Együtt mentünk fel hozzá, a lakására a fürdőből. Nem lakott messze, ott a Forrásliget lakópark egyik házának a második emeletén volt a háromszobás lakása, amiben egyedül lakott. Az egyik, legkisebb szoba volt a hálószoba, a középső, legnagyobb szoba a nappali és a harmadik, közepesen nagy szoba a „dolgozó”, amit azonban másra is lehetett használni, ha kicsit átalakította, elővette és felszerelte mindazokat, ami ahhoz kellett, hogy bdsm játékra is alkalmassá váljon.
Az előszobából rögtön ide irányított be és utasított, hogy vetkőzzek meztelenre és térden állva nézzem, míg átalakítja a szobát, hogy a célra, a bdsm szeánsz céljaira megfeleljen.
Érdekes volt látni, ahogyan az egyik „szekrényből” elővarázsolta az András-keresztet, míg egy másik szekrényt kinyitva, abból hajtott le egy ágyat, ami sok mindennek már fel is volt szerelve célszerűen, így azon lehetett kikötözni a delikvens, a kínzáshoz, vallatáshoz. A szobában még volt egy magas támlájú dívány is, aminek – mint később kiderült – nem csak a háttámláját, de az oldalsó karfáit is célszerűen lehetett használatba venni és a lábaihoz csatlakoztatni különféle köteleket, láncokat, amikhez még további rögzítő eszközöket is lehetett csatlakoztatni karabinerrel. A dolgozószoba oldalfalain lógó képek is levehetőek voltak és a képeket tartó kampók eléggé jól voltak rögzítve ahhoz, hogy azokhoz is ki lehetett kötni direchtben valakit, vagy köteleket, láncokat csatlakoztatni azokhoz. De még a szoba közepén lévő csillár is leemelhető volt és annak kampója is bdsm célokat szolgálhatott.
A szoba padlója egy nagy, eléggé magas, hurkos szőnyeggel volt egyben leterítve és abban is célszerűen el voltak helyezve kampók a későbbi, bdsm célokra. Sőt még a dívány alatt összehajtogatva egy kisebb szőnyeg is meglapult, ami kiteregetve alkalmas volt arra, hogy azon valakit meg lehessen gyertyázni, vagy óvatosabban lepisilni, megmosdatni.
Egyszóval érdekes és célszerű volt a berendezés sok minden célra, de különösen bdsm játékokra.
Kár, hogy a srác már nem volt olyan dús fantáziájú a bdsm játékok kitervelésében és azok levezénylésében, de ez csak akkor derült ki, mikor vagy fél-háromnegyed órát próbálkozott a megtörésemmel, de be kell vallanom, hogy nem sok sikerrel.
Mikor már háromnegyed órát tűrtem a bénázását, megelégeltem és egy adandó alkalommal kitörtem, elkaptam a srácot és a megkaparintott eszközzel, ami eléggé erős fájdalmat tudott okozni, mint „sokkoló”, azzal tartottam sakkban, és kényszerítettem most őt, hogy vetkőzzön csak ő most meztelenre és szerelje is fel magát csukló- és bokabilincsekkel és nyakörvvel.
Én közben csak egy gatyát húztam magamra, mert egy mester csak akkor meztelen a szolga előtt, ha annak célja van, mert használni akarja a saját „szerszámját”, vagy „arany sugarakban” akarja részeltetni stb.
Eléggé meg is lepődött a srác a húzásomon és kérdésemre be is vallotta, hogy nem gondolta maga sem komolyan, amit még a fürdőben mondtam, hogy kölcsönösségre törekszem.
Viszont alaposan meglepődött, amit magán megtapasztalt a gyakorlatomat, no meg a dús fantáziámat illetően:
Azzal kezdtem, hogy hanyatt fektettem a szőnyegen, majd X alakban odabilincseltem őt a szőnyegben lévő kampókhoz, eléggé kifeszítve. Majd leemeltem a csillárt és a farka végén lévő bőrére rátettem egy szélesebb szájú műanyag csipeszt és annál fogva – egy vékonyabb kötél segítségével – a teste közepét is felhúztam egy kicsit, el a szőnyegről és így is rögzítettem őt.
Majd azzal kezdtem, hogy alaposan megnyomkodtam szinte teljes testfelületén, kitapintva mennyire izmos a teste a sok szőr alatt. Meg kellett állapítanom, hogy kellően izmos volt, nem eltunyult, satnya volt a bőre a szőr alatt.
Nem kellett sokáig keresgélnem, míg találtam tűs kereket, amit megjárattam a testén, de a dús szőrzete miatt, nem sok sikerrel. Így az oldalán húzkodtam végig, a „bekecse szélén”, ahol már nem, vagy alig volt szőre, így már hatott. Vonaglott is és sziszegett is tisztességesen. Mivel hangosnak találtam, így kapott egy karikás szájpecket is a szájába, így már nem tudott hangoskodni, de alkalmas volt arra, hogy kicsit „megdugjam” a száját, de nem hagytam, nem is tudott volna így, szopni. Azt majd később!
Még egy hely volt, ahol, tudtam használni rajta a tűs kereket, ez pedig a farka bőre volt, no meg a golyói bőre, amit előtte szét is kötöztem célszerűen. (A farka tövét is elkötöztem, már most, gondolva egy későbbi játék-részre.)
Ezt követően azzal szórakoztattam, hogy kerestem még egy háromtűs kereket is és most már mind a két kezemben volt egy-egy ilyen, így kellően tudtam kínozni, ingerelni a srácot, aki közben dobálta magát – néha ezért bele is szaladt egy-egy tűskerékbe, ami persze fájdalmas felkiáltással járt együtt - ilyenkor, no meg szitkozódott is kellően szidva magát.
Mikor ezzel már jól kiszórakoztuk magunkat, következő az volt, hogy átkötöztem, most hason feküdt a szőnyegen, megint X alakban kifeszítve és persze a farka nem a hasa alatt, hanem a lábai közé, hátrahúzva volt elhelyezve.
Így újra szóhoz jutottak a tűs kerekek, mert a hátán nem volt szőr. Azt leborotválta pár nappal ezelőtt, így azon is, végig a gerincén lehetett haladni a tűs kerekekkel, de újra végigjártattam az oldalain is, de nem hagytam ki a szőrös zsemléit sem, sőt a vágatába is belevezettem, végig, át az ámuszrózsáján, ami különösen izgatta, de haladtam tovább és elértem a lábai közé fektetett farkához és annak bőréhez is, no meg a bőr nélküli makkjához.
Most volt csak igazán testdobálás, szitkozódás, sziszegés, káromkodás.
(folytatás következik.)
Hozzászólások (0)