Ha térdre ereszkedsz előttem, többé nem menekülsz"

Képzeld el a pillanatot.

A szobában félhomály van.

Te ott állsz előttem, mezítláb, reszketve a várakozástól.

Nem kell sokat mondanom.

- Térdre. –

Csak ez az egy szó hagyja el a számat.

És te már tudod.

Már nem a te kezedben van a döntés.

Lassan, remegő térdekkel ereszkedsz le elém.

A ruhád lágyan siklik végig a bőrödön, ahogy térdelsz, alázatosan, engedelmesen.

- Hátra a kezed. –

A hangom keményebb.

Nem kérés volt – utasítás.

Érzed, ahogy a csuklóid összefonódnak a hátad mögött, és ahogy odalépek hozzád, egy bőrszíjat csavarok köréjük.

Szorosra húzom.

Nem fáj – de nem is szabadulsz.

A kezeid a hátad mögött rángatóznak egy kicsit, ösztönösen tiltakozol.

De csak egy pillanatig.

Aztán elernyedsz.

- Jól van. Most már az enyém vagy. –

Lassan körüljárok.

Érzed, hogy figyellek.

A tested minden porcikája éberen remeg, készen, hogy megérintsem, hogy megparancsoljam, mit tehetsz, mit nem.

- Négykézlábra. –

A hangom kemény, kérlelhetetlen.

És te mozdulsz.

A feneked kecses ívben emelkedik felém, hívogatón, kiszolgáltatottan.

- Jó kislány. –

És akkor egy határozott csapás csattan a fenekeden.

Az első ütés édesen csíp, megremegteti az egész testedet.

De a vágyad azonnal erősebb lesz, égetőbb.

Még egy csapás.

Még egy.

A tested forrósodik.

A combjaid közé csúszik a vágy, szinte csöpög belőled az engedelmesség.

Lassan végigsimítom az ütés nyomát.

És közben lehajolok a füledhez:

- Ma éjjel csak akkor élvezhetsz el, ha én engedélyt adok rá. –

A tested vonaglik.

A vágyad már most könyörög az érintésért, a kielégülésért.

De tudod, hogy tőlem függsz.

Minden csepp öröm, minden egyes sóhaj tőlem ered.

Ott vagy előttem, négykézláb, megkötözve, reszketve.

És mégsem érzed magad gyengének.

Pont ellenkezőleg: soha nem érezted még magad ennyire teljesnek.

Mert most végre nem kell gondolkodnod.

Nem kell küzdened.

Nem kell erősnek látszanod.

Csak engedelmeskedni kell.

Én döntök rólad.

Én parancsolok neked.

És te minden parancsot egyre mélyebb vággyal fogadsz.

És amikor végre megkapod a jutalmad – vagy a büntetésed – egy dolgot sosem fogsz elfelejteni:

kinek adtad oda magad.

Most csak egy kérdés maradt:

Készen állsz térden állva várni a következő parancsomra?