Folytatása az előző cikknek:
A szíj feszítette a nyakamat, ahogy a másik szolga egyre közelebb került hozzám. A kezünk még mindig egymás nemi szervét tartotta, és Evi Úrnőm minden egyes mozdulatunkat szemmel követte. Parancs nélkül nem mertünk gyorsítani, még akkor sem, amikor testünk már kínzó feszültséggel lüktetett a kielégületlenségtől.
– Most elengedhetitek egymást… de nem vagytok szabadok – szólalt meg Úrnőm hideg, de vágytól ittas hangon. – Jön a jutalmatok… az én módomon.
Az asztalhoz lépett, és egy fém kosarat vett elő, benne apró, csipesszel ellátott fémhorgokkal. A látványtól görcsbe szorult a gyomrom.
– Kinyújtott nyelvvel térdre! Mindkettőtöknek!
Engedelmeskedtünk. A hideg fémcsipeszeket először a nyelvünkre erősítette – fájdalmasan húzták és szorították a húsunkat. Ezután újabb fémkarikákat erősített a herezacskónk alsó részére, összekötve egy vékony lánccal. Minden mozdulat egy újabb feszülést okozott – a legkisebb remegés a heréket rángatta meg a lánc közvetítésével, a fájdalom reflexből rángatta meg a nyelvünket, amit viszont a csipeszek feszítettek vissza.
– Egymás farkát a szátokba. Most. Lassan. – mondta, miközben a karosszékéből figyelt bennünket, lábait széttárva, keze ujjait saját testén mozgatva.
A mozdulat fájt, minden rezdülés újabb kínt hozott – mégis, a tiltott élvezet, a megaláztatás és az Úrnő irányítása alatt egyre közelebb kerültünk az elkerülhetetlenhez. Egymást szájjal kényeztetni, miközben láncok és csipeszek szabdalták a testünket – ez nem volt más, mint a teljes behódolás szertartása.
– Ne nyúljatok magatokhoz! Csak a szátokkal szolgáljatok. Aki előbb elélvez, annak a másik nyeli le.
A parancs brutális volt, de semmi más nem létezett már csak az Ő szava. Az íz, a nyögés, a lüktetés mind összeolvadt. Végül már nem tudtuk visszatartani – egyszerre tört ki belőlünk, a testünk megremegett, a fájdalom és élvezet egyetlen vakító pillanatban egyesült. A forróság a nyelvünkön, arcunkon végigfolyt, összekeveredve a verítékkel és könnyeinkkel.
Az Úrnő felállt.
– Térdre. Lehajtott fejjel. És nyaljátok fel. Minden egyes cseppet.
Szinte önkívületben, nyelvvel pásztáztuk a padlót, összeszedve saját és egymás kielégülésének nyomait, miközben Ő fölénk magasodott – teljes, isteni uralommal.
– Jó szolgák voltatok ma este – mondta végül. – De ez még csak a kezdet volt.
És a sötét szobában, a fájdalom és megaláztatás súlya alatt tudtuk: holnap még ennél is többre lesz szükség, hogy újra kiérdemeljük az Ő kegyét.
folyt.köv.
Hozzászólások (0)