First Chapter

Nem lehet pontosan megmondani, mikor kezdődött, csak azt, hogy attól a pillanattól minden megváltozott. Egy nő, aki egy különleges, nem szokványos fórumon regisztrált. Beállítottságának köszönhetően olyan férfi társaságát kereste, aki rendelkezett azzal a pluszszal, amire neki szüksége volt. Csak így válhatott teljessé az öröme. Egy nap levelet kapott egy férfitól. Nem volt olyan, mint a megszokottak, nem tartozott a már jól ismert kategóriákba. A nő nem tudott ellenállni a kíváncsiságának, ezért válaszolt a levélre. A beszélgetésük hosszúra nyúlt, és meglepetésére egy olyan kapcsolat kezdett kibontakozni, ami túlmutatott a szavakon. A levélváltásukból lassan párbeszéd lett, a párbeszédből beszélgetés, abból pedig valami több. Az éjszakák hosszabbak lettek. Üzeneteik közé olyan csendek költöztek, amikben már nemcsak a gondolatok lüktettek, hanem a vágy is. Nem ismerték egymás illatát, de már tudták a lélegzet ritmusát az írások mögött. Valami lassan kibontakozott. Olyan vágy, ami nemcsak fizikai volt, de mélyebb. Kockázatosabb. Mégis valami mindig közéjük állt. Az idő? A távolság? Vagy az a kimondatlan félelem, hogy amit eddig építettek, talán csak a képzeletnek áll jól? Így telt az idő, vágyakozással és feszültséggel. De az az este, az a találkozás már nem egy ismeretlen férfit és nőt sodort össze. Hanem két olyan embert, akik testben akkor találkoztak először, de lélekben már régen egymásba kapaszkodtak.

Egyik esti beszélgetésük közben a férfi félmondattal jelezte: tudja, hogy aznap este a nő program nélkül maradt. Nem kérdezett, állított. A nő ült a kanapén, már tudta, hogy jönni fog. Mégsem mozdult. Nem volt készen vagy csak attól félt, hogy túlságosan is készen van. Mi lesz, ha nem tud nemet mondani? Mi lesz, ha végül nem akar nemet mondani?

Nem telt bele egy óra, már ott állt a helyen, ahova a tálakózót megbeszélték. Amikor meglátta, odalépett hozzá, majd heves, érzelmekkel teli csókkal köszöntötte. A férfi felismerte, hogy a hölgy elárulta magát a csók utáni mosolyával, meglepettségével és kéjes örömével. Ezért már nem érte be ennyivel. Finoman megcsókolta ismét, majd hirtelen, érzékien beleharapott a nő nyakába. A férfi karját nyújtva kísérte a kocsihoz és kinyitotta előtte az ajtót. A kocsiba ülve a nő szoknyája feljebb csúszott, és előbukkant combfixének csipkés része, éppen csak annyira, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni. A férfi tekintete lesiklott az ajkairól a combjára, és ott is maradt. A nő észrevette ezt, persze, hogy észrevette. Nem mozdult, nem igazította meg a szoknyát. Ehelyett hagyta, hogy a látvány beszéljen helyette. A szemében játékos szikra villant, tudta, mit tesz.

Vezetés közben felhívta a hölgy figyelmét, hogy van egy ajándék a kesztyűtartóban számára. Izgatottan kinyitotta, és talált benne egy bársonyzacskót. Kéjes vággyal nyitotta ki, és belesett annak tartalmába. Mosollyal az arcán nyugtázta, hogy egy kis távirányítós rezgő tojást rejt magában. Épp megálltak egy piros lámpánál, és a szemkontaktusuk elég volt ahhoz, hogy mindkettőjük tudja, mi fog következni. Nem kellettek szavak – a két mogyoróbarna szempár megbabonázta a nőt. Kivette a zacskóból a tojást, és miután szájával megnedvesítette azt, direkt olymódon, hogy a férfit húzza vele, a helyére süllyesztette a játékszert. Élvezte, mindezt úgy csinálta, hogy a férfi ne lásson belőle semmit. Még mindig próbálta húzni, de már saját magát is sikerült ezekkel a cselekedeteivel.

Egy esti séta a Várban mindig kellemes időtöltés, de ez most más volt, mint a többi, más, mint amikor itt járt utoljára. A férfi mellett lépdelt, kézen fogva, ahogy a város alattuk fénylett. Nem beszéltek sokat. Nem is kellett. Kettejük közt már más nyelven zajlott a kommunikáció. A macskaköves úton minden egyes lépés újabb kihívást jelentett. A tojás minden rezgése egyre erősebben hatott rá, próbálta elfojtani teste válaszát, de érezte a combján lefolyó nedvességet. Valahányszor valakik mellett elmentek, vagy olyan helyre értek, ahol jobban szem előtt voltak, a férfi fokozta a rezgések intenzitását. A nőt nagyon izgatta, hogy uralkodnia kell az érzés és a vágy felett. Az emberek miatt nem adhatta át magát a belülről jövő impulzusoknak, csak húzta és húzta magát egyre jobban. A séta közben egy idősebb házaspár mosolyogva sétált el mellettük. A nő próbálta viszonozni a mosolyt, de arcizma csak egy furcsa rándulásra futotta. Magának sem merte bevallani, de várta, hogy emberekkel fussanak össze. El is árulta magát egyszer, akaratlanul is arra fordult, ahol turisták egy csoportja nézelődött. Mert újra és újra érezni akarta ezt az ismeretlen kéjt.

A férfi felismerte a tett mögött meghúzódó szándékot, és természetesen egy másik irányba vezette. Ő találta ki a játékot, most még az ő szabályai szerint zajlottak az események. Miután befordultak a sarkon, a legnagyobb tömeg irányába indult szándékosan, hiszen szerette volna a nő vágyát teljesíteni. Miközben áthaladtak az emberek sokaságán, a nőnek nagyon nagy önuralmat kellett gyakorolnia magán. Most érezte igazán a legváltozatosabb és legsűrűbb rezgések hatását, melyek egyre gyorsabban és erőteljesebben küldték végig testén az apró sokkokat.

Minden egyes lépés, minden finom súrlódás a combjai között újabb kihívás volt, amit csak épphogy kontroll alatt tudott tartani. Szemei kissé elhomályosultak, ajkai enyhén megremegtek, de továbbra is tartotta a tempót, mintha semmi különös nem történne. A férfi oldalról figyelte, szinte hallotta, ahogy a nő belső monológja küzd az elfojtással. Lassan a füléhez hajolt, és halkan, szinte leheletként suttogta:

– Jó kislány. Még egy kicsit.

Ez a mondat mélyebbre hatolt benne, mint bármelyik rezgés. Nem volt kérés. Nem volt parancs. Csak egy megerősítés, hogy ő látja őt. Hogy figyel és a nő engedte. Mert nem volt már egyedül az élményben. Nem egy férfival sétált. Hanem azzal az emberrel, akinek minden pillantása válasz volt a kimondatlan gondolataira. Érezte, hogy szinte már a határán van annak, amit még bírni lehet anélkül, hogy elárulná magát.

A turisták beszélgettek, nevetgéltek körülöttük, valaki fényképet készített a mögöttük húzódó épületről, a nő pedig próbált természetes arckifejezést erőltetni magára, de nem volt biztos benne, hogy sikerült.

Ahogy lassan elhagyták a tömeget, egy félreeső, árnyas sikátorba fordultak. A férfi megállította, a falhoz vezette, és egyetlen mozdulattal kikapcsolta a játékot. A hirtelen csend és nyugalom majdnem nehezebben volt viselhető, mint az előbbi izgalom. Szinte elveszett az érzékei tengerében. A pillanat csendjében minden korábbi önkontrollja egyszerre omlott össze, mint egy végletekig feszített érzés, ami végül túllépi a saját határait. A férfi egy lépéssel közelebb lépett, keze finoman végigsimított a nő arcán, majd a nyakán, mintha érintésével szabályozni akarta volna a nő lélegzetének ütemét.. Lehajolt, ajka épp csak érintette az övét. Nem csók volt, ígéret. Keze közben a nő kabátja alá csúszott, és mintha csak a lélegzete ritmusát akarta volna követni, ujjaival a test redőin simított végig. A nő elakadt levegővel figyelte mozdulatait, de nem hátrált.

A férfi végül visszakapcsolta az eszközt, de most már nem véletlenszerű minták jöttek. Tudatos, lassú, mély rezgések, amelyek végigpásztázták az egész testét. A nő szinte hangtalanul, csak testének apró remegéseivel válaszolt. Csípője önkéntelenül megmozdult, lábai kissé megremegtek, de a falnak dőlve még megtartotta magát. A falhoz simulva, lehunyt szemmel, apró remegésekkel adta át magát a férfi irányításának. A rezgések mintha tudták volna, hol és mikor kell a legerősebben hatniuk, néha mélyen, szinte pulzálva rezdültek meg benne, máskor alig érezhetően, de épp elég hosszan ahhoz, hogy őrületbe kergessék a várakozással.

A férfi egyik kezével a nő derekára fonódott, tartotta őt, ahogy egyre nehezebbé vált az állás. A másik kezével csupán egyetlen mozdulatot tett, nem durván, hanem határozottan. Mint aki pontosan tudja, hol kell megérinteni, hogy a test önkéntelenül is válaszoljon. A nő teste ívbe feszül, ajkai kinyílnak, de a hangot visszanyeli. Most sem adja meg magát teljesen. Még mindig ott a fal, még mindig ott a város, még ha most látszólag el is tűnt minden más. A férfi lehajolt a nyakához, beszívta az illatát, és miközben ajkaival épp csak súrolta a bőrét, ebben a pillanatban már nem volt szükség több szóra. A nő teste beszélt helyette. A légzése felgyorsult, combjai ösztönösen összeszorultak, mintha ezzel próbálná visszatartani a már szinte elkerülhetetlen végkifejletet. A rezgések most már ritmikusak, mélyek, lassúak, éppen ezért annál könyörtelenebbek. Mintha egyszerre kényeztetnék és kínoznák. Ujjai a fal érdes felületét markolták, mintha az érdes kő adhatna bármi fogódzót abban a belül tomboló, hővel telített káoszban. A bőr alatt forrt minden – a hideg kő pedig csak még hangsúlyosabbá tette, mennyire izzik benne a vágy. Ekkor az eszköz hirtelen fokozatot váltott. A nő teste ívbe feszül, a hang, amit eddig sikerült elfojtania, most halk nyögésként mégis kiszökött belőle. A tudat, hogy egyszerre van szem előtt és mégis rejtve, tovább fokozta az élményt. A rezgés egy újabb, meglepően mély és széles pulzálással tört át rajta, és a nő ujjai görcsösen markolták a fal peremét. Még mindig tartotta magát, de már nem sokáig. A férfi pontosan tudta ezt. A játék lényege nem az volt, hogy megtörje, hanem hogy elvezesse a határig. És még egy kicsit tovább.

A férfi egyetlen finom mozdulattal kikapcsolta a rezgést. Hirtelen csend lett. A nő teste még mindig lüktetett, mintha utórezgések cikáznának benne. A hiány szinte jobban fájt, mint az előző ingerlés. A nő még mindig a falnak dőlve állt, remegése lassan csillapodott, de tekintetében ott bujkált a kielégítetlenség feszültsége. A férfi nézte egy pillanatig, aztán közelebb hajolt, mintha csak megint valami semmiséget súgna a fülébe. De most nem suttogott, csak halkan, mély hangon szólalt meg:

– Nem akarom, hogy itt érjen véget.

A pillantása nem kért, hanem ígért. Nem sürgetett, de benne volt az a fajta biztonságos dominancia, amitől a nő teste önként megindult volna utána, még ha nem is hangzott volna el több szó. A kéz, amit a férfi nyújtott felé, nemcsak egy lakás ajtajához vezetett, hanem egy határon túlra is, ahol a szabályok már egészen mások.

A nő habozás nélkül nyúlt a felé nyújtott kéz után. Nem volt benne kérdés, sem félelem, csak a vágy, ami már nem volt visszafordítható. Ahogy ki léptek a sikátorból, mintha egy új világba léptek volna át, ahol a külső csend mögött minden érzék kiélesedett.

Miután megérkeztek a férfi lakásához, egyetlen szót sem szólt. Csupán egy kézmozdulattal jelezte a nőnek, hogy kövesse. A fürdőszobába vezette, ahol előkészítve várt egy finom anyagból készült fekete body és egy egyszerű, de elegáns nyakpánt. Nem nézett vissza, nem adott instrukciót, csak otthagyta őt a csendes térben, ahol a levegőben még ott lebegett a férfi parfümjének ismerős illata.

A nő egy ideig csak nézte a tárgyakat. A testében még mindig ott vibrált az esti séta minden rezdülése. Ahogy lassan lehúzta magáról a ruhát, bőre alig hűlt ki a korábbi érintésektől. Egy pillanatig még a tükör előtt állt, a testén érezve a sikátor emlékét: az ujjnyomokat, a vibrálást, a visszafojtott orgazmus szélére sodródott vágyakat. Lassan vetkőzni kezdett, közben gondolatai újra és újra a férfi tekintetéhez tértek vissza – a kontrollhoz, a nyugodt, figyelő, minden mozdulatát ismerő pillantáshoz. A testére simuló body hátul szinte semmit nem takart – a szabása direkt volt, provokatív, mégis elegáns. Ahogy belebújt, érezte, ahogy a hideg anyag végigsiklik a bőrén, és szinte elválasztja tőle a saját érzéseit is. Mielőtt kilépett volna a fürdőből, utoljára végigmérte magát a tükörben: a combjai közé zárt, izgalommal telített vibráció, a lassan emelkedő mellkasa, a kissé elvörösödött bőr a nyaka körül – jelek, hogy minden készen áll.

A hálóba lépve halvány fény fogadta, halk, lüktető zene szólt a háttérben. A férfi a fotelben ült, mozdulatlanul, látszólag nyugodtan. De tekintete egyetlen részletet sem hagyott figyelmen kívül. Nem öltözött át, még mindig a sötét szövetnadrágját és az ingét viselte, mintha a ruhájával is fenntartaná a dominanciáját. Mellette, szinte mellékesen, ott feküdt a lovaglópálca. A nő pillantása akaratlanul is megakadt rajta.

– Fordulj meg… lassan – szólalt meg a férfi halkan, nyugodt hangon. Nem volt kérés.

A nő engedelmeskedett. Lassan, érzéki mozdulattal fordult meg, teste feszült, mégis elegánsan hajlott. A férfi felállt, közelebb lépett, megállt mögötte. Keze finoman a nő derekára simult, majd magához húzta. A nő ajka keresni kezdte a csókot, de a férfi egy enyhe fejrázással visszatartotta. Csak a távolság maradt, egy szabály, amit ő állított fel.

Ujjai lassan siklottak végig a nő hátán, majd derekán át a fenekéhez. Ott körkörös mozdulatokra váltott, mire a nő sóhajtott. A játék azonban nem volt engedékeny: egy hirtelen, határozott ütés csattant a fenekén.

– Ez az előző csókodért volt – suttogta a férfi. – Szeretnéd, hogy megcsókoljalak?

A nő bólintott. Arcán ott vibrált a vágy, mintha egyetlen érzéssé olvadtak volna össze, egy halk, láthatatlan „igen”-né. A férfi csak ekkor hajolt hozzá, és megcsókolta. Mélyen, lassan, irányítva. Ujjai közben szorosan tartották a nő csuklóit, nem engedték, hogy akár csak egy pillanatra is kihúzódjon az ölelésből.

Amint az ajkuk elvált, mozdultak is hátra a nő kezei és már érezhette is a férfi kezében megjelenő kötelet. Lassan, vezetve kísérte az ágyhoz. Nem siettek. A férfi léptei kimért nyugalmat sugároztak, a nő leült, majd előre hajolt. A férfi ujjai biztosan, gyakorlott mozdulatokkal fonták körbe a csuklóit. Először egy laza hurkot készített, csak hogy érezze, hol simul a kötél a bőrre. Aztán lassan, módszeresen húzta meg. A kötés szoros volt, de mentes minden durvaságtól.

A csomók úgy készültek, mint egy rituálé részei. Nemcsak tartottak, hanem vezettek is. A kötelet végigvezette a nő alkarján, majd hátán, gondosan kerülve a gerincvonalat, amíg el nem érte a derekát. Ott egy újabb csomóval rögzítette, hogy a kezek ne csak hátra legyenek húzva, de teljesen a testéhez simuljanak. A nő meg sem rezzent, minden érintésnél mélyebbre süllyedt abba az állapotba, amit már jól ismert.

A kötél innen indult tovább lefelé, egy egyenes szál vezette az ágykeret lábához. Ott a férfi kétszer hurkolta át a fát, majd biztos csomóval zárta le. A kötél enyhén feszült, de csak olyannyira, hogy ne legyen mozgástér, de még mindig kényelmes maradjon.

A lábak következtek.

A férfi letérdelt, és két kezével végigsimított a nő combján, mintha a bőr beszédét figyelné. Aztán előhúzott egy újabb kötelet, hosszabbat, egy spirálkötéssel kezdte körbevenni a combokat, fentről lefelé haladva. A kötél szinte simult, mintha szerette volna azt, amit érint. A spirál minden fordulata pontos volt, egyenletes távolságban tekerve. A nő combizmai enyhén remegtek az érintés alatt, de a kötél gondosan tartotta őket a helyükön.

Ezután a bokák kerültek sorra. A férfi szétválasztotta őket, majd külön-külön összekötötte az ágy két oldalához. A csomók most már nem engedtek. A térdek enyhén szétnyíltak, a pozíció természetesen formálta a testet. A nő hason feküdt, feneke megemelve, combjai feszesen tartva, puncija teljesen szabaddá és kiszolgáltatottá vált.

De még nem volt vége.

A nyakpánt következett, a pánthoz egy újabb, vékonyabb kötelet rögzített, amit a fejtámlához vezetett. Ott megfeszítette annyira, hogy a fej mozgása is korlátozottá váljon. Nem fojtogatóan, csak annyira, hogy minden mozdulat előtt engedélyt kelljen kérnie. A nő lélegzete közben egyre szaporább lett. A teste már most remegett, de a kötél minden remegést visszarántott.

A férfi hátrébb lépett. Nem sietett, csak egyetlen lépést tett, épp annyit, hogy teljes egészében szemügyre vehesse, amit teremtett. A tekintete végigsiklott a nő testén, az összekötözött test vonalai megfeszültek, mintha a bőr alatti izomrostok is tudatában lennének a nézés súlyának, és próbálnák tartani magukat, de a remegés elárulta, hogy már most is túlterhelt a várakozástól.

A vöröses kötél szabályos, precíz vonalakban futott végig a világos bőrön, mintha egy rácsot rajzolt volna rá, keretezve minden formát. A hurkok feszesen simultak a testre, a csomók tökéletes szimmetriában ültek, nem volt semmi véletlenszerű ebben a mintázatban. Minden vonal célirányosan vezetett a test középpontja felé, kiemelve, nem elrejtve a test szépségét.

Lassan térdelt le mögé, és ujjait a body peremére csúsztatta. Az érintés könnyed volt, szinte felesleges, de a nő bőre mégis úgy reagált rá, mintha áramütést kapott volna. A test megfeszült, egy alig észlelhető mozdulat futott végig a gerinc mentén, amit azonnal visszafogott a kötél. A férfi hagyta. Csak figyelte, ahogy a test egyetlen érintéstől próbálja újraértelmezni saját határait.

Ujjai lassan elhúzták az anyagot, egészen addig, amíg a szeméremajkak teljesen szabaddá nem váltak. A test közepén gyűlő nedvesség már nem volt rejthető. Nem kellett hozzá szó. Nem kellett érintés sem. A csillogó válasz ott volt, nyers, őszinte és teljes.

Egy pillanatig csak nézte. Nem érintette meg. Csak figyelte azt az apró, lüktető jelet, amit a test üzent, hogy minden kötél, minden mozdulat, minden csomó csak élesítette a vágyat, nem tompította.

A férfi feljebb vitte a kezét, végigsimítva a comb belső oldalán, egészen a csípőhajlatig, majd vissza. Az érintés gyengéd volt, szinte alig érintette a bőrt, de a nő megborzongott tőle, mint aki már túl sokáig várt rá.

Most nyúlt a lovaglópálcáért.

Nem szólt. Csak közelebb lépett, mozdulatai precízek és kimértek voltak. De nem csapott még. A pálca előbb az érintés meghosszabbítása lett, egy másfajta ujj, hidegebb, kérlelhetetlenebb. A comb belső oldalán kezdte. A bőrrel borított vég finoman siklott végig a puha felületen, lassan, centiről centire haladva felfelé. A nő izmai önkéntelenül remegni kezdtek. A férfi nem hagyta ki a hajlatokat sem, ott, ahol a bőr vékonyabb, ahol minden érintés felnagyítódik. Nem sietett. Tanulmányozott. A pálcát most a fenéken húzta végig. Először laposan, mintha simogatná, majd épp csak súrolva, a két gömb közti íven. A nő megfeszítette a combját. A válasz azonnali volt, ösztönös és őszinte. Pontosan ezt várta. Egy csapás, enyhe, mégis határozott. A fenék jobb oldalára. A bőr finoman pirosodni kezdett, de a nő nem feszült meg. Ehelyett felnyögött. Nem fájdalomból, hanem elégedettségből. Várta a következőt. A férfi válaszként finoman végigsimított a csapás helyén. A bőre meleg volt, lüktetett az ütés nyomán. A simítás puhán követte a korábbi érintést, mintha letörölné vele a feszültséget, amit az ütés ébresztett. Majd egy lágy puszi érkezett rá. A következő csapás a másik oldalra érkezett, azonos erővel. Ismét egyenletes pirosság futott szét a bőrön. A nő most kissé megrándult, de teste nem tiltakozott. A férfi ismét megsimította, megcsókolta a pirosodó bőrt. A pálca pontos ritmusban dolgozott. Bal oldal. Szünet. Jobb oldal. Egy pillanatnyi csend. Majd újra. És újra. Nem kegyetlenül, de következetesen. A pálca nem zúzott csak emlékeztetett. Egy apró jel, ami holnapra talán már elhalványul, de ma este még minden mozdulatban ott lüktet. A nő teste finoman megremegett. Próbált volna mozdulni, de a kötelek szorosan, biztonságosan tartották. A légzése mélyebbé vált, combjai ösztönösen húzódtak szét, mintha a teste nemcsak engedné, hanem kérné is a folytatást. A férfi most kissé előredőlt, a pálca fejét a meleg, enyhén duzzadt bőrre nyomta. Nem csapott – csak tartotta ott. A nő felsóhajtott, a teste válaszolt minden érintésre. A következő csapás már nem a fenékre érkezett. A pálca feje most a szeméremajkak belső ívén csattant, nem nyersen, de határozott céllal – mintha csak kopogtatna egy már félig nyílt ajtón. A hang tompább volt, sűrűbb, lágyan cuppanó – ahogyan a nedvesség feszül a bőrre. Ez már nem a fenék csattanása volt. Ez a forróság hangja volt, a kéj nyelve. A nő felnyögött. Halk volt, szinte hangtalan, mégis nyers és őszinte. Nem volt benne semmi szerep, csak válasz. A következő csapás kicsit lejjebb érkezett, közelebb a csiklóhoz, de még nem közvetlenül rá. Egy újabb remegés futott végig a testén. A combjai rángatóztak, a kötél megfeszült, a nedvesség most már cseppként gyűlt a comb belső ívén.

A férfi figyelt. Most szólalt meg újra:

– Tudod, hogy ha azt mondod: Boston, minden megáll. Egyetlen szó és vége.

A nő lehunyta a szemét. Nem válaszolt. Nem kellett. A teste válaszolt helyette, remegve, szétnyílva, nedvesen. Ő akarta ezt. Ő kérte ezt. Minden porcikájából sugárzott. A férfi mosolya alig észrevehető volt. Tudta. Tudta, hogy a nő nem akar kilépni. Hogy ez még nem határ, ahol visszafordulnak, hanem még mélyebbre mennek.

A harmadik ütés már súrolta a csikló peremét. Nem volt erős, inkább célzott. Figyelmeztető. A nő nyögése már nem elnyomott volt, hanem önkéntelen, gyönyörkövetelő hang, amit már nem lehetett visszatartani. Ez az a határ, amit épp akkor közelítettek meg, de nem fognak átlépni rajta. A férfi érezte, hol van most. A légzés, az izmok rezdülése elárult mindent. A pálcát újra a csikló közelébe emelte. Nem csapott, csak megnyomta vele, körözve, finoman, mint egy ígéret, ami nem teljesül azonnal. A rezgőtojás már pulzált benne. Csak mélyen, kitartóan, egyetlen lüktető magként érezte, amely most már szinte fájt a visszatartott gyönyörtől.

– Ne mozdulj – szólt újra. Hangja most mélyebb volt. Komolyabb. De mögötte ott lüktetett valami puha is, a bizalom, amivel a nőre nézett.

Ő pedig nem mozdult. Már nem is tudott volna.

A férfi még egyszer, utoljára végighúzta a pálcát a puncin, lassan, hosszában, mint egy vonás, amely befejezi az első fejezetet. Majd egyetlen, pontosan mért csapást mért rá. Nem erőből, de nem is gyengéden. Pont annyira, hogy az érzékenység mesgyéjén maradjon. Elérték határt.

És aztán… csend.

A férfi hátralépett, és csak nézte. A test a kötelek ölelésében lüktetett, vörösre pirult bőrrel, remegve. A nő arca felfordítva, lehunyt szemmel, ajkán a visszafojtott gyönyör árnyékával. Az egész látvány nem kín volt, hanem egy mesterien elnyújtott állapot. Az uralt határ. A dominancia, ami nem pusztít, csak ural. És a szubmisszió, ami nem gyengeség, hanem odaadás.

A férfi lassan végigsimított a fenekén, ott, ahol az ütései nyomot hagytak. Az ujjai most nem parancsoltak, csak kérdeztek. A nő teste válaszolt is, nem feszüléssel, hanem ellazulással, egy halk, elengedett sóhajjal. lehajolt, puszit adott a piros bőrre. Egyet. Aztán még egyet. Mintha lemosná a csapásokat. A férfi ujjai a nyakához csúsztak, aztán a kulcscsontján keresztül simítottak végig a mellkasáig. Pár perc telt el így. Tisztán, csendben. A nő teste újra kisimult, de nem aludt el, nem eresztette el a vágyat. Csak pihent benne.

A férfi lehajolt, megcsókolta, majd a nő homlokát, utána hasát, a köldöke alatti pontot, nem sietséggel, hanem céltudatosan. Aztán újra a füléhez hajolt és most először szólalt meg újra:

– Készen állsz, hogy most ne engedjelek el?

A nő hangja alig volt több, mint egy remegés:

– Igen… kérek még.

És a játék nem ért véget. Csak újraindult.

A férfi lehúzta a nadrágja cipzárját, és szabad kezével határozottan összefogta a nő haját. Nem siette el, élvezte az előtte megfeszülő test látványát, a vörös kötelek között térdelő, remegő nő kiszolgáltatottságát. Egyetlen mozdulattal a saját farka felé húzta a nő fejét, de nem adta meg neki azt, amire vágyott. A nő ajkai alig centikre voltak már a keményen meredező faroktól, érezhette annak melegét, a lüktetését, de nem kapta meg. A férfi saját magát kezdte izgatni a nő ajkainak érintésével, lassan húzva végig a farka fejét a rúzsozott szájon. A nő lélegzete zihált, nyitott szájai hívogatóan remegtek, de a férfi nem engedte, hogy elnyelje őt.. Ujjaival a nő hajába markolva tartotta őt a helyén, és saját mozdulataitól keményedve húzta végig a farkát a nedves, forró ajkakon. Néha megállt, finoman megnyomta vele a száj szélét, majd újra végighúzta, hogy újabb nyálcsík csillanjon meg a rúzs vörösén. A nő felnézett rá, szemében vágy és könyörgés vibrált. Ajkai néha próbálták elkapni a mozdulatot, bekapni akár csak a hegyét is, de a férfi mindig visszafogta. Minden próbálkozás újabb jutalom helyett csak feszültséget hozott. Végül, amikor a férfi úgy érezte, egy határozott rántással húzta magához a nő fejét, és mélyen a szájába vezette a farkát. A nő torka megfeszült, de nem hátrált, engedelmesen fogadta be, mintha ez lett volna a legtermészetesebb dolog. A férfi ritmusosan mozdult, néha a hajba markolva, máskor a nyakpántnál fogva irányítva a tempót. Minden egyes húzás, minden lökés saját akarata kiterjesztése volt. Néhány perc múlva ismét elhúzta a fejét, a farkát lassan kicsúsztatva a nő nedves, nyálas szájából. Egy nyálcsík kötötte össze őket egy pillanatig, mielőtt elszakadt volna. A nő arca kipirult, ajka duzzadt, tekintete felajzott volt.

A férfi lassan, pontos mozdulatokkal kezdte eloldozni a nő kezeit, majd finoman a hátára fordította. Kezei nem maradtak szabadon sokáig, azonnal az ágy támlájához rögzítette őket újra, miközben a bokákat és a combokat is külön kötésekkel fixálta az ágy lábához. A pozíció teljes kiszolgáltatottságot jelentett. A nő teste nyitottá vált, elérhetővé minden érintésre, minden szándékra. Nem volt már semmi, ami eltakarhatott volna bármit, semmi, amit irányíthatott volna. A férfinek pontosan ez adott meg neki mindent. Hátralépett, leült a fotelba, és figyelte. Csend volt, csak a nő szaporább lélegzése hallatszott, a test még mindig remegett az előző hullámoktól. Az ágy lassan besüppedt, ahogy melléfeküdt, és a nő csak a mozdulatból érezte, hogy újra közel van hozzá. A férfi kigombolta a body alsó részét, majd egyetlen mozdulattal kihúzta belőle a már régóta nem lüktető tojást.

A punci forró volt, nedves és készen állt. A férfi nem sietett. Először csak a nyelve hegyével érintette. Aztán finoman, felfedező mozdulatokkal kezdett ismerkedni vele. A nő combja megremegett, a kötés megfeszítette az izmokat. A férfi figyelte minden apró rezdülését, minden halk sóhaj útmutató volt. A nyelvével térképezte fel a testet, nem sietve, nem célra törően, hanem gyűjtve minden reakciót és ezek a reakciók jöttek. Sóhaj, remegés, egy hirtelen feszülő comb, egy önkéntelen mozdulat, amit a kötél visszarántott. Néhány perc múlva a nő teste megrándult. Az orgazmus robbanásszerű volt. Nem halk, nem elnyújtott. Nem volt benne kontroll. A teste megfeszült, izmai rángtak, a csípője fel akart emelkedni, de a kötelek nem engedték. A nyögés éles volt és a férfi ott maradt, a nyelvével, amíg a remegés utolsó hulláma is el nem múlt. De ő nem mozdult el, nem húzódott vissza, nem simogatta meg. Csak nézte és akkor döbbent rá, hogy mit akar. Ez nem az a játék lesz, ahol a gyönyör után nyugalom jár. Ez az a pillanat, amikor az eddigi visszatartott kéj, az este során lassan, cseppenként adagolt izgalom most követelni kezdi a kamatokat. A test alatt remegő nő már nem dönthetett máshogy. A férfi ujjai visszacsúsztak a puncira, de már nem simogatni. A nyelv újra ott volt, de most célzottabban. Minden mozdulat már nem az örömért volt, hanem azért, hogy tovább tolja az öröm határát. Hogy ne adjon időt a testnek visszahúzódni. Az orgazmus után nem következett lecsengés. A nő teste reszketni kezdett. A csípő megint mozdult volna. De a kötelek tartották. A férfi csak folytatta, precízen, hidegen, könyörtelenül, gyönyörtelen. A döntés megszületett. A szabályok megváltoztak. Mostantól nem kérdés, elélvezhet-e. Mostantól csak az számít, hogy hányszor bírja ki.

A férfi elővette a vákuumos játékokat. Két kis henger került a mellbimbókra, egy a csiklóra. A levegő lassan szökött ki belőlük, és a nő csak érezte, ahogy a teste újra feszülni kezd. A bimbók megduzzadtak, a csikló fokozatosan telítődött vérrel, egyre érzékenyebb lett, szinte lüktetni kezdett a vákuum szorításában. A férfi nem kapkodott. Tudta, hogy most nem a közvetlen ingerlés a cél, hanem az idő. Az a néhány perc, ami alatt a vákuum megteszi a hatását, lassan, biztosan, könyörtelenül. Ez alatt sem hagyta a nőt magára. Egy pillanatra eltűnt, majd a lovaglópálcával tért vissza. Most más volt, mint korábban. Nem a gyönyörhöz vezető ütés, nem fegyelmezés. Ez most jutalom volt. Finom, érzéki, játékos jutalom, amit csak az kap meg, aki már teljesen átadta magát.

A férfi lassan, kimérten húzta végig a pálcát a comb belső felén, a csípő ívén, majd a hason, a mellkas körül, kerülve minden kritikus pontot, mégis kihívóan közel maradva hozzájuk. A nő remegett. A csiklója még mindig a vákuum fogságában lüktetett, a mellei érzékenyen feszültek a kis hengerek alatt, a teste szinte könyörgött az érintésért, de az igazi inger még váratott magára.

A nő teste válaszolt helyette. Combjai megfeszültek, bordái emelkedtek, a mellbimbók alatt a bőr libabőrössé vált. A pálca még egyszer végigsiklott a szeméremdomb felett, nem érintve a csiklót, csak ígéretként körözve felette. Ekkor a férfi lehajolt, majd egyetlen precíz mozdulattal levette a vákuumot a csiklóról.

A reakció azonnali volt. A frissen felszabadult csikló lüktetett, túlérzékenyen, mintha egyetlen szélfúvás is képes lenne orgazmust kiváltani belőle. A férfi újra a nyelvével izgatta, most már közvetlenül, erőteljesen, figyelve minden remegést.

Majd jött a magic wand. Először alig érintette, csak közelítette, játszva az őrülettel. Amikor végül a csiklóra simult, a nő teste azonnal reagált, orgazmus. Mély, húzódó, kontroll vesztett. A férfi nem állt meg. Emelte a lehetőségeken, a wand most már belül is dolgozott, miközben ajkai a csiklót vették birtokba. A nő sikolya élesen hasított a levegőben, nem volt kérdés, hogy újra a csúcson van.

A férfi gumit húzott, és a nő lábait kissé oldalra feszítette, ennyit engedett a kötés. Egyetlen határozott mozdulattal hatolt belé. A farok töve mélyen nyomult a nőbe, egy pillanatnyi ellenállás után a hüvely teljesen körülölelte, forrón, lüktetve. A nő felszisszent, meglepetten, túlingerelve és mégis vágyakozva. A férfi először lassan mozgott. A farok ki-be siklott, simán, nedvesen, minden mozdulatot halk sóhaj vagy reszketés kísért. A nő már most a határon volt. A korábbi gyönyör csak feltépte a gátakat. Most nem ő döntött. Most a férfi döntött. A tempó gyorsult. A testek cuppogtak, csattantak. A punci minden lökésnél újra fogadta a kemény farkat, a csikló dörzsölése újabb remegéseket hívott elő. A nő ívbe feszült, nyögése hangos volt és közeledett az újabb orgazmus. A férfi tudta, mit hall. Látta is. Tudta, hogy most jön a robbanás. Akkor odanyúlt, befogta a nő száját. Tenyerével teljesen eltakarva, hüvelykujjával az arcát simogatva, csikló ingerelve folytatta a lökéseket. A sikoly így is kitört volna, de csak tompa, fojtott remegés maradt. Az orgazmus brutális volt, mély, teljes testet rázó, a hüvely görcsös, belső szorításával együtt. A nő lábujjai megfeszültek, kezei a kötélbe markoltak. A férfi nem hagyta abba. A farok tovább mozgott benne, újra és újra, minden mozdulattal elmélyítve a gyönyörhullámokat.

A nő remegett a kéjtől, és még mindig nem volt vége. Egy újabb orgazmus söpört végig rajta, szinte átcsúszva az előzőből, összefolyva, nyúlva, vibrálva. A farok minden lökésnél mélyen elmerült benne, a test már nem tudott különbséget tenni fájdalom és élvezet között, csak remegett, engedte, követelte.

A férfi kiszabadította a lábakat, vállára emelte őket, és úgy hatolt bele újra. A nő sikoltott, a nedvesség lucskosan csorgott végig a combján, a csiklója lüktetett, a hüvelye húzta, szorította, akarta. A farok minden lökésnél úgy töltötte ki, mintha minden eddiginél mélyebbre akarna fúródni.

Eloldozta a nő csuklóit is. A nő automatikusan térdelt elé, a férfi mögé lépett, párnára döntötte, újra beléhatolt. A csípő mozgása gyors, vad, kemény. A farok tövig járt, a fenék pirosra csattant, a nő már csak zihált, sípolva kapkodta a levegőt. Egy újabb orgazmus, megint. Egyik a másik után, mintha nem is lennének különállóak, csak egy folyamatos, elnyújtott lüktetés. Végül, amikor a férfi is a határon volt, magához húzta. A nő combjai a dereka köré fonódtak, karjai átölelték, körmei a hátába vájtak. A farok utoljára mélyre hatolt, a mozdulat vad, nyers, mindent betöltő volt és akkor együtt élveztek el. A nő sikoltása végre szabadon tört fel, a férfi nyögése mélyről, tört elő, és az utolsó lökéssel a testük egyszerre feszült meg, remegett végig, elnémult. A világ megszűnt.

Halk, ritmustalan légzésekkel, verejtékes bőrrel, az utolsó mozdulat utáni csendben. Nem mozdultak. Nem volt rá szükség. A férfi nem húzódott el. Ott maradt, köré fonódva, ahogy a nő remegő combjai még mindig a dereka köré kulcsolva tartották. A mozdulat már nem követelt, nem birtokolt, csak tartott. A jelenlét egyszerű súlya meleg és védelmező volt. A férfi egyik kezét a hátára csúsztatta, másikkal finoman megsimította a haját, majd egy leheletnyi puszit nyomott a homlokára. Nem mondott semmit, de a mozdulat többet jelentett bármilyen szófoszlánynál. Olyan volt, mint egy pecsét a közös pillanaton: „jól vagy, itt vagy, és én is itt vagyok veled.”

A nő mélyet lélegzett. A mellkasa még gyorsan emelkedett, de már nem a kéjtől, inkább attól a különös, gyengéd zavartól, amit csak az érez, aki egyszerre érzi magát meztelennek és biztonságban. A férfi lassan mozdult, csak azért, hogy még jobban köré fonódhasson.

A nő felpillantott. Tekintetük találkozott. Egy utolsó sóhaj. Egy utolsó lassú csók. Egy utolsó puszi a kulcscsont fölött. A testük lassan elcsendesült. Már nem feszültek, nem küzdöttek, nem kértek. Csak voltak. Együtt. Átadva egymásnak, félelem nélkül, úgy, ahogy azt kevesek tudják igazán.

Elaludtak.

Mikor az éjszaka már egészen befogadta őket, ott, a csend alatt, ahol bőr ér bőrhöz és légzés légzéshez idomul, valami mozdulatlan mégis ott maradt nyitva. Nem befejezés volt. Csak egy új, más ritmusú folytatás kezdete.

folyt.köv.