Úrnőm szolgálata

A csend beszédes volt. A szoba meleg, fűszeres illata, a viasz lassú olvadása a gyertyák körül mind a várakozás feszültségét suttogták. Az este nem tartogatott számomra kérdéseket. Csak egyet: vajon mit tervezett Úrnőm ma éjjel?

Már az is felkavaró volt, ahogy belépett. Mozgása méltóságteljes volt, mégis könnyed – mint egy ragadozóé, aki pontosan tudja, hogy az övé vagyok. Bőr fűzőt viselt, fekete harisnyát, és a nyakában egy apró kulcs lógott. Tudtam, mit nyit: az erényövet, ami napok óta feszülten zár alatt tartotta vágyamat. A testem már akkor remegett, amikor még hozzám sem ért.

„Térdelj.” – A hangja nem kérés volt. Azonnal engedelmeskedtem.

Elővette a nyakörvet. Egy erős, bőr darab, belül puha béléssel, de nehéz fémgyűrűvel elöl. Ahogy rácsatolta a nyakamra, a helyem a világban újra értelmet nyert: lent, előtte, alávetve. Egy mozdulattal a pórázt is rácsatolta, s finoman meghúzta – ezzel hívott magához. Éreztem, ahogy minden apró mozdulatom az ő irányítására válik válaszként.

Az ágyhoz vezetett. Nem szólt, nem kellett. Letérdeltetett, majd a hátam mögött megkötötte a csuklóimat, s egy hosszú, selyemkötéllel szétfeszítette a bokáimat is, biztosítva, hogy ne zárhassam össze a lábaimat. A testem teljesen kiszolgáltatottá vált. Éreztem, ahogy a levegő hidegénél is élesebben vág belém a tehetetlenség. De ez volt a jutalmam. Az engedelmesség.

A számba az ő bugyiját tette – puha csipke, mégis erős emlékeztetője annak, kié vagyok. Nyögéseimet tompította, de nem fojtotta el. Közben ujjai játékosan simogatták a mellkasom, majd finoman, mégis határozottan csipeszeket helyezett a mellbimbóimra. Az éles bizsergés és a kellemes fájdalom kettőssége extázist ébresztett bennem.

A péniszemet az erényöv szorította, fémje hidegen emlékeztetett arra, hogy a vágy nem az én döntésem. A kulcs ott lógott Úrnőm nyakában, s csak ő dönthette el, mikor engedi szabadon. Közben lágy érintésekkel és apró karmolásokkal kényeztetett, az ő szórakozására – és az én gyötrő gyönyörömre.

A végső parancs nem szavakból állt, csak egy mozdulat volt. A combjai közé vezette a fejem. Megértettem. A nyelvemmel, minden figyelmemmel Őt szolgáltam. Éreztem, ahogy megmozdul a teste, hogyan veszi birtokba minden rezdülésemet. Néha hátravetette a fejét, máskor ujjai a hajamba markoltak, irányítva, vezetve, használva. És én boldogan engedtem, hogy a világ megszűnjön, és csak az Ő gyönyöre maradjon.

Amikor végül felsóhajtott, hangja mély, meleg és elégedett volt. Tudtam: jól szolgáltam.

És ahogy ott feküdtem kiszolgáltatva, megbilincselve, nyelvemmel áldozva, egyetlen gondolat járt a fejemben:

Mikor kér újra magához.