Tom Úr kisbabája 6.

Ám ha azt hitte leülhet enni, hát tévedett.
A férfi az asztalra hasaltatta maga elé. Kihúzta a jobbján álló széket elég messzire ahhoz, hogy Greta kinyújtott kézzel elérhette annak támláját.
- Itt kapaszkodhatsz! – adta meg kemény hangon az engedélyt. Szükség is volt erre, hiszen az asztal jobb kezére eső széle ott ért véget Greta mellei alatt. S ő engedelmeskedett. Annyit trükközött csupán hogy két karját keresztezte egymáson, így fejét megtámaszthatta karjain.
Tom felnevetett a leleményességen. „Jutalmul” alá nyúlt s meghúzkodta a csipeszeket, hogy a kis csengők hangos méltatlankodásba kezdtek, ám nem tudták elnyomni Greta fájdalom kiáltását.
- Oh ugyan ugyan! Rettentően alacsony a fájdalom küszöböd kislány! Ezen emelni fogunk idővel! Meglásd élvezni fogod! – mulatott jól kínzója.
Majd egy csípős csattanóst adott a balkezének felkínált popsira. Greta újra csak összerándult s a csengők újra meglendülve csilingeltek.
- Ej ej! Miért okozol magadnak felesleges fájdalmat kicsim! – korholta őt a férfi. Majd felállt s a másik oldali széket is messzebb húzta az asztaltól. Sőt annak párját is mellette. Greta két lábát széles terpeszbe húzta a két szék támlájára illesztette. S ő ezt nem tűrve összezárta lábait!. A hatalmas erős kéz újra csak szétnyitotta a lábakat immáron még szélesebb terpeszben. Erre Greta felemelkedett a felső testével és hátranézett.
- Ami sok az sok! – háborodott fel és felállni készült.
A férfi hagyta hogy lekászálódjon az asztalról. S mikor már a talpán állt keményen megragadta a torkát.
- Tudod, ha most kicsit jobban megszorítom az ujjaimat, akkor előbb elájulsz, akkor valóban azt teszek veled amit akarok, s még csak tudni sem fogsz róla! – sziszegte az arcába.
- Ha mégjobban megszorítom, akkor már soha többet nem is kérdezel vissza! Hidd el, még a barátnőd sem tudja hol vagy! A mobilod halott, az ismerőseid úgy tudják elutaztál a hétvégére! Ha azt akarom örökre! Senki sem fog keresni! – hajolt hozzá közelebb, s valóban még jobban rászorított.
Greta az ájulás szélén volt, s úgy érezte ez a vég. Aztán mégis levegő jutott a tüdejébe s a férfi támogatta, míg magához tért.
- Feküdj oda vissza! – mutatott iménti helyére. Greta szó nélkül vette fel a pózt. Teste remegett s szeméből könny szivárgott. Csöndesen hüppögött párat. Tom nem törődött vele. Lábait hihetetlenül kényelmetlen pózba húzta. Greta nem ellenkezett.
- Noh az asztal áll, a terítő is rajta, most már a szép étkészlet is felkerült. – mondta örömmel Tom. Végigsimított a lány formás, itt ott pirosló testén, a tarkójától a jobb bokájáig.
Majd a tálalóasztalhoz lépett és a tányér tartalmát átcsúsztatta Greta hátára. A még meleg sonkástojás olajos leve az oldalain csurrant le. Már nem volt forró, de elkorbácsolt bőrér érzékenyen érintette a hő. Halkan szisszent is.
- Valami gond van kicsim? – kérdezte aggódva Ura.
- Nem Uram, minden a legnagyobb rendben! – válaszolta ő. Hangja rekedt volt a fojtástól, s elfúlt a sírástól.
- Akkor reggelizzünk! – mondta vidáman a férfi.
Greta bal hónaljához állította a narancsleves poharat. Az ital jéghideg volt hiszen a hűtőből került elő. Greta hirtelen szívta be a levegőt s odébb rándult.
A fenekét ekkor érte a csípős csapás. Felsikoltott. S ugrott is. A hátáról lecsúszott az étel s a tojások a földön csattantak szét.
Tom csak sóhajtott.
- Most mit csináljak veled te lány?! – tette fel a költői kérdést.
- Készítek másikat Uram! – rebbente Greta.
- Nos ez nem kérdés! Indíts! S takaríts fel! De lásd milyen kegyes vagyok! Letérdelhetsz s megeheted amit tönkretettél! – mutatott le a földre.
Greta iszonyodva nézte a porba hullt étket.
Gondolkodott rémülten, hogyan kerülhetné el a megaláztatást.
- Nem..nem vagyok éhes!...- nyekkente s késve tette hozzá - Köszönöm Uram! – Tom bólintott.
- Rendben, akkor legközelebb akkor eszel ha megengedem! – adta be a derekát.
- Takaríts fel! S készíts másikat! – ült vissza a helyére. Greta serénykedett. Lapát szemetes felmosórongy, s percek alatt tiszta volt a padló.
Tom mosolygott az ügyeskedésén. Végzett és a férfi maga elé parancsolta, de háttal. Terpeszbe kellett állnia.
- Hajolj előre s fogd meg a bokáidat! – jött a parancs. S épp csak egy pillanatot tétovázott.
A férfi a lábai közé nyúlt, Greta szisszent, de kellemes meglepetés érte. Az ujjak simogatták s kényeztették csiklóját s be beszaladtak kisajkai közé is. Mikor már majdnem jó volt akkor jött az első csípős csapás a fenekére. Kertje összerándult rázárult az ujjakra.
- Engedetlen vagy Greta! Zabolátlan csikó, de majd az eszközeim móresre tanítanak! – szólt Tom nyugodtan társalgási hangnemben.
- Most kapsz huszat, épp csak jelezném vele kezdődő haragom! Nem akarom hogy eljuss addig hogy valóban meg is haragudjak. – mondta el a férfi szinte féltőn az okítást. Majd az asztalra nyúlt és elvett onnan valamit.
- Számold jó hangosan! – kérte még s lecsapott a lapos faeszközzel.
Greta sikított mert az ütés kemény volt. A helye rögtön lángpirosba borította a korbácsolásból épp csak megenyhült bőrfelületet.
- Egy! – zihálta megkésve, de a férfi türelmes volt.
Lassan jutottak el a húszig. Addigra mindkét gömb tűzpirosan lángolt, égett. Greta szeméből a könny a homlokára folyt. Alig látott, szédült a fejébe toluló vértől, a megalázottságtól. Lábai rogyadoztak a kíntól és a kéjtől, mert Tom nem feledkezett meg a kertjéről sem, az ujjak folyamatosan simogatták, finoman gyötörték kertjét.
S hogy a húsz csapás véget ért Tom a zsebébe nyúlt. S kezében felcsilingelt valami.
- Ne! Kérem ne! – sikoltotta Greta és menekült volna. Ám Tom résen volt, a kertjére markolt keményen, fájdalmasan.
- Így maradsz! – dörrent rá.
- Itt csak egy valaki dönt mindenről..bármiről! S az én vagyok! Megértetted végre? – kérdezte keményen kegyetlenül.
- Igen …Uram! – szűkölte Gréta. Ott maradt, szinte odakövült.
Már nem menekült,Tom lazított a szorításon. Ekkor már Greta hangosan sírt. Nem segített rajta a keserve. A csipesz kíméletlenül záródott jobb oldali kisajkára, egy másik a baloldalira. Sikoltott, térdre esett. A fájdalom kegyetlenül érintette.
- Szokd csak! – morrant rá a férfi – most állj fel moss kezet arcot s készíts végre reggelit! – utasította. Az ajtónál zörögtek valamivel s Greta megijedt.
- Csak az újságos fiú. – örült meg Tom – menj, hozd be az újságot! Legalább átnézem, míg ügyetlenkedsz! – morrant rá
Greta rémülten tézett rá.
- Így? Így menjek ki? – hüledezett s nem mozdult.
- Elszámolok tízig, ha addigra nincs itt az újság, akkor találok helyet még rajtad ami érdekessé teheti a csengőkoncertet! – nézett rá Tom nyugodtan
- Egy…! – kezdte el és várt. Greta nem mozdult.
- Kettő! – emelte meg a hangját az Ura, és ez a felemelt hang kijózanította. Felugrott, de fel is szűkölt. Kertjébe hasított a csengők kilengése okozta fájdalom. Görnyedten indult az ajtó felé.
Résre nyitotta kilesett. A nap már magasabban járt, melege be is tódult a résen. Fénye beragyogta a szépen gondozott kertet. Amerre ellátott, magas, élő sövény kerítés akadályozta a belátást. Az újságköteg ott pihent a veranda lépcsőjén. Nagyjából három lépésnyire az ajtótól.
- …Öt! – szállt utána a számolás bentről. Mély levegőt vett, megiramodott. Kiszaladva felkapta a köteget, Ám nem volt szerencséje, a kihordófiú ugyan ügyesen dobott célba a kapuból, de az összefogó papírgyűrű megrepedt keresztben a becsapódáskor. A három újság szertehullott és ő idegesen kapkodta össze a lapokat. Az egyik lapba belekapott a feltámadó szél és a szépen nyírt gyep közepére vitte. Majdnem elsírta magát. De nem és nem mert utána menni. Különben is Tom már a nyolcnál tartott.
Hát futva ment vissza, becsapva belülről az ajtót.
A lapköteget az asztalra tette.
- Itt..itt vagyok – nyekkente mielőtt Tom kimondta volna a tízet. A férfi meglepve figyelte ahogy a lány igyekezett az újságok lapjait szétszortírozni és összerakni olvasható sorrendbe. Greta mélyen hallgatott arról, hogy egy lap megszökött.
Tom alig tudta elfojtani nevetését, de szeme csillogott a belső jókedvtől. Greta kipirult arccal, enyhén görnyedt tartással végül elé rakta a három újságot, kisimogatva szépen egymáson.
- Nah ugye megy ez! – kapott némi bíztatást Urától.
- Kézmosás, reggeli! – adta parancsba újra.

folyt.