Balatoni kaland 2.Rész

Fogtam a táskáját, és ahogy kiléptem a házból, hirtelen forróság öntött el, nagyon izgatott lettem. Az utca végében egy fekete autó állt meg, sötétített ablakokkal. Berta az anyósülésen ült, napszemüvegben, és amint meglátott, sejtelmes mosollyal jelezte, hogy szálljak be mellé a tuloldalon. A csomagok rendezése után be is szálltam.

Ezalatt a kezem szinte magától mozdult, kinyitottam a hátsó ajtót, és beültem egy olyan autóba, amit előtte sosem láttam, ráadásul olyan személy vezette, akit nem ismertem, de megbízhatónak tűnt, elegánsan öltözött, borotvált arcú illető volt, 50 év körüli. A sofőr nem nézett hátra és nem is szólt, csak elindult, mintha minden teljesen megszokott lenne. Berta odafordult hozzám, és ennyit mondott:

– Semmit ne kérdezz, csak bízz bennem.

Minden érzékem kiélesedett. A szívem gyorsabban vert, miközben a város lassan eltűnt mögöttünk, és Balaton felé vettük az irányt; néha az volt az érzésem, hogy nem a megszokott útvonalon haladunk, bármikor továbbmehetnénk egy másik helyre. Lassú komolyzene szólt a háttérben, amitől minden pillanat súlyosabbnak tűnt, mint egy hétköznapi nyári utazás.

Nemsokára megérkeztünk egy kis, eldugott nyaralóhoz a tó északi partján. A kert zárt volt, magas sövénnyel körbevett. A sofőr kiszáltt, - a szemét most sem láthattam, eltakarta a napszemüveg- , kivette a csomagokat, majd eltűnt, mintha ott sem lett volna. Berta csak akkor szólalt meg újra, mikor már ketten voltunk a házban. Elővett egy kis dobozt, és az ágyra tette.

– Ez az első része a meglepetésnek – mondta halkan. – De még nem nyithatod ki. Csak ha szólok.

Majd kivett a táskájából egy kendőt, odalépett hozzám, és egy lassú mozdulattal a szemem elé húzta.

– Most pedig hagyd, hogy vezesselek…

A sötétben minden érintés, minden nesz erősebbé vált. Hallottam, ahogy körbejár, szekrényt nyit, valamit a zsebembe csúsztat... aztán hirtelen megéreztem a leheletét a nyakamon.

– Emlékszel, mit mondtál egyszer? Hogy ha teljesen az irányításom alatt lennél, talán soha nem akarnál visszatérni a régi játékszabályokhoz?

Nem tudtam válaszolni, csak bólintottam.

– Jó. Akkor kezdjük.

Ekkor kinyílt a szoba ajtaja, és két külön lábbeli hangja kopogott be a padlón.

Folyt. köv.