt a két barátomhoz:

– Ma szeretnék valamit adni nektek. Egy kis ajándékot. Egyfajta belső pihenést. Csak egy rövid, vezetett relaxáció. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.

A Zsófi kissé meglepetten nézett rá, de érdeklődést mutatott. Ő csak ennyit mondott:

– Először veled kezdem. Gyere, egy percre külön vonulunk.

A nappali melletti kisebb szobába mentek. A fény tompa volt, a függönyök összehúzva. Egy mécses égett az asztalon, mellette füstölő finom, lágy szaga szállt fel. A laptopon elindított egy zenét indított, lassú, ritmikus zongorajátékot, amely szinte lélegzett a térben.

– Ülj le. Csak figyelj a hangomra.

Zsófi leült. Ő mögé lépett, két kezét a vállára helyezte, és egészen halk hangon folytatta.

– Csukd be a szemed… Vegyél egy mély levegőt… és engedd, hogy a kilégzésedben ott legyen minden feszültség, amit a nap magával hozott…

A hangja ringatózni kezdett, mint egy lassan áramló folyó, és minden szó után mintha súly húzta volna le a végtagokat.

– Most képzeld el… hogy egy réten vagy. Meleg a levegő, a A fű selymes, a távolban hegyek… És te sétálsz. Egyedül vagy. De jó egyedül. Minden gondolat elcsendesül. A tested könnyű. A lelked tiszta és tudod, hogy amit keresel… mindig is benned volt.

Kis szünetet tartott, aztán finoman váltott.

– Érezted már úgy, hogy más vagy? Hogy nem tudod miért nem működik a kapcsolódás… mintha valami mindig hiányozna? Mintha senki sem értené, ki vagy valójában?

A Zsófi bólintott, a válasz szinte észrevétlen volt, de ő már más tempóban folytatta.

– Látod, ennek oka van. Egy régi emlék, egy félig elfelejtett gondolat. És most képzeld el, hogy valaki előtted áll: egy nő. Talán hasonlít rám. Csak néz rád… és te érzed, hogy ért. Valahogy… igazibb, mint az eddigiek. Valahogy… te vagy önmagad, csak mellette.

Zsófi lélegzete mélyebb lett. Egy-két könnycsepp futott végig az arcán. Ő közelebb hajolt, alig hallhatóan suttogta:

– Ezért nem tudott eddig senki szeretni igazán. Mert te mindig mást kerestél. És most már érted, hogy ez rendben van. Egy barlangot kutatni sokkal izgalmasabb, mint csak egy banánfát nézni, ha egyedül érzed magad. Csak ismerd fel, hogy egy szép dombos mező hívogatóbb. Nem vagy egyedül, mindig érezheted a feltétlen bizalmat, ha a hangom hallod, és akkor is ha csak felidézed, amit mondok mindig. A legmélyebb nyugalmat érzed meg, ha velem vagy. Ellazultan pihenni olyan jó, mint vizet inni egy tiszta hűs patakból. Amikor megszomjazol nálam megtalálod amit keresel. Most pedig szépen a saját tempódban érezd a szék nyomását, amiben ülsz, érezd a levegő hőmérsékletét, hogy itt vagy velem, és lassan nyisd ki a szemed.

A hipnózist lassan zárta le. Megsimította Zsófi vállát.

Ezután Dávid következett

– Most te jössz. Nincs benne semmi furcsa, csak pihenés. Hidd el, megérdemled.

Ő is leült. Ezúttal szemből vezette, a tekintetét végig a szemében tartotta.

– Fáradt vagy, tudom. Te mindig másokra figyelsz. De most... most pihenhetsz.

A hangja mélyebbé vált, az üteme lassabb lett. Dávid vállai leengedtek, a szemhéja remegett, majd zárult.

– Képzeld el, hogy egy kertben vagy. Egyre lejjebb sétálsz. Minden lépésnél valamit leteszel magadról: az erőltetett szerepeket. Egyre könnyebb vagy. És valaki ott vár. Egy nő. Talán hasonlít is rám egy kicsit. Csak figyel rád. És te... először érzed, hogy valaki valóban lát.

Lassú szünet. Lehajolt, egészen közel az arcához.

– Nem a vágy, nem a test, hanem a bizalom: a megértés. Hogy valaki tudja, mire van szükséged, még mielőtt te magad tudnád.

A szavak puha hálóként fonódtak Dávid köré.

- Képzeld el, hogy egy ahogy sétálsz: megállsz és tó mellett. Vajon milyen lenne igazán megpihenni? Most a képzeleted megengedheti neked, hogy elképzeld magad, hogy milyen egy fának lenni. A fákkal sok minden történik. Észre veszed, hogy a nő, akit az előbb láttál közelít feléd, megérinti a vastag, erős törzsed. Imádja, hogy ilyen kemény, majd meg is ölel. Ahogy távolodik szendén néz rád, majd ledobja a ruháid és elindul a tó irányában. Látod a testét, a fenekét a combját. Milyen jó, hogy te ilyen masszív fa vagy. Belemerül a vízbe, megmártózik, majd lassú léptekkel elindul a part felé. A meztelen vizes testével is átölel és leszedi pár leveled. Ő akkor fog megjelenni, ha tudja, hogy leszedhet rólad leveleket. Ahogy elképzeled milyen érzés lenne, ahogy letépi pár leveled, a mellével még hozzád dörgölőzik. Aztán egy pillanatra mögéd áll, feltámad a szél és már ismét ruhában látod. Ebben az a szép, hogy mikor látod, mindig elképzeled őt meztelenül, és ez titok marad. A te titkod. Az érzés… amit senki más nem adhat meg, amit senki más nem érthet. A fák hallgatnak. Az égen fehér felhők kúsznak. Így van jól.

A hangja elcsendesült. Egy kis idő múlva Dávid szemei lassan kinyíltak. Olyan volt, mintha valahonnan nagyon messziről tért volna vissza.

Kijöttek a szobából. Dávid zavarban volt. Ő csak intett, hogy menjünk fel a szobámba. Ő leült az ágyra, engem zuhanyozni küldött. Mikor visszaértem egy tubus volt a kezében, és ezt mondta:

- Vetkőzz le meztelenre, és kend be ezzel a krémmel a farkad.

Ahogy levetkőztem és elétérdeltem bekentem félig merev farkam a krémmel.

- Verd a faszod! - mondta kacéran és a falnak dőlt az ágyon ülve.

Maszturbáltam, ahogy tudtam, a farkam, hogy merev volt, hogy félkemény, volt hogy el is puhult.

- Úgy láttom párolgóban a krém, tegyél rá még, de sokkal többet.

Engedelmesen kentem, és akkor eszméltem, hogy egy olyan gélt kenek rá, ami nagyon erősen késlelteti a magömlést.

- Direkt hagytam nyitva az ajtót mikor velük voltam, ugye tudod?

- Igen, tudom - feleltem, miközben éreztem, hogy merev vagyok, de tényleg esélytelen, hogy elélvezzek.

- Elmondom mi lesz, mit teszek én, és miben segítesz te! - hangzott el kéjesen az ajkain

- Igen, értem - válaszoltam, és éreztem a csípőmben az élvezni akaró szexuális feszültséget. Ő simogatta ruhán keresztül a mellét, bele is markolt és emelgette, néha pedig rám nézett. Lassú volt ez a párbeszéd, kiszolgáltatott és kegyetlen, de nem érdekelt akkor semmi már csak el akartam a látványára élvezni, de nem ment.

- A Zsófi szerelmes lesz majd lassan belém, Dávid mindig felizgul tőlem. Az esküvő után te kimész dolgozni külföldre, ők meg itt lesznek nekem cselédnek. Nem elégszem meg a pénzükkel.

Ahogy ezt mondta féltettem őket tőle, de a farkam erősebben lüktetett.

- Én úgy vágyom erre, ahogy te most hogy elélvez. Minden perceddel és porcikáddal azon leszel, hogy nekem ez sikerüljön. Az élvezésed a legmélyebb beegyezés.

Az arcomba nyomta a lábát, a talpa közepét csókoltam a számmal és egyre hevesebben vertem, éreztem, hogy közeleg a nincs visszatérés pontja.

- Ez az, egy szajha és egy sofőr - mondta elégedetten, miközben hatalmasat lőttem. Legalább is úgy éreztem, valójában csak cseppen a gecim egy kicsit. folyt.köv.