Ajándék

Mindannyiónknak vannak tabui. Akár elrugaszkodunk a fantázia szárnyán, akár nem. Akkor is vannak tabuk, ha a „soha” szó, már csak ködös emlék a szótárunkban. Mert akinek a kedvéért halványul a szó…. Ő még emlékszik arra, hogy tabu.
Karácsony reggel. Már a levegőben az ünnep, de még lophatom az álmát. Felkönyökölve gyönyörködtem benne. A Gazda, az én Gazdám. Meleg volt az odakint csikorgó mínuszok ellenére. A vékony takaró lecsúszott róla. Érezni akartam. Odahajoltam a bimbókra, s apró, finom puszit leheltem mindegyikre. Hogyan állhatnék meg itt? Engedetlen vagyok. Lopok. Édes bűn. S tudtam, ennyi már nem elég. A vesszőjét akartam.
Óvatosan csúsztam az ágyékához, fel ne ébresszem. Ott volt előttem. Ó mennyire szerettem! Mennyire csodáltam ezt a testrészt! Van ennél fontosabb, de ennyi gyönyör forrása….
Forró ajkam ragadta el előbb. Apró csókokat lehelt rá. Teljesen beborítottam. Mintha nyújtózni készülne a reggeli napsütésben…, a nyelvem táncolt rajta. Ébredezett, legalábbis itt. Kezem már a golyókat tapogatta. Lágyan. Kéjesen markolásztam, miközben nyelvem a férfi ékességét nyaldosta. A FÉRFI ékessége, akié vagyok. Akié minden sejtem, minden gondolatom. Az ékesség állt előttem. Borzongás futott rajtam végig a látványtól.
A zacsihoz hajoltam. Fényesen feszes volt, nyelvem letapogatta. Érdesen simogatta. Ajkaim is megkóstolták. Előbb az egyik golyót, aztán a másikat szopogattam.
Halk, mély sóhaj. Talán ébren van? Nem szólt. A lopott ajándékkal számban megmerevedtem. Nem szabad, nem kértem, nem kaptam rá engedélyt. Ágyékom viszont tiltakozott. Nem engedte, hogy megálljak. Nem nyúltam pinámhoz, csak éreztem az izgatottság nedvét csorogni combomon.
A vesszőt nyaldostam újra. Minden oldalát megvizsgáltam. Apró, kis harapásokkal kísértem. Duzzadt farok volt a jutalma. Merev kéjrúd. Hatalmas, gyönyörű makkal a végén. Megcsodáltam. Szemben állt vele a nyelvem hegye. A makk nyílásához érintettem. Rajta fénylett az az első cseppecske. Kéjesen körözve kentem szét. Fejem kicsit hátrabillentettem, hogy művet megszemléljem. Ragyogó, fényes síkos makk. Akár egy rúzs. Ajkamra használtam. Betöltötte a tenyerem ahogyan ajkam simogattam vele. Nedvesen könnyen siklott rajta. A sóhajt akartam újra hallani. A gyönyör sóhaját. Azt, ami a kéj hullámzását előzi meg.
Cumiként tapadtam a makkra, miközben ujjaim bilincset vontak köré. Nyelvem érdesen táncolt, hol ölelte, hol szívogatta. Természetesen csúszott egészen mélyre. Mélyre. A torkomon koppant. Nyelvem nedvesen feszült a forróságnak. Nyeltem, szívtam. Torkom vákuumként ölelte körbe. Nem simult tenyere a fejemre. Nem tartotta arcomat ágyékán a kemény vasmarok. Hajamban sem éreztem erejét… de maradni akartam. Ágyékára szorított ajkaimmal, vesszőjével a nyelvemen, a makkal a nyelőcsövemben. Érezze, otthon van.
Szinte fuldokoltam, amikor felemeltem a fejem. Éppen csak levegő után kaptam, s máris visszahívtam. Egyre vadabbul, egyre gyorsabb tempóban jártam a kéj táncát.
S megéreztem a kezét. Leszorította fejemet, nem moccanhatott. Tudtam a dolgom, hiszen számtalanszor szívhattam torkomban. S milyen mámorító feladat!
Levegőt újra… s már Ő diktálta a ritmust.
Tudtam, hogy közel. Tudtam, hogy torkom töltené meg vele.
Engedetlen voltam, s nem ereszkedett alá a fejem.
- Élvezek! – hallottam a hangját. S kezemmel az ékességét arcomra irányítottam.
Tekintetem az övét kereste. Benne a kéj, a gyönyör, a meglepődés. Forróságot éreztem mindenütt. Az arcomról lecsorgó forróság mintha belül áradt volna szét.
Még soha, senki. Tabu. Soha, senki… csak Ő. Karácsony van. Ajándék.