Azt kérted, lepjelek meg. Neked mindegy, hogy mit kapsz, de ne tárgy legyen, hanem valami különleges élmény, amit eddig még sosem éltél át, és kicsit felráz. Ami annyira átjár, hogy hónapok, de évek múlva is kiszökik az emlékezetedből. A közöttünk lévő szabályokat és határokat már pontosan ismertük, így legyen ezen belül ez is - bár ezek a keretek igencsak széles skálán mozognak.
Az ajándékod este hétkor szeretném átadni. Előtte pár perccel megkezdtem az előkészületeket; teljesen meztelenre vetkőztettelek, és a hátadra fektettelek a franciaágyra. A szemedet bekötöttem, a kezeid kikötöztem a szokásos helyre az ágy tetejénél, lábaidat pedig szorosan kifeszítve az ágy végéhez. Így csillag alakzatban feszültél moccanatlanul. Nem bízok én ezekben a szembekötésekben, talán alatta ki tudsz majd lesni. Utolsó előtti lépésként búcsúcsókot kaptál, majd egy jó sűrű szövésű fekete, zsákszerű maszkot húztam még fel rád, aminek van csak szemkivágott, csak szájkivágott, és egyéb verziója is. Ez a változat egyáltalán nem volt kivágva sehol. Az utolsó lépés egy fejhallgató volt, amit a füledre tettem, és elindítottam az előzőleg bekészített lejátszási listát. Ezeken nem is igazán zenék voltak - akkor a számok között előfordulhatott volna, hogy visszanyered a hallásod - hanem inkább zajok vagy atmoszférikus hangzások. A dolgát jól tette: teljesen leváltál a külvilágról, nem tudhattad, hogy mi történik körülötted, reagálni se nagyon tudtál volna rá, de nem is akartál. Volt még pár perc hétig, addig magadra hagytalak, de amikor kifordultam a szobából és visszanéztem, nyugtáztam, hogy nagy baj nem lehet, mert libabőrös voltál. Egy apró csepp is megindult a szeméremajkaid között, amik a széttárt állapottól kezdtek kinyílni, mint egy harmatos virág a napfénytől.
Pontban hétkor megjött az első inger, ami percek óta ért. Egy farok volt az, a pinád bejáratánál. Egy próbadöféssel szétkente a nedvességet a makkján, hogy be tudjon hatolni - a dolga nem volt nehéz, annyira tocsogtál, hogy elsőre betolta. Felnyögtél. Ilyen még nem volt, hogy mindenféle érintés, simogatás vagy bármilyen testi kontaktus nélkül van benned egy farok. Szó szerint hozzád se ért, egyetlen érintkezési pont a dugás volt. Szereted az előjátékot sok kontaktussal, de ettől most inkább egy használati tárgynak érezted magad. Egy baszható luk vagy, nem több. A farok tulajdonosa is így érezte, pár percig tartott az egész. Egy kemény dugást kaptál, aminek a végén egyikőtök elélvezett, és nem te voltál az.
A kihúzott fasz úgy el is tűnt, ahogy jött. Ott maradtál ismét a külvilágról semmit sem tudva, csak feküdtél ott percekig, amikor megsimogattalak és elkezdtem lebontani a kötéseket. Amikor lehúztam az álarcod, megnyugodtam, hogy mosolyogsz és nevetve megkérdezted, hogy ez mi a franc volt?
Legyél kiszolgáltatva ennek az örök titoknak. De a megfejtés ezek között van:
A. A fiatal jóképű srác a lépcsőházból. Továbbra is találkozni fogsz vele a liftben, köszöntök, de neked fogalmad sem lesz róla, hogy mennyire közel volt hozzád. Te csak az arcát ismered, de ő már használta a testedet.
B. Egy régi osztálytársad, akivel zsigerileg utáltátok egymást. Leszerveztem vele ezt a találkozót, a játékszabályok általa is ismertek voltak. Részéről ez egy hatefuck volt.
C. Egy vadidegen a netről
D. Egy fiúbarátod, akivel szinte napi kapcsolatban vagy, és akiről nem is gondoltad volna, hogy benne lenne ilyenben. De vele is titoktartást fogadtunk.
E. Valaki, akit ismersz, de fogalmad sincs, hogy ki az
F. Igazából én voltam, az érintésmentes szex csak azért volt, hogy nyitva hagyjam és ne ismerd fel a mozdulataimat, érintésemet. Nem is kell gyanakvóan figyelned a gyanús jeleket, amikor találkozol valakivel, hogy vajon ő dugott-e meg.
Hozzászólások (0)