Átvállalt büntetés

Átvállalt büntetés

(Fiktív történet, mely a jelenkorban játszódik, de középkori részei is vannak.)

Nem hiszem, hogy fel voltam készülve arra, amit büntetés gyanánt el kellett viselnem. Voltaképpen nem is az én büntetésem volt, de a teológus hallgató, aki gyáván visszalépett, nem sok alkalmat adott arra, hogy én is elkerüljem. Ráadásul adósa voltam a fiatal férfinak, aki azzal győzködött, hogy hajlandó elfelejteni az adósságot, ha bevállalom helyette a neki járó büntetést.

Így rávettem magam. Be akartam bizonyítani az alig huszonöt éves férfinak, hogy keményebb vagyok nála? Vagy valóban az adósságot akartam így letörleszteni? Már nem tudnék rá felelni, mindkét magyarázat valamennyire igaz.

De az is, hogy magam is rászolgáltam már egy alapos verésre, csak az indíttatás hiányzott, és ezzel most megkaptam.

Így azon a napon megjelentem a külvárosi házban, mely az utca végén, a többi háztól tekintélyes távolságra várt. A recepción bediktáltam a teológus nevét, és meg is találták a nevet a listán. Innentől kezdve nem volt visszaút. Voltaképpen azzal biztattam magam, hogy rászolgáltam a büntetésre magam is, és nem lett volna értelme tovább halogatni. Csak hasznomra válhat, ha végre alaposan ellátják a bajomat.

Megaláztatásom nyomban ezután kezdetét vette, mert meztelenre kellett vetkőznöm, és nyomban fokozta kiszolgáltatottságomat. Óvintézkedésként három beöntést is kaptam, így legalább biztos lehettem abban, hogy nem fog kellemetlen meglepetés érni, miközben a büntetésemet kapom.

Megtisztulva léphettem az orvosi szobába, ahol az ötvenes éveiben járó orvos, miközben kikérdezett, lehajoltatott, és szemügyre vette fenekemet, és három kúpot is felnyomott. Még mindig nem volt elégedett, így megtöltött egy fecskendőt gyanús, halványsárga folyadékkal, és ismét lehajolást parancsolt. Nem volt még tapasztalatom rectális injekció terén, így felhörrentem, amikor határozott mozdulattal felnyomta belém. Utasított, hogy lélegezzek mélyeket, és lassan belém fecskendezte a pravaz tartalmát, miközben én bokáimat fogva lihegtem. Ugyanolyan gyorsan húzta ki belőlem, ahogy beszúrta féltett lyukamba, és a következő parancsig ki kellett egyenesednem, és két kézzel összeszorítani fenekemet, nehogy visszafolyjon a befecskendezett folyadék.

Feljegyzett még néhány adatot rólam, és csengetett. A következő helyiségben kaptam meg a tényleges büntetést. A teremben többféle kínzóeszköz várta az engedetlen férfiakat, engem először a deresre invitáltak. Hat férfi várt a teremben, és mind azon munkálkodott, hogy alaposan megbüntessenek.

Évekkel ezelőtt, negyvenedik évem táján kóstoltam utoljára botot, ezt nem felejtettem el elmondani, mialatt deresre húztak. Azt felelték, hogy akkor itt az ideje, mert túlságosan elszoktam tőle. Bizonygattam, hogy igenis mindig tiszteltem a botot, és most sincs másként.

Azután elkezdődött a büntetésem.

Hogy milyen volt kitolt fenékkel hasalni a középkori kínzóeszközön? Voltaképpen rendkívül praktikus eszköznek tartottam, ami alkalmas arra, hogy egy magamfajta férfit maradásra bírjon, miközben a fenekével botot kóstol. Kényelmes fekvés esett rajta, és a kiképzése folytán középen kitolva tartotta a fenekem, amely kissé szétnyílt, mivel a deres végén a bokáimat széthúzták, és terpeszben hasaltattak le a botozáshoz.

Megkapaszkodtam a deres lábaiban, és ellazítottam a fenekemet. Kérdésükre meg is jegyeztem, hogy régebben, negyvenéves korom előtt évente négy-öt alkalommal is kínálták bottal a seggemet, alkalmanként kiadós huszonöttel gazdagodtam, bár arra a kérdésre, hogy mennyire bírtam, be kellett vallanom, hogy igencsak megnyögdeltetett az eszköz.

Ezután körülálltak, és míg ketten felváltva lecsaptak rám, a másik négy tanácsokat adott, hová és milyen erővel jöjjék a következő ütés, mialatt én keservesen nyögtem, noha megfogadtam, hogy férfiasan fogom fogadni a rám váró ütéseket. Hol voltam még attól, hogy halk, elégedett sóhajjal nyugtázzam, ha alám vágtak? Mindegyik ütéstől kínosan nyögdécseltem, annak ellenére, hogy gyakorlott pribékek dolgoztak hájas seggemen. Ezt különben gyakran emlegették, megalázó volt hallgatni is, ahogy gúnyolódtak azon, hogy az átlagosnál nagyobb feneket mondhattam magamének, hiába tiltakoztam azzal, hogy így kitolva még nagyobbnak látszik, mint valójában.

Keservesen nyögtem, ezen is gúnyolódtak, és én nem győztem elnézést kérni azért, ahogy ők fogalmaztak, ekkora jajveszékelést csapok egy kis bottól. Nem siettek, gondosan kiválasztották minden alkalommal a következő két ütés helyét, és néha odavetették, hogy örülhetek, mert a nagy seggemen kiválóan látszanak a vöröslő hurkák. Ezért hálás is voltam, mert mindig is kényes voltam a fenekemre. Végre eljött az utolsó ütés, amit megtoldottak még egy meglepetés-ütéssel, hogy páros legyen. Így huszonhat botütést mértek rám, majd feloldoztak, és megvárták, míg szégyenkezve lekászálódom a fekpadról.

Keserves arccal tapogattam faromat, ujjaim érezték a forró hurkákat, és ettől büszkeség fogott el, hiszen újra kibírtam. Azonban ezúttal még nem volt vége. A férfiak a bakra mutattak, és megkérdezték, hogy felkészültem-e, hogy azon folytassák? Meglepetten tiltakoztam, hogy csak deresről volt szó, magamban pedig átkoztam a teológust, aki elfelejtette megmondani, hogy nemcsak könnyű huszonöt botütésre kell helyette felhasalnom, hanem még folytatódik a tortúra.

Néhány perc tiltakozás után beletörődtem, hogy felmásszak és elhelyezkedjem a bakon. Felsőtestemmel ráhasaltam, lábaimat két oldalra húzták, és érdeklődtek, hogy megkaptam-e a kúpjaimat és a doktor meginjekciózott-e? Miközben igyekeztem kényelmesen elhelyezkedni a bakon, feleltem kérdéseikre, hogy igen, három vagy négy kúpot is volt szíves felnyomni a doktor, és az injekciót is megkaptam.

A póztól folyamatosan szétnyílt a fenekem, így a lyukam körül éreztem, hogy gyér szőrszálaim csiklandozva mozognak, valami légmozgás hatására. Ahogy combjaim közé vettem a bakot, és így lekötöztek, az érzés nem múlt el.

Egyikük még jobban szétfeszítette a fenekemet, és utasított, hogy lazítsak, majd felnyomta belém a középső ujját. Könnybe lábadt a szemem, erre igazán nem számítottam. Azt hittem, hogy szíjjal vagy pálcával folytatják a fenekem verését, erről igazán nem volt szó.

Valaki a doktort hívta, és hiába tiltakoztam, némi tapogatózás és felnyúlás után ő is egyetértett azzal, aki először belém nyúlt, és újabb kúpokat helyezett kilátásba. Mivel nem volt más lehetőségem mozgásra, így csak dacosan ráztam a seggem, de csak kinevettek, és közölték, hogy a doktor jobban tudja, igyekezzek férfiasan viselni.

Egyikük megjegyezte, hogy ő kimondottan szereti a kúpokat, mert ahogy elárad benne az érzés, miközben felnyomják neki, felszabadultnak érzi magát. Mások helyeseltek, de egyikük az injekcióra esküdött. Megtudtam, hogy mióta először szúrták lyukon, azóta rendszeresen megismételteti a rectális injekciót, még a vitaminjait is úgy adatja be magának. Az is kiderült, hogy merevedésére is jó hatással van a fenéklyukába szúrt gyógyszer, mert amint megérzi a tűt, merevedése támad, és míg megitatják, maszturbálhat, és kisvártatva el is élvez az érzéstől.

Erre zavartan bevallottam, hogy nekem azalatt volt merevedésem, míg botozták a seggem, de mire megkaptam a nekem járó ütéseket, sikerült leküzdenem az ingert. Ezután egyikük újra széthúzta a fenekemet, és a doktor parancsát hallottam, hogy lazítsak.

Nem tudtam, hogy kúp vagy injekció jön, ezért vonakodva engedelmeskedtem. Miközben vártam, hogy megkapjam, a beszélgetésüket hallgattam, amiből kiderült, hogy a bak remekül használható olyan férfiak esetében, akik idegenkednek a kúptól és injekciótól, de a tágítót is nehezen fogadják be.

Tiltakozva ráztam a seggem, de a doktor ezúttal egy hideg kúpot nyomott fel, amit jobban viseltem. Nagyot szusszantam, és vártam, hogy alaposan megnyomjon vele. Utána még egyet felnyomott, elégedetten sóhajtottam, miközben lyukam mélyére juttatta a hűvös, kemény kúpot. Meg is jegyezte, hogy az injekciót is ilyen jól kéne bírnom.

Szabadkoztam, hogy a kúpot sokkal jobban viselem, miközben egy harmadik kúpot is felnyomott. Ezután szünet következett, megnyomkodta seggem mindkét felén a sajgó hurkákat, majd utasította a hat férfit, hogy miután ő végzett, küldjenek vissza a deresre, mert még huszonöt botütés vár rám.

Riadtan tiltakoztam, elmondtam, hogy huszonöt bot volt mindig az adagom, annál többet sohasem kaptam, és teljesen elégedett vagyok a mai botozásommal. A fejét csóválta, majd hirtelen kitárt lyukamba döfött egy fecskendőt. Felhorkantam, és kínosan nyögdécselve tiltakoztam az újabb injekció ellen, ami lyukamat feszítette. Meg is jegyezte, miközben belém fecskendezte a csípős folyadékot, hogy sok férfit szúrt már meg, de egy se viselkedett ilyen gyáván egy kis injekciótól. Szégyenkezve kértem elnézést, és továbbra is kelletlenül nyögtem, miközben vártam, hogy kiürüljön a tartály, és kihúzza belőlem. Nyöszörögve jegyeztem meg, hogy ezt az érzést sohasem tudnám megszokni.

Mivel ebben a pózban nem tudtam összeszorítani fenéklyukamat, más módszerhez folyamodott. Egy kaucsuk dugaszt vett át az egyik férfitól, aki eddig kenegette, és nem törődve tiltakozásommal, seggrázásommal, gondosan kicserélte vele a fecskendőt. Hatalmasnak éreztem, bár előtte láttam, mert a szemem előtt kenegették, mégis nehezen, fogcsikorgatva fogadtam be féltett nyílásomba. Az eszköz a talpa előtt összeszűkült, és a talp megakadályozta, hogy teljesen eltűnjön bennem. Próbáltam kinyomni, de vagy a doktor, vagy valamelyik szemfüles férfi mindig visszanyomta belém a fingásgátlónak nevezett eszközt, aminek az elnevezésén is nevettek, és azon is, hogy nem marad meg könnyen a lyukamban.

Miután sikerült maradásra bírni, kioldoztak, és felszólítottak arra, hogy így hasaljak vissza a deresre, mert az orvos utasítására újra megbotoznak. Figyelmeztettek, hogy vigyázzak a dugaszra, annak a botozás végéig bent kell maradnia.

Alig tudtam elbotladozni a dereshez, annyira feszített a semmi kis dugasz, el se tudtam volna képzelni, hogy csekély mérete ellenére ennyire kényelmetlen a viselése. Még akkor is lamentáltam, miközben vonakodva visszahasaltam a deresre, és terpeszbe tettem lábaimat, ahogy az előbb, hogy a deres széléhez szíjazzák bokáimat. Kitolt fenékkel még nehezebb volt tartani a fekete dugaszt, hiszen a botozásra várva gyakorolnom kellett a seggem ellazítását is, mert ha megfeszítettem, a bot szinte lepattant róla. Megigazítottam farkamat, hogy hasam alá simuljon, majd engedtem, hogy a kezeimet is leszíjazzák, majd rámarkoltam a deres lábaira. A derekamon is átívelt a szíj, melyre igazán szükség volt, hogy ne rázzam túlságosan a seggem, miközben kimérik rám az ütéseket.

Ismét azzal a két bottal álltak mellém kétfelől, de két másik férfi jelentkezett a feladatra. Mielőtt elkezdték, gondosan visszanyomták belém a dugaszt, amit még mindig keménynek és ridegnek éreztem, továbbra sem volt komfortos érzés. Ezt meg is jegyeztem, mikor feljajdultam, érezve, hogy visszanyomják a kicsúszni igyekvő eszközt.

Hiába tiltakoztam, hogy véleményem szerint már eleget kapott a fenekem, nem kívánok több botot, süket fülekre találtam. A doktor fejcsóválva kijelentette, hogy ilyen erős, egészséges férfi könnyedén kibír ötvenet, meg se kottyan neki, és mielőtt folytatódott volna botozásom, még figyelmeztetett arra, hogy lazítsam el a seggemet.

Dacosan próbáltam engedelmeskedni, annak ellenére, hogy magam is úgy véltem, hogy kijár nekem a dupla mennyiségű botozás. Meg kell tanulnom, hogyan viseljem bátran, és hol tanulhatnám meg jobban az elvárt viselkedést, mint a deresen?

Ellazítottam fenekemet, és hamarosan folytatódott a botozás. Várakozásommal ellentétben ezúttal nem jobbról kaptam az elsőt, úgy látszik, így beszélték meg. Dühös voltam magamra, mert fogadkozásommal ellentétben úgy nyögtem a bottól, mint egy kezdő, akit először mutatnak be a botnak. A korábban kapott veréstől is sajgott még a seggem, így azzal magyaráztam a dolgot, hogy még túl friss az előző botozás, és ezért viselkedem ilyen gyáván. Mert bizony hánykoltam, ráztam a seggem, így megnehezítve a két férfi munkáját, akik a kinézett helyre akartak ütni, de több ütés is elcsúszott.

Akik csípőre tett kézzel, fejcsóválva figyelték szánalmas kínlódásomat, meg is jegyezték, hogy ennyi idős koromra sokkal jobban kéne bírnom a botot, mert nem először részeltetnek benne. Elcsukló hangon próbáltam vitába szállni velük, hogy az elmúlt években egyáltalán nem hasaltam deresre, mire megkaptam, hogy a jövőben ne hanyagoljam el a seggem, és legalább két-háromhavonta hasaljak le a botnak. Szégyenkezve, nagyokat nyögdelve ígértem meg, hogy megfogadom tanácsukat.

Felhozták példának, hogy a történelmi korokban, a kora középkortól kezdve, amikor feltalálták a derest, számtalan férfi hasalt le egy-egy huszonötre vagy ötvenre, és a legtöbben hálásak voltak a botnak, hogy móresre tanította őket. Regényekből, filmekből soroltak példákat, amikor a férfiak tiltakozás nélkül hasalták meg a derest, saját maguknak tették szabaddá feneküket, nem várva a pribékre, és halk nyögésekkel felelgettek a botnak, sőt javaslatokat tettek, hogy fenekük melyik részét kívánják jobban megcsapatni. A modern, fenékemelős deresek előtt, amelyek feleslegessé tették a fenékdomborító párnát, még az is megesett, hogy egy-egy nemes vagy mesterember nemcsak azzal segített a pribéknek, hogy lemeztelenített fenékkel hasalt le a botnak, hanem igyekezett kitolni a fenekét, hogy könnyebben alávághassanak.

Szégyenkezve nyögdécseltem, hogy én nem jutottam még el erre a szintre, és tartok attól, hogy nem is fogok, majd feljajdultam egy újabb botütéstől.

További történetek jutottak eszükbe olvasmányaikból vagy filmélményeikből, melyekben a deres szerepelt. A férfiak, szolgák, komornyikok, szakácsok, és egyéb alantasok nemcsak, hogy tiltakozás nélkül fogadták a büntetés ezen formáját, de meg is köszönték gazdájuknak. Nem volt ritka, hogy a halkan nyögdécselő férfi saját magának számolta a kapott ütéseket, és azt sem, hogy a pribéket a helyi csárdában néhány italra meghívták.

A nemesek között is legendák keltek szárnyra egy őrgrófról, aki havonta látogatta a várában kialakított deresszobát, és amikor uralkodója futárt küldött hozzá, melyben felszólította, hogy vágasson az ülepére huszonöt botot, csak addig várt vele, míg előkészítették számára a derest. Királyára áldást kérve hasalt fel, szokása szerint meztelenül a deresre, és bár előző héten már ellátták a baját, mégis felkínálta a fenekét soron kívül a botnak. A pribék ezúttal is kitett magáért, és a nyögdécselő férfit keményen megbotozta. Ekkor jött a legendás cselekedet, mivel a hasaló őrgróf úgy ítélte meg, hogy ennél többet érdemel, és utasította a pribéket, hogy folytassa, és még végignyögdécselt huszonöt jó botot.

Ezután lediktálta írnokának a válaszlevelet, melyben hálásan megköszönte a király figyelmességét, sőt meg is duplázta az adagot, annak ellenére, hogy előtte néhány nappal már hasalt egyet a deresen, és annak a verésnek a nyomai is alig halványultak el, mikor újra bemutatták a botnak.

Közben kimérték az utolsó botütést, amitől ismét panaszosan nyögtem, és időt kértem, hogy összeszedjem magam. Kioldották szíjaimat, és még néhány percig a deresen maradtam. Jó okom volt rá. Többször is merevedésem támadt botozás közben, és muszáj volt megvárni, míg összeszedtem magam, és felkelhettem anélkül, hogy észrevennék.

Ezért még egy történet belefért valami kora-középkori témájú filmből, ahol a földesúr megharagudott egyik falujára, és az ispánnak ötszáz botütést küldött büntetésül. A falu főterén állították fel a derest, és markos pribékek várták az önként jelentkező férfiakat. Egyre többen iratkoztak fel, a legtöbben huszonötöt, de néhányan ötvenet vállaltak be. Utána sorba álltak a deres közelében, és meglazított nadrággal várták, hogy sorra kerüljenek. A tucatnyi pribék váltotta egymást, több botot is hoztak magukkal. Fiatalabb és idősebb férfiak hasaltak egymás után a deresre, és kérték az előzőleg felíratott mennyiséget a csupasz fenekükre. Kisebb-nagyobb lopások, istenkáromlás, paráznaság bűne is kiderült, mert botozás közben felemlékezték, miért is érzik úgy, hogy kijárt nekik a bot. Halkabban, hangosabban nyögtek, voltak, akik jajgattak, mások fogadkoztak, hogy jó útra térnek, szorgalmasabban végzik munkájukat, és minden vasárnap látogatják az isten házát. Egy idősebb férfi megjegyezte, amikor egy kiadós ötven botütés után felkecmergett a deresről, hogy utoljára tucatnyi éve kóstolt botot, és már igencsak kívánta, hogy ismét kitolhassa fenekét a botnak. Meg is jegyezték, hogy bár ötvenet kapott, mégis igyekezett legalább minden másodikra kitolni a seggét. Egy széles vállú negyven körüli paraszt következett, aki elfelejtette, hogy előző nap babot és káposztát falt, mert bár meglehetősen jól bírta a botot, de fenekéből néhány jól kimért botütés recsegő hangokat csalt elő, és a köréjük gyűlt tömeg ki is nevette, hogy megfingatták. Egy nála alig fiatalabb tímárról is megemlékeztek, aki vonakodva hasalt le, és a nadrágját is a pribékeknek kellett lehúzniuk, annyira tartott a bottól. Sivalogva rángatta a seggét, és őt is kinevették. Egy földműves következett, aki egészen a térdéig tolta le nadrágját, és miközben elhelyezkedett a deresen, erős hangon szólt a firtató kérdésre, hogy mennyit vállalt be, hogy huszonötöt a jobbikból! Ő végig számolta a fenekét ért ütéseket, közben szégyenkezve nyögött. Alkonyodott, mire az utolsó férfi, a falu pásztora is sorra került. Amíg leszíjazták, addig akadozva vallotta be, hogy azért érdemli a bevállalt ötven botot, mert az elmúlt időszakban több jószágát is elvitte a farkas, és a jövőben gondosabban fogja őrizni, ha most erre inspirációt nyer. A pribék a tenyerébe köpött, majd a botért nyúlt. Eleinte közepes méretű ütéseket mért a vonagló fenékre, majd egyszer kiadósan eltalálta, és elégedetten hallgatta a gondatlan pásztor keserves jajdulását, a tömeg nevetését. Így folytatta, néhány ütéstől szinte elégedett nyögéseket csalt ki a hasaló férfiból, aki visszanyerve bátorságát, újra és újra kitolta fenekét a botnak, és akkor újra keményen alávágott. A kiadós botütéstől a hasaló pásztor ismét lamentálva jajgatott, felemlegetve az összes szenteket. Amikor csillapult a sokaság nevetése, folytatódott a botozása, ismét kitolta fenekét jelezve, hogy készen áll újra fogadni a botot. Újra a közepes méretű ütések következtek, és a férfi elégedetten nyögdelt tőlük. Újra és újra kitolta a fenekét, és nagy levegőt vett a nyögéshez, amit a gondosan kimért botütés váltott ki belőle. A pribékek már nem siettek.

Minden alkalommal megvárták, hogy a feneke befejezze a vonaglást, a férfi ellazítsa és kitolja féltett seggét, sőt gúnyosan utasították, hogy kérje az ütést. A hasaló férfi így minden ütéshez kitolta és ellazította fenekét, majd elhaló, szégyenkező hangon kérte, hogy vágjanak alá a bottal. Így neki telt legtöbb időbe a botozása, mert mindig kivárták, hogy kinyögdelje magát a kapott ütés után, és többször is megtapogatták forrósodó, sajgó fenekét. Mialatt kitolt, ellazított fenékkel, dadogva kérte a következő ütést, számtalanszor megígérte, hogy ezután gondosabban ügyel a rábízott jószágra. Botozása alatt tucatnyi alkalommal lepték meg az alattomos, nagyobb ütéssel, és minden alkalommal lamentált érte, miután kijajgatta magát. Az utolsó ütésre azonban ő sem számított.

Akkor fogott gyanút, amikor nagy erőfeszítéssel kitolta és ellazította sajgó fenekét, és egy pribék szétfeszítette, hogy jól látszódjék a segglyuka. Felkapta a fejét, és elhallgatott, lihegett párat, majd a pribék lecsapott. Ügyesen kimért egy botütést a férfi fenéklyukára, majd a másik, aki szétfeszítette ehhez, összenyomta a hangosan lamentáló pásztor fenekét, hogy jobban érezze, bizony megcsapták a bottal a lyukát is búcsúzóul. A hasaló férfi keservesen nyögött ettől az alattomosan bevitt ütéstől, a tömeg pedig megtapsolta a pribék pontos célzását.

A pásztor lassan, elcsukló hangon köszönte meg az ötven botütést, és megjegyezte, hogy erre egész életében emlékezni fog. Ilyen alaposa még sohasem botozták meg, pedig néhány huszonötre már meghasalta a derest, és egyszer ötvenet is kapott, de akkor sem mérték ki ezt a kínosan gyötrő ütést a lyukára. Mindazonáltal köszöni ezt is, mert többen beszámoltak már róla, hogy egészen másmilyen érzés oda botütést kapni, ezáltal meglehetősen kíváncsi volt rá. Most azonban már tudja, akkor is, ha nem számított arra, hogy most megkapja. Majdnem elfelejtette megköszönni földesurának és a pribékeknek a kapott ötven botot, annyira belemerült a lyukütés dadogós elemzésébe. Ezután odatette a két keresztet a neve mellé a listán, hogy megkapta a vállalt ötven botütést, ahogy előtte a többiek is. Utána beleült a patakba, hogy hűsítse feltört bőrét.

Megkérdeztem, hogy ez melyik regényben vagy filmben szerepelt, és emlékezetembe véstem a film címét, hogy alkalomadtán rákereshessek a neten.

Nem sokkal később az autómban ültem, és felhívtam a teológust, hogy megkaptam helyette a büntetést, ezzel a tartozásom letudtam. Megkérdezte, hogy bírok ülni, mire valami olyat feleltem, hogy férfi vagyok, ötven bot meg se kottyan nekem. Az injekciókról és kúpokról azonban mélyen hallgattam.

Vége