Feszengve

Feszengve

Ahogy közeledett a nap, amikor el kellett látogatnom ama bizonyos házba, egyre jobban úrrá lett rajtam a nyugtalanság. Mivel előre kifizettem a teljes kezelést, ez elegendő inspiráció volt arra, hogy egyetlen alkalmat se mulasszak el a tízből. A terápiás csoportban többen is túlestek rajta, sőt néhányan második, sőt harmadik kúrát vették fel. A beszélgetések során mindenki igyekezett fesztelenül beszélni arról, hogyan jutott el addig, hogy ezt a módját válassza férfiereje visszaszerzésének a hagyományos medicinák helyett, melyek általában szájon át szedhető gyógyszert, esetleg teákat jelentettek.

Figyelmesen hallgattam a történeteiket, így próbálva ráhangolódni a kellemetlen kezelésre, különösen azok a részek érdekeltek, hogyan élik meg a kezelést. A másfél tucatnyi férfi, aki részt vett a csoportfoglalkozásokon, mindannyian másképp élték meg, sőt az eredmény is igen kétségesnek látszott. Mégis valamennyien vállalták a kezelést, mert ebben látták az egyetlen utat elvesztett képességük visszanyerésére.

A legfiatalabb voltam közöttük, alig negyvennégy évesen, a csoport doyenje hatvanhetedik évében járt. Voltaképpen az ő ötlete volt a csoportterápia, hiszen hol is tudna névtelenül megnyílni sorstársai előtt tizennyolc, átlagban ötvenes korú férfi, aki azonos cipőben járt?

A csoportban szinte az utolsók között vettem rá magam a kezelés vállalására. A kezelés mibenlétéről még videót is láthattunk, bár ott egy huszonéves, izmos, fiatal férfi szerepelt, aki szinte mosolyogva tűrte a beavatkozást, ami egy kellemetlen, csípős injekciót jelentett, amelyet végbélnyílásába döfött fecskendőből juttattak a szervezetébe.

Világéletemben ódzkodtam az anális kezelésektől, túlságosan kiszolgáltatottá teszi az embert, ha a gyógyítás a féltett fenéklyukon keresztül történik, meg voltam győződve arról, hogy ezzel kivétel nélkül minden férfi így van. Annak ellenére, hogy cirka kéttucatnyi férfi szeretőm volt az elmúlt negyedszázad alatt, mégis azon a véleményen voltam, hogy optimális esetben csak anyagcserére és szexre használom azon testnyílásomat.

Annak ellenére vélekedtem így, hogy a múltban többször is kaptam beöntést és különféle nagyságú és hatású kúpokat, melyekhez szintén a fenéklyukamat vették igénybe. A beöntéstől nem váltam függővé, mint a Napkirály, aki napi rendszerességgel igénybe vette a béltisztítás eme hatékony módját, én beértem öt-hat alkalommal, és minden alkalommal berzenkedtem ellene.

A kúpokkal más volt a helyzet. Elenyészően kevés alkalommal részesültem benne egészen harminc éves koromig, amikor bekerültem egy magánklinikára, ahol ez is a gyógyításom részét képezte, alá is írtam, hogy hozzájárulok. Idővel már sikerült annyira segítenem a folyamatot, hogy az ápolók akadálytalanul nyomhatták belém a kúpjaimat, csak a hajnali kúp okozott némi meglepetést, mert azt mindig félálomban kaptam. Előfordult, hogy legmélyebb álmomban ért egy határozottan belém nyomuló ujj, és ilyenkor bizony kelletlenül fogadtam a kúpolást. Annak ellenére, hogy mire kiment az álom a szememből, az ápoló már el is hagyta a szobámat, csak a feszítő érzés maradt záróizmaimban.

Ezúttal nem kúpra vagy beöntésre kellett a csoport tagjainak rábeszélniük engem és még egy-két húzódozót, hanem egy csípős ízű injekcióra, amit egy gyakorlott mozdulattal a fenéklyukba döfött fecskendőből kellett kiinnunk. Mint megtudtam, a beadás technikája némi gyakorlással elsajátítható, így ha kellő önuralommal kibírja az ember, meglehetősen jó eredményeket lehet elérni. A csoport azon tagjai, akik már bőséges tapasztalatot szereztek, már házhoz rendelték az ápolót, aki ügyesen megszúrta őket. Ráadásul a tevékenységüket sem kellett félbeszakítaniuk a farszuri miatt, tarthattak online értekezletet, nézhettek amerikai focit, vagy az előbbi példára visszatérve, délutáni szunyókálásukat sem kellett megszakítaniuk. Ez utóbbi szöget is ütött a fejembe, de aztán elvetettem. Nem akartam kockáztatni, hogy alvás közben egy önkéntelen mozdulattal megpróbáljam kirázni fenéklyukamból a váratlan betolakodót, ettől az esetleges sérülések lehetősége riasztott el.

Így hát készen álltam a soron következő alkalomra, és a kötelező azonosítási körök után ott vártam a rendelőben, és növekvő aggodalommal néztem a doktor előkészületeit a vállam fölött. A vizsgálóasztalon hasaltam, és az orvos utasításának megfelelően terpeszben helyezkedtem el. A nagyobbacska fecskendő mérete ezúttal is megriasztott. A tartályába felszívott sárgás folyadék hatása lórúgásként hatott legutóbb is, aznap este háromszor is sikerült elélveznem, ennek módfelett örültem is, mert akkor már hónapok óta nélkülöztem a boldogító orgazmust.

Így hát mélyeket lélegezve figyeltem, ahogy a fecskendőbe szívja a folyadékot, majd hozzám lép. Megéreztem gumikesztyűs ujjait, ahogy szétfeszítette fenekemet. Eljött hát a pillanat. Nehezen lazítottam el záróizmaimat, pedig többször is kérte, a kezelőlapomra is rá volt vezetve, hogy nehezen szúrható a lyukam. Végre sikerült, és lélegzetemet visszafojtva vártam a jellegzetes érzést.

A doktor határozott mozdulattal szúrt meg, kelletlen nyögéssel fogadtam, majd keservesen nyögdécseltem tovább, mialatt itatott. Lassan pumpálta belém a csípős folyadékot, többször is figyelmeztetve, hogy tartsam szépen a seggemet. Példákat hozott, hogy más férfiak már lehajolva is lyukonszúrhatók, és legközelebb a térd-könyök pózzal fogunk próbálkozni, mert az neki is kényelmesebb.

Miközben vöröslő arccal, szégyenkezve nyögdécseltem, többször is elmondta, hogy ez nem fáj, csak feszít kissé, tehát viselkedjek férfi módjára, és ne akadályozzam a munkáját. Ezt azért mondhatta, mert a fecskendőt többször is megszorítottam záróizmaimmal, de ezek inkább önkéntelen, védekező reakciók voltak. A tortúrával felérő injekciózás mindössze másfél-két percig tartott, ezalatt lassan kiittam a fecskendő tartalmát, és éreztem, mennyire csíp. Még rányomott a fecskendőre, amivel ismét lazításra kényszerítette záróizmaimat, majd könnyedén kihúzta belőlem. Lehajtottam fejemet, és mélyeket sóhajtottam. Utasítására két kézzel hátranyúltam, és összenyomtam seggem. Ez volt a szabályos viselkedés egy ilyen farszuri után. Kaptam néhány percet, hogy összeszedjem magam, mielőtt lemászom a vizsgálóasztalról.

Közben a doktor ismét íróasztala mögött ült, és feljegyezte a kórlapomra a kezelés megtörténtét. Utána sürgetni kezdett, hogy most már ideje felkelni, ne várakoztassam meg a négyes szobában rám váró személyzetet.

Jól tudtam, mire gondol. A kezelés befejezéseként egy erre a célra berendezett szobában deresre kell húzatnom magam, és könnyű huszonöt botütést kell kapnom a fenekemre. Ezt voltaképpen nem is bántam, tisztában voltam azzal, hogy kijár nekem a bot. Egyrészt mert ez segítette magamban tartani a befecskendezett szert, másrészt büntetés jellegénél fogva meg kellett kapjam a magamét az injekciózás közbeni viselkedésemért, ami minden volt, csak nem férfias. Arról nem is mertem említést tenni, hogy az injekció mellékhatásaként meglehetősen kívántam a botot, és teljesen rendben lévőnek tartottam, hogy megkínálnak vele.

Így hát felkeltem az asztalról, és meztelenül a vetkőző helyiségbe léptem, majd azon át a folyosóra lépve megkerestem a négyes ajtót. Közben igencsak látszott járásomon, hogy alig néhány perce injekcióztak, mert még mindig sántikáltam tőle.

A négyes számú szobában ketten vártak. Egyikük az adataimat kérdezte, és megkérdezte, hogy a botozásra jöttem-e, mire zavartan bólintottam. Még mindig nem tudatosult bennem, hogy ez igenis része a kezelésnek, és rajtam kívül senki sincs zavarban ettől.

A falakon különféle, formatervezett tartókban várakoztak az eszközök, amellyekkel móresre lehet tanítani egy magamfajta fegyelmezetlen férfit. Botok, különféle vastagságú és rugalmasságú pálcák, rövidebb-hosszabb vesszők, szíjak, sőt néhány olyan, melynek a nevét sem tudtam, mert történelmi tanulmányaim erre elég gyéren tértek ki. Mindenesetre azt feltételeztem, hogy a delikvensnek beleszólása lehet abban, hogy milyen eszközzel csapatja meg a fenekét, ezt abból is gondoltam, hogy a kezelésre kötött megállapodásban külön pont rendelkezett erről, a bot, pálca, vessző és szíj után egy egyéb sor következett, melyet kipontoztak, így mindenki odaírhatta az erre vonatkozó kívánságát.

Hogy miért döntöttem a bot mellett? Passzív voltam és homoszexuális, így olyat akartam választani, ami erősíti a férfias kisugárzásomat. Másrészt láttam néhány filmet, amelyben férfiakat botoztak, ezek javarészt történelmi filmek voltak, és az abban szereplő, nekem tetsző férfiak mindig ellenkezés nélkül, büszke belenyugvással hasaltak a bot alá.

A múltban egyébként verték már a seggemet, így tisztában voltam nevelő és büntető hatásával. Megesett, hogy valakit megsértettem, és ez volt a feltétele a kiengesztelésnek, hagyom magam elverni. A megbeszélt időben aztán eljött egy másik férfival, aki alaposan ellátta a bajomat. Az engesztelés azonban akkor lett teljes, amikor a látványtól felizgult fél sértődését feledve azon frissiben meg is dugott.

Más alkalommal elveszített fogadás miatt kerültem deresre, azt jó ideig nyögtem, mivel az ötszáz, kiadós botütésre húsz alkalommal kellett jelentkeznem, míg az utolsó adagot is megkaptam. Sokat tanultam az esetből. Voltaképpen ott tanultam meg helyesen viselkedni a deresen, és azóta az sem okoz gondot, hogy szabályosan elhelyezkedjek a veréshez.

Miután adataimat egyeztették, a férfi a deres felé intett, mozdulata a fekpadra parancsolt. Még annyit kérdezett, hogy valóban bottal kérem-e a járandóságomat. Amikor mély sóhajjal meghasaltam a derest, odajött, és társával együtt leszíjazott. Erre szükség is volt, mert másképpen igencsak hánykoltam volna a testemet. Mielőtt a pribéknek átadta volna a terepet, még megnyomkodta a seggem, gúnyos megjegyzést téve rá, hogy meglehetősen húsos a nagy átlaghoz képest. Megdörzsölte a lyukamat, mintegy véletlenül, és érdeklődött, hogy ezúttal jobban viseltem-e az injekciózást, mert hozzájuk is eljutott a híre, hogy első alkalommal igencsak nehéz volt megszúrni a lyukam, annyira berzenkedtem ellene.

Valami olyat feleltem, hogy most is nyögdeltetett a fecskendő, de most mintha jobban bírtam volna, mint legutóbb. Hozzátettem még, hogy sohasem fogom megkedvelni a farszurit, még mindig meglehetősen ijesztő számomra, hogy alulról itatnak vele, ráadásul a csípős folyadéktól alig tudok leszállni a vizsgálóasztalról, annyira átjár.

Nevettek, majd a pribék elém tartott egy botot, hogy nézzem meg, és ha megfelel, ezzel fogja kimérni rám a huszonötöt. Viccből még a szám elé is közelítette, megvárta, míg csókot lehelek rá, majd vaskos seggnek szólítva ügyesen bemutatott a botnak. Elvörösödtem, és még nyögni se mertem, annyira feszélyezett, hogy nagynak látják a seggem. Meglehetősen hiú vagyok, és eddig egyetlen szeretőm se tette szóvá. Így igazi puhánynak bélyegezve, a második ütéstől is csak erősebben kifújtam a levegőt.

Egyetlen elégtételem maradt, amivel visszavághattam, hogy bebizonyítom, hogy jól bírom a botot, és a csoporttársaimmal szemben nem fogok hangosan jajgatni és panaszkodni, miközben csapatom a seggemet.

A harmadik ütés lejjebbről jött, és felkaptam a fejem tőle. Miután enyhült az ütés fájdalma, elégedett sóhajjal fújtam ki a levegőt. A pribék meg is kérdezte, hogy ennyire jólesett? Valami olyat feleltem, hogy meglehetősen ízlett a seggemnek, mire ismét nevettek, és kifejezték reményüket, hogy a többi ütés is kedvemre való lesz.

Nem siettek. A pribék időnként körüljárt, megtapogatta forrósodó fenekemen a hurkákat, és hálásan simultam keze alá. Hol jobbról, hol balról mérte ki az ütést, és gyakran felszólított, hogy ha igazi férfi vagyok, kitolom a seggem a botnak. Ritkán sikerült a kedvére tennem, pedig valóban igyekeztem. A kemény botütésektől egyre jobban nyögtem, és nehezen vettem rá magam, hogy segítsek munkájában.

A középkori szegénylegényekre gondoltam, akik gyakorta hasaltak deresre, és igyekeztem a méltó utóduk lenni, de újra és újra szembesültem azzal, hogy ők nem nyögték a botot ilyen szánalmasan, mint én. Hiába, elpuhult, késői nemzedék tagjaként már nem voltam olyan büszke, mint hajdani sorstársaim.

Keservesen kinyögdeltem az utolsó néhány ütést, és dühös voltam magamra, hogy nem bírom férfiasabban a botozást. Azután elengedtem a deres lábait, melyeket addig szorítottam, és lihegve hevertem. Fenekem sajgott, ahogy egy alapos botozás után illik. A két férfi kioldozott, közben többször is megtapogatták, simogatták a hurkákat, és nem állták meg kárörvendően megjegyezni, hogy a húsos segg most még nagyobb, mert dagadt a veréstől.

Nehezen kászálódtam le a deresről, és ekkor tudatosult bennem, hogy a kellemetlen csípés elmúlt. Ettől hálásan ismét hálásan leheltem csókot a botra, melyet a pribék ismét arcom elé tartott, mielőtt visszatett volna a tartójába. A másik megkérdezte, hogy ízlett a bot, mire sóhajtozva, de némileg büszkén feleltem, hogy ennek a botnak máskor is lehasalok, mert igencsak alkalmas arra, hogy elverjék a nagy seggemet. Zavartan vallottam be, hogy meglehetősen jólesett a botozás, sok feszültségtől megszabadultam, ami a lelkemet nyomta.

Készítettek még egy fotót a seggemről, és mielőtt betették a kezelési dokumentációmba, megmutatták nekem is. Valóban igazat kellett adnom nekik, tényleg húsos seggem volt, és most a vöröslő hurkákkal még nagyobb is, mint máskor.

Hátra volt még a kivezetés, hogy a ruháimhoz az öltözőbe jussak. Ehhez azonban segítséget kaptam. A pribék vállalta magára, hogy odavezet, a folyosón várakozó néhány férfi szeme láttára. Még mindig meztelen voltam, és a vezetéshez le kellett hajolnom kissé. A pribék ügyes mozdulattal felnyomta középső ujját a lyukamba, majd ezt kevesellve tágított rajtam, hogy két ujja is beférjen. Fel-felhorkantva tűrtem ténykedését, de hálás is voltam, mert ily módon megakadályozta, hogy a folyadék, aminek még lehettek nem felszívódott cseppjei, kifolyjon belőlem.

Miután ügyesen bedugaszolt két ujjával, majdnem teljesen felegyenesedtem, ügyelve arra, hogy jól megüljem ujjait, és vártam a parancsát, amit keze határozott nyomásával is megerősített, hogy indulhatunk. A másik férfi kinyitotta az ajtót, és kurtán elköszönt.

Kissé botladozva haladtam, félig előrehajolva, a fenekembe nyomott két ujj irányításával, kezeimmel ölemet takargatva a folyosón várakozók elől. Tétova lépteimen mind láthatták, hogy frissen vagyok botozva, és a vezetésem módja sem maradt titokban előttük. A cirka húsz méternyi utat így tettük meg az öltözőhelyiség ajtajáig. Ott következett a búcsúzó ceremónia, mely nem kevésbé volt megalázó, tekintve, hogy mindenki szeme láttára történt.

A pribék térdét felrántva fenékbe billentett, ezáltal kirántotta ujjait, én pedig összeszorítottam záróizmaimat. Ezután kinyitottam az öltöző ajtaját, majd vonakodva előrehajoltam, és két kézzel széthúztam a fenekemet. Ezúttal sokkal gondosabban készült neki, mint előző alkalommal, amikor csak negyedszerre sikerült felrúgnia engem. Ez alkalommal többször is lendületet vett, közben igazított testhelyzetemen, hogy terpesszek, mélyebbre hajoljak, és annyira húzzam szét a fenekemet, hogy lássa, hová kell rúgnia.

Az első rúgás így is félrement. Igaz, elestem tőle, de meg kellett ismételni, mert nem találta el a fenéklyukamat, a fenekem bal felét kapta el. Másodszorra már jobban nekikészültem, hogy segítsek neki, és majdnem sikerült neki. Ismét félrement a rúgás, lecsúszott fenekem jobb feléről. Ismét elestem a rúgás erejétől, miközben bosszankodtam, hogy nem rúgtak fel rendesen. Így mélyeket lélegezve ismét felvettem a pózt, előrehajoltam terpeszben, és ezúttal a záróizmaimat is sikerült ellazítanom. Bíztam gyakorlottságában, hiszen nem én voltam az első férfi, akit ily módon fel kellett rúgnia.

A csoportterápián ezt is átbeszéltük oda-vissza, és sokan ezt tartották a kezelés legmegalázóbb részének, túl az öltözőhöz visszavezetés megalázó módján, noha többen csak egy ujjat engedtek szűk fenéknyílásukba, azt is többszöri rákészülésre fogadták be. Ezután kelletlenül lihegve, óvatos léptekkel sántikáltak az öltöző felé, tisztában lévén azzal, hogy még hálásnak is kell lenniük a keményen felnyomott, irányító ujjért. Többen sietni akartak, de az ujj szabályozta tempójukat, és ha kicsusszant belőlük, a folyosó közönsége előtt kellett kérniük a visszahelyezést, és bizony nehezen mondták ki a szavakat ehhez.

A folyosón várakozók közül többen odagyűltek, és drukkoltak, hogy végre sikerüljön. A pribék megdörzsölte ujjaival lyukamat, ebből is sejtettem, hogy most jobban felkészül. Hátrébb lépett, speciálisan hegyes orrú cipőjével is megbökte a lyukamat, majd a közönség számolt: EGY-KETTŐ-HÁROM!

Háromra keményen a fenékvágatomba rúgott, és telibe találta a fenéklyukamat. Ezt már akkor éreztem, amikor bezuhantam az öltözőszobába. Végre szabályosan felrúgott, és büszkén gondoltam arra, hogy ez felkerül a kezelési lapomra, hogy bár nehezen szúrható, ám remekül rúgható a lyukam.

Nem kértem segítséget, egy székbe kapaszkodva keltem fel önállóan. Fenekem és a lyukam egyként sajgott, és ahogy a tükör felé fordultam, láthattam is, hogy lyukam és környéke bíborvörössé vált.

A közönség még mindig a pribéket tapsolta a pontos célzásért, amikor becsuktam magamra az öltöző ajtaját. Végre magamra maradtam. Megtapogattam a hurkákat felforrósodott fenekemen, és kihúztam magam.

Már fogalmaztam magamban a mondatokat, amiket majd a kezelésről mesélek a csoporttársaimnak. Rajtam kívül egy sem bottal kínáltatta meg a fenekét, pálcára és vesszőre, míg a doyen a szíjra esküdött. Ködbe vesző katonáskodása idején eleget kapott bottal és pálcával, ezért a békeidőkben rászokott a szíjra, amelyből egy rátermett inasa hetente részeltette a villája pincéjében.

Míg lassú, megfontolt mozdulatokkal magamra öltöttem ruháimat, megfordult a fejemben, hogy kipróbálom a szíjat, hátha gyorsabban elmúlnának a nyomai, mint a botnak, ami igaz, hogy elhalványult, és a hurkák is eltűntek, de néhány botozás után a bőrömön megmaradtak a sápadt csíkok.

El is határoztam, hogy megkérem a doyent, hogy a szolgája kísérjen le engem is a pincéjükbe, hogy megízleljem a szíjat, melyről egyelőre csak annyit sejtettem, hogy teljesen más íze van, mint a botnak.

Vége