Esti switch kaland

Az este ártatlanul indult. Egy üveg bor, halk zene, egy-egy lopott pillantás. Úgy hívtam meg, mint barátot… de egyikünk sem hitt igazán abban, hogy ez csak egy baráti este lesz. A feszültség ott vibrált közöttünk már az első pohár után. Ő tudta, hogy ma este más vagyok. Ma előbb én parancsolok.

Amikor lehalkítottam a zenét, és csendben felálltam előtte, nem szólt semmit. Csak nézett rám, és egy apró, alázatos biccentéssel jelezte: készen áll. Ez volt az engedélye.

– Vetkőzz – mondtam halkan, mélyen.

Ő nem kérdezett. Nem mosolygott. Csak teljesítette. Lassan, kihívóan, mégis engedelmesen csúsztatta le magáról a ruhákat, míg teljesen meztelenül állt előttem. A testén végigfutott a hideg levegő, a bőre enyhén libabőrös lett – gyönyörű volt.

A kezembe vettem a korbácsot, amit már előkészítettem. Odaléptem hozzá, mögé álltam, és az első csapást halkan, figyelmeztetően ejtettem a vállaira. Egy pillanatig sem habozott – csak belesóhajtott a fájdalomba.

A korbács lendülete egyre erősebb lett, vörös csíkokat hagyva a hátán, combján, fenekén. A bőre reagált – feszült, felhevült, mintha kérte volna a következőt. Aztán az ostor következett. Élesebb, karcolóbb. Az első csapással hangosan felszisszent, de nem mozdult. Tudta, hogy most az én játékom az, ami számít.

Mikor már remegett a combja, hátát izzadság borította, a feneke tele volt csíkokkal, a földre térdeltettem.

– Maradj így – mondtam. –Majd levettem a nadrágom, a farkam már keményen állt. Most én használom a szádat.

És használtam is egyből. Mélyen, keményen, könyörtelenül. A feje ütemesen mozgott, a könnyei lecsorogtak, de meg sem próbált kibújni. Minden porcikájával átadta magát.

Miután már éreztem hogy ennyi elég volt felemeltem, az ágyhoz vittem hanyatt döntöttem szorítottam, és belé hatoltam. A mozdulataim nem voltak gyengédek. Semmit nem kérdeztem. Ő pedig csak kapaszkodott belém, karmolta a hátam, nyögött, szinte követelte a vadságot, a hatalmat… amit meg is kapott.

De aztán… valami megváltozott.

Miután elélveztem, és elengedtem őt, nem omlott össze. Felemelkedett. A szemében láttam: most rajtam a sor.

– Térdelj le. Most. – mondta olyan hangon, amit még nem hallottam tőle. Feszes, hideg, hatalommal teli.

És én… engedelmeskedtem.